Ezüstös hétvége – Hétvégi Összefoglaló

Nem volt éppen a legsikeresebb július első hétvégéje a magyar sport szempontjából, hiszen két válogatottunk is világbajnoki döntőben volt érdekelt, de mind a női vízilabda-, mind az U20-as női kézilabda-válogatott vereséget szenvedett. A férfi vízipólósoknak csak a 7. hely lett meg a hazai világbajnokságon, a női futsalosok pedig Eb-4.-kek lettek. Eközben az autósportokban több remek magyar eredménynek is lehetett örülni. Következik a Sportudvar Hétvégi Összefoglalója. Női vízilabda: Nem sikerült a nagy fordítás A hazai rendezésű vizes világbajnokság utolsó napjainak magyar szempontból toronymagasan legfontosabb eseménye volt a női vízilabdatorna szombat esti döntője, amelyben a magyar válogatott tizenhét év után térhetett volna vissza a sportág csúcsára. 2005-ben a montréali világbajnokság döntőjében az Egyesült Államokat győzte le a nemzeti együttes, s mit ad a sors, ezúttal is az amerikaiak voltak az ellenfelek. Tudni kell, hogy női vízilabdában az USA számít a legerősebb nemzetnek, hiszen megnyerte a legutóbbi három olimpiát és a vb-ken is több sikere van az elmúlt évekből. Előzetesen nehéz volt megjósolni, hogy ki nyerhet, bár a keretek erősségét tekintve az amerikaiak voltak némileg esélyesebbek. A mieink mellett szólt a hazai pálya, az őrületes margitszigeti közönség és az a sportszakmailag jobban megalapozható tény is, hogy nagy tornán utoljára éppen a mieink győzték…

A tartalom megtekintéséhez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj a Sportudvar Prémiumra vagy a Sportújságíró Műhelybe!