Visszavonul a Bajnok

Roger Federer tegnap bejelentette, hogy több mint húsz év profi karrier után végleg szögre akasztja teniszütőjét a szeptember végén esedékes Laver-kupát követően. A svájci legenda – bár sok rekordját megdöntötték – sokak szemében a tenisz valaha élt legnagyobb alakja, s ezzel én is így vagyok. Sajnos az elmúlt kettő évben már lehetett érzékelni, hogy ez a bejelentés nem várat sokat magára. A Sportudvar összefoglalja Roger Federer pályafutását a teljesség igénye nélkül.

Nyári akció a Sportudvar Prémiumban – most kedvezményes áron válhatsz taggá. Ne hagyd ki!

Roger Federer, minden idők egyik legsikeresebb teniszezője a Twitter-csatornáján bejelentette visszavonulását a profi tenisztől. A 20-szoros Grand Slam-győztes klasszis utolsó versenye a Laver-kupa lesz.

A térdsérülése miatt egy éve harcképtelen, de igazából már 2020 közepe óta alig játszó 41 esztendős svájci klasszis június közepén még úgy fogalmazott, jövőre határozottan szeretne visszatérni, ám csütörtökön bejelentette: jövő héten az európai csapat színeiben megvívott tornával, a Laver-kupával zárja karrierjét. Federer legutóbb a tavalyi wimbledoni tornán lépett pályára, utána meg kellett operálni. Keményen küzdött, hogy visszatérjen a pályára, hogy újra profi tornán vehessen részt, de most eldöntötte, nem tudja elérni a célját.

Roger Federer Twitter-üzenete:

„Teniszcsaládomnak és mindenki másnak,

A sok ajándék közül, amiket a tenisztől kaptam az évek során, kétségkívül a legnagyszerűbbek azok az emberek voltak, akikkel az út közben találkoztam: barátaimmal, versenytársaimmal, de mindenek előtt a szurkolókkal, akik az életét adják a sportágnak. Ma szeretnék veletek egy hírt megosztani.

Amint sokan tudjátok, az elmúlt három év kihívásokat támasztott elém sérülések és műtétek formájában. Keményen dolgoztam, hogy visszatérjek a versenyképes színvonalra. Azonban ismerem a testem határait és korlátait is, és a testem üzenete egyértelmű volt az utóbbi időben. 41 éves vagyok, több mint 1500 meccset játszottam 24 év alatt. A tenisz nagylelkűbben bánt velem, mint valaha is álmodtam volna, és most be kell ismernem, hogy itt az idő, hogy befejezzem profi pályafutásomat.

A jövő heti londoni Laver-kupa lesz az utolsó ATP-tornám. Fogok még teniszezni a jövőben, de nem Grand Slam-tornákon, vagy a versenysorozatban.

Ez egy keserédes döntés, mert hiányozni fog minden, amit a tenisz adott nekem. Ugyanakkor annyi mindent lehet ünnepelni. A világ egyik legszerencsésebb emberének tartom magam. Kaptam egy különleges tehetséget, hogy teniszezzek, amit egy olyan szinten tudtam csinálni, amit soha korábban nem tudtam elképzelni, és sokkal tovább, mint azt valaha el tudtam volna képzelni.

Mindenek fölött szeretném megköszönni a hihetetlen szurkolóimnak. Nem is tudjátok, hogy mennyi erőt és hitet adtatok nekem. Az inspiráló érzés, amikor telt házas stadionokban és arénákban sétálhattam, életem egyik felemelőbb élménye volt. Nélkületek azok a sikerek sokkal magányosabbak lettek volna, semmint érzelemmel és örömmel eltöltő.

Amikor a tenisz iránt érzett szerelmem kezdődött, labdaszedő voltam szülővárosomban, Bázelben. Csodálva néztem a játékosokat. Óriások voltak számomra, és elkezdtem álmodozni. Az álmaim elvezettek oda, hogy keményebben dolgozzak, és elkezdtem hinni magamban. Néhány siker önbizalmat kölcsönzött nekem, és a mai napig tartó legcsodálatosabb útra tértem. Úgyhogy, meg akarom köszönni a szívem mélyéről mindenkinek szerte a világon, aki segített egy fiatal svájci labdaszedő gyermek álmainak megvalósításában.

Végül, a tenisznek: Szeretlek, és soha nem hagylak el.”

Roger Federer első profi versenyen az 1998-as gstaadi torna volt – akkor mindössze 17 esztendős volt. A svájci több rekordot is fölállított páratlan karrierje során. Ezek közül ugyan többet már megdöntött elsősorban Novak Djokovics és Rafael Nadal, de ettől függetlenül szerinten nem túlzás azt kijelenteni, hogy minden idők legnagyobb teniszezője döntött a visszavonulás mellett. Federert rengeteg sikere mellett elegáns és különleges játéka miatt is sokan kedvelték, kedvelik, hiszen az egykezes fonákot senki sem csinálta sikeresebben és határozottan, mint ő. Hosszú éveken keresztül megkérdőjelezhetetlen volt uralkodása a férfi teniszben, s még 30-as éveinek második felében is képes volt Grand Slam-tornákat nyerni.

Első GS-trófeáját a 2003-as wimbledoni bajnokságon szerezte, az utolsót pedig a 2018-as Ausztrál Openen, ahol a nyolcaddöntőben a tornán remeklő Fucsovics Mártont győzte le három, közepesen sima játszmában. Ők ketten a 2020-as melbourne-i tornán is találkoztak, akkor is a legjobb 16 között, s akkor Marci első magyarként szettet tudott nyerni Federer ellen, ám végül 3:1-es szettaránnyal a svájci jutott tovább.

Federer összesen 20 Grand Slam-tornát nyert egyéniben. Nyolc alkalommal (2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2009, 2012, 2017) diadalmaskodott Wimbledonban, hat Ausztrál Opent (2004, 2006, 2007, 2010, 2017, 2018) nyert, ötször győzött a US Openen (2004, 2005, 2006, 2007, 2008) és 2009-ben meglett a nagy mumus, a Roland Garros is, ahol Rafael Nadal uralkodása miatt jött össze neki csupán egy siker. Federer ezzel a 20 GS-győzelemmel sokáig a legeredményesebb férfi teniszezőnek számított ebben az összevetésben, de ma már csak az örökranglista 3. helyén áll a 22-szeres győzte Nadal és a 21 nagy tornát nyert Djokovics mögött. Az abszolút rekord egy női játékos, az ausztrál Margaret Court nevéhez fűződik, aki 24 Grand Slam-et nyert. A 2. helyen a pár hete visszavonult Serena Williams áll 23 sikerrel, azaz Federer összességében az 5. helyen áll. A svájci mindössze a 6. játékos lett a tenisztörténelemben, aki mind a négy Grand Slam-tornát meg tudta nyerni.

Azzal, hogy nyolcszor nyerte meg Wimbledont, mindmáig rekorder a brit GS-torna történetében. Hatszoros világbajnok (2003, 2004, 2006, 2007, 2010, 2011), amivel szintén a legjobbnak számít. Összesen nyolc párostornát nyert, amelyek közül kiemelkedik a 2008-as pekingi olimpián Stanislas Wawrinka oldalán aratott győzelem. Federernek kulcsszerepe volt Svájc mindmáig egyetlen Davis-kupa-aranyérmében is, amelyet 2014-ben szerzett. A legenda ugyan elvesztette Gäel Monfils elleni egyéni mérkőzését, azonban ő és Wawrinka is megverte Richard Gasquet-t, s a párosban is fölülkerekedtek a Lille-ben rendezett finálé keretében. Federer legjobb világranglista-helyezése párosban a 24. pozíció volt, amelyet 2003. június 9-én ért el.

És ha már világranglista. Összesen 310 hetet töltött a rangsor élén, ebből zsinórban 237-et (!) 2004 februárja és 2008 augusztusa között. Ez a 310 hét pár éve még rekordnak számított, azóta azonban Novak Djokovics megdöntötte, s jelenleg 373 hétnél tart. Utoljára 2018 februárjában állt az 1. helyen, amit akkor 36 évesen és 6 hónaposan tehetett meg, ezzel pedig minden idők legkorosabb világelsője lett. 2004. február 2-án 22 évesen és 5 hónaposan került először a rangsor élére. 2004 és 2009 között – 2008 kivételével – minden évet ő zárt az 1. helyen.

Roger Federer összesen 103 tornát nyert egyesben, az elsőt még 2001-ben Milánóban, az utolsót pedig 2019-ben hazai versenyén, Bázelben. Csak a 109 sikerig jutott amerikai Jimmy Connors tud ennél több diadalt fölmutatni. Összesen 28 ATP 1000-es versenyt nyert meg, az első ezek közül a 2004-es Indian Wells-i, az utolsó pedig a 2019-es miami torna volt. Az 1000-es versenyek közül csupán kettőt nem tudott soha megnyerni – ezek természetesen salakpályás tornák voltak, mégpedig Monte-Carlo és Róma. 71 tornát nyert kemény borításon, 19-et füvön, 11-et salakon és 2-t pedig szőnyegborításon.

Federer összesen 81 Grand Slam-tornán játszott, ami a spanyol Feliciano Lopezzel holtversenyben a legtöbbnek számít. Ez lehetett volna 90 is, hiszen a svájci karrierje során összesen ennyi GS-t hagyott ki sérülések miatt. Jól mutatja pályafutásának tartósságát, hogy 1999 után legközelebb 2016-ban hiányzott nagy versenyről, onnantól kezdve viszont sajnos megszaporodtak távolmaradásai egészségi problémái miatt. A 2000-es és a 2016-os Ausztrál Open között zsinórban 65 Grand Slam-versenyen indult – itt Lopez tartja a rekordot 79-el. A Grand Slam-eken összesen 369 mérkőzést nyert egyesben, amivel csúcstartó, s mindmáig ő az egyetlen, aki két GS-tornán is legalább 100 meccset nyert – Wimbledonban 105, Ausztráliában 102 sikert aratott. Teljes professzionális karrierje során 1251 mérkőzésen győzött. A férfiaknál Jimmy Connors tartja a rekordot 1274 sikerrel, míg összesítésben Martina Navratilova vezet 1442 győzelemmel.

Roger Federer vonzotta a tenisztörténelem legtöbb nézőjét egy mérkőzésre, ugyanis 2020. február 7-én a dél-afrikai Fokvárosban 51 954 néző előtt játszott bemutató mérkőzést Rafael Nadallal. A svájci közel 24 éves pályafutása során mai árfolyamon összesen 53 021 301 634 forintot ütögetett össze – ebbe a párosversenyek is beleszámítanak. Roger Federer ezzel a tenisz összkereseti rangsorában a 3. helyet foglalja el. 2019. június 1. és 2020. június 1. között ő volt a világ legjobban kereső sportolója a Forbes magazin összesítése szerint, ugyanis ebben az egy éves időszakban mai árfolyamon 43 157 800 000 forintot kapott, amibe a versenydíjak mellett többek között beleszámítanak a mindenféle szponzori támogatások és a Roger Federer-féle márka termékeinek értékesítéséből befolyt összegek is. Ennek a 43 milliárd forintnak a túlnyomó része egyébként a reklámokból és a különböző partnerségekből tevődött össze.

Ami még apró érdekességként megemlítendő ebben az összeállításban, hogy Roger Federer két mérkőzését is úgy nyerte meg, hogy előzőleg hét darab meccslabdát kellett hárítania. Utoljára a 2020-as Ausztrál Open negyeddöntőjében Tennys Sandgren ellen volt erre példa. Azt sem szabad elfelejteni, hogy 2012-ben egyesben olimpiai ezüstérmes lett, miután a wimbledoni döntőben kikapott Andy Murray-től – gyakorlatilag csak az egyéni olimpiai aranyérem hiányzik Federer gyűjteményéből.

Roger Federer visszavonulásának bejelentése természetesen az egész világon reakciók tömkelegét váltotta ki, s nem csak a teniszvilág szereplői fejezték ki hálájukat és köszönetüket a svájcinak, de egyben azért bánatukat is amiatt, hogy többé nem küzdhetnek ellene a pályán. Az alábbiakban néhány véleményt idézünk, amelyek elhangzottak tegnap délután, a bejelentés megtétele óta különböző személyiségek részéről:

Rafael Nadal
„Kedves Roger, barátom, riválisom,
Bárcsak sohasem jött volna el ez a nap. Szomorú nap ez nekem és a sportnak szerte a világban. Öröm, megtiszteltetés és kiváltság volt megosztani veled ezeket az éveket, megélni annyi emlékezetes pillanatot a pályán és azon kívül is. Részünk lesz még ilyenekben a továbbiakban is, és akadnak még tennivalóink együtt, ezt tudjuk. De most kívánom, hogy legyetek boldogok Mirkával, a gyermekeiddel, a családoddal, és hogy élvezd, ami jön ezután. Találkozunk Londonban.”

A wimbledoni szervezők:
„Roger, hol kezdjük? Megtiszteltetés volt tanúja lenni az utazásodnak, és látni, ahogy a szó minden értelmében bajnok lettél. Annyira hiányozni fog a látvány, ahogy pályáinkat feldíszíted, de egyelőre csak annyit mondhatunk, hogy köszönjük azokat az emlékeket és örömet, amelyeket oly sok embernek adtál.”
Juan Martín del Potro:
„Szeretlek, Roger! Köszönöm mindazt, amit a teniszben és velem tettél. A teniszvilág soha nem lesz olyan, mint nélküled.”
Andy Roddick, aki a 2009-es wimbledoni döntőt elveszítette Federerrel szemben:
„Egészségedre, Roger! Köszönöm a közös emlékeket, barátom. Megtiszteltetés volt, hogy időt és tapasztalatot oszthattam meg veled a sportágunk legszentebb terein. Emellett jó időnek tűnik, hogy elkezdjek edzeni Wimbledonra. (Nyilván viccelek).”
A Roland Garros szervezői:
„Inspiráció a pályán és azon kívül is. Köszönjük, Roger!”
A Laver-kupa szervezői:
„Gratulálunk a természetfeletti pályafutáshoz. Köszönjük, hogy soha véget nem érő inspirációforrás vagy!”
Denis Shapovalov:
„Példakép vagy számomra és még sokan másoknak! Köszönök mindent, Roger! Megtiszteltetés számomra, hogy megoszthattam veled a teniszpályát!”
David Ferrer:
„A legszomorúbb nap a teniszben. Köszönöm, Federer úr!”
Gary Lineker korábbi labdarúgó, televíziós személyiség:
„Az élet egyik legnagyobb öröme volt nézni, ahogy játszol. Olyan sok örömet okoztál sokaknak. Sok sikert mindenhez, ami ezután következik.”
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke:
„Federer egy úr a pályán és azon kívül is, ráadásul egy igazi olimpiai bajnok. Gratulálok a kiemelkedő karrieredhez, és sok sikert a jövőben is. Remélhetőleg, még keresztezik az útjaink egymást.”
Billie Jean King volt női világelső:
„Federer a bajnokok bajnoka. Nemzedékének a legsokoldalúbb játékosa, aki világszerte meglepő gyorsaságával és kiváló játékintelligenciájával hódította meg a rajongók szívét.”
Carlos Alcaraz jelenlegi világelső:
„Roger volt az egyik példaképem és inspirációs forrásom. Köszönök mindent, amit a sportágunkkal tettél. Szeretnék még veled játszani!”

Köves Gábor, a magyar Davis-kupa-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, televíziós szakkommentátor a Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozott Federer visszavonulásáról.

„Nem volt váratlan Federer bejelentése, sejtettem, hogy a Laver-kupa vagy a bázeli torna lesz az utolsó versenye. Az újabb térdproblémái miatt 41 évesen reménytelen helyzetben volt, nem végezhetett már el egy három-négy hónapos felkészülést az új szezon előtt.”

„Füves pályán ő volt az etalon nagyon sokáig, csak Novak Djokovics tudta vele tartani a lépést. Federer könnyed játéka rengeteg ember tetszését elnyerte, ő volt az, aki elsőként elkezdte a Grand Slam-trófeák nagyüzemi gyűjtését a 2000-es évek elején. Eleinte Rafael Nadal volt a fő vetélytársa, aztán jött Djokovics, ők hárman egyértelműen a tenisz történelmének legnagyobbjai, az más kérdés, kinek ki a legszimpatikusabb. Federer játszott közülük a legelegánsabban, s bár lehet fokmérő az is, ki a legeredményesebb, hogy valaki 20, 21 vagy 22 GS-trófeát nyer, gyakorlatilag mellékes.”

„A svájci a sportág ikonikus alakja még mindig, pótolhatatlan játékos, akit rengetegen szeretnek. Ebben biztosan közrejátszott az is, hogy bár igazán közelről nem ismerem őt, amikor már szinte abbahagytam a játékot, edzőként mentem valahová, s ő még fiatalabb srác volt, teljesen mindegy, ki jött vele szembe, köszönt neki, barátságosan viselkedett. Nemcsak a szurkolók, a játékosok is nagyon kedvelték, mert úriember volt a pályán és a pálya környékén is. Nem gondolom, hogy az ő és Serena Williams visszavonulása miatt csökkenne a tenisz népszerűsége, a US Openen is nagyon jó színvonalú mérkőzéseket láthattunk, és attól függetlenül, ki játszott éppen, a negyeddöntőtől kezdve alig lehetett jegyet kapni a mérkőzésekre.”

Roger Federert az utóbbi kettő-három évben sérülés hátráltatta. Ebben az időszakban nem kevesebb mint négy alkalommal műtötték meg térdét, amely sajnos már nem tudott megbirkózni a tenisszel járó nagy terheléssel. A svájci mindent elkövetett azért, hogy egyszer visszatérjen, de már tavalyi wimbledoni kiesésekor is lehetett érezni, hogy ez inkább fölösleges vergődés részéről, mintsem egy ígéretes rehabilitációs folyamat, melynek végén esetleg még föl tudja venni a kesztyűt a nagy riválisokkal szemben. Nagyon sokáig próbálkozott, de most belátta, hogy 41 évesen ennek semmi értelme. Visszavonul a Laver-kupa után, így a jövőben legfeljebb bemutatókon láthatjuk majd játszani. Nagy kár, hogy befejezi, de az elmúlt évek után ez a leghelyesebb döntés.

Köszönünk mindent, Bajnok!

Nyári akció a Sportudvar Prémiumban – most kedvezményes áron válhatsz taggá. Ne hagyd ki!

A kiemelt kép forrása: Thomas Peter / REUTERS

Leave a Reply