Lake Placid 1980: Az amerikai jégcsoda

Lake Placid 1932 után második alkalommal 1980-ban láthatta vendégül a világ legjobb téli sportolóit. A házigazda amerikaiak kitettek magukért, már ami a sporteredményeket illeti, hiszen a gyorskorcsolyázó Eric Heiden máig egyedülálló bravúrt véghezvéve öt aranyérmet nyert a játékokon, miközben a jégkorong-válogatott a Szovjetuniót legyőzve ugyancsak olimpiai bajnok lett. A szervezés terén már nem remekeltek a jenkik, mivel a közlekedés az összeomlás szélére sodródott az olimpia miatt, s csak egy veszélyhelyzet kihirdetése oldotta meg (részben) a problémát. Magyarországot csupán a Regőczy Krisztina – Sallay András jégtáncpáros képviselte, ők viszont egy ezüstéremmel tértek haza, ami pedig simán lehetett volna arany is, ha egy szovjet pontozóbíró nem a szovjet párosnak ad magasabb értékelést. A Sportudvar olimpiatörténeti cikksorozatában tehát az 1980-as téli játékok eseményei elevenednek meg. Az Egyesült Államok északkeleti részén, New York államban, az Appalache-hegység vonulatai között elterülő Lake Placid 1932-ben első amerikai helyszíne volt a téli olimpiának. A játékoknak nagy sikerük volt a tengerentúlon, emiatt a jelentős fejlődésen átesett Lake Placid az 1948-as, az 1952-es, az 1956-os, az 1968-as és az 1976-os olimpia rendezési jogára is pályázott, ám hol nemzeti, hol pedig NOB-szinten vérzett el. Miután elbukta az 1976-os rendezést, a síparadicsommá vált település elhatározta, hogy belevág az 1980-as hadjáratba is. Az…

A tartalom megtekintéséhez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj a Sportudvar Prémiumra vagy a Sportújságíró Műhelybe!