Csúnyán elvérzett otthon a Ferrari – az Emilia-Romagnai Nagydíj legfőbb tanulságai

Max Verstappen nyerte a Forma-1 idei 4. futamát, az Emilia-Romagnai Nagydíjat. A Red Bull kettős győzelemmel távozhat Imolából, hiszen Sergio Pérez jó rajtjának köszönhetően 2. lett. A dobogóra még a mclarenes Lando Norris állhatott föl, aki Charles Leclerc nagy hibáját kihasználva került a pódiumra. A Ferrari nem teszi ki az ablakba a saját tulajdonában lévő imolai aszfaltcsíkon rendezett versenyen elért eredményét, hiszen Leclerc a 6. lett, Carlos Sainz pedig a rajt után balesetet szenvedett és kiesett. Nem lehet büszke magára Hamilton sem, aki a 14. helyen végzett, miután fél futamon át üldözte Pierre Gaslyt, de megelőzni nem tudta. A Sportudvar összefoglalja a verseny legfőbb, semleges szemmel nézve pozitív és negatív tanulságait.

Most ingyen regisztrálhatsz a Sportudvar Prémiumra – élj a lehetőséggel!

Öt karika – 53 olimpia története: Az első kötet már kapható a Google Play Könyvek felületén!

POZITÍVUMOK
Kettős Red Bull-győzelem a nagy rivális földjén

A szezon első európai hétvégéjén sem változott az erősorrend az élen, vagyis a Ferrari és a Red Bull kimagaslott a mezőnyből. Az időjárás mindhárom napon megkavarta kicsit a kártyákat, de az első négy helyen a két nagycsapat pilótái osztoztak a sprintkvalifikáció végén, ezáltal a mai futamon Verstappen, Leclerc, Pérez, Sainz sorrend alakult ki. Max Verstappennek ezúttal sikerült az élen maradnia, miközben Charles Leclerc nemhogy nem tudott ismét a címvédő elé kerülni a start utáni pillanatokban, hanem csúnyán beragadt, s Sergio Pérez és Lando Norris is elment mellette. Verstappen és Pérez innentől kezdve végig őrizte az első kettő helyet, s ebben a sorrendben futott be a célba. Idén először aratott kettős győzelmet a Red Bull, ám ennek különösen nagy az értéke, hiszen az imolai pályát Enzo és Dino Ferrariról, a maranellói autógyártó alapítóiról nevezték el, vagyis még inkább hazai pályája a tűzpiros márkának, mint Monza. A Red Bullnak gyakorlatilag gondtalan futama volt ma, s igen sima győzelmet aratott. Ez a siker azért is rendkívül fontos az italgyártósok számára, mert Verstappen idén már kétszer nullázott, ezáltal a konstruktőri versenyben még az egyébként szenvedő Mercedes is megelőzte őket. Most már más a helyzet, ugyanis a begyűjtött 44 pontnak köszönhetően 99 egysége van az osztrák istállónak, így följött a 2. helyre. A Mercedest 22 ponttal előzi, a Ferraritól pedig 13-mal marad el. Egyéniben Verstappen 51 ponttal áll, hátránya 28 egység Charles Leclerc mögött 19 futammal a világbajnokság vége előtt.

Norris szereti Olaszországot

Meglepetésre nem valamely Ferrari-pilóta állhatott még a két Red Bull-versenyző mellett a dobogóra, hanem a mclarenes Lando Norris, aki legutóbb a tavalyi monzai Olasz Nagydíjon lett 2. csapattársa, a nagy meglepetésre diadalmaskodó Daniel Ricciardo mögött. Norris most ismét egy itáliai futamon ért oda a pódiumra, de ehhez azért jó adag szerencsére is szüksége volt. Nagyon jól rajtolt, megelőzte Leclerc-t is, majd ugyan a monacói visszakerült elé, ám jó tíz körrel a leintés előtt a sikánban megpördült, így a brit visszaelőzte, s a végén már nem engedte újra maga elé. A McLaren gyengén kezdte a 2022-es szezont, de Ausztráliában már látszódtak a javulás jelei. Norrisnak sikerült egy kitűnő eredménnyel előrukkolnia, ezzel is bizonyítva azt, hogy a wokingiakra idén is oda kell figyelni.

Cunoda jobb volt, mint Gasly

Amióta 2021-ben beszállt a Forma-1-be, Cunoda Juki nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A fiatal japán a tavalyi teszteken remekül ment, ám a szezon során szinte rendre kikapott csapattársától, Pierre Gaslytól, ráadásul nem is kicsit. Máig az idei év sem hozott változást ebben az összevetésben, azonban az imolai futamon fordult a kocka, ugyanis Cunoda ezúttal jobbnak bizonyult, mint Gasly. A kis japán végig a francia előtt haladt, s végül a 7. helyen intette le a kockás zászló, miközben Gasly a 12. pozícióban fejezte be a versenyt, igaz, fél futamon át maga mögött tartotta Hamiltont, vagyis a maga dimenziójában ő is villogott ezen a napon. Cunodának éppen ideje volt előjönni ezzel a teljesítménnyel, hiszen egy újabb gyenge év után aligha lehet helye jövőre is az Alpha Taurinál, meg en bloc a Forma-1-ben. Kíváncsian várom, képes lesz-e még hasonlóan jó eredményeket elérni, vagy pedig a mai csak egy kifutott jó teljesítmény volt tőle.

NEGATÍVUMOK
A Ferrari sötét versenye odahaza

Nagy reményekkel vágott neki a Ferrari az imolai futamnak, hiszen egyértelműen a legerősebb autókkal rendelkezik egyelőre és Charles Leclerc révén a vb-összetettet viszonylag nagy előnnyel vezető pilótája van. A tegnapi sprint során Leclerc lerajtolta Verstappent, azonban végül a holland vissza tudta előzni, ezzel a monacói a 2. lett. Ebből a pozícióból indulhatott a mai futamon is, de csúnyán beragadt a startnál, így Pérez és Norris is elment mellette. Leclerc ezután szépen lassan összeszedte magát és megelőzte Norrist, s már ott tartott a történet a fölszáradt pályán, hogy akár Pérezt is megtámadhatja, de erre végül nem került sor, mivel a vb-éllovas túl nagy lendülettel akart átmenni a sikánon, emiatt pedig megpördült, s nem sokon múlt, hogy össze is törje járművét. Ugyan ez utóbbira nem került sor, de biztonsági okokból bement a bokszba egy soron kívüli kerék- és elsőszárny-cserére, így egészen a 9. helyig esett vissza, s lemondhatott a dobogóról. A Ferrari gyorsaságát kihasználva azonban sikerült a 6. helyig föltornáznia magát, így mentette a menthetőt. Ettől függetlenül nagyon bosszús lehet, mert ebben a futamban benne volt a 2. hely lehetősége. Még mérgesebb ugyanakkor Carlos Sainz, aki az időmérő után a futamon is kiesett. Amíg pénteken önhibájából törte össze autóját, ma balszerencséje volt, ugyanis a rajt utáni kavarodás során összeütközött Daniel Ricciardóval, s kocsija belesüppedt az esőzések miatt nagyon mély sóderágyba, ahonnan nem volt menekvés a spanyol számára. A Ferrari összesen 8 pontot gyűjtött ma, de Leclerc és a csapat is tartja vezető helyét – ezen kívül sok jót nem lehet elmondani a maranellóiak igazán hazai hétvégéjéről, pedig szurkolóik teljesen megtöltötték az imolai pálya lelátóit és ismét igazi ferraris hangulatot teremtettek.

Hamilton volt a futam lúzere

Bár az Emilia-Romagnai Nagydíj legnagyobb vesztesének Charles Leclerc-t is tekinthetnénk, erre a dicstelen címre inkább Hamiltont jelölném. A hétszeres világbajnok egész hétvégén szenvedett autójával, s még csapatfőnökével, Toto Wolffal is volt egy nem éppen vicces szóváltása. A brit mindössze a 14. helyről indulhatott és végül ugyanebben a pozícióban futott be a pályán, azonban Esteban Ocon 5 másodperces büntetése miatt előrejött a 13. pozícióba. Nagy dicsőség… Hamiltont semmi baj nem érte a verseny során, egyszerűen nem bírt Pierre Gaslyval. Hamilton a fél futamon át üldözte az Alpha Tauri franciáját, s kitartóan támadta is, de egyszerűen mindig annyival volt előtte Gasly, hogy még a DRS segítségével sem tudott igazi támadást levezényelni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Gaslynak nagy segítségére volt Alexander Albon és Esteban Ocon, akik mögött ő is folyamatosan nyithatta hátsó szárnyát. Ettől függetlenül nagyon égő volt Hamilton mai és egész mostani szereplése, hiszen az idei Mercedesnek is gyorsabbnak kellene lennie az Alpha Taurinál, de egyszerűen valamiért sehogy sem akar menni neki. Szereplése különösen kínos azt nézve, hogy eközben csapattársa, George Russell a 11. helyről rajtolva egy remek startnak köszönhetően több pozíciót jött előre, s végig versenyképesnek bizonyult, így a 4. helyen ért célba. Eddig egyértelműen az ifjabb brit a jobb kettejük közül, s ugyan még sok van hátra az évből, de élek azzal a gyanúperrel, hogy Hamilton még mindig nem heverte ki tavalyi bukását, s alighanem az idei kocsi teljesítménye is frusztrálólag hat rá, ráadásul a jelek szerint a csapaton belül is vannak súrlódások, amelyekben érintett. Jelen pillanatban nagyon meglepőnek érezném, ha a Mercedes akár csak egy futamot meg tudna nyerni a 2022-es szezonban.

Ricciardo versenye hamar tönkrement

A McLaren kibérelte a 3. sort a mai verseny rajtjára, hiszen Lando Norris az 5., Daniel Ricciardo a 6. helyről startolhatott. Norris gyorsan följött a 3. helyre, mivel kihasználta Leclerc beragadását, Ricciardo azonban nem sok métert tudott megtenni, ugyanis pár kanyarral a rajt után összeütközött Carlos Sainzzal, s a bukótérbe került. A spanyollal szemben nagy szerencséje volt az, hogy azonnal ki tudott kászálódni a sóderágyból, mielőtt autója “elsüllyedt” volna benne, s tovább tudott menni, de be kellett mennie a bokszba, így a mezőny végére esett vissza. Az ausztrálnak innen nem sikerült följebb kerülnie, s végül a célbaérők közül az utolsó, azaz a 18. lett. Nagy csalódás ez Ricciardo számára, aki szintén nagyon erős pontszerzést érhetett volna el, de mint tudjuk, a technikai sportokban hatalmas a szerencsefaktor, s a Sainz-ütközés egy nagyon balszerencsés versenybaleset volt. Remélem, legközelebb több mákja lesz, mert megérdemelne egy újabb jó eredményt.

Ez volt az Emilia-Romagnai Nagydíj értékelése. A Forma-1 legközelebb május 8-án Miamiban, egy új pályán lép fel, mégpedig magyar idő szerint 21:30-től. A Sportudvar természetesen arról a versenyről is részletes értékelést ad.

Most ingyen regisztrálhatsz a Sportudvar Prémiumra – élj a lehetőséggel!

Öt karika – 53 olimpia története: Az első kötet már kapható a Google Play Könyvek felületén!

A kiemelt kép forrása: GUGLIELMO MANGIAPANE / REUTERS

Leave a Reply