Valijeva-ügy: Titkolóznak az oroszok

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke a héten bejelentette, hogy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (TAS) fordul, amiért az orosz antidopping-ügynökség a versenyző védett korára való hivatkozással nem hozza nyilvánosságra a pekingi téli olimpián doppingügybe keveredő műkorcsolyázónő, Kamila Valijeva ügyében lezajlott eljárás végeredményét. A WADA szerint elfogadhatatlan, hogy az oroszok titkolózásba burkolódznak egy olyan ügyben, amelyen egy olimpiai bajnoki cím sorsa múlik, hiszen emiatt továbbra sincs végeredmény a műkorcsolyázók vegyes csapatainak versenyében, melyet az orosz együttes nyert meg. Az orosz illetékesek egyébként jogszerűen hivatkoznak a védett korra, hiszen a WADA előírásai szerint 16 éven aluli sportoló esetében nem kötelező az eljárás minden momentumát nyilvánosságra hozni, így a végeredményt sem – Valijeva az olimpia idején még csak 15 esztendős volt. Witold Banka, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke kedden jelentette be, hogy szervezete a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (TAS) támadja meg az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) azon határozatát, miszerint nem hozza nyilvánosságra a Kamila Valijeva ügyében lefolytatott vizsgálat eredményét, mivel az orosz műkorcsolyázó még csak 16 éves, szóban forgó doppingvétségének idején pedig 15 esztendős volt, ezért vonatkozik rá a WADA szabályzatának azon pontja, amely szerint egy 16 éven aluli sportoló védett személynek számít, így az ellene folyó eljárásról nem kötelező nyilvánosságra hozni szinte semmit. Valijeva…

A tartalom megtekintéséhez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj a Sportudvar Prémiumra vagy a Sportújságíró Műhelybe!