
Új hűtőrendszer fog bemutatkozni a hivatalosan holnap kezdődő pekingi téli olimpián. Eddig hidroflourokarbont alkalmaztak a jégpályák hűtéséhez, ám ez a gáz komoly környezeti terhelést jelent, ezért a kínaiak természetes szén-dioxidot fognak használni erre a célra, amely állításuk szerint környezetkímélő. A Zöld Sport rovat idei első cikkéből kiderült, mennyire igaz ez az állítás.
Most ingyen regisztrálhatsz a Sportudvar Prémiumra – élj a lehetőséggel!
A curlinges vegyes párosok első mérkőzéseivel és a férfi szánkósok első edzéseivel már tegnap kezdetét vette a pekingi téli olimpia, így már élesben is vizsgázott az ötkarikás játékok történetének első klímabarát hűtőrendszere. Bár a hőmérsékletekkel egyáltalán nincs gond az olimpia helyszínein, de föl kell készülni minden eshetőségre, így akár egy komolyabb melegedésre is, ami veszélybe sodorhatná a jég minőségét.
Az eddigi téli olimpiákon általában hidroflourokarbont alkalmaztak a jégpályák hűtéséhez, ám ez a gáz jelentős környezeti terhelést idéz elő, hiszen akár 4000-szer erősebb hatással lehet a légkör melegedésére, mint a szén-dioxid. Emiatt a kínai szervezők elhatározták, hogy egy környezetkímélő anyagot fognak használni ehhez a feladathoz, ez pedig nem más, mint a természetes szén-dioxid. Az új technológiát az olimpia négy jeges helyszínén és edzőpályákon próbálják ki.
„Az olimpia mindenekelőtt egy sportesemény, de globális figyelem hárul rá, ezáltal fontos platformot jelent a fenntartható megoldások bemutatásához” – magyarázta Marie Sallois, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fenntarthatósági igazgatója. A NOB azt várja az új hűtőrendszertől, hogy segítségével szinte nulla lesz a játékok karbonkibocsátása, vagy legalább annyival visszaszorul, ami megfelel 3900 autó éves kibocsátásának. A becslések szerint ennek ugyanolyan hatása lenne, mint 1.2 millió fa elültetésének.
A természetes forrásból származó szén-dioxid hűtési hatékonysága 1.2-szer magasabb, mint a hidroflourokarboné és folyamatosan 0.5 Celsius-fok alatt tudja tartani a jég hőmérsékletét.
Az idei olimpián a curling, a jégkorong, a műkorcsolya, a gyorskorcsolya és a rövidpályás gyorskorcsolya szerepel a jeges sportágak közül. Curlingben már tegnap megkezdődtek a küzdelmek a vegyes párosok mérkőzéseivel, így élesben is vizsgázott az új hűtőrendszer. Az első tapasztalatok igen jók, de természetesen a teljes olimpia alapján fogják majd értékelni a természetes szén-dioxid használatának eredményességét.
Most ingyen regisztrálhatsz a Sportudvar Prémiumra – élj a lehetőséggel!
A kiemelt kép forrása: Getty Images / insidethegames.biz