Sűrűsödnek a doppingfelhők a kenyai atlétika fölött

Kenya nemzeti sportja az atlétika. Ez az a sportág, amely fölhelyezte az országot a sportvilág térképére. A kenyai közép- és hosszútávfutók mindmáig a világ legjobbjai közé tartoznak. A 2022-es esztendő is hozott sikereket, ám az év sajnos nem erről szól, hanem a doppingról. Csak ebben az esztendőben eddig 25 kenyai atlétát büntettek meg tiltott szerek használata miatt. A helyi szakszövetség egyik vezetője találóan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy a kenyai atlétika az intenzív osztályon fekszik. A helyzet valóban súlyos, s egyre nagyobb esély van rá, hogy valamilyen szankció éri az országot, amely akár Oroszország sorsára is juthat. Intenzív osztályon fekszik a kenyai atlétika – jelentette ki a helyi szakszövetség egyik vezetője a napokban, miután kiderült, hogy eddig ebben az évben 25 kenyai atlétát szankcionáltak doppingolás miatt, 19 másik sportoló ellen pedig még folyamatban van az eljárás. Nem túlzás azt állítani, hogy ez a helyzet erősen rontja a kenyai atlétika hírnevét és megítélését. “Jelen pillanatban intenzív osztályon kezeljük magunkat. Amennyiben a továbbiakban is ebben az ütemben nőnek az esetszámok, Kenya ezt az évet sem fogja túlélni. Több rossz jel van, amely abba az irányba mutat, hogy Kenyát meg fogják büntetni és atlétáit kitiltják a nemzetközi versenyekről” – fejezte ki aggodalmait Barnabas…

A tartalom megtekintéséhez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj a Sportudvar Prémiumra vagy a Sportújságíró Műhelybe!