Benzema megmentette övéit, a City elherdálta az esélyeit – a Man. City-Real Madrid mérkőzés legfőbb tanulságai

Valószínűleg sokáig lesz beszédtéma a labdarúgó Bajnokok Ligája idei első elődöntőjének első mérkőzése, ugyanis a Manchester City 4:3-ra győzte le a Real Madridot. Bár az angolok nyerték a mérkőzést, de megint Karim Benzema az, akit ki lehet emelni, hiszen duplájával életben tartotta csapata reményeit. A hazaiaknál Kevin de Bruyne volt elemében, ugyanakkor Aymeric Laporte két gólban is benne volt, Rijád Mahrez pedig több nagy helyzetet is elpuskázott. A Sportudvar összefoglalja a mérkőzés legfőbb tanulságait.

Most ingyen regisztrálhatsz a Sportudvar Prémiumra – élj a lehetőséggel!

POZITÍVUMOK
Benzema újabb világklasszis teljesítménye

Karim Benzema alighanem a legjobb formában lévő labdarúgó a világon. A Real Madrid francia csatára ezt tegnap este újfent bebizonyította, ugyanis duplázni tudott a BL-elődöntő odavágóján az Etihad Stadionban, ahol nem sok vendégfocistának szokott ez sikerülni manapság. Benzema volt az, aki a 33. percben szépített, amikor már 2:0-ra vezetett a Manchester City. A francia honfitársának, Ferland Mendynek remek centerezését tudta bal lábbal a hazai kapuba lőni. A 82. percben 11-est végezhetett el a spanyol csapat és Benzema egy panenkával mattolta Ederson kapust, ezzel kialakítva a 4:3-as végeredményt, amely egyben azt is jelenti, hogy teljesen nyílt a párharc. Benzemának most már 15 gólja van az idei BL-kiírásban, ezzel megelőzte Robert Lewandowskit, aki 14 találatig jutott. Nehéz most már jelzőket találni teljesítményére, s már most jó pénzt lehet tenni arra, hogy övé lesz az idei Aranylabda, föltéve, hogy az eszüket és nem a szívüket fogják használni a döntéshozók…

De Bruyne jó irányba kormányozta a Cityt

Ami a Real Madridnak Karim Benzema, az a Manchester Citynek Kevin de Bruyne – persze nem olyan értelemben, hogy a belga játékmester is ipari méretekben termelné a gólokat, hanem olyan értelemben, hogy játéka nélkülözhetetlen csapata számára. A középpályásnak ismét nagy meccse volt, hiszen a 2. percben Mahrez beadása után ő szerezte meg a vezetést a kicsit még az öltözőben ragadt Real Madriddal szemben. A 10. percben de Bruyne gólpasszából szerezte meg az angolok második találatát Gabriel Jesus. A későbbiekben már nem voltak nagyobb megmozdulásai, de végig aktív maradt és csapattársai rendszeresen el tudták érni, úgyhogy ő is jó estén van túl.

Egy rendkívüli mérkőzés

Akik látták teljes egészében ezt a mérkőzést, azok aligha fogják elfelejteni. Az elődöntő odavágója őrült iramot és gólfesztivált hozott, amivel folytatódik az elmúlt évek tendenciája, miszerint a Bajnokok Ligája elődöntőjében nem kevés gólt és kevés focit hozó, kínszenvedős meccsek vannak, hanem nyílt sisakkal megvívott gigászi csaták, amelyek rengeteg gólt hoznak. Hét találat esett tegnap este és de Bruyne, valamint Benzema ismét klasszisteljesítménnyel rukkoltak elő. Bernardo Silva, Gabriel Jesus, Phil Foden és Vinícius is gólt szereztek. A védelmek persze nem brillíroztak, de egy olyan mérkőzésen, ahol alig akad holtidő és szinte folyamatosan játékban van a labda és rengeteg támadás történik, ott nagyon nehéz hibátlanul védekezni. Egy legendás mérkőzést láthattak azok, akik látták az egészet (nekem erre nem volt módom), s erről még évek, évtizedek múltán is lehet beszélni.

Most ingyen regisztrálhatsz a Sportudvar Prémiumra – élj a lehetőséggel!

NEGATÍVUMOK
A madridi védelem közepe nem állt helyzete magaslatán

A Real Madrid nagyon örülhet annak, hogy 4:3-as vereséggel megúszta Manchesterben, mert bizony ennél súlyosabb zakóba is beleszaladhattak volna a spanyolok. A madridi védelem látványosan szenvedett a manchesteri támadásokkal szemben, s különösen a két középső védő: Militao és Alaba nyújtott nagyon gyenge teljesítményt, bár utóbbi esetében azért azt is föl lehet jegyezni, hogy volt egy veszélyes fejese az ellenfél kapujánál. Ami viszont az osztrák védőmunkáját illeti, abban nem volt sok köszönet. A 10. percben neki kellett volna valahogy megállítania Gabriel Jesust, de ez nem sikerült neki, ezáltal Courtois kapus kiszolgáltatott helyzetbe került, s nem is tudott védeni. Ugyanebben a szituációban Militao is nyakig ludas volt, mivel nem bírt Fodennel. Alaba helyére a szünetben Nacho állt be, Militaót azonban a pályán hagyta Ancelotti mester, s erre majdnem ráfizetett a Real Madrid, mert 3:1-es City-előnynél a brazil valósággal odaajándékozta a labdát Mahreznek, s Courtois-nak nagy bravúrt kellett bemutatnia. Az biztos, hogy ha a Real Madrid szeretne bejutni a Bajnokok Ligája döntőjébe, akkor Ancelottinak rendeznie kell a védelmet, mert tegnap este nagyon szétziláltak voltak a hátsó alakzat tagjai, különösen a két középső védő.

Laporte két madridi gólban is benne volt

Nem csak a Real Madrid védelméből tudunk kiemelni valakit, aki megérdemli a negatív kritikát, hanem a Manchester City hátsó alakzatából is. Ő nem más, mint a franciából lett spanyol, Aymeric Laporte. A védő az 1. félidőben még jól teljesített és aktívan kivette részét csapata játékából, a fordulás után azonban teljesen elveszett fejben, s ezért nagy, akár végzetes árat is fizethetett a City. Előbb akkor hibázott hatalmasat, amikor Vinícius került helyzetbe, s ugyan könnyedén megakadályozhatta volna, hogy a brazil gólt szerezzen, de ez nem sikerült neki, ezzel 3:2 lett az állás. A 81. percben Laporte kezezett a 16-oson belül, s a 11-est Benzema pimasz módon, egy panenkával értékesítette, amivel kialakult a 4:3-as végeredmény. Laporte tehát borzalmas 2. félidőt produkált, s lehet, hogy a visszavágón nem játszik, legalábbis kezdőként biztosan nem.

Mahrez nem jól szüretelt

Nem Aymeric Laporte az egyetlen a City labdarúgói közül, akit pellengérre lehet állítani tegnap esti teljesítményéért. Rijád Mahrez sem volt elemében. Bár az algériai csatár szerzett vezetést csapatának a 2. percben, azonban a meccs további részében irtó gyenge volt játéka. A 26. percben gyengébbik lábával, jobbal lőhetett volna újabb gólt, de Courtois megakadályozta ebben. Mahrez itt önző volt, mert középen Foden teljesen üresen várta a labdát, de az afrikai mindenképpen maga akarta befejezni az akciót. Guardiola dührohamot kapott ettől a jelenettől a kispadnál. Dühe maximálisan érthető, mert ha Mahrez gondolkodik, s lepasszolja Fodennek a labdát, akkor alighanem 3:0-ára módosult volna az eredmény, s onnan aligha úgy alakul a mérkőzés, ahogy alakult, de mint tudjuk, a sportban nincs sok ha. A korábbi Leicester-csatár a fordulás után is folytatta bakiparádéját, ugyanis a 48. percben ő vezethette egyedül a kapura a labdát, azonban bele tudta rúgni a játékszert Courtois-ba. A 75. minutumban megint jobb lábbal próbálkozhatott, ám éles szögből leadott lövése elkerülte a kaput. Mahrez akár triplázhatott volna, de végül csak egy gólig jutott, s ez a visszavágón még okozhat gondokat a Citynek.

A Manchester City tehát 4:3-ra legyőzte a Real Madridot. Az elődöntő visszavágójára jövő szerdán kerül sor Madridban. Itt sem számítanak az idegenben lőtt gólok, tehát a spanyoloknak legalább kettővel kell nyerniük ahhoz, hogy rendes játékidőben jussanak tovább. Ma este a Liverpool a Villarrealt fogadja a másik angol-spanyol párharc keretében. A Sportudvar természetesen arról a mérkőzésről is értékeléssel jelentkezik holnap reggel.

Most ingyen regisztrálhatsz a Sportudvar Prémiumra – élj a lehetőséggel!

A kiemelt kép forrása: Panoramic

Leave a Reply