A Barcelonának mindenképpen győznie kellett volna Münchenben ahhoz, hogy továbbjusson csoportjából a labdarúgó Bajnokok Ligájában, azonban a katalán együttes teljesen reménytelen játékot mutatott be, így végül a bajorok 3:0-ára legyőzték a spanyol csapatot, amely a 2000-2001-es szezon után nem tudott továbbjutni kvartettjéből, s jövő tavasszal az Európa Ligában folytathatja.
POZITÍVUMOK
Thomas Müller fáradhatatlan és megállíthatatlan volt
Thomas Müller 32 évesen még mindig azon játékosok közé tartozik, akit minden edző szívesen látna csapatában. Müller igazi méreg volt a Barcelona védelme számára, hiszen alig-alig tudták megállítani őt, s már a meccs legelejétől fogva látszódott, hogy ezen az estén a Bayern München lesz a jobb csapat, s ez így is lett. A 34. percben Müller juttatta vezetéshez csapatát, amikor Mingueza nem tudott mit kezdeni Robert Lewandowski remek centerezésével, aminek végén a kapuba talált a német válogatott játékos. Amikor már 3:0 állt az eredményjelzőn, s minden eldőlt, Müller közel ugyanolyan vehemenciával támadta a Barcelona védelmét és kapuját, hiszen a katalánok ekkor már semmi jelét sem mutatták annak, hogy bármilyen veszélyt jelentenének a müncheni kapura, s eléggé kedvetlenül is szaladgáltak a gyepen. Szerintem, ha nincs Müller, akkor is nyer a Bayern, de így, hogy ő is ott volt, még simább lett ez a siker.
A tarthatatlan Davies
Davies csak 70 percet játszott, mégis micsoda meccse volt! Kirobbanó formában focizott a kanadai balhátvéd, aki profitált Araujo szokatlan pozíciójából, hiszen a Barcelona védője a jobb oldalon szerepelt tegnap este, így Daviesnek elég könnyű dolga volt. A kanadai adta a gólpasszt Musialának a 62. percben egy mélységi megindulás végén, amelynek során egyáltalán nem nehezítették meg dolgát a barcelonai védők. Egyedül megtestesítette azt, ami hiányzott a Barcelona játékosaiból ezen a mérkőzésen.
NEGATÍVUMOK
Nulla barcelonai támadójáték
Bár a Bayern München védelme eléggé stabil és összeszedett volt az egész találkozón, de a Barcelona csatárai kreativitáshiányának is köszönhette csúfos vereségét, hiszen a 90 perc alatt csupán egyetlen alkalommal tudta veszélyeztetni Neuer kapuját, miközben az életéért kellett volna küzdenie. A nemrég érkezett klublegenda-vezetőedző, Xavi által irányított együttes összesen öt lövést eresztett meg, amiből kettő talált kaput. A félidőben 2:0-ás hátrányban voltak az ezúttal sárgában játszó gránátvörös-kékek, vagyis a 2. játékrészben Dembélének, Depaynak és a szünetben beálló Nicónak három gólt kellett volna szereznie, hiszen a Benfica vezetése miatt csak a győzelem lett volna elfogadható. Ez bizony lehetetlen küldetésnek bizonyult egy olyan csapat számára, amely előző öt Bajnokok Ligája-mérkőzésén mindössze kétszer volt eredményes. Az is hátráltatta a katalánok dolgát, hogy idei legerősebb csatáruk, Ansu Fati hiányzott, s a helyette szereplő csatársor tagjai sápadtan futkároztak a pályán, a legtöbbször labda nélkül. Így teljesen törvényszerű és megérdemelt ez a kiesés.
Mingueza nem teszi ki az ablakba tegnapi teljesítményét
Mingueza a 39. percben csereként állt be a megsérült Jordi Alba helyére, de inkább méreg volt a Barcelona számára, mintsem erősítés. Mingueza a szezon eleje óta nem tudott igazán meggyőző teljesítménnyel előrukkolni, s most ismét bebizonyította, hogy nem képes a vállán cipelni azt a terhet, amely azzal jár, hogy valaki a Barcelona mezében futhat ki a zöld gyepre. A 22 éves spanyol az Allianz Arénában abszolút nem bírt Comannal, aki folyamatosan megfuttatta őt, ezzel pedig jól le is fárasztotta. Az első bajor gólnál nem tudott mit kezdeni Müllerrel, de a támadások segítésében is elbukott, ezáltal csapatához hasonlóan ő is borzalmas estét hozott össze.
A Barcelona utoljára a 2000-2001-es szezonban nem tudott továbbjutni Bajnokok Ligája-csoportjából, mivel akkor is a 3. helyen végzett. Azóta egy idényt leszámítva mindig a BL-ben szerepelhetett az együttes, s mindig továbbjutott kvartettjéből. Egészen mostanáig. Az ezer sebből vérző katalánok jövő februárban az Európa Liga legjobb 32 csapata között folytathatják szereplésüket, de azt hiszem, nem lesz meglepő, ha végül nem nyerik meg a második számú sorozatot. Az sem lesz meglepetés, ha a spanyol bajnokságban nem tudnak az első négyben végezni, s akkor jövőre alapból az EL-be kell menniük. A csoportból a Bayern mellett a Dinamo Kijevet 2:0-ra legyőző Benfica jutott még tovább.
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!
A kiemelt kép forrása: Panoramic / AFP