Hogyan számolják ki egy focimeccsen a hosszabbítás idejét? Egy korábbi FIFA-bíró elmondja

Olykor ellentmondásos témának számít, mégis igen homályos, hogy miért ennyi meg annyi a hosszabbítás időtartama egy labdarúgó-mérkőzés félidejének végén. Tony Chapron, a korábbi FIFA-bíró, aki több, mint 500 nemzetközi mérkőzésen működött közre, most lerántotta a leplet a nagy titokról, így talán érthetőbbé válik, milyen szempontok alapján döntenek a játékvezetők a hosszabbítások idejéről.

Most ingyen regisztrálhatsz a Sportudvar Prémiumra – élj a lehetőséggel!

Egy emberként ugrott föl helyéről az algériai kispad tavaly decemberben, hogy tiltakozzék. Erre a Katar – Algéria mérkőzésen került sor, amely a FIFA által szervezett, az idei világbajnokság amolyan főpróbájának számított Arab Kupa elődöntője volt. A demonstrálás tárgya az volt, hogy a lengyel játékvezető, Szymon Marciniak a meccs végén nem kevesebb, mint kilenc percet hosszabbított, pedig semmi oka sem volt rá, mivel nem állt ennyire sok időn keresztül a játék. Az 5 percen felüli hosszabbítás ritka, egyáltalán nem megszokott, bár a VAR bevezetése óta többször is előfordult, hogyha a videóbírózás hosszú perceket vett el a mérkőzésekből, akkor akár 8-10 perces ráadások is bekövetkeztek.

Marciniak esetében viszont gyakorlatilag nevetséges volt, hogy 9 percet tett rá a végén, s ahogy a korábbi francia FIFA-bíró, Tony Chapron elmondta, átlagban 3-5 perc szokott lenni a hosszabbítás a meccsek végén, az ennél több idő már rendkívülinek számít.

De egyáltalán mi is az a hosszabbítás? Az Ifab, a labdarúgás szabályalkotó testülete által kiadott hivatalos szabálykönyv szerint a hosszabbítás definíciója a következő: “Minden egyes félidő végén hozzáadott idő, amelynek célja a pl. cserék, sérülések, fegyelmi szankciók, gólörömök miatt ‘elvesztett’ idő pótlása”. A néphiedelemmel ellentétben a negyedik játékvezető, aki az oldalvonal mellett, pontosan a felezővonalnál helyezkedik el, nem felelős a hosszabbítás időtartamának mértékéért. A szabálykönyv azt mondja, hogy “a negyedik számú játékvezető feladata közölni minden egyes félidő (beleértve a hosszabbítások félidejeit is) végén a játékvezető által meghatározott hosszabbítás minimum idejét”.

“30 másodperc egy cserére, 1 perc az ápolónak”

Az iméntiekből tehát világosan kiderül, hogy a hosszabbítás idejének meghatározása az első számú bíró feladata. Az már más kérdés, hogy ehhez a szabályzat egyetlen pontja sem nyújt útmutatást számára… Az viszont általánosan elfogadott, hogy egy csere fél perc hosszabbításnak felel meg. “Ez egy ajánlás. Megadtuk ezt az értéket, amely egy alapvető érték. A valóságban is alapvetően 30 másodpercet vesz igénybe egy csere. Emellett a pályára lépő ápolókra vonatkozólag is megvan adva egy 1 perces ajánlás. 30 másodperc egy cserére, 1 perc az ápolónak – ez a szokás, de csak szokás, mivel egyetlen szabály sem írja elő” – mondta Tony Chapron a Le Figaro című francia napilapnak adott interjújában.

Pontosan hogyan tudja kikalkulálni a bíró, hogy mennyi legyen a hosszabbítás? Erre sokatmondó válasza van a korábbi bírónak: “Ez fejben dől el. Függ egyik és másik bíró szellemi állapotától, az eredmény alakulásától… Szerintem ez függ attól is, milyennek érzi a bíró a játék ritmusát. Nem másodperceken alapul a hosszabbítás időtartamának kiszámítása, hanem megérzéseken”. Bár van arra mód, hogy a játékvezető megállítsa a stopperóráját annak érdekében, hogy pontosan kiszámolja a hosszabbítás idejét, ezt a sípmesterek szinte sosem alkalmazzák. Ennek az az oka, hogy a sportág szabálykönyve arra is emlékeztet, hogy “sok játékmegszakítás teljesen normális (pályára való visszatérés, kapuskirúgás stb.), ezért csak akkor indokolt további időt biztosítani, ha ezek a leállások túlságosan hosszúak”.

A bóklászó játékosok megbüntetésének joga

Tony Chapron mosolyogva tette hozzá az interjúban, hogy ha egy bíró megállítja az óráját a 90 perc leteltekor, előfordul, hogy nem indítja újra azt, mivel egyszerűen elfelejti – mindez az ösztönöktől függ. A hosszabbítás idejét persze befolyásolhatja a jobban álló csapat viselkedése is, hiszen közel fele-fele arányban fordul elő, hogy egy előnyben lévő együttes mindenféle eszközökkel (elsősorban verbális ráhatással) igyekszik elérni, hogy minél hamarabb lefújja a bíró meccset, vagy pedig a játék lassításával próbálja eltölteni a hosszabbítás idejét. Főleg az utóbbi esetekben szinte rendre előfordul, hogy a vezető csapat játékosai (sokszor a kapus) sárga lapot kapnak időhúzásért, de gyakori módszer a taktikai falt is.

“Amint egy csapat úgy viselkedik, amiről tudjuk, hogy az időpazarlás a célja, igen, figyelembe vesszük, és azt mondjuk magunknak, hogy ráteszünk még 2-3 percet a végén, de ez közel sem másodperceken alapuló számítás” – tette hozzá Tony Chapron.

Persze bizonyos esetekben józan ész kérdése is, hogyan viszonyul a játékvezető a mérkőzés végén zajló eseményekhez és magához a hosszabbításhoz. “Képzeljük el, hogy 6:0 az állás, a játékosokat görcsök kezdik el gyötörni. Mi értelme lenne 4 perc hosszabbításnak? Néha maga a két csapat mondja, hogy itt megállhatunk” – ábrázolt Tony Chapron egy bizonyos szituációt.

Algéria biztosan ezt kívánta a 90. percben, amikor 1:0-ra vezetett Katar ellen, azonban a hazai csapat a 90+7. percben Muntari góljával kiegyenlített, majd a 2×15 perces hosszabbítás 10. percében megszerezte a vezetést, s végül 2:1-es győzelmével bejutott az Arab Kupa döntőjébe. Szymon Marciniak azon a napon megmutatta, mennyire hiányosak a fejben történő számolással kapcsolatos képességei…

Most ingyen regisztrálhatsz a Sportudvar Prémiumra – élj a lehetőséggel!

A kiemelt kép forrása: Photo News / Panoramic

Leave a Reply