Precedenst teremthet az orosz szánkósok felmentése

Első győzelmét aratta az orosz sportdiplomácia az ukrajnai háború kitörése óta. A Nemzetközi Szánkó Szövetség (FIL) saját bírósága ugyanis megsemmisítette az orosz versenyzők ellen március elején életbeléptetett eltiltást. Az indoklás szerint politikai motiváció állt a súlyos szankció mögött, ami elfogadhatatlan, ezért született a felmentő ítélet. A szánkó az első sportág, ahol ilyen döntés született az orosz és fehérorosz sportolók tömeges eltiltásának kezdete, azaz február vége óta. Ez az ítélet precedensértékkel is bírhat, hiszen az oroszok a szánkóhoz hasonlóan más sportágakban is azzal érvelnek fellebbezéseik mellett, hogy eltiltásuk politikai okokból történt.

Öt karika – 53 olimpia története: Az első kötet már kapható a Google Play Könyvek felületén!

Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!

Igen nagy horderejű döntést hozott a Nemzetközi Szánkó Szövetség (FIL) bírósága a múlt hét végén. A hétfőn nyilvánosságra hozott határozat szerint a testület megsemmisítette a szövetség azon döntését, amellyel az ukrajnai háborúra hivatkozva kizárta az orosz versenyzőket határozatlan ideig minden, általa szervezett eseményről. Ez azt jelenti, hogy az oroszok ismét versenyezhetnek, ráadásul saját zászlajuk alatt tehetik ezt. Ennek a döntésnek komoly hatása lehet az olimpiai mozgalomra, amely a háború kitörésének napján, február 24-én meghirdette az orosz és – a hadműveletekben való közreműködés miatt – fehérorosz sportolók, szövetségek elleni intézkedéseket. Ebben az állt, hogy vagy kollektíven zárják ki a két ország versenyzőit vagy csak semleges színekben engedjék őket rajthoz állni. A FIL március 2-án a teljes eltiltás mellett döntött rendkívül kongresszusán, amelynek keretében visszahívták a végrehajtó bizottság három orosz tagját is.

A szánkó az első sportág, ahol az oroszok sikerrel fellebbeztek a kizárás ellen, s mivel még egy sor másik sportban is folyamatban vannak bírósági ügyek ebben a témában, ezért nem kizárt, hogy újabb, az oroszokra nézve kedvező döntések születnek. Az Orosz Szánkó Szövetség azzal az indokkal támadta meg a FIL határozatát, hogy azt politikai okok motiválták, amely a nemzetközi szövetség chartájának megsértését jelenti. A FIL bírósága egyetértett ezzel az érveléssel, s emiatt semmisítette meg a kizárásról szóló határozatot. Mivel sok más sportágban is ugyanezen indokkal kezdtek ellentámadásba az oroszok, így jó esély lehet arra ezután, hogy máshol is megszűnhetnek az eltiltások.

“A FIL vezetőinek mindig az volt a véleményük, hogy a nemzetközi jogot megsértő országok tisztségviselőit, sportolóit ki kell zárni. A FIL fellebbezhet a döntés ellen, de jogi értelemben nem túl ígéretesek egy esetleges fellebbezés kilátásai ebben a stádiumban” – ismerte el a FIL szóvivője.

A szövetség lényegében az oroszokat kizáró döntésével saját chartájának mondott ellent, ugyanis a dokumentum – az Olimpiai Charta szellemiségét követve – tiltja a tagországokkal szembeni bármilyen politikai, vallási, rasszista vagy egyébjellegű diszkriminációt. A FIL szóvivője beismerte, hogy mivel a szövetség kizáró határozata azon alapult, hogy mindenkit, aki orosz, tiltsanak el, megvalósította a politikai diszkriminációt, ami ellentétes a szervezet előírásaival.

A FIL ennek ellenére nem tesz le arról, hogy fönntartsa az orosz sportolók eltiltását, ugyanis hétfőn bejelentette, hogy június 18-19-ére Rigába tervezett kongresszusának napirendjére tűzi a szövetség szabályzatának módosítását, hogy ismét kizárhassák az oroszokat.

A mostani bírósági ítélet egyébként nem bír komolyabb sportszakmai értékkel, mivel a nemzetközi szánkószezon a téli olimpiával véget ért, a következő idény pedig novemberben kezdődik. Oroszország nem tartozik a szánkósport legnagyobb hatalmai közé, de a tágabb értelemben vett élmezőny tagja, ugyanis az olimpián Tatjana Ivanova révén szerzett egy bronzérmet, a tavalyi világbajnokságon pedig Roman Repilov aranyérmes lett.

Több kérdést is fölvet a mostani helyzet. Amennyiben esetleg marad ez az állapot, vagyis az oroszok tényleg részt vehetnek a versenyeken, akkor milyen lesz a többi ország hozzáállása ehhez? Fölmerülhet-e bojkott lehetősége?

Utóbbi kérdésre már vasárnap választ kaptunk, ugyanis az ukrán szánkósok a Facebookon azzal fenyegetőztek, hogy bojkottálják a versenyeket, ha az oroszok is rajthoz állhatnak. Az ukránok emellett mindenki mást is arra bíztatnak, hogy tegyen így.

“Meg vagyunk rémülve és igazán aggódunk annak lehetősége miatt, hogy engedélyezhetik az orosz csapat indulását a nemzetközi versenyeken. Egy ilyen forgatókönyv esetén nagyon aggódnánk minden, a nemzetközi versenyeken szereplő ukrán sportoló fizikai és mentális egészségéért” – áll a nyílt levélben, amelyet a FIL-nek címeztek.

Az oroszokat fölmentő ítélet az egész olimpiai mozgalomra is komoly hatást gyakorolhat, hiszen a NOB ugyebár azt “ajánlotta” az olimpiai sportágaknak, köztük a szánkónak is, hogy zárják ki az orosz és fehérorosz versenyzőket. Ezt szinte minden sportág meg is tette, amely pedig nem, az csak a zászlók és himnuszok használatát korlátozta. Gyakorlatilag az összes orosz sportági szakszövetség a Sportdöntőbírósághoz (TAS) fordult, így többek között az evezősök, a korcsolyázók, a tornászok, a biatlonosok és a rögbisek esetében is. Az Orosz Labdarúgó-szövetség is több keresetet nyújtott be, de mind az európai kupákból, mind a világbajnoki selejtezősorozatból történt kizárást vitató fellebbezéseket elutasította a TAS – ezek még a FIL-bíróság döntése előtt születtek.

A TAS jelenleg is számos beadványt vizsgál, de nem tudni, mikor lesznek tárgyalások ezekben az ügyekben. Minden esetre a FIL bíróságának azon érvelése, miszerint a szövetség megsértette saját chartáját és az Olimpiai Chartát is azzal, hogy politikai diszkriminációt fogadott el, befolyásolhatja a TAS jövőbeli döntéseit. Bár a Lausanne-ban működő bíróság nem köteles precedensalapú ítélkezést folytatni, de ez egy új jogi helyzet, hiszen korábban még nem volt példa arra, hogy egy ország sportolóit egy háború miatt szinte az összes sportágban eltiltsák a versenyzéstől. Így lehet esély arra is, hogy más sportágakban is sikerrel fognak járni az orosz fellebbezések. Amennyiben ez így lesz, az szorult helyzetbe hozhatja a NOB-ot is, amely villámgyorsan és kőkeményen, de sokak által vitatott módon foglalt állást az ukrajnai konfliktus ügyében.

Öt karika – 53 olimpia története: Az első kötet már kapható a Google Play Könyvek felületén!

Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!

A kiemelt kép forrása: francsjeux.com / EPA-EFE / TOMS KALNINS

Leave a Reply