Befejeződött tegnap este a sznúker-világbajnokság és sokak örömére a sportág élő legendája, Ronnie O’Sullivan diadalmaskodott. A 7. világbajnoki címét megszerző angol egyik legfőbb riválisát fektette két vállra a döntőben és ezzel most már ő minden idők legeredményesebb játékosa.
Öt karika – 53 olimpia története: Az első kötet már kapható a Google Play Könyvek felületén!
Április közepén, a húsvéti hosszú hétvégén kezdődött el és május 2-án ért véget a sznúker-világbajnokság Sheffieldben, a Crucible Színházban. A torna előtt sok játékost emlegettek a világbajnoki címre esélyesek között, s ezekből a fölsorolásokból nem maradhatott ki Ronnie O’Sullivan és Judd Trump sem, bár utóbbinak az elmúlt évekhez képest majdhogynem pocsék szezonja volt az idei, így tőle meglepetésnek számított az, hogy döntőbe került. Ronnie már évek óta csak szórakozásként tekint a sznúkerre, hiszen nem az eredmények, hanem a játék szeretete motiválja. Persze a világbajnokságot azért ő is kiemelten kezeli, s nyilván azzal a szándékkal érkezett Sheffieldbe, hogy utolérje a vb-címek számát tekintve az éllovas Stephen Hendryt, aki a sznúker egyetlen hétszeres világbajnoka. Az volt tegnap estig.
A döntőbe végül Ronnie és Trump jutottak be. A Rakéta becenévre hallgató hatszoros vb-győztes minden mérkőzését viszonylag simán nyerte és egészen elképesztő, 94%-os golyóbelökési mutatóval érkezett meg a fináléba. Trumpnak már nem volt ennyire sima az útja a döntőig, ugyanis az 1. fordulóban aratott sima sikere után Anthony McGill, Stuart Bingham és Mark Williams is alaposan megszorongatták a 32 éves angolt. Pl. a korábbi világbajnok Bingham 8:5-re is vezetett már ellene, ám onnantól fogva csak Trump nyert fram-eket, így végül 13:8 lett a végeredmény. A legjobb négy között a háromszoros világbajnok Williams ellen úgy tűnt, kiütéses győzelmet fog aratni, hiszen pl. 6:2-re és 12:5-re is vezetett már, csakhogy a walesi sznúkerista elképesztő föltámadást produkált, s 16:15-re már ő vezetett. Végül a végjátékot Judd Trump bírta jobban idegekkel, így 17:16-os győzelemmel jutott be a világbajnoki döntőbe.
A mindent eldöntő mérkőzést négy részletben: vasárnap délután és este, illetve hétfőn délután és este játszották le, hiszen itt már 18 frame szükségeltetett a sikerhez, azaz akár 35 frame-re is sor kerülhetett volna. Végül nem maxolták ki a játékosok a döntőt, pedig hétfőn délután még úgy tűnt, hogy nagyon izgalmas lehet az utolsó etap, hiszen azután, hogy vasárnap Ronnie O’Sullivan 12:5-ös vezetésre tett szert, a hétfő délutáni szakaszban Trump föltámadni látszott, s végül 14:11-re tornázta föl magát, vagyis bőven benne volt a mérkőzésben annak esélye, hogy este akár fordítson is az ifjabb angol. Vasárnap egyébként Ronnie végig nagyon jól sznúkerezett, s kezdetben Trumpnak is volt jó mozzanatai, azonban főleg az esti etapban kinyílt az olló a két játékos között, ez eredményezte a jelentős, hét frame-es különbséget.
Hétfőn délután aztán Trump sokkal összeszedettebben játszott, több szerencséje is volt a nehezen kivitelezhető lökéseknél, s az is a kezére játszott, hogy Ronnie O’Sullivan sokat hibázott, több kihagyott golyója is volt, nem egyszer elakadt a fehér golyó a bólyban, s emiatt elakadt a breaképítésben és a fehér golyó megpozicionálása sem ment neki. Amennyiben kizárólag a hétfő délutáni szakasz alapján kellett volna megtippelni, ki lesz a világbajnok, nem biztos, hogy a Rakétát mondta volna a többség annak dacára sem, hogy már csak négy frame hiányzott neki a történelmi vb-győzelemhez.
Este azonban Ronnie szurkolói jártak szerencsével, hiszen kedvencük ismét sziporkázott, Trump pedig ugyan jobban játszott, mint mondjuk vasárnap este, de megint sokat hibázott és emellett lélekben is kicsit föladta már a döntőt, hiszen nagyon nehezen lehetett elképzelni, hogy Ronnie O’Sullivan nem tud még négy frame-et hozzátenni a már megnyert 14-hez. Végül 18:13 lett a vége, s ezzel Ronnie O’Sullivan élete 7. világbajnoki címét szerezte meg, amellyel beérte az örökrangsorban az eddig egyedül vezető Stephen Hendryt és most már ketten osztoznak a rekordvilágbajnokok címén. Amennyiben viszont a másik két nagy tornát, a Masterst és a UK Championshipet is figyelembe vesszük, akkor Ronnie-nak mindhármat hétszer sikerült eleddig megnyernie, azaz 21 Triple Crown-címnél tart, amivel kizárólagos listavezető, tehát kijelenthetjük (s ezt tegnap este óta rengetegen, köztük Trump is megtette), hogy minden idők legjobb sznúkerjátékosa. Még mindig csak 46 éves, vagyis még több szép éve lehet a sportágban, s ki is jelentette, hogy szeretné jövőre megvédeni címét és nyolcszoros világbajnokká válni. Meglátjuk, sikerül-e, de az biztos, hogy a világelső Rakéta további vb-címekre van predesztinálva, hiszen még mindig megállja helyét az egyre fiatalodó mezőnyben.
A beautiful night at the Crucible.#ilovesnooker | @Betfred pic.twitter.com/jvzW1FzxaO
— WST (@WeAreWST) May 2, 2022
Öt karika – 53 olimpia története: Az első kötet már kapható a Google Play Könyvek felületén!
A kiemelt kép forrása: Getty Images