Egy csöndes hétvége – Hétvégi Összefoglaló

Bőven voltak események ezen a hétvégén is a magyar sportban, ugyanakkor elsősorban hazai bajnoki mérkőzésekre került sor, viszont férfi kosárlabdázóink világbajnoki selejtezőn voltak érdekeltek. A Sportudvar összefoglalja a legfontosabb történéseket. Férfi kézilabda: Komlóról is elhozta a kettő pontot a Veszprém A 16. fordulót rendezték a férfi kézilabda-bajnokság alapszakaszában. A listavezető és címvédő Szeged már korábban lejátszotta mérkőzését ebből a fordulóból, így a hétvégén pihenhetett. Nem tehette ezt meg a Veszprém, amelynek Komlón volt jelenése. A baranyai csapat a mezőny első feléhez tartozik, úgyhogy nem lehetett kizárni, hogy viszonylag szoros lesz az összecsapás. Ez így is lett. Az 1. félidőben szoros volt a küzdelem a felek között, s 15:12-es veszprémi vezetéssel fordulhattak a csapatok. A 2. játékrészben szintén méltó ellenfele volt a bakonyi csapatnak a Komló, azonban a Veszprém tovább tudta növelni előnyét és végül 35:28-ra megnyerte a mérkőzést. A Veszprém továbbra is veretlen a bajnokságban. A 3. helyen álló Balatonfüred 37:35-re győzött Dabason, a 4. Ferencváros pedig 33:28-ra legyőzte a Gyöngyöst. A Budakalász 33:30-ra verte a NEKA-t, a Tatabánya 32:27-re nyert az Eger ellen, a Veszprémi KKFT pedig 26:25-re verte a Kecskemétet. Férfi kosárlabda: Bravúros magyar győzelem Montenegróban Két fontos világbajnoki selejtező várt a múlt hét második felében a magyar…

A tartalom megtekintéséhez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj a Sportudvar Prémiumra!