Cselgáncs-vb, kézilabda-BL, kosárlabda és triatlon – Hétvégi Összefoglaló

Ismét elérkezett egy hétfő, úgyhogy jön a Hétvégi Összefoglaló legújabb kiadása is. Ebben szó lesz a taskenti cselgáncs-világbajnokságról, a női kézilabda Bajnokok Ligája magyar csapatainak mérkőzéseiről, a férfi- és női kosárlabda-bajnokság eseményeiről és a triatlonosok világbajnoki sorozatának aktuális versenyéről is. Tartsatok velünk!Cselgáncs: Gyenge magyar szereplés a világbajnokságonCsütörtökön kezdődött és egészen csütörtökig tart az üzbég fővárosban, Taskentben az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság. A magyar versenyzők közül Pupp Réka és Tóth Krisztián szereplését övezte, övezi a legnagyobb érdeklődés. Pupp Réka pénteken a női 52 kilogrammos súlycsoport világelsőjeként utazott Ázsiába, ám vb-szereplése sajnos nem sikerült, ugyanis már első mérkőzésén kikapott.Az Európa-bajnoki bronzérmes paksi versenyző – akit a második helyen emeltek ki a szervezők – a 32 között Khorloodoi Bishrelt ellen kezdett. A mongol rivális az idén harmadik lett az Ázsia-bajnokságon, de Grand Slam-viadalokról is van már öt bronzérme.Pupp Réka edzője, a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos – aki egyben női szövetségi kapitány is – előzetesen az MTI-nek elmondta, versenyzője az eddigi két találkozójukon legyőzte Bishreltet, aki ezzel együtt nagyon kemény ellenfél.A harmadik csatában ez be is igazolódott, egyikük sem bírt riválisán akciót bemutatni, a négyperces alapidőben a mongol tűnt aktívabbnak, Pupp Réka neve mellé egy intés került. Az első értékelt akcióig tartó hosszabbításból is eltelt már két perc, amikor…

A tartalom megtekintéséhez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj a Sportudvar Prémiumra vagy a Sportújságíró Műhelybe!