Peter Wright visszaült a darts trónjára

VIDEÓKKAL – Véget ért tegnap este Londonban az idei profi darts-világbajnokság, amelynek döntője az elmúlt évek legkiélezettebb összecsapását hozta, már ami a finálékat illeti. Michael Smith és Peter Wright feszültek egymásnak, s a fordulatos találkozón sokáig megtippelni sem lehetett, hogy végül ki lesz a világbajnok. A meccs utolsó három-négy szettjét azonban a nyilait a mérkőzés közben folyamatosan cserélgető skót bírta jobban, aki így 2020 után ismét világbajnok lett. Smithnek azonban nincsen oka szégyenkezni, mert bebizonyította, hogy a jövő bajnokainak egyike.

Az eredetileg tervezett 94 helyett 91 mérkőzés után érkeztünk el a 2022-es PDC-dartsvilágbajnokság 92. mérkőzéséhez, a döntőhöz, amelyre hétfőn este került sor a londoni Alexandra Palace-ban. A 3-4000 főnyi közönség viselkedésével a torna egész ideje alatt voltak problémák, mivel a túlnyomórészt angolokból álló embertömeg a nem angol játékosokat rendszeresen kifütyülte és zavarta a mérkőzések során. Az a bevonulásoknál egyből kiderült, hogy az egyébként világszerte nagy népszerűségnek örvendő Peter Wrightot ezen az estén nem sok néző fogja szívébe zárni, ugyanis akkora füttykoncertet kapott, mint még soha. Persze érthető, hogy a hazai szurkolók szerettek volna 2018 után ismét egy angol győzelmet látni a vb-döntőben, hiszen utoljára akkor nyert angol játékos Rob Cross személyében. Michael Smith óriási üdvrivalgásban részesült, s már csak az volt a kérdés, hogy mindez kinek mennyi erőt fog adni a színpadon.

A mérkőzés kezdeti fázisában Peter Wright dobott pontosabban. A skót megnyerte az első két szettet, de utána Michael Smith fokozatosan magához ragadta a kezdeményezést. A második vb-döntőjét vívó angol egyenlített, majd 4:3-ra átvette a vezetést, vagyis nagyon hasított ekkor, és úgy tűnt, hogy lendületes játékával szépen felőrli Wright minden ellenállását.

A meccs egyik kulcspillanata a tizedik szett volt. Ekkor Smith 5:4-re vezetett, és úgy tűnt, hogy meglesz a 6:4 is, hiszen 2–0-s előnyre tett szert ebben a játszmában. Azonban Wright hatalmasat küzdve megfordította az állást úgy, hogy közben kétszer is el kellett vennie Smith kezdését.

6:4 helyett tehát 5:5 lett, és ez óriási pluszt adott a skótnak. Smitht megviselte a kihagyott lehetőség, és ezt kihasználva Wright egymás után két szettet is elhozott, így 7:5-re megnyerte a döntőt.

Peter Wright ezzel a második világbajnoki címét szerezte meg, Smith pedig a hetedik major döntőjét is elbukta…

Mindennel együtt Smith körátlaga jobb lett (99.22–98.34). Az angol 24 db 180-as kört dobott (összesen 83-mal zárt ezen a vb-n, amivel megdöntötte Gary Anderson 71-es csúcsát 2017-ből), Wright 18-at. De az igazán fontos dobásoknál Wright jobban koncentrált, ezért nyerhette meg a világbajnoki címet.

A finálé rekordbeállítást is hozott, ugyanis a 2019 után a második vb-döntőjét is elveszítő Smith 24-szer dobott tökéletes kört. Ezt a csúcsot – 180-as körök száma egyetlen meccsen – így mostantól éppen legyőzőjével tartja közösen, aki a vasárnapi elődöntőben állította fel a rekordot.

Wright 500 ezer fontot kapott sikeréért, míg a 31 esztendős Smith 200 ezerrel vigasztalódhatott.

A döntő előtt sokan Michael Smitht tartották a nagyobb esélyesnek, mivel a fináléig vezető úton legyőzte a vb előtt többek által a végső győzelemre is esélyesnek tartott, tavaly négy majortornát nyert Jonny Claytont, valamint a címvédő és világelső Gerwyn Price-t is. Peter Wrightnak sem volt persze egyszerű az útja (elég a vb meglepetésembere, Callan Rydz elleni 5:4-es győzelmére gondolni a negyeddöntőben), de a nagyobb tapasztalat végül segített neki abban, hogy visszahódítsa Price-tól a világ dartstrónját és immár kétszeres világbajnokként szerepelhessen a versenyeken, így pl. a január utolsó hétvégéjén esedékes Mastersen és a tervek szerint február elején kezdődő Premier League-ben.

Apropó, Premier League! Általában a vb-döntő után percekkel már bejelentik a mezőnyt, idén azonban erre még egy picit várni kell, mivel a PDC és a Sky Sports nem tudott megállapodni egymással a mezőny összetételét illetően. Annyi biztos, hogy a világranglista első négy helyezettje (Price, Wright, Michael van Gerwen és James Wade) automatikusan bekerült a sorozatba, s biztosra vehető a címvédő Clayton és Smith szereplése is. Állítólag nagy a tanakodás akörül, hogy meghívják-e a Premier League-be Fallon Sherrockot, aki ugyan az idei vb-n nem tudott mérkőzést nyerni, de az elmúlt hónapokban többször is megmutatta, hogy igenis meg tudja állni helyét a férfiak között. Eléggé megosztotta a dartsos közösséget ez a kérdés, s nem kizárt, hogy a döntéshozók között is emiatt van vita. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy bizonyos PL-helyszínek még kérdőjellel szerepelnek a naptárban, mivel nem biztos, hogy végül tudják fogadni a mezőnyt és a szurkolókat.

A lényeg most azonban az, hogy Peter Wright kettő év után ismét világbajnok, s nem kizárt, hogy rövidesen világelső is lesz, mivel csupán 15 250 fonttal van elmaradva Gerwyn Price mögött a ranglistán. A profi dartsosok számára most egy hosszabb pihenő következik, hiszen január végén lesz a következő tornájuk, a Masters. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy 2022-ben is parázs csatáknak és kiélezett küzdelmeknek lehetünk szemtanúi, s már most várhatjuk a decemberben elkezdődő 2023-as világbajnokságot is, mivel szinte borítékolható, hogy ott is rengeteg játékos lesz esélyes a vb-címre, s lesznek nagy mérkőzések bőven. Az idei vb-n egyébként történelmi rekord született azzal, hogy három kilencnyilas is volt, úgyhogy egy év múlva igen magasan lesz a léc ebből a szempontból.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!

A kiemelt kép forrása: Getty Images

Leave a Reply