Elérkezett a vég Giovinazzi számára

Az Alfa Romeo Forma-1-es csapata tegnap bejelentette, hogy a jövő évtől Valtteri Bottas mellett a kínai Guanju Zsu lesz a másik főállású pilótája. Ez azt jelenti, hogy az idén visszavonuló Kimi Räikkönen mellett Antonio Giovinazzi is távozik az istállótól. Az olasz versenyző három évet tölthetett el a száguldó cirkuszban, ám ezen időszak alatt összesen 19 pontot volt képes összeszedni. Közösségi oldalán erősen kifakadt a döntés miatt, s azzal vádolta csapatát, hogy a pénz fontosabb volt, mint a tehetség. Az biztos, hogy az F1 történetének első kínai főállású pilótájává váló Zsu mögött tőkeerős szponzorok állnak, azonban az is világos, hogy Giovinazzi nem való a Forma-1-be.

Tegnap délelőtt teljessé vált a 2022-es Forma-1-es rajtrács, ugyanis az Alfa Romeo bejelentette, hogy a kínai Guanju Zsu lesz a másik pilótája az új szezonban. Az már korábban eldőlt, hogy a visszavonuló Kimi Räikkönen helyére honfitársa, a finn Valtteri Bottas érkezik a Mercedestől. Zsu, aki a száguldó cirkusz történetének első főállású kínai pilótája lesz (tesztpilótája volt már az országnak, ő maga pedig az Alpine idei tartalékja), a Forma-2-ben vitézkedik idén és ezt eddig nagyon jól tette, ugyanis három futamot nyert, pole pozíciós is volt és a bajnoki tabellán a 2. helyet foglalja el úgy, hogy hat futammal a vége előtt 36 pont hátránya van az éllovas Oscar Piastri mögött, akivel kapcsolatban szintén tegnap derült ki, hogy Zsut váltja az Alpine tesztpilótai pozíciójában jövőre. Még 158 pontot lehet gyűjteni, úgyhogy könnyen lehet, hogy a kínai F2-es bajnokként fog átmenni az F1-be.

Ahogy említettem, ő lesz a Forma-1 első főállású kínai versenyzője, s ez természetesen komoly üzleti siker a világbajnokság kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media számára, hiszen Kína egy hatalmas piac az autósportok szemében annak ellenére is, hogy 2019 óta nem rendeztek semmilyen versenyt sem az országban. Ha minden jól megy, jövőre visszatér a Forma-1 a sangháji pályára, s akkor kíváncsian figyelhetjük, vajon nőni fog-e az egyébként hosszú évek óta meglehetősen közepes nézőszám amiatt, hogy a helyieknek is lesz kiért szorítani. Zsu leigazolásával nyilván az Alfa Romeo is jól fog járni anyagi értelemben, hiszen több szponzor is állni fog mögötte, akik sok pénzzel fogják támogatni a csapatot. Erre szüksége is lesz az olasz istállónak, mivel idén mindössze a 9. helyet foglalja el a 10 csapatot fölvonultató konstruktőri világbajnokságban, s valószínűleg itt is fog végezni, úgyhogy nem sok pénz fogja ütni a csapat markát a bevételek elosztásánál, márpedig ha jól szeretne kijönni az Alfa Romeo a szabályváltoztatásokból, akkor ahhoz bizony kell a lé. Frédéric Vasseur csapatfőnök tegnapi kijelentése, miszerint a cég számára kulcsfontosságú döntésről van szó Zsu szerződtetésével és hogy a csapat, a szponzorok és az egész Forma-1 számára “megalöketet” fog adni költségvetési- és marketingtéren is a kínai érkezése, sokat elárul a helyzetről.

Guanju Zsu természetesen az ilyenkor szokásos mondatokat sütötte el leigazolásával kapcsolatos rövid nyilatkozatában: “Az álom valósággá vált. Azzal, hogy én lehetek az első kínai Forma-1-es pilóta, bekerülök a kínai autósport történelemkönyvébe”.

Azt, hogy milyen teljesítményre lesz képes, hogyan fog együttműködni Bottasszal, egyelőre fölösleges megjósolni, mivel a szabályváltozások miatt erősen homályos, milyen erőviszonyok fognak kialakulni jövőre. Arról már annál inkább lehet beszélni, hogy Antonio Giovinazzi nagyon nem boldog amiatt, hogy nem kapott még egy utolsó esélyt csapatától a bizonyításra.

“A Forma-1 az érzelmekről, a tehetségről, az autókról, a kockázatokról, a gyorsaságról szól, de amikor a pénz beszél, könyörtelen tud lenni. Hiszek a váratlan eredményben, az elkötelezettségnek köszönhetően megvalósuló kisebb-nagyobb sikerek meglepetésében” – írta közösségi oldalán a 27 éves olasz, aki eddig 58 Forma-1-es versenyen állt rajthoz, ám ezeken csupán 19 pontot tudott szerezni, legjobb eredményét pedig még a 2019-es Brazil Nagydíjon érte el, amikor Räikkönen mögött az 5. helyen végzett. Giovinazzi ezen kívül még hétszer tudott pontszerző helyen befejezni egy futamot, idén azonban eddig csak a Monacói Nagydíjon volt a top tízben, konkrétan a 10. helyen. Eme teljesítménye annak ellenére is lesújtó, hogy gyenge autó van alatta, ám azzal a három év leforgása alatt eddig csak négyszer esett ki, idén pedig még egyszer sem.

Amennyiben azt a kérdést tesszük föl magunknak, hogy mire fogunk emlékezni Antonio Giovinazzi hároméves F1-es pályafutásából, akkor nem lennénk gondban, mert az olasznak sok apróbb incidense volt pl. Räikkönennel, de előfordult, hogy más pilótákba is beleszállt a pályán vagy szabálytalan manővert hajtott végre. Viszont ha azt kérdezzük meg memóriánktól, hogy milyen előzései, milyen bravúros megmozdulásai voltak Giovinazzinak, akkor már elég nagy gondban lennénk, hiszen nekem speciel semmi ilyesmi nem jut eszembe, pedig az elmúlt három év minden futamát láttam.

Ezek és a föntebb részletezett eredmények alapján nem vitás, hogy Antonio Giovinazzinak nincs helye a Forma-1-ben, hiszen az igaz, hogy gyenge autó van alatta, de még ebből sem tudta kihozni a maximumot. Ugyan az idei időmérőkön 11:6-ra vezet Räikkönennel szemben, s az őt helyettesítő Robert Kubicát is mindkét alkalommal legyőzte, de miközben 1 pontnál tart, Kimi már 10-et szerzett. Giovinazzi egész egyszerűen egy szürke ló a mezőnyben, egy amolyan jellemtelen, súlytalan versenyző, akinek tehetségét annak idején túlértékelték. Tegnap az is kiderült, hogy jövőre a Forma-E-ben fog versenyezni, s a Ferrari is számít szolgálataira, de őszintén nem tudom, hogy az elektromos sorozatban mire fog menni. A Forma-E valahol egy F1-es pilótatemető is, hiszen számos olyan versenyző szerepel a világbajnokságban, aki vagy kiöregedett a száguldó cirkuszból vagy pedig egyszerűen nem volt tehetséges, vagy esetleg nem volt kellően gazdag ahhoz, hogy ülést tudjon magának fönntartani hosszú távon. Giovinazzi esetében sem tehetségről, sem pénzről nem beszélhetünk, mert ha utóbbi lenne, akkor talán még egy esélyt kapott volna az Alfa Romeótól. Nem kapott, így most készülhet a Forma-E-kalandra.

Teljessé vált tehát a 2022-es Forma-1-es rajtrács. Giovinazzi távozásával eldőlt, hogy nem lesz olasz pilóta a mezőnyben, ám a húsz versenyző így is nem kevesebb, mint tizennégy országból fog érkezni, ami igen magas szám a sorozat történetében. A jelentős szabályváltozások miatt a jövő évi erőviszonyokat óriási homály fedi, bár arra azért kevés az esély, hogy a Haas ugorjon az élre, vagy hogy a Red Bull ne legyen ott az elejében. Több csapat is az ideitől eltérő fölállásban fog szerepelni, ami szintén egy érdekes dolog lesz, mint ahogy az is, hogy Guanju Zsu mire fog menni ebben a mezőnyben. Arra is oda lehet majd figyelni, hogy Antonio Giovinazzi hogyan fog muzsikálni a Forma-E-ben, s fogadkozása, miszerint vissza fog térni a Forma-1-be, megvalósul-e valaha. Szerintem nem fog.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!

A kiemelt kép forrása: racingline.hu

Leave a Reply