Pérez nyerte a vontatott versenyt, Verstappen szenvedett – a Szingapúri Nagydíj legfőbb tanulságai

Sergio Pérez nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat. A kedvezőtlen időjárás miatt több mint egy órányi késéssel kezdődött versenyen a mexikói azonnal az élre állt, s végig maga mögött tartotta Charles Leclerc-t, aki pedig többször is igen közelről támadta. Max Verstappen akár a dobogóért is harcban lehetett volna, azonban egy hiba miatt végül ugyanott végzett, ahonnan rajtolt. Meglepően jól szerepelt az Aston Martin és a McLaren, az Alpine és a Mercedes viszont csalódottan zárja ezt a hétvégét.

POZITÍVUMOK
Pérez remek rajtja győzelmet ért

Charles Leclerc kezdhette az 1., Sergio Pérez pedig a 2. helyről a szingapúri esti utcai versenyt, amely a viharos időjárás miatt 65 perces késéssel kezdődött el. Pérez azonnal lerajtolta Leclerc-t, mivel sokkal jobban tudott elindulni, mint a vb-címért papíron még harcoló monacói. A mexikóinak szintén volt matematikai esélye a vb-címre, de valós persze nem, hiszen a Red Bull Max Verstappen mögött áll, akinek ráadásul utcahossznyi előnye van. Pérez lényegében rajt-cél győzelmet aratott, mivel végig ott volt az élen, s ugyan Leclerc többször is nagyon közel került hozzá, de a mexikói elbírta a nyomást, ráadásul az utolsó körökben sikerült újítania, így azt is elkerülte, hogy a biztonsági autós szabályok megsértéséért minden bizonnyal kiszabásra kerülő öt másodperces büntetéssel visszaessen a 2. helyre. Pérez idei második győzelmét aratta, s mai versenyzésével megmutatta, hogy jövőre vele is számolhat a csapat, már ami az egyéni világbajnoki címet illeti.

A McLaren erős szereplése, amely még sok pénzt hozhat a konyhára

A McLaren-Mercedes teljesítményét hónapok óta az jellemezte, hogy hol jobban, hol gyengébben teljesítettek a wokingiak narancssárga autói. Az is jellemző volt, hogy amíg Lando Norris szinte folyamatosan pontszerző eredményeket ért el, addig Daniel Ricciardo szenvedett. Azt már hónapok óta tudjuk, hogy az ausztrál a szezon végén távozik a csapattól, de azért szeretne szépen búcsúzni. Bár öt futam még hátra van az idényből, mindenesetre a McLaren szingapúri eredményei igen jók, hiszen Norris a 4., Ricciardo az 5. helyen ért célba – mindezt úgy hozták össze, hogy az utolsó újraindítás után a brit a lágy, az auszi pedig a közepes gumikon ment, s jókora időkülönbség volt a két keverék között. A McLaren számára nem csak azért nagyon fontos ez az eredmény, mert ezáltal nagyobb lesz a csapat önbizalma, hanem azért is, mert mivel az Alpine nullázott, a McLaren pedig 22 pontot gyűjtött össze, a britek megelőzték a konstruktőri világbajnokságban a franciákat, akikkel szemben 4 egység az előnyük. A McLaren a 4. helyen áll, ami a pénzdíjak elosztása szempontjából egyáltalán nem lényegtelen dolog. Érdekesség, hogy a McLaren idén mindössze harmadszor tudott tíznél több pontot szerezni egy versenyen: Szingapúr mellett Emilia-Romagnában is 22 pontot szerzett az istálló, míg Ausztráliában 18-at. Az imolai verseny óta majdnem fél év telt el, úgyhogy tényleg ráfért a csapatra a mai erős szereplés, még ha azért némi szerencséjük is volt, hogy kimaradtak a számos kalamajka mindegyikéből.

Az Aston Martin idei legjobb hétvégéje

Az Aston Martin igen pocsék szezont produkál idén. A brit csapat egy középszerű pilótapárossal és két rosszul összerakott autóval szerepel, így nem is volt csoda, hogy hónapokon keresztül a 9. helyen állt a csapatvilágbajnokságban és csak a Williamst előzte meg – egészen máig. Lance Stroll a 6., Vettel a 8. helyen ért célba Szingapúrban, ami azt jelenti, hogy 12 pontot szerzett a zöld istálló, ami az idei legjobb eredménynek számít az ő esetükben. Ami ennél is fontosabb, hogy az Aston Martin ezzel kettő helyet jött előre a vb-összetettben, hiszen megelőzte az Alpha Taurit és a Haast, amely csapatok egyaránt 34-34 egységgel állnak. Az Aston Martinnak 37 pontja van, tehát komoly csata lesz még a milliókért a három istálló között. Az Alfa Romero 15 ponttal előzi meg a briteket, így az ő megelőzésükre az eddigi eredménysor alapján kevés esély mutatkozik. Amit a McLarennél leírtam, az náluk is igaz: mindkét versenyző szerencsésen kimaradt a különböző incidensekből, s a mai eredmény önbizalomnövelő hatással lehet a legénységre.

NEGATÍVUMOK
Leclerc elszalasztotta a nagy esélyt

Úgy érkezett meg a Forma-1 mezőnye az őszi ázsiai szezon kezdetéhez, hogy már csak az a kérdés: Max Verstappen mikor lesz világbajnok? Amennyiben a holland győzött volna ma, Charles Leclerc pedig a 8. helynél hátrébb végzett volna, akkor már most kétszeres világbajnok lenne a címvédő, azonban a szombati időmérés furcsán ért véget, hiszen Verstappen a túl kevés üzemanyag miatt nem tudta befejezni utolsó körét, pedig simán megelőzhette volna Leclerc-t. Így viszont a monacói rajtolhatott az élről, de ebben nem volt sok köszönet, mivel Sergio Pérez simán lerajtolta őt. Leclerc az egész versenyen próbálta üldözni a mexikóit – hol több, hol kevesebb sikerrel. A futam második felében egészen közel került a gumikkal takarékoskodó Pérezhez, s még annak reménye is fölcsillant, hogy előzés nélkül is megnyerheti a futamot, ugyanis a Red Bull pilótáját a biztonsági autós szabályok megsértésének gyanúja miatt a viadal után beidézték a versenybírósághoz. Jelen pillanatban még nincs döntés az ügyben, de minden bizonnyal elmarasztalás esetén Pérez öt másodperces büntetéssel megússza a dolgot, de még így is kettő másodperccel megelőzné Leclerc-t, hiszen az utolsó pár körben bemutatott robbantásának köszönhetően hét másodperces fórral ért be a célba ellenfele előtt. Verstappen a 7. lett, így még nem világbajnok, de Japánban jó eséllyel már az lesz. Leclerc még egy mai győzelemmel sem tudott volna reális esélyt kreálni magának a vb-címre, de nagy esélye volt arra, hogy a lehető legtöbb pontot hozza a címvédőn. Ez nem sikerült.

Verstappen régen szenvedett ennyire

Max Verstappen a föntebb említett ok miatt nem tudta rendesen befejezni az időmérőt, de amennyiben befejezi utolsó körét, lehet, hogy nem maradt volna elegendő üzemanyag az autójában, s akkor a mezőny végére száműzik a túl könnyű kocsi miatt. A holland tehát a kisebbik rosszat választotta azzal, hogy a bokszba hajtott utolsó körének végén, így a 8. helyről rajtolhatott. Startja rosszul sikerült, ugyanis nem igazán találta helyét a mezőny sűrűjében, miután kis híján lefulladt autója az indítás pillanatában, s gyorsan öt-hat helyet vesztett. Valahol érthető ez, hiszen Szingapúr nem Belgium, a szűk utcákon és a kanyargós pályán nagyon nehéz előzni, rossz helyezkedéssel pedig sokat lehet bukni az első körben. Verstappen aztán magára talált, szépen elkezdte bedarálni a mezőnyt, de nem jött be sokak várakozása, ugyanis nem tudott az élre kerülni. Ebben kulcsszerepe volt Fernando Alonsónak, aki hosszú körökön keresztül föltartotta Verstappent, ezzel elvette annak lehetőségét a hollandtól, hogy esetleg a dobogós helyekért küzdjön. Alonso csak akkor tűnt el a címvédő elől, amikor megállt alatta az Alpine, de erről lentebb részletesen lehet olvasni. Verstappen kicsivel később majdnem beletrafált Lando Norris McLarenjébe, de megúszták az ütközést. A Biztonsági Autó távozása után Verstappen egyből megtámadta Norrist, ám az egyik kanyar előtt a még nedves nem ideális ívre kényszerült, ott azonban nem tudott megfelelő féktávot venni, s kiment a bukótérbe. A holland végül a 7. helyen ért célba. Csalódott lehet teljesítménye miatt, annak viszont örülhet, hogy csapattársa, Sergio Pérez legyőzte Charles Leclerc-t, mert így szinte biztos, hogy Japánban bajnokavatás lesz. Verstappen előnye jelenleg 104 pont Leclerc előtt – ha nyer, mindenképpen megvédi címét, amelyet egyébként is már csak ő veszíthet el.

Mercedes: A győzelmi reményekből egy nagy semmi lett

Az idén 2013 óta nem látott gyengélkedést bemutató Mercedes-csapat abban reménykedve utazott el Szingapúrba, hogy akár győzhet is az utcai pályán. A pénteki edzések alapján még úgy is tűnt, hogy valóban lehet esélye a sikerre a német istállónak, azonban tegnap és ma már semmi sem jött össze. Annak még örülhettek tegnap, hogy Hamilton a 3. helyre hozta be az autót, George Russell azonban csak a bokszutcából rajtolhatott. A start viszonylag zökkenőmentesen sikerült az ezüstnyilak számára, maga a verseny viszont borzalmasra sikeredett. Russell ütközött Mick Schumacherrel, s defektet kapott, emiatt nem tervezett kerékcserére kellett a bokszba hajtania – ezzel tönkre is ment a brit versenye. Hamilton sokáig ott volt az élmezőnyben, ám a futam nagyjából felénél a falnak vezette Mercedesét, így neki is a bokszba kellett mennie kerék- és orrkúpcsere miatt. Hamilton végül a 9. lett, pedig az első ötben is végezhetett volna, Russell pedig a 14. lett, azaz a célbaérők közül utolsóként zárt. Összesen kettő pont lett tehát a Mercedes győzelmi álmaiból.

Sokba kerülhet a kettős műszaki hiba az Alpine-nak

Fernando Alonso az 5., Esteban Ocon pedig a 17. helyről kezdhette meg a Szingapúri Nagydíjat. Az Alpine a nyári szünet, egyben az Alonso-Piastri-balhé óta egészen jó eredményeket produkált, s a városállamban is minden esély meg volt arra, hogy sok pontot szerezzenek a franciák, elsősorban persze veterán spanyol pilótájuk révén. A rajt jól sikerült Alonsónak, s Ocon is előre tudott jönni. Már mindketten pontszerző helyen haladtak, amikor utolérte őket végzetük. Mindketten műszaki hiba miatt kényszerültek föladni a futamot. Ez a nullázás nagyon sokba kerülhet az Alpine-nak, hiszen visszacsúszott az 5. helyre a konstruktőri összetettben a McLaren mögé. A különbség négy pont, tehát nincs veszve semmi, de ádáz küzdelem várható a két csapat között a 4. helyért, ami több pénzzel kecsegtet az évvégi bevételek elosztásakor, mint az 5. pozíció, de PR-szempontból sem volna rossz látvány, ha a három nagycsapat mögött első lenne az Alpine vagy a McLaren.

Ez volt a Szingapúri Nagydíj értékelése. Jövő vasárnap a Japán Nagydíjat rendezik, méghozzá 7:00-tól, vagyis érdemes korán kelniük a Forma-1 rajongóinak, különösen a Verstappen-ultráknak, hiszen kedvencük erősen valószínű, hogy Szuzukából már kétszeres világbajnokként fog távozni. A Sportudvar természetesen arról a versenyről is értékeléssel jelentkezik, úgyhogy tartsatok velünk!

A kiemelt kép forrása: F1.com

Leave a Reply