Bár még messze van az európai topbajnokságok rajtja, de az együttesek már javában készülnek az új idényre, s ennek keretében edzőmérkőzések egész sorát játsszák. Amíg több angol csapat és a Paris Saint-Germain is másik földrészen turnézik, addig az olasz bajnok Milan Németországba utazott, ahol a Kölnnel játszott mérkőzést szombaton. A meccs elsősorban azért marad emlékezetes, mert a televíziós közvetítésben eddig még nem, vagy csak nagyon ritkán látott szögből is követni lehetett az eseményeket: több kölni játékos testére is kamerát erősítettek, így az ő szemszögükből is látni lehetett a pályán zajló eseményeket. Lehet, hogy a jövőbeni közvetítések egyik jellemző kameraképét láthatták azok, akik követték a mérkőzést.
Nyári akció a Sportudvar Prémiumban – most kedvezményes áron válhatsz taggá. Ne hagyd ki!
A néhány nap múlva Zalaegerszegen föllépő AC Milan szombat este egy szimpla edzőmérkőzést játszott az 1. FC Köln csapatával. Az összecsapást az olasz bajnok nyerte 2:1-re, s aligha emlékezne rá hosszabb időn keresztül bárki is. Csakhogy ez biztosan nem így lesz, ugyanis a mérkőzés a jövőbeni labdarúgó-közvetítések fejlődésének rögös útján egy komoly kilométerkőnek bizonyulhat. Történt ugyanis, hogy a német csapat több játékosának mezére rögzítettek a hasfal magasságában egy kis kamerát, amelynek segítségével lényegében az ő szemszögükből is figyelemmel lehetett kísérni, mi történik a gyepen.
MATCH DELL’INNOVAZIONE ⚽️
— Sportitalia (@tvdellosport) July 17, 2022
Durante la partita di pre campionato trasmessa ieri in esclusiva su #Sportitalia tra Colonia e Milan, è stato possibile, grazie a una nuova tecnologia, far indossare ad alcuni giocatori una vera e propria telecamera
Risultato ? 👇🏼 pic.twitter.com/E8k36iBura
Charles Biétry, a Canal+ francia sporttelevízió korábbi főszerkesztője Twitter-oldalán úgy fogalmazott, hogy a testkamera egy nagyon jól alkalmazható eszköz, amelynek segítségével új érzelmek figyelhetők meg a játékosok részéről, s a nézők számára is az újdonság erejével hat, ami vonzza őket a képernyőhöz. “Ez a rendszer példaértékű lehet” – tette hozzá. Tudni kell azonban, hogy ez a megoldás korántsem új.
Le but de Giroud hier en amical filmé par une GoPro fixée sur le torse d'un défenseur de Cologne, incroyable ! 🤩pic.twitter.com/agJpGC8XpA
— Footballogue (@Footballogue) July 17, 2022
A labdarúgás szerelmeseinek már lehet hasonló élményük, igaz, ezért több mint egy évtizedet kell visszamenni az időben. 2008-ban a Nike sportszergyártó cég egyik reklámkampányában egy fiatal játékos szemszögéből mutatta be, hogyan lehet megmászni a sportág lépcsőfokait, s lehet eljutni a területi amatőr bajnokságból a világ legjobb ligáiba, ahol tisztelnek az ellenfelek. A kisfilmben föltűnik Cristiano Ronaldo, Zlatan Ibrahimovic és William Gallas is.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy van-e esély arra, hogy belátható időn belül hivatalos mérkőzéseken is megjelenjenek a testkamerák és ha igen, akkor mikor. A Köln játékosaitól nem lehet a cikk megjelenésének pillanatában nyilatkozatot találni arról, hogy milyen volt kamerás mezben játszani, s éreztek-e bármilyen különbséget ahhoz képest, amikor nincs kamera a mezükön elhelyezve.
Ettől függetlenül azt gondolom, ez egy igen érdekes megoldás, aminek lehet is jövője, már amennyiben a focinak, mint sportágnak van jövője…
Nyári akció a Sportudvar Prémiumban – most kedvezményes áron válhatsz taggá. Ne hagyd ki!
A kiemelt kép forrása: Imago / Panoramic