Jeges áprilisi hétvége egy kis kosárlabdával fűszerezve – Hétvégi Összefoglaló

Bár már bőven benne vagyunk a tavaszban (akármilyen legyen is az idő), április második hétvégéje a magyar sport szempontjából elsősorban a jégen hozott érdekességeket. Liu Shaoang két aranyérmet szerzett a montréali gyorskorcsolya-világbajnokságon egy nap leforgása alatt, miközben a Csíkszereda lett az idei jégkorong-bajnokság győztese. Az osztrák hokiligában már nem áll ennyire jól a Fehérvár, amely messze került az aranyéremtől. Ugyanakkor nem csak a jégen, hanem a parkettán is volt miért izgulni, hiszen a Sopron döntőt játszott a női kosárlabda Euroligában. Hogy ezt milyen eredménnyel tette, kiderül a Hétvégi Összefoglalóból! Öt karika – 53 olimpia története: Az első kötet már kapható a Google Play Könyvek felületén! Kosárlabda: Euroliga-győztes a Sopron! Ezen a hétvégén rendezték Isztambulban a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjét. A hazai pályán szereplő Fenerbahce mellett a Sopron, az USK Praha és a Perfumerias Avenida csapatai jutottak be. A soproniak sokadik alkalommal szerepelhettek a legjobb négy között, s 2018-ban döntőt játszhattak, de akkor alulmaradtak. Idén ismét megadatott a finálé a sárga-zöldek számára, hiszen az elődöntőben 74:69-re legyőzték a Perfumerias együttesét. A soproniak különösen első félidei játékuknak köszönhették a sikert, hiszen a spanyolok a 3. és a 4. negyedben rengeteg ledolgoztak hátrányukból, de végül a Sopron győzött 74:69-re. A másik elődöntőben…

A tartalom megtekintéséhez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj a Sportudvar Prémiumra vagy a Sportújságíró Műhelybe!