Az EA, a FIFA-játékok készítője és forgalmazója az elmúlt évtizedek gyakorlatához hasonlóan az idei labdarúgó-világbajnokság végső kimenetelét igyekezett megtippelni oly módon, hogy a játék alapján modellezték az erőviszonyokat. A játék az elmúlt három alkalommal eltalálta a világbajnok személyét. Amennyiben ez most is így lesz, akkor Lionel Messi utolsó világbajnokságán a csúcsra érhet.
Már megjelent a FIFA 23 névre keresztelt játék, amelyben sok más mellett a jövő vasárnap kezdődő katari világbajnokság mérkőzéseit is le lehet játszani egészen a döntőig. Az EA, a konzol gyártója és forgalmazója szokásának megfelelően ismét lemodellezte, hogyan alakulhat a világbajnokság.
Ez alapján nem lesz európai csapat a december 18-ai fináléban, ugyanis a döntőt Argentína és Brazília vívhatja egymással, vagyis az egyaránt a Paris Saint-Germainben focizó Neymar és Lionel Messi farkasszemet nézhetnének egymással a világbajnoki trófeáért folytatott csatában.
Az EA úgy jutott erre az eredményre, hogy számításba vette mindazoknak a játékosoknak a képességeit, akik jó eséllyel ott lesznek Katarban (mostanáig még nem hirdettek minden résztvevő válogatottnál keretet), majd ezután játszották le a 64 mérkőzést, amelyre november 20. és december 18. között a valóságban is sor kerül.
Az EA várakozásai szerint tehát argentin-brazil döntőt rendezhetnek december 18-án Dohában, ott pedig Argentína fog győzni 1:0-ra. Messi tehát élete utolsó világbajnokságán fölérhetne a csúcsra, ráadásul ő lehet a torna legjobbja és gólkirálya is.
Az argentinok csoportjuk megnyerését követően a nyolcaddöntőben Dániát győznék le 2:1-re, majd a legjobb nyolc között Hollandia ellen is meg lenne a siker (1:0), végül az elődöntőben a címvédő Franciaországot is megvernék 1:0-ra. A brazilok szintén csoportelsőként jutnának tovább és a legjobb 16 között Dél-Koreát vernék 3:0-ra. A negyeddöntőben Németország is hasonló pofont kapna a selecaótól, amely aztán az elődöntőben 0:0-ás rendes játékidő és 2×15 perces hosszabbítás után 11-esekkel 5:4-re múlná felül Portugáliát.
A bronzmérkőzésen a franciák 4:2-re győznének Ronaldóék ellen, azaz a PSG harmadik nagy csatára, Kylian Mbappé is dobogóra állhatna Katarban. A gallok a csoport megnyerése után a 16 között Lengyelországot, a nyolc között pedig az Egyesült Államokat győznék le. Az USA megelőzné a csoportban Angliát, így a nyolcaddöntőben Szenegált kapná, s túljutna rajta. A négy éve 4. angolok számára a nyolcaddöntő jelentené a végállomást egy Hollandia elleni 3:1-es kudarccal, s a torna eme fázisában zúgnának ki a 2018-ban bronzérmet szerzett belgák is, akik Németországtól kapnának ki szintén 3:1-re.
Az EA nem vár továbbjutást Katartól, az A-csoportot ugyanis Hollandia nyerné Szenegál előtt. Ami talán meglepőnek tűnhet, hogy nem kerülne az egyenes kieséses szakaszba Uruguay, amelyet a H-csoportban Portugália mellett Dél-Korea is megelőzne – őszintén szólva, ezt meglepetésnek tartanám, mint ahogy jelenleg arra sem tennék fel nagy pénzt, hogy Lengyelország megelőzi a C jelű négyesben Mexikót.
2010 🇪🇸
— ESPN FC (@ESPNFC) November 8, 2022
2014 🇩🇪
2018 🇫🇷
2022 🇦🇷
EA SPORTS has got every World Cup winner right since 2010 using FIFA simulations. It's predicted Argentina to lift the trophy next month using FIFA 23 🏆 pic.twitter.com/uY0LQcIXGG
Amennyiben az EA előrejelzései megvalósulnak, az már zsinórban a negyedik alkalom lenne, mivel hasonló szimuláció alapján 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is eltalálták a FIFA-játék készítői a későbbi világbajnok kilétét. Bár a játék így is nagyon népszerű, de egy ilyenfajta siker alighanem tovább dobna az eladásokon, főleg Argentínában.
Az argentin válogatott egyébként 1986 után lehetne ismét világbajnok és harmadik elsőségének örülhetne, mivel először 1978-ban, hazai pályán ért föl a csúcsra. 1986-ban Mexikóban volt a vb, tehát ez lenne az első alkalom, hogy Amerikán kívül nyerne vb-t az Albiceleste, amely utoljára 2014-ben játszhatott finálét, de ott alulmaradt Németországgal szemben – akkor azt is eltalálta az EA.
A kiemelt kép forrása: Panoramic