A sportvilág is gyászolja II. Erzsébetet

Ahogy arról bizonyára már mindenki értesült, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet brit uralkodó. A királynő tavaly elhunyt férjéhez, Fülöp herceghez hasonlóan érdeklődött különböző sportágak iránt és szerette a sportot. Most a sportvilág számos szereplője is részvétét fejezte ki a királyi családnak a tragédia miatt.

A királynőt életének 97., uralkodásának 71. esztendejében érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai balmorali kastélyban tegnap délután. Halálának pillanatától elsőszülött fia, a 73 éves eddigi trónörökös, Károly a brit uralkodó. Károly trónra lépése azt is jelenti, hogy az új király idősebb fia, Vilmos cambridge-i herceg a trónörökös. Egy órával a halálhír közlése után az eddigi trónörökös hivatala bejelentette: III. Károly (Charles III) néven lépett az Egyesült Királyság trónjára II. Erzsébet legidősebb fia.

II. Erzsébet (Elizabeth II) királynő 1952. február 6-án – édesapja, VI. György király halála után – lépett az Egyesült Királyság trónjára.

A leghosszabb ideig uralkodó brit királynő az egyedüli, aki két külön országban is nyári olimpiát nyitott meg: előbb 1976-ban a kanadai Montréalban, majd 2012-ben Londonban. 

Az egyik legismertebb sportvonatkozású kép II. Erzsébetről az 1966-os labdarúgó-vb döntője után készült, amikor átadja a világbajnoki serleget a győztes angol válogatott csapatkapitányának, Bobby Moore-nak.

Forrás: AFP

A lovak, a lósport iránti rajongása közismert volt, versenyistállói remek eredményeket értek el, és persze tökéletesen lovagolt is – tavaly ősszel beválasztották a brit lovassport hírességeinek csarnokába is. Ennél kevésbé volt köztudott a néhai uralkodóról, hogy nézőként ott volt az első Formula–1-es versenyen, az 1950-ben megrendezett Brit Nagydíjon Silverstone-ban.

A királynő egészen 2016-ig volt a wimbledoni tenisztorna fővédnöke, noha állítólag nem kedvelte magát a sportágat – mégis a korábbi világelsőt, Andy Murrayt egy évvel később lovaggá ütötte. A néhai uralkodó egyébként több száz sportolót ütött lovaggá uralkodásának 70 és fél éve alatt.

II. Erzsébet halálára a sportvilágból a Svájcban zajló FC Zürich–Arsenal Európa Liga-mérkőzésen reagáltak a leggyorsabban, a királynő halálhírének bejelentése után néhány perccel lefújt első félidő után a második egyperces gyászszünettel kezdődött.

Alig háromnegyed órával a halálhír közlését követően elkezdtek gyarapodni a nemzetközi sportvilág szereplőitől érkező megemlékezések.

A legtöbb Premier League-klub a közösségi felületén már feketére cserélte profilképét vagy borítóképét, és rövid bejegyzésben emlékezett meg az uralkodóról.

A Nemzetközi Automobil-szövetség, az angol Labdarúgó-szövetség, a Profi Darts-szövetség (PDC) is hamar megosztotta a királyi család Twitter-bejegyzését, amelyben a gyászhírről számolnak be.

A golf PGA Championship csütörtöki játéknapját a halálhírről értesülve felfüggesztették. Az Európa Ligában és az Európa Konferencia Ligában érdekelt angol csapatok, a Manchester United és a West Ham United fekete karszalaggal lépett pályára, az Old Traffordon félárbócra eresztették a zászlókat, a mérkőzések gyászszünettel kezdődtek, a digitális reklámtáblák pedig üresek maradtak – feketeségük hűen ábrázolta a brit nemzet gyászát.

A Formula–1-es Olasz Nagydíj ma első szabadedzése előtt tartanak gyászszünetet és egy rövid megemlékezés is lesz a vasárnapi futam előtt.

Az 1952 óta uralkodó II. Erzsébet halála miatt számos sportoló egyesület és szövetség is kifejezte együttérzését.

„Nagy tisztelője vagyok II. Erzsébet királynőnek azóta, hogy 1968-ban először találkoztam vele személyesen” – írta Twitteren a háromszoros világbajnok labdarúgó Pelé.

II. Erzsébet bedobja a korongot a Vancouver Canucks – San Jose Sharks NHL-meccsen 2002-ben, tőle balra, kissé takarva Wayne Gretzky (Forrás: AFP)

Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) honlapján emlékezett meg arról, amikor az uralkodó 2002-ben Kanadában, a sportág őshazájában járt, és ő végezte el az ünnepélyes korongbedobást a Vancouver Canucks – San Jose Sharks mérkőzésen. Erről a pillanatról videót is megosztott az NHL, amely gyászüzenetében kitért rá, hogy a királynő különleges helyet foglal el a kanadaiak szívében, és 70 éves uralkodása alatt emlékezetes módon kapcsolódott a sportághoz – számolt be róla az MTI.

Nagy-Britanniában a királynő halála miatt most 12 napos nemzeti gyász vette kezdetét, amely a néhai uralkodó várhatóan jövő szombaton esedékes temetéséig tart. Szigorú protokoll vonatkozik arra, hogy ilyen esetekben mi a teendő, azonban jelen pillanatban még nem világos, hogy lehet-e sporteseményeket tartani ebben az időszakban vagy sem. Nem megerősített hírek szerint a kormány a gyász teljes idejére megtiltja a sport- kulturális- és politikai rendezvények megtartását, de valószínűleg ma tisztázódik, mi a teendő. Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League sajtóhírek szerint a brit kormány ma esedékes ülését követően dönt arról, hogy lejátsszák-e a hétvégi fordulót vagy későbbi időpontra halasztják.

Amennyiben halasztásra kerülne sor, az komoly fejtörés elé állíthatja a ligát, hiszen a november-decemberi világbajnokság miatt eleve nagyon zsúfolt a versenynaptár, ráadásul szeptember második felében kéthetes válogatott szünet jön, úgyhogy nem tartom kizártnak, hogy valamikor tavasszal pótolhatnák a most következő fordulót. Mivel a temetés a jövő hétvégén lesz, s akkor lenne a válogatott pauza előtti utolsó forduló, így annak is kérdőjelessé vált az időpontja. 1997 szeptemberében, Diana hercegnő temetésének napján nem játszottak mérkőzéseket, viszont Fülöp herceg tavalyi temetésének napján igen. 1952-ben, az előző uralkodó, VI. György halálának idején rendeztek focimeccseket, igaz, az ő eltávozása nem váltott ki akkora sokkot a brit társadalomból, mint II. Erzsébet halála. A jövő héten egyébként a nemzetközi kupákban is rendeznének mérkőzéseket a szigetország területén. Öt találkozó érintett: a Chelsea – Salzburg, az Arsenal – PSV Eindhoven, a Liverpool – Ajax, a Manchester City – Borussia Dortmund és a Rangers – Napoli.

Az alsóbb osztályú profi bajnokságokat szervező English Football League tegnap este jelezte, hogy a mára kiírt Burnley – Norwich másod- és Tranmere – Stockport negyedosztályú mérkőzéseket elhalasztják, a szombati és vasárnapi programról azonban még nem született döntés.

Más sportágakban már bejelentettek halasztásokat. A golfozók PGA-sorozatának BMW Championship nevű versenyének csütörtöki nyitónapját felfüggesztették a halálhír vétele után, s ma sem játszanak, s a tornának otthont adó angliai pályát edzések céljából sem lehet ma fölkeresni. A lyukakat jelölő zászlókat a királynő iránti tiszteletből levonták. A PGA berkein belül igen rangosnak számító versenyen a félbeszakítás pillanatában a norvég Viktor Hovland és két angol: Tommy Fleetwood és Andy Sullivan holtversenyben, -8-cal álltak az élen.

A brit kerékpáros körverseny szervezői bejelentették, hogy a tegnapi 5. szakasszal befejeződött az eredetileg 8 etaposra tervezett viadal. Az összetettet ezáltal a spanyol Gonzalo Serrano nyerte meg a brit Thomas Pidcock és a spanyol Omar Fraile előtt.

Mint föntebb említettem, II. Erzsébet nagy rajongója volt a lóversenyeknek. Most legalább kettő napig ilyen események sem lesznek, az ezeket szervező szövetség ugyanis jelezte, a gyász jeléül ma és holnap nem tartanak futamokat. A szövetség közleményében emlékeztetett arra, hogy Őfelsége egész életében nagy támogatója volt a lovassportoknak és ő maga is tagja volt két klubnak, melyek a híres Royal Ascot versenyen számos győzelmet arattak.

A rögbiseknél is történtek már halasztások. A tegnap estére tervezett Northampton – Saracens angol bajnoki mérkőzést elhalasztották, de egyelőre itt sem tudni, hogy mi lesz a ma esti és hétvégi összecsapásokkal. Skóciában a helyi szövetség már döntött a hétvégi mérkőzések elhalasztásáról.

Az angol és a walesi krikettszövetség is bejelentette, hogy a két válogatott többnapos tesztmérkőzéseinek hátralévő napjait később játsszák le.

A Sportudvar valamennyi olvasója nevében őszinte részvétemet fejezem ki a brit királyi családnak II. Erzsébet elhunyta alkalmából.

A kiemelt kép forrása: Getty Images

Leave a Reply