Pellegrini nagyon jól játszott, Maddison már nem – a Leicester-Roma mérkőzés legfőbb tanulságai

1:1-es döntetlennel végződött a Leicester City és a Roma összecsapása a labdarúgó Európa Konferencia Liga elődöntőjének első mérkőzésén. A hazaik gólját Lookman, a vendégekét Pellegrini szerezte, ugyanakkor az angoloknál Maddison gyenge napot fogott ki, ami még sokba kerülhet a Rókáknak. A Sportudvar összefoglalja a mérkőzés legfőbb tanulságait.

Most ingyen regisztrálhatsz a Sportudvar Prémiumra – élj a lehetőséggel!

POZITÍVUMOK
Pellegrini nagyon jó helyzetbe hozta a Romát

A Roma csapatkapitányának nem volt nagy mérkőzése, de a megfelelő pillanatban a legjobb helyen volt, így az ő gólja akár sorsdöntő lehet a párharc szempontjából. Pellegrini elsősorban védekező szerepet vállalt a mérkőzésen, azonban az olasz középpályás többször is előrement és egy Zalewski által a bal oldalon megindított támadás végén Schmeichel lábai között elrúgva a labdát vezetéshez juttatta csapatát a 15. percben. Csütörtökön lesz a visszavágó a Stadio Olimpicóban, s a Roma mindenképpen nagyobb esélyekkel fog pályára lépni akkor – ezt javarészt kapitányának köszönheti.

Lookman megmentette a Leicestert

A Rókák sokáig frusztráltak voltak egy nagyon jól helyezkedő Romával szemben. Nehézségekbe ütköztek játékuk fölépítésében és egyedül Lookmannek sikerült megizzasztania az olasz védelmet az angolok kezdő tizenegyének tagjai közül. Az 1. félidőben a korábbi Everton-játékos egy erős jobblábas lövéssel kínálta meg Rui Patriciót, ami meglepte a rómaiak portugál kapusát. A 2. félidőben, a 66. percben Lookman elhalászta Barnes centerezését Ibanez elől és ekkor már a kapus sem állta útját, ezzel kialakította az 1:1-es végeredményt, ezáltal életben tartotta csapata továbbjutási reményeit.

Smalling vezérszerepben

A Manchester United korábbi játékosa nem illetődött meg attól, hogy visszatért Angliába egy meccs erejéig. Nagyon jól, sőt, talán az egész mezőnyből a legjobban játszott és igazi vezére volt a Roma védelmének. Chris Smalling 8 alkalommal szabadított föl, 6 párharcából pedig 4-et megnyert. Nagyon sok angol lövésbe ért bele és több beadást is kapcsolt le. A 29. percben nagy mentést mutatott be, amikor Lookman már gólt szerezhetett volna. Edzője nem panaszkodhat rá, hiszen ismét bebizonyította, hogy tökéletesen átvette a Mourinho-stílust.

NEGATÍVUMOK
Maddison gyenge volt

A Rókák játékmestere igen inspirálatlanul teljesített tegnap este. Túl lassan hozott döntéseket és nehezéte esett ritmust váltania, amikor arra volt szükség. Az angol válogatott kerettag rossz tempóban focizott és képtelen volt irányt mutatni csapattársainak. 82 labdaérintése volt, azonban nem tudott igazából mit kezdeni a játékszerrel. Két ballábas lövése volt a 31. és a 39. percben, de mindkettő Rui Patricio kapuja fölé szállt. Volt még egy 20 méteres erős lökete, de az pedig elakadt a római védőfalban. James Maddison tehát pocsék estén van túl és ezt csapata is megérezte.

Albrighton átlátszó volt

Marc Albrighton könnyű préda volt a Roma számára, mivel az angol játékos nagyon átlátszóan játszott. A jobb szélen szerepelt, de nem tudta támogatni társait a támadásépítésekben. Mindössze 48-szor ért labdába és ebből is 18-at elvesztett. 8 párharcából csak 3-at nyert meg, miközben semmi veszélyt sem jelentett az ellenfél kapujára. Zalewski és Ibanez remekül kapcsolták ki a játékből. Nem volt meglepő, hogy a 62. percben lecserélte edzője – helyére Pérez állt be.

Zaniolo, a szellem

A Roma támadó középpályása gyakorlatilag lemaradt az elődöntő első mérkőzéséről. Az olasz nem volt sikeres és kis túlzással semmit sem csinált a King Power Stadium gyepén. Kvázi soha nem találták meg társai és nagyon kevés alkalommal ért labdába, ezáltal semmilyen hatással sem volt csapata játékára, hacsak nem tekintjük hatásnak azt, hogy inaktivitása miatt nem sikerült több veszélyes helyzetet és akár gólt összehoznia a Romának. Ellenben volt egy súlyos szabálytalansága Justinnal szemben, amit megúszott sárga lappal. Legnagyobb hibáját viszont a 65. percben követte el, amikor rosszul vett át egy labdát egy ellentámadás során, így nem tudta indítani Abrahamet, aki pedig nagy helyzetbe kerülhetett volna.

Tehát 1:1-es végeredményt hozott a Leicester és a Roma mérkőzése, a visszavágóra csütörtökön Rómában kerül sor. Az Európa Konferencia Liga másik elődöntőjében a Feyenoord 3:2-re verte a Marseille-t, míg az Európa Ligában a Lipcse 1:0-ra győzött a Rangers ellen, a Frankfurt pedig 2:1-re nyert a West Ham otthonában. Ott is csütörtökön lesznek a visszavágók.

Most ingyen regisztrálhatsz a Sportudvar Prémiumra – élj a lehetőséggel!

A kiemelt kép forrása: Panoramic

Leave a Reply