Elmaradt a magyar címvédés, nyert viszont a Győr és az FTC – Hétvégi Összefoglaló

A hátunk mögött hagyott hétvégén megkezdődött a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportköre. A Győr és a Ferencváros is győzelemmel indította idei szereplését. A magyar férfi vízilabda-válogatott címvédőként elbukta az Európa-bajnoki döntőt a házigazda horvátok ellen. Minderről szó esik a Hétvégi Összefoglalóban. Kézilabda: Mindkét magyar csapat győzelemmel kezdte a női BL-t A Ferencváros szombaton a dán Odense ellen játszotta első mérkőzését a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörének 1. fordulójában. Az Érden lejátszott összecsapáson jól kezdett a Ferencváros, hiszen hét perc játék után már négy góllal, 5:1-re vezetett, ezzel arra sarkallta a dánok vezetőedzőjét, hogy először kérjen időt. Az FTC viszont nem engedte át a kezdeményezést riválisának, hiszen a dánok nem tudtak három gólnál közelebbre zárkózni negyedóra játékot követően sem, azt is csak úgy, hogy támadásban kockáztattak, és kapus nélküli, hét a hat elleni játékkal igyekeztek feltörni az FTC védekezését. Nem a levegőbe beszélt Elek Gábor az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője mérkőzés előtti nyilatkozatában, mikor arra hívta fel a figyelmet, hogy az Odense gyorsasága miatt a IX. kerületieknek különösen fegyelmezetten és sebesen kell cserélniük a védekező és a támadó fázisok között. Ehhez tartotta is magát a magyar csapat, huszonkét percet követően viszont lépéskényszerbe került a magyar szakvezető, mivel hosszú idő után ismét két…

A tartalom megtekintéséhez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj a Sportudvar Prémiumra!