Peking 2022: Ők lesznek a téli olimpia magyar résztvevői

Pénteken Pekingben kezdetét veszi a téli olimpia. A játékokra 14 magyar sportoló szerzett kvótát. A Sportudvar ebben a cikkben röviden bemutatja őket!

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
Liu Shaolin Sándor

Mivel rövidpályás versenyzőink a legismertebbek a csapatból, ezért velük kezdem a fölsorolást. Liu Shaolin Sándort aligha kell valakinek bemutatni. Az apai ágon kínai, anyai ágon viszont magyar származású versenyző évek óta a sportág világelitjéhez tartozik és ez különösen igaz a 2018-as olimpia óta, ahol az 5000 méteres váltóval győzedelmeskedni tudott. Emellett olimpiai pontszerző, világ- és Európa-bajnok, világkupa-győztes és többszörös magyar bajnok. Magyarországon született és gyermekként előbb az úszással, majd a jégkoronggal és a jégtánccal próbálkozott, de egyikkel sem barátkozott meg. Öccsével, Shaoanggal unokanővére javaslatára próbálták ki a gyorskorcsolyázást, s ebből egy máig tartó szerelem lett, aminek most már bőven termettek gyümölcsei is. A 27. születésnapját novemberben üneplő Liu Shaolin Sándor 11 éves kora óta űzi ezt a sportágat. Az elmúlt másfél évtizedben többször járt Kínában is, s másfél évig ott edzett. Kína a rövidpálya nagyhatalmai közé tartozik, úgyhogy ott nagy mértékben fejleszteni tudta képességeit, ami kifizetődött. Ezen az olimpián is ott lesz az 5000-es váltóban, egyéniben pedig 500, 1000 és 1500 méteren áll rajthoz. A váltóval mindenképpen esélyes az éremszerzésre, akár a címvédésre is, egyéni távjai közül pedig 500 méteren érhet oda legnagyobb eséllyel a dobogóra, de a másik két számban sem esélytelen.

Liu Shaoang

A 24. életévét március közepén betöltő ifjabb Liu-fivér bátyjához hasonlóan 2006 óta gyorskorcsolyázik, s ő is ebben a sportágban találta meg számításait. Az édesanyja által egy kínai uralkodó után az Ádó becenévvel illetett Shaoang szintén olimpiai bajnoknak mondhatja magát az 5000 méteres váltóval és az idei olimpián is ott lesz a csapatban. A tavalyi dordrechti világbajnokságon 500 méteren és összetettben is aranyérmes lett, 1000 méteren és a váltóval pedig ezüstérmet szerzett. Négyszeres Európa-bajnok, számtalan vb- és Eb-érem tulajdonosa, valamint többszörös magyar bajnok. Shaolinhoz hasonlóan ő is 500, 1000 és 1500 méteren indulhat még Pekingben, s mindegyik távon benne lehet egy nagyon jó eredmény, így nem kizárt, hogy egyéniben is lesz olimpiai dobogós eredménye. Reméljük, így lesz.

Krueger John-Henry
Itt még amerikai színekben vezette a mezőnyt

A pittsburghi születésű versenyző második olimpiájára készül. Már a 2014-es szocsi játékokon ott lehetett volna, ha nem dönti le a lábáról az influenza, ami miatt ki kellett hagynia az amerikai válogatót. 2018-ban már eljutott Pjongcsangba az USA színeiben és 1000 méteren ezüstérmet szerzett. 2018 októbere óta versenyez magyar színekben. Országváltásának az volt az oka, hogy bátyja már 2014 óta Magyarországon készül és csupa jót hallott tőle az itteni viszonyokról, amelyekről aztán személyesen is meggyőződött. Már állampolgársági esküjének letételekor kijelentette, azért költözik ide, hogy hozzásegítse a váltót a pjongcsangi aranyérem megvédéséhez. John-Henry az országváltás miatt egy szezont kihagyni kényszerült, így 2019-ben szerepelhetett először magyar színekben. Debütálása azonban katasztrófálisra sikeredett, mivel az országos bajnokságon szárkapocscsont-sérülést szenvedett, ami miatt műteni kellett és többhavi kihagyásra kényszerült. Lényegében a komplett 2020-as évet kihagyta, s a tavalyi Európa-bajnokságon tért vissza. Ott 1000 méteren ezüstérmes lett, a világbajnokságon pedig a váltóval lett 2. Ő is tagja lesz a váltónak Pekingben, s képességei alapján sokat segíthet a csapatnak a címvédésért folytatott küzdelemben. 500, 1000 és 1500 méteren is láthatjuk majd.

Jászapáti Petra
Forrás: m4sport.hu

Az 1998 szilveszterén Szegeden született gyorskorcsolyázónő 2014 óta szerepel a felnőttek között, s már első évében megnyerte a magyar bajnokságot 1000, 1500 és 3000 méteren, 500-on pedig ezüstérmes lett. A hazai porondon az elmúlt években is sorra nyerte a medálokat és nemzetközi szinten is több kiváló eredményt tud felmutatni. Európa-bajnokságokról egy ezüst- és két bronzérme van a váltóval. 2018 decemberében első magyar nőként tudott világkupa-versenyt nyerni azáltal, hogy 500 méteren nem volt nála jobb. 2018-ban szerepelt először a felnőtt olimpián, s a váltóval 4. lett, 1500-on pedig a 6. helyen zárt. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy pályakerékpározik is és a 2020-as országos bajnokságon a 200 méteres időfutamot, az 500 méteres állórajtos időfutamot és a csapatok sprintjét is megnyerte. Az idei olimpián 500, 1000 és 1500 méteren, valamint a mixváltóban indulhat. Ismét pontszerző eredményt érhet el, de szerencsével akár még a dobogó is összejöhet, bár az elmúlt időszak eredményei alapján ez komoly bravúr lenne tőle. Ettől függetlenül neki is szurkolni fogunk.

Kónya Zsófia
Forrás: szegedma.hu

Az ugyancsak szegedi születésű versenyző 7 évesen ismerkedett meg a korcsolyázással, ám a rövidpálya mellett csak később tette le voksát. Kilenc éven át szülővárosában készült versenyeire, majd ezt egy 4 éves budapesti kitérő követte, amelyet követően visszatért Szegedre és most is az ottani klub versenyzője. A junior korosztályban elért számtalan hazai és nemzetközi sikere után a felnőttek között is helytállt, s kvótát szerzett a 2014-es téli olimpiára. Szocsiban 1500 méteren a 30. lett, a 3000-es váltóval viszont a pontszerző 6. helyen végzett. Utóbbi eredményének különösen örült, mivel eredetileg csak tartalék volt, ám a B-döntőre betette a szakvezetés a csapatba, így kivehette részét ebből a jó eredményből. A 2018-as ötkarikás játékokon a váltóval a 4. helyen végzett – ez eddigi legjobb olimpiai eredménye. Világkupákon egyéniben és váltóban is bronzérem a legjobb eredménye. Pekingben 500, 1000 és 1500 méteren indulhat, váltóban viszont nem, mivel nem sikerült a kijutás a csapatnak.

Nógrádi Bence
Forrás: szepi.hu

A mindössze 19 éves ferencvárosi versenyző első felnőtt olimpiájára készülhet, mivel biztosan tagja lesz a férfi váltónak Pekingben. Az elmúlt években a korosztályos versenyeken eredményesen képviselte klubját és Magyarországot, de az utóbbi időben már a felnőttek mezőnyében is megállja a helyét, hiszen az idei világkupa-sorozatban a váltó több éremszerzéséből is tevékenyen vette ki a részét. Pekingben ezüst-, Debrecenben, Nagojában és Dordrechtben pedig bronzérmet szerzett a csapattal. Megérdemelten került be az olimpiai keretbe, s neki is nagy szerepe lehet abban, hogy a magyar váltó megvédje pjongcsangi elsőségét.

Varnyú Alex
Forrás: nemzetisport.hu

A 26 éves, szintén a Ferencvárosban versenyző gyorskorcsolyázó (Nógrádi Bencéhez hasonlóan) az 5000 méteres váltóban bizonyíthat Pekingben. Már az elmúlt években is megmutatta, hogy lehet rá számítani, hiszen 2019-ben Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes, tavaly pedig világbajnoki ezüstérmes lett a váltóval. Ez lesz az első olimpiája.

MŰKORCSOLYA
Scsetyinyina Julija
Magyar Márkkal az idei Eb-n (Forrás: jochapress.hu)

Az orosz származású műkorcsolyázónő 6 éves kora óta űzi ezt a sportágat. 2010 és 2019 között svájci színekben versenyzett. Egyéniben nem ért el különösebb eredményt, párosban viszont két aranyérmet szerzett különböző partnereivel nemzetközi versenyeken, ezen kívül összejött egy ezüst és három bronz is. 2019 óta szerepel magyar színekben, partnere pedig Magyar Márk, akivel a legutóbbi három alkalommal megnyerte az országos bajnokságot, s a nemzetközi színtéren is egyre jobb eredményeket ér el. Olimpiai kvalifikációjukat az idei tallinni Európa-bajnokságon elért 6. helyüknek köszönhetik, ami Julija legjobb eredménye kontinenstornáról minden szereplését figyelembe véve. Idén eddig minden nemzetközi versenyükön az első tízben zártak, úgyhogy van rá esély, hogy Pekingben is legalább a legjobb 15-20 páros közé be tudnak kerülni. Ez lesz az első olimpiája egyébként.

Magyar Márk

Az 1990-es születésű műkorcsolyázó már 24 éve sportol és 2009 óta szerepel párosban. Eddig összesen hat, jobbára orosz származású partnere volt. Legjobb nemzetközi eredményét az International Challenge Cup kétszeri (2015-16, 2016-17) megnyerésével érte el, ezen kívül van egy 3. helye a budapesti nemzetközi versenyről és a Bajor Openről is. Ötszörös magyar bajnok. Neki is a Scsetyinyina Julijával idén elér Eb-6. helyezése a legjobb eredménye, ha csak a vb-ket és Eb-ket nézzük. Ez lesz az első olimpiája.

ALPESI SÍ
Kékesi Márton

A 26 éves, miskolci születésű síző 2011 óta szerepel a különböző hazai és nemzetközi versenyeken. A 2012-es ifjúsági téli olimpián az óriás-műlesiklásban és lesiklásban elért 21. hely volt a két legjobb eredménye. Műlesiklásban kétszeres korosztályos világbajnok, szuperóriás-műlesiklásban korosztályos vb-ezüst- és bronzérmes, óriásműlesiklásban pedig ezüstérmes. A felnőtt vb-k tekintetében 2021-ben érte el legjobb eredményét, amikor óriás-műlesiklásban a 34. helyen zárt. Ott volt a 2018-as téli olimpián, amelyen műlesiklásban 30., kombinációban 35., óriás-műlesiklásban 42., lesiklásban 53. lett, a csapattal pedig a 9. lett. Ötszörös magyar bajnok. Az idei olimpián műlesiklásban és óriás-műlesiklásban indulhat.

Tóth Zita

A 20. születésnapját májusban ünneplő fiatal versenyző kettő és fél éves kora óta síel. Gyermekkorában kipróbálta az úszást, az atlétikát, a triatlont, a duatlont és a hegyikerékpárt is, de végül a síelést részesítette előnyben. A 2019-es téli európai ifjúsági olimpiai fesztiválon műlesiklásban a 9. lett, mint ahogy a csapattal is. A 2020-as ifjúsági téli olimpián szuperóriás-műlesiklásban a 16., összetettben a 17. lett. A 2021-es felnőtt-világbajnokságon nem fejezte be futamát, míg a junior vb-n óriás-műlesiklásban a 17., műlesiklásban a 19. helyen végzett. Tavaly októberben először indulhatott felnőtt világkupa-viadalon: az ausztriai Söldenben rendezett idénynyitó versenyen óriás-műlesiklásban kiesett az 1. futam során. Január elején a zágrábi vk-fordulón is indult, s ott sem tudott célba érni. Pekingben műlesiklásban és óriás-műlesiklásban láthatjuk majd.

SÍFUTÁS
Kónya Ádám

A 29 éves veszprémi sportoló gyermekként úszott, majd később tért át a síelésre. Ausztriában és Norvégiában is volt szerencséje edzeni, így eljutott oda, hogy rendszeres résztvevője a világbajnokságoknak. A 2011-es oslói vb-n a 10 km-es táv selejtezőjében a 20. időt érte el, ami a legjobb magyar vb-szereplésnek számított egészen a 2015-ös faluni világbajnokságig, ahol 15 km-en a 69 fős mezőnyben a 10. időt elérve első magyarként bejutott a döntőbe. A mostani lesz a második olimpiája. 2018-ban az egyéni sprintben 67. lett, 15 km-en pedig nem ért célba. Idén az egyéni sprint mellett 30 és 50 km-en indulhat, vagyis bőven lesz lehetőség neki is szurkolni.

Pónya Sára
Forrás: m4sport.hu

A 23. születésnapját májusban ünneplő magyar sífutóhölgy 2020-ban vett részt először világkupa-versenyen. Eddig összesen három ilyen viadalon indult, legjobb eredménye pedig a 2020-21-es szezonban, az obertilliachi váltóversenyen elért 24. hely. Egyéniben 98. és 111. helyezést tud fölmutatni a 7.5 km-es sprintből, igaz, eme két eredményét biatlonban érte el. A tavalyi világbajnokságon szerzett olimpiai kvótát sífutásban, pedig édesapja elmondása szerint az is kisebb csoda volt, hogy Sára eljutott a németországi viadalra. Pekingben 15 km-en és az egyéni sprintben láthatjuk. 15 km-es versenyére szombaton, magyar idő szerint 8:45-kor kerül sor, ezzel ő lesz az első magyar, aki szerepelni fog az idei olimpián.

HÓDESZKA
Kozuback Kamilla
Forrás: Magyar Hódeszka Szövetség

Sosem szerepelhetett még magyar női hódeszkás a téli olimpián. Február 9-én azonban meg fog törni a jég, ugyanis Kozuback Kamilla személyében magyar indulója is lesz a hölgyek félcső versenyszámának. A csupán 17 éves sportoló a világranglistán elfoglalt helyezésével érdemelte ki a kvótát. Gyermekkora óta hódeszkázik és 2015-ben, 11 évesen kezdett el versenyekre járni. Kanadai, amerikai versenyeken kezdte, majd két éve, 2020 januárjában, 16 évesen a junior téli olimpián slopestyleban a 14., félcsőben a 9., Big Airben a 8. helyen végzett. Kamilla tavaly decemberben kezdte meg a kvalifikációs versenyeit, így a versenytársakhoz képest – akik 2019 júliusától tették mindezt – igen rövid idő állt rendelkezésre, hogy megszerezze Magyarország első hódeszkás kvótáját az olimpiára, s így is sikerült neki. Rendkívül boldog a kvótája miatt, ugyanis eredetileg a 2026-os játékokat tűzte ki célul. 2004-ben Calgaryban született, 17 éves. Édesanyja magyar, édesapja kanadai. Gyermekkorában sok sportágat kipróbált, tornázott, gyorskorcsolyázott, kipróbálta a műugrást, az ír néptáncot, 5 évig űzte a versenyszerű úszást és az atlétikát a hódeszka mellett is. 4 évesen kezdett síelni. Gyermekkora óta kétlaki életet él, Magyarországon, a nagyszülőknél töltötte a nyarakat, rajong Magyarországért. Saját maga kérelmezte, hogy magyar színekben kezdhesse meg a felnőtt versenysportolói pályafutását. A kanadai női felnőtt válogatottba szintén esélyes volt a felvétele, mégis úgy döntött, hogy magyar színekben indul a nemzetközi versenyeken. Mi ennek nagyon örülünk és reméljük, meg fogja állni a helyét Pekingben.

Ők 14-en indulnak tehát a pekingi téli olimpián magyar színekben. Reméljük, mindannyian legjobbjukat fogják nyújtani és akkor senki miatt nem kell majd szégyenkeznünk, miközben akár érem, érmek is összejöhetnek.

Most ingyenesen regisztrálhatsz a Sportudvar Prémiumra – ne hagyd ki!

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: behir.hu

Azon képek, amelyeknél külön nem tüntettem fel a forrást, a Wikimedia Commonsról származnak.

Leave a Reply