Ma késő délután kezdetét veszi az év utolsó háromhetes kerékpáros körversenye, a spanyol Vuelta, amelyen több nagy név is tiszteletét teszi. Magyar sajnos nincs a mezőnyben, mint ahogy a doppingügybe keveredett Nairo Quintana sem áll rajthoz, ettől függetlenül sok esélyese van a viadalnak. A Sportudvar most megmutatja, kikre is lehet gondolni favoritként.
Nyári akció a Sportudvar Prémiumban – most kedvezményes áron válhatsz taggá. Ne hagyd ki!
Ez az év is gyorsan elszáll. Kis túlzással olyan, mintha csak tegnap ért volna véget a Tour de France, tegnapelőtt pedig a Giro d’Italia, de máris itt van a 2022-es esztendő utolsó háromhetes nagy körversenye, a Vuelta. A spanyol kör a hollandiai Utrechtből startol ma késő délután, hogy aztán szeptember 11-én Madridban fejeződjön be. Az útvonal kissé lesújtó olyan értelemben, hogy az utolsó héten nem lesznek igazán kemény szakaszok, s úgy általában kevés komoly hegy fogja tarkítani az útvonalat. Ennek ellenére a legtöbb csapat igen erős kerettel érkezik a Vueltára, s több nagy sztár is jelen lesz a versenyen.
AZ ESÉLYESEK
Primoz Roglic negyedik Vuelta-győzelmére hajt
A szlovén Primoz Roglic nyerte az elmúlt három évben a Vueltát, s azután, hogy a Tour de France-t a 15. szakasz után föladta, most arra törekszik, hogy történelmet írjon, ugyanis Roberto Heras után ő lehet a második versenyző, aki négyszer végez a spanyol körverseny összetettjének élén. Az más kérdés, hogy Roglic csapata, a Jumbo-Visma, amely Jonas Vingegaard révén Tour de France-győzelmet ünnepelhetett alig egy hónappal ezelőtt, nem éppen a legerősebb keretet állította a szlovén mögé. Edoardo Affini, Rohan Dennis, Robert Gesink, Chris Harper, Sepp Kuss, Sam Oomen és Mike Teunissen kaptak még helyet a csapatban. Ez a névsor a francia körön is remekül teljesítő Kuss kivételével összességében véve gyengének tűnik, s ez bizony destabilizálhatja Roglicot a nehezebb szakaszokon vagy a riválisok támadásai során.
Jai Hindley duplázna
Az idei Giro d’Italia győztese, Jai Hindley is indul a Vueltán. A 26 éves ausztrál tavasszal megmutatta, hogy képes tökéletesen kezelni egy háromhetes versenyt, s nagyon nehéz rajta fogást találni, amennyiben jó formában van. Rogliccsal ellentétben ő egy igen combos csapatot kapott a Borától, hiszen Sergio Higuita és Wilco Kelderman is egyértelműen Hindley sikeréért fog dolgozni. A keret másik fele Sam Bennettet támogathatja a sprintek megnyerésében.
Az Ineosnak több ütőkártyája is lehet
Az Ineos ismét úgy vág neki egy háromhetes versenynek, hogy több összetett esélyese is van. A szakértők szerint Richard Carapaz lehet a brit együttes húzóembere, de a 2020-as Giro d’Italia-győztes Theo Geoghegan Hart és a napokban burgosi kört nyert, francia színekben szereplő, de egyébként orosz Pavel Szivakov is odaérhet a végén. A Tour de France-on Geraint Thomas révén egy összetett 3. helynek örülhetett az Ineos, márpedig ott is több sztár volt a csapatban. Ezek után simán elképzelhető, hogy most valamely ineososnak sikerül a csúcsra érnie.
Remco Evenepoel a beérő fiatal generációt vezetheti a csúcsra
A 22 éves belga lesz a Quick-Step vezére az idei Vueltán. Idén már megnyerte a Liége-Bastogne-Liége versenyt és pár nappal ezelőtt a San Sebastián-i Klasszikust is behúzta, vagyis megvan a formája ahhoz, hogy szintet lépjen a hierarchiában és egy háromhetesen is a legjobbnak bizonyuljon. Ez persze más kávéház, mint egy egy- vagy néhánynapos viadal, de a fiatal kerekesben benne van minden adottság, ami kihozhatja belőle a maximumot akár már a most következő három hétben is. Evenepoel képes a legjobbakkal menni, de hosszú támadásokat is indítani, emellett pedig a sprintbefutókban sem utolsó, úgyhogy nem volna meglepő, ha neki is összejönne legalább egy szakaszgyőzelem azáltal, hogy “berúgja” a bringát a célba. Nem ő lesz azonban az egyetlen komoly név a csapatban, hiszen Julian Alaphilippe is indul.
Alaphilippe a fekete ló
Az az Alaphilippe, aki súlyos sérülése miatt kihagyni kényszerült a Tour de France-t, mostanra azonban már teljesen rendbe jött, így ott lesz az utrechti rajtnál. A kétszeres világbajnoki címvédő, aki pár hét múlva triplázhat, állítása szerint nem kifejezetten az összetett győztesének járó piros trikóért érkezett a Vueltára, hanem azért, hogy felkészüljön a világbajnokságra. Jó eséllyel az lesz a feladata a csapaton belül, hogy Remco Evenepoelt segítse, emellett azonban szeretne szakaszokat nyerni. Szerintem az sem lenne nagy meglepetés, ha várakozásai, tervei ellenére esetleg ő is ott lenne a végső győzelemre esélyesek között. Hamarosan kiderül.
Az Emirátusok Joao Almeidára építenek
Tadej Pogacar, a Tour de France 2. helyezettje idén kihagyja a Vueltát, így távollétében a portugál Joao Almeida lesz az UAE-csapat vezetője. Almeida 24 évesen már csapatának oszlopos tagjává lett, s egy biztos pontnak tekinthető. A 4. helyen zárta a 2020-as Giro d’Italiát, s nem volna meglepő, ha az idei Vueltán is az első tízben zárna, akár az 1. helyen.
Az FDJ Valter Attilát nem, Pinot-t elviszi a Vueltára
A Groupama-FDJ csapata szinte kizárólag francia versenyzőkkel vesz részt a Vueltán, miután a Tour de France-on nem jött össze a hőn áhított szakaszgyőzelem. A gall formáció a spanyol körön is az etapsikereket fogja üldözni, de Marc Madiot csapatfőnök még mindig hisz abban, hogy Thibault Pinot odaérhet a végén. Pinot lesz az FDJ vezéregyénisége a versenyen, ugyanakkor a csapat sorának többi tagja nem biztos, hogy készen áll arra, hogy őt hosszasan segítse. Magyar szempontból nem jó hír, hogy egyetlen honfitársunk sem lesz ott a hollandiai startnál, pedig szerintem Valter Attila simán bekerülhetett volna az FDJ keretébe. Persze lehet, hogy azért nem került be, mert állítólag a Jumbo-Visma szeretné őt szerződtetni 2023-ra. Azért bízom benne, hogy egyszer – akármelyik csapat mezében – látni fogjuk Atit itt, nomeg a Tour de France-on is.
Quintana az utolsó pillanatban visszalépett
Nem teljesen zökkenőmentesek a Vuelta előkészületeinek utolsó simításai, ugyanis a mezőny egyik legnagyobb neve, a kolumbiai Nairo Quintana tegnap reggel visszalépett a versenyen való indulástól. Szerdán késő délután villámcsapásszerűen érkezett a hír, hogy az Arkéa-Samsic kerékpárosát utólag diszkvalifikálták a Tour de France-ról, mivel szervezetében a tramadolt mutatták ki két, a francia körverseny alatt elvégzett doppingellenőrzés során is. Bár ez a szer nem szerepel a WADA tiltólistáján, az UCI (Nemzetközi Kerékpáros Unió) listáján azonban igen, ezért kizárták, azonban nem tiltották el, mivel ez volt az első kihágása. Quintana tegnap hajnalban megjelent közösségi médiás bejegyzésében még azt állította, hogy doppingügye ellenére ott lesz az utrechti rajtnál, de pár órával később meggondolta magát.
Az Arkéa-Samsic éppen kedden jelentette be, hogy 2025-ig szerződést hosszabbított a 32 éves kolumbiai versenyzővel, de a legújabb történések fényében nem tűnik egyszerűnek Quintana helyzete. Bár nem tiltották el, de nem kizárt, hogy a kizárása miatti nagy fölhajtás következtében lépett vissza a Vueltától. Csapata ellen az elmúlt években több esetben is nyomozás folyt, a 2020-as és az idei Tour de France idején pedig házkutatást tartottak az együttes szállásán doppingszerek és a doppingolást elősegítő eszközök után kutatva, de ezek eredménytelennek bizonyultak.
Quintana egyébként tegnap hajnalban még cáfolta, hogy tramadolt használt volna, azt állította, hogy soha nem élt ezzel a szerrel. Ennek eléggé ellentmond az UCI közleménye, amelyben részletesen leírják, hogy előbb egy vér-, majd egy vizeletmintájában is kimutatták a tramadol jelenlétét. A tramadol amúgy erős fájdalomcsillapítóként ismert, de bizonyos mennyiség fölött akár teljesítményfokozó is lehet. Jelenleg is folyik a vita arról, hogy betiltsák-e általánosan vagy sem.
Nairo Quintana tehát kihagyja a Vueltát, mint ahogy sajnos magyarért sem szoríthatunk. Ettől függetlenül érdemes lesz nézni a spanyol körversenyt, amelyet szokás szerint az Eurosporton vagy a csatorna előfizetéses applikációjában lehet nézni.
Nyári akció a Sportudvar Prémiumban – most kedvezményes áron válhatsz taggá. Ne hagyd ki!
A kiemelt kép forrása: Panoramic