Megszűnik az autósport bohócligája

A magyar autósportrajongók szempontjából szomorú, az autósport egészét tekintve viszont jó hír érkezett a múlt hét második felében. Sok-sok év szervezői szerencsétlenkedései és különösen az idei esztendő sorozatos cirkuszai után lehúzza a rolót a Túraautó Világkupa. A korábban még világbajnokságnak minősült sorozat évek óta száguldott a lejtőn, s most érkezett el a szakadék mélyére. A bajnokság iránt sosem volt túl nagy a szponzorok és sok helyszínen a nézők érdeklődése sem, pedig egészen jó pilóták fordultak meg a mezőnyben, s nem szabad elfelejteni, hogy a magyar autósport legnagyobb sikere is ebben a szériában született. Hogy mit hoz a jövő, még erősen homályos, mint ahogy az is kérdéses, mi lesz a magyar versenyzőkkel és a Zengő Motorsporttal.

Pénteken érkezett a bejelentés, hogy az idei év végén jelenlegi formájában megszűnik a Túraautó Világkupa. A sorozat szervezői közleményben jelezték, dolgoznak egy új, egyversenyes formátum létrehozásán, de ebben a pillanatban erősen kérdőjelesnek látszik, lesz-e ebből valami valaha is.

Már évek óta érett a bajnokság eltűnése a színről, hiszen hosszú ideje, de talán nem túlzok, ha azt mondom, a sorozat teljes léte alatt rengeteg volt a probléma és a szervezők amatőrsége rengeteg kárt okozott a szériának. Emiatt egy-két kivételtől eltekintve sehol sem volt sok néző a futamokon. A legtöbben minden bizonnyal Magyarországon látogattak ki ezekre a versenyekre, hiszen Michelisz Norbert sikerei miatt komoly érdeklődés alakult ki a túraautózás iránt. Az utóbbi években, ahogy Michelisz eredményei visszaestek, nálunk is csökkent a sorozat nézettsége. Bőven visszamehetnénk az időben, hogy kiemeljünk negatív momentumokat, de azt hiszem, elég csak az idei évet emlegetni.

A bajok már a szezon indulása előtt elkezdődtek, hiszen az ukrajnai hadműveletek elleni tiltakozásul törölték a naptárból az Oroszországba tervezett futamokat. Nem sokkal később a Cseh Nagydíjat is törölték, azzal a hivatkozással, hogy a mosti pálya az ukrajnai események miatt az országban bevezetett szükségállapot következtében nem fogadhatja a világkupa mezőnyét. Már itt lehetett érezni, hogy valami nagyon nincs rendben a háttérben, hiszen ez az indoklás eléggé hihetetlennek bizonyult. Minden valószínűség szerint a cseh pálya vezetői már akkor pontosan látták, hogy nem túl kifizetődő dolog egy ezer sebből vérző bajnokság futamait fogadni.

Szintén nem sok idő telt el, s a Kínába tervezett versenyeket is törölték, majd az idény második futama, a Nürburgring 25 kilométer hosszúságú aszfaltcsíkján, a Zöld Poklon tervezett verseny is elmaradt, de nem azért, mert a német pálya illetékesei sem kértek volna a világkupából, hanem azért, mert rengeteg csapat visszalépett a versenytől, mivel a gumik szerintük alkalmatlanok voltak a javarészt padlógázzal teljesítendő pályán történő versenyzéshez. A gumiproblémák később sem oldódtak meg, így a bajnokság egyik, ha nem a legerősebb csapata, a Lynk & Co az idény felénél bejelentette, hogy visszalép a további küzdelmektől, mert fontosabb számára versenyzőinek testi épsége, mint a versengés.

Abból is érezhető volt, hogy súlyos válságban van a Túraautó Világkupa, hogy hosszú időbe telt bejelenteni, hogy Bahreinben és Szaúd-Arábiában zárul majd a szezon. Pénteken viszont kiderült, hogy november végén maga a világkupa-korszak is lezárul ebben a formában: közleményben jelentették be ugyanis, hogy a promóter Discovery Sports Events (DSE) megszünteti a jelenlegi formájában a bajnokságot.

A DSE hozzátette: ezentúl a változatlan formában folytatódó Elektromos Túraautó-világkupára (ETCR), valamint egy új, egyversenyes formátum kidolgozására helyezi a hangsúlyt, együttműködésben a TCR-kategória jogait birtokló WSC-vel. Az FIA túraautós bizottságának elnökével, Alan Gow-val együtt azt is hangsúlyozták, hogy továbbra is feltett szándékuk világszintű címet kiosztani és lehetőséget biztosítani a belsőégésű motor által hajtott TCR-gépek számára, hogy a legmagasabb szinten mutathassák meg magukat és versenyezhessenek (az FIA közleménye a szériaszerű és az egyversenyes formátumot is opcióként említi, a Discoverynél emelték ki utóbbit). 

Francois Ribeiro, a DSE vezetője a közleményben a váltás/megszűnés egyik okaként említette, hogy bár feltett szándékuk volt fenntartható üzemanyagot bevezetni a WTCR-ben, ez még nem állna teljesen készen a TCR-gépekben való használatra, a szponzorok pedig egyre kevésbé szívesen támogatnak olyan bajnokságokat, ahol fosszilis üzemanyagot használnak. „Komolyan aggódtunk amiatt, hogy ez negatívan érintheti a rajtrács létszámát, amelyet már így is lecsökkentett a klímaváltozásnak az autóipar fejlődésének irányára gyakorolt hatása. A jövőbeli egyeseményes formátum segítene enyhíteni ezeket az aggályokat” – fogalmazott Ribeiro.

A világkupát jelenlegi formájában 2018-ban hívták életre a korábbi, tizenhárom szezont megélt Túraautó-világbajnokság (WTCC) jogutódjaként: miután az ott használt TC1-es versenygépek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a korábbi vezetőjük, Marcello Lotti által megálmodott TCR-autókat vetették be a világbajnoki státuszt elveszítő szériában is, amely így tehát összesen öt évadot élt meg. A túraautózás elitsorozata végig komoly magyar érdekeltséggel futott Michelisz Norbert, Tassi Attila, Nagy Dániel és a Zengő Motorsport révén, Norbi 2019-ben a hazai autósport legnagyobb sikerét elérve meg is nyerte a világkupát. Idén a brit Rob Huff a Zengő pilótájaként még versenyben van a végső győzelemért, amely bizonyosan a végső lesz, hiszen ebben a formájában nem folytatódik a bajnokság.

Szombaton bejelentették, hogy TCR Világsorozat néven új bajnokságot indítanak, mely csak részben tekinthető a világkupa jogutódjának, mivel lebonyolítása merőben el fog térni a mostanitól.

A TCR Világsorozat ugyanis kilenc állomásból fog állni, amelyeket a világszerte futó különböző nemzeti és regionális TCR-bajnokságok egyes versenyhétvégéiből fognak összeállítani. A közlemény alapján négy kontinensen rendezik majd a versenyeket, s igyekeznek a legnépszerűbb bajnokságokra és pályákra koncentrálni. Egyelőre annyit tudni, hogy a szezon Európában fog kezdődni. Akik elindulnak a TCR Világsorozatban, azok másfélszeres pontot kapnak ezeken a versenyeken a TCR világranglista szempontjából (amelybe minden TCR-széria eredményei beleszámítanak súlyozottan).

Mindezek után pedig rendeznek majd egy TCR Világdöntőt, amelyen egyfelől a TCR Világsorozat 15 legtöbb pontot gyűjtő pilótája, másrészt a TCR világranglista első 45 helyezettje (az átfedéseket nem számítva) vehet részt. Összesen tehát 60 pilóta indulhat el a rájátszás formátumú, négynapos eseményen, amelynek végén versenyzői, csapat- és gyártói bajnoki címet is kiosztanak majd.

Tervek tehát vannak a folytatásra vonatkozólag, de hogy aztán ezekből mi fog megvalósulni, az még kérdéses, mint ahogy az is, mi lesz a magyar szereplőkkel. A Zengő Motorsport már jelezte, hogy dolgozik a hogyan továbbon, s azt hiszem, a saját csapatot működtető Michelisz Norbertnek is lesz munkája a jövőben, főleg, hogy idén az elektromos bajnokságban is elindult, s az a sorozat nem szűnik meg. Ott egyébként a Zengő-csapat is szerepel, úgyhogy ők sem maradnak munka nélkül. Kíváncsian várjuk, mi lesz az új bajnokságból, de ha megvalósul, akkor remélhetőleg ott is szurkolhatunk majd magyaroknak.

A kiemelt kép forrása: formula.hu

Leave a Reply