Ma kora délután az 1. szabadedzéssel kezdetét veszi a szezonnyitó Bahreini Nagydíj a Forma-1-ben. Mielőtt még igazán elkezdődne az idény, a Sportudvar gyorsan hoz néhány érdekes adatot a 2022-es világbajnoksággal kapcsolatban!
Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!
23
A tervek szerint az idei szezonban rekorszámú, 23 futamra kerül sor. Már tavaly is ennyi versennyel számoltak, de az Ausztrál Nagydíj törlése miatt végül “csak” 22 viadalra került sor. Egyelőre 22 futam szerepel az idei versenynaptárban is, de az ukrajnai háború miatt törölt Orosz Nagydíj helyére minden bizonnyal bekerül Törökország, így pedig meglehet a 23 verseny. A szezonnyitót tehát ezen a hétvégén Bahreinben rendezik, az utolsó futamra pedig november 20-án Abu Dhabiban kerül sor, vagyis pontosan nyolc hónap alatt mehet le a 23 verseny. A világbajnokság idén kicsit korábban ér véget, aminek oka a november-decemberi katari labdarúgó-világbajnokság.
1
Idén egy újonca lesz a Forma-1 mezőnyének, ő pedig nem más, mint a száguldó cirkusz történetének első kínai főállású versenyzője, Guanju Zsu, aki 22 éves és az Alfa Romeónál szerepel. Zsu az Alpine Akadémia tagja, tavaly 3. lett a Forma-2-es bajnokságban.
3
Számos kritika ellenére a Forma-1 idén is meg akarja rendezni a sprintfutamokat, mégpedig hármat. Eredetileg hatot akartak tartani, de végül három lesz belőle. Időrendi sorrendben Imolában, Ausztriában és Brazíliában lesz sprint. Annyiban változnak a sprint szabályai, hogy a tavalyi hárommal szemben idén az első nyolc helyezett kap pontokat, a pole pozíciót pedig a pénteki időmérés győztese szerzi meg.
2
Mivel nyolc hónap alatt akarnak 23 versenyhétvégét lebonyolítani, ezért két esetben is zsinórban három hétvégén kerül sor futamokra. Először augusztus 28. és szeptember 11. között lesz három verseny Belgiumban, Hollandiában és Olaszországban, majd pedig szeptember 25. és október 9. között az Oroszország helyére beugró országban, illetve Szingapúrban és Japánban lesz viadal.
6
Nem volt túlságosan nagy mozgolódás a pilótapiacon idén télen, amit jól mutat, hogy a tíz csapatból hat tavalyi fölállásával fog nekivágni az idei szezonnak is. A Red Bull, a Ferrari, a McLaren, az Alpine, az Alpha Tauri és az Aston Martin érintett ebben, bár legutóbbi csapatnál Vettel betegsége miatt Nico Hülkenberg lesz Bahreinben a másik pilóta.
Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!
1
Mindössze egy új futam lesz idén a Forma-1-ben. Erre május 8-án Miamiban kerül sor, ahol először rendeznek F1-es versenyt. A Miami Gardens névre keresztelt utcai pálya 19 kanyarból fog állni és 5410 méter hosszú lesz. Az Egyesült Államok így már két hétvégének lesz helyszíne, hiszen ősszel a texasi Austinban lesz verseny.
18
Rengeteg szabály változott erre az évre a Forma-1-ben. Ezek közül talán a leglátványosabb és a legfontosabb az, hogy az eddigi 12 colos gumik helyett 18 colos abroncsokkal fognak versenyezni a pilóták. A kerekek 60 centiméterrel lettek magasabbak, ami zavarta a versenyzőket a kilátásban a téli teszteken. Ugyanakkor abból a szempontból nagyon jók, hogy kevésbé hajlamosak a túlmelegedésre, kevésbé kopnak, ezáltal több akciót lehet velük végrehajtani a verseny során. A kerekek azért is lettek nagyobbak és magasabbak, hogy az eddigi futóművek körül támadt aerodinamikai zavarokat megszüntessék.
3
Három, a tavalyi idényben szereplő versenyzőt nem fogunk látni idén. Kimi Räikkönen 19 F1-es szezon után visszavonult, utolsó csapattársa, Antonio Giovinazzi nem kapott ülést 2022-re és most a Forma-E-ben versenyez, Nyikita Mazepinnek pedig az ukrajnai orosz invázió következtében kellett távoznia március elején a Haastól.
3
A rengeteg verseny ellenére a pilótáknak és a csapatok alkalmazottainak idén is joguk lesz a nyári pihenésre, hiszen a július 31-én esedékes Magyar és az augusztus 28-ára kitűzött Belga Nagydíj között három hétre mindenkinek szabadságra kell mennie, aminek bizonyára örülni fognak az érintettek.
2
Összesen kettő pilóta váltott csapatot télen. Valtteri Bottas elhagyta a Mercedest és Kimi Räikkönen utódjaként az Alfa Romeónál próbál szerencsét. A finn helyére George Russellt szerződtette a konstruktőri világbajnoki címvédő a Williamstől.
Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!
A kiemelt kép forrása: gphirek.origo.hu