Lillehammer 1994: A sífutónők show-ja

A Norvégia déli részén fekvő Lillehammer nem egészen harminc évvel ezelőtt sok szakértő szerint minden idők legsikeresebb téli olimpiáját rendezte. Ez volt az első zöld olimpia és az első olyan téli olimpia, amelyet nem a nyári játékokkal egy évben rendeztek, ezáltal a médiaérdeklődés is jelentősen növekedett az esemény iránt. Sportszakmailag is magas színvonalú volt az olimpia, amelyen ezúttal is több sztár született, illetve a már befutott klasszisok sokasága is újfent a csúcsra ért. A Sportudvar olimpiatörténeti cikksorozatában ezúttal tehát 1994-be megyünk vissza. Mielőtt konkrétan azzal foglalkoznánk, hogy Lillehammer hogyan kapta meg az 1994-es téli olimpia rendezési jogát és milyen eredmények születtek a játékokon, röviden érdemes kitérni arra, hogy csupán kettő évvel az előző játékok után került sor erre az olimpiára. A téli olimpiákat 1924-től 1992-ig rendre a nyári játékokkal egy évben és mindig az esztendő elején, tehát előbb rendezték meg. Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1980-ban megválasztott elnöke szerette volna megújítani az olimpiai mozgalmat, s ennek egyik legfontosabb eleme volt az a kezdeményezés, hogy a téli és a nyári játékokat ne egy évben rendezzék. A spanyol sportvezető azt javasolta, hogy a téli olimpiákat tegyék át a szökőévek közé eső páros esztendőkre, mégpedig azért, mert így nagyobb érdeklődés…

A tartalom megtekintéséhez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj a Sportudvar Prémiumra vagy a Sportújságíró Műhelybe!