Egyre nagyobb a sportolónők marketingértéke

Az elmúlt években egyre több figyelem fordul a női sportolókra, mivel sok helyen az a cél, hogy a szebbik nem tagjai is jobban megmutathassák magukat azokban a sportágakban, amelyekben eddig háttérbe szorultak a férfiak mögött. Ennek a folyamatnak vannak már eredményei. Múlt héten kedden este nagy figyelem összpontosult Párizsra, ahol kiosztották az idei év legjobb labdarúgójának járó Aranylabda-díjat. Az elismerést a várakozásoknak megfelelően Karim Benzema, a Real Madrid és a francia válogatott támadója kapta. A gálán sok más díjat is kiosztottak, így a női Aranylabdát is, amelyet a spanyol Alexia Putellas kapott meg. Talán még sosem övezte akkora érdeklődés a női Aranylabda sorsát, mint idén – ez is jelzi, hogy azokban a sportágakban is egyre nagyobb figyelem hárul a hölgyekre, ahol ez eddig nem így volt. El kell ismerni, hogy hosszú utat kellett megtenni, hogy ide eljusson a sportvilág. Ki gondolta volna még a 2010-es évek elején, hogy a női labdarúgók ekkora érdeklődésre fognak számot tartani és egy női Aranylabda-győztest közel akkora ünneplés ér, mint a férfi díjazottat? Annak idején a közvélemény még jogosan tartotta úgy, hogy a női Aranylabda egy szimbolikus elismerés, amelynek az az egyetlen igazi célja, hogy megnyugodjon mindenkinek a lelkiismerete: nem feledkezünk meg a nőkről sem.…

A tartalom megtekintéséhez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj a Sportudvar Prémiumra vagy a Sportújságíró Műhelybe!