Szombati ezüsteső, vasárnapi aranyeső – Hétvégi Összefoglaló

Igazán eseménydús volt a mostani hétvége, hiszen javában zajlanak a különböző sportágak Európa-bajnokságai, s ezekről szerencsére nagyon sok magyar sportoló éremmel térhet majd haza. Amíg szombaton főleg az ezüstérmek jöttek, addig vasárnap már az aranyak voltak a túlsúlyban, s mindezt három sportág hozta össze. A Sportudvar szokás szerint összefoglalja a hétvége legfontosabb történéseit. Úszó-Eb: Termelik az érmeket a magyarok Csütörtökön vette kezdetét Rómában az idei úszó Európa-bajnokság, amelyen népes, 45 fős magyar csapat képviseli a hazai színeket. Szombaton elsőként a férfi 200 méteres hátúszás döntőjében szurkolhattunk magyarnak, hiszen Kovács Benedek tudta kvalifikálni magát a fináléba. A fiatal versenyzőnek különösen a második 100 métere volt erős. 59.16-ot úszott a táv második felében, ez az egész mezőny legjobb ideje volt. Nagyszerű hajrával egészen a második helyig jutott! Kovács Benedek ideje 1:56.03 lett, ami egyéni csúcs. Kós Hubert a 8. helyen végzett 1:57.84-gyel. „Nagyon boldog vagyok, nem gondoltam rá, hogy dobogós leszek, a negyedik-ötödik helyre saccoltam magam. Szerencsére sikerült elérni az 1:56-os idő elejét, amit szerettem volna – nyilatkozott Kovács Benedek az MTI-nek, aki úgy kiúszta magát, hogy a futam után rosszul lett. – Érden kezdtem el úszni a jelenlegi edzőmmel, Plagányi Zsolttal, ő távozott, én meg maradtam. Ott volt egy csapatunk például Milák Kristóffal, de szépen-lassan…

A tartalom megtekintéséhez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj a Sportudvar Prémiumra vagy a Sportújságíró Műhelybe!