Mike Tyson lehet Malawi kannabisz-nagykövete

Az afrikai Malawi a világ egyik legszegényebb országa, amely ugyanakkor jelentős kannabisz-termelést tud felmutatni. Emiatt a tavalyi év elején legálissá tették a növény orvosi célzatú termesztését és használatát. Malawi ebből akar meggazdagodni, s ennek érdekében mindent bevet. Legutóbb például azt találta ki a helyi kormány, hogy nem mást kér fel az iparág nagykövetének, mint a legendás ökölvívót, Mike Tysont, aki maga is nagy kannabiszrajongó.

A malawi mezőgazdasági minisztérium szóvivője kedden jelentette be, hogy a délkelet-afrikai ország kormánya Mike Tysont, az ökölvívás legendáját kérte fel a helyi kannabiszipar nagykövetének. A francia hírügynökség megszerezte a malawi kormány által Tysonnak írt hivatalos e-mail másolatát, amelyet még november 1-jén küldtek el az amerikai bokszlegendának. Ebben a kormány azzal indokolja a felkérést, hogy Malawi nem képes egyedül fejleszteni ezt a komplex iparágat és egy partnerre van szüksége. Ezt a partnert látják a kis afrikai országban Mike Tysonban.

A minisztérium nem közölte, hogy Tyson válaszolt-e már a felkérésre. Az Iron Mike becenévvel illetett ökölvívó 1996-ban az addigi legfiatalabb világbajnoka lett a nehézsúlyú kategóriának, majd a későbbiekben rengeteg nagy csatát vívott meg, de emellett kijutott neki a balhékból, botrányokból is bőven, s többször zajlott ellene büntetőeljárás is különböző kihágások miatt. Manapság a kannabisztermelésből és a marihuána alapanyagának számító növény értékesítéséből él, amely az Egyesült Államok több államában legális.

A Forbes üzleti magazin októberben számolt be arról, hogy Tyson egy kannabiszértékesítő céget hozott létre az Egyesült Államokban. Malawiban 2020 eleje óta legális a marihuána orvosi célokra történő felhasználása, amely intézkedést a nagy mértékben visszaesett dohánytermelés okozta veszteségek kiküszöbölése érdekében hoztak. A kannabiszból készült textilíák és kötelek gyártása és árusítása is megengedett. A kannabiszt Malawi aranyának is szokták nevezni, mivel ez a szegény ország legfőbb bevételi forrása. Illegális kannabisz-ültetvények már évekkel a legalizálás előtt is voltak Malawiban.

Többen ellenzik

A bejelentés természetesen nagy port kavart, egyrészt a kannbisz legalizálását ellenzők, másrészt a Tyson zűrös múltját felhánytorgatók körében. Utóbbiakhoz csatlakozott a Közelszámoltatási Központ névre hallgató malawi civil szervezet is, amely szerint a kormánynak nem kellene az amerikait fölkérnie a nagyköveti poszt betöltésére, mert 1992-ben nemi erőszakért elítélték és mindmáig szerepel a szexuális bűnözők nyilvántartásában. A szervezet közleményében hangsúlyozza, súlyos hibát követ el a malawi kormány, ha valóban Mike Tysonnal képzeli el a kannabiszipar népszerűsítését és felvirágoztatását, mivel az amerikait egy 18 éves lány megerőszakolása miatt ítélték börtönbüntetésre, s Arizona és Florida államokban azóta is a szexuális bűnözők nyilvántartásában szerepel.

A civil szervezet nem érti, hogy a malawi kormány miért éppen egy nemi erőszakért elítélt személyt kért fel az ország egyik legfontosabb iparágának támogatására, miközben a kabinet napirendjén szerepelnek a nők elleni erőszakos cselekmények visszaszorítására irányuló erőfeszítések.

“Egy olyan nemzet, amely fáradhatatlanul dolgozik a nemi erőszak fölszámolásán, nem tekinthet úgy a Mike Tyson-kaliberű emberekre, mint a hazai termékek reklámarcára. Szeretnénk azt hinni, hogy a levél hamis és soha nem vették számításba őt, mint potenciális nagykövetet. Amennyiben igaz a hír, a terv azonnali visszavonását követeljük” – jelentette ki Kondwani Munthali, a civil szervezet megbízott igazgatója.

Állítólag Tyson már a múlt héten Malawiba utazott volna, hogy tárgyaljon a helyi illetékesekkel, ám végül nem ment el, mert – a hivatalos közlés szerint – még nem zárultak le a megbeszélések az együttműködés részleteiről. Akármi is igaz ebből, nem biztos, hogy Malawi olyan nagyot húzna Tysonnal, pláne a kannabisszal.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!

A kiemelt kép forrása: Panoramic

Leave a Reply