Leverkusen – FTC: Közel volt a bravúr, de nem jött össze

Tisztesen helytállt, de végül a papírformának megfelelően vereséget szenvedett a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga csoportkörének 1. fordulójában. Az FTC vezetett Leverkusenben, ám az egyébként rosszul játszó Bayer végül 2:1-re győzött, mivel a második félidőben a zöld-fehérek is sokat hibáztak. A mindössze két magyarral fölálló együttes valószínűleg nem lesz pofozógép a csoportban, de nem igazán látszódott, hogyan tudna megelőzni bárkit is a nagynevű riválisok közül.

Miután kedden és szerdán lejátszották az 1. forduló mérkőzéseit a Bajnokok Ligájában, tegnap a másik két európai kupa: az Európa Liga és a debütáló Európa Konferencia Liga első csoportmérkőzéseire került sor. A Ferencváros azzal, hogy a BL-selejtező utolsó fordulójában esett ki, átkerült az Európa Liga csoportkörébe, ahol egy igen nehéz négyesbe került, hiszen a Bayer Leverkusen, a Celtic és a Real Betis ellen kellene pontot, pontokat szerezni. Az Üllői úton mindenki abban reménykedik, hogy legalább egy csapatot sikerül megelőzni, mert ebben az esetben az FTC jövő tavasszal az Európa Konferencia Ligában folytathatná. A realitás nem éppen azt mondatja velem, hogy ez bekövetkezhet, s a tegnapi, Leverkusen elleni első mérkőzés nem is cáfolta meg érzéseimet.

Pedig a Ferencváros szerzett vezetést a gyógyszergyáriak otthonában, ami abból a szempontból meglepő volt, hogy a német csapat többet támadott, abból a szempontból viszont egyáltalán nem, hogy rengeteg hibával játszottak a leverkuseni piros-feketék, miközben a ferencvárosiak a kevés megszerzett labdával jobban tudtak bánni. 0:1 állt tehát az eredményjelzőn Ryan Mmaee 8. percben szerzett góljának köszönhetően. A folytatásban próbálkozott a Leverkusen, de a csapat hátsó alakzata finoman szólva is ingatag lábakon állt, vagy éppen nem állt, így a Ferencváros előtt adódtak még ígéretes lehetőségek, de újabb gólt nem sikerült szerezni, mivel nem igazán tudták megbecsülni a labdákat a IX. kerületi csapat játékosai. A Leverkusen az utolsó negyedórában összeszedte magát, s ugyan hátul továbbra is voltak labdakezelési hibák, de a támadóalakzat összekapta magát annyira, hogy a 37. percben Palacios révén megszületett az egyenlítő gól. Dibusz Dénesnek nem igazán volt esélye hárítani a remek lövést, miközben a védők nem figyeltek oda a gólszerzőre. 1:1. Az első félidő utolsó nyolc-tíz perce rendkívül fordulatos volt, ugyanis a Ferencváros a 41. percben ismét gólt szerzett, ám kezezés miatt a VAR-vizsgálat után elvették a gólt. Szerintem nem történt kezezés a 16-oson belül, úgyhogy ez egy téves ítélet volt. Amit a sors elvett a Ferencvárostól, azt elvette a Leverkusentől is: a 44. percben gólt fejelt a hazaiak egyik játékosa, ám eközben nemes egyszerűséggel felborította az FTC egyik védőjét, így ezt a gólt is annulálták.

A szünetben tehát 1:1 volt az állás a megadott és meg nem adott gólok arányát tekintve is. A fordulás után megváltozott a játék képe. A Leverkusen – bár nem volt egetrengetően erős -, de így is jobban játszott, s igyekezett megszerezni a győztes gólt, miközben a Ferencváros játékosai egyre több labdát veszítettek vagy adtak el, amelyekből megindulhatott a Bundesliga-csapat. Ennek a negatív folyamatnak a 69. percben meg is lett az eredménye: a hazaiak szinte átjártak a Ferencváros védelmén, s Florian Wirtz révén megfordították az állást, s 2:1-re vezettek. A gólt követően az FTC próbált támadásokat vezetni, de továbbra is sok hiba csúszott a játékba, míg a Leverkusen ügyesen megtartotta előnyét, így végül nem született meglepetés, s 2:1-es végeredményt hozott a viszonylag jó iramú, de rengeteg hibával tarkított mérkőzés.

A Ferencváros kihozta magából a maximumot, amire most egy topligás csapat ellen képes. Azt gondolom, a későbbiekben sem lesz elég a tegnap látott játék ahhoz, hogy legalább pontot szerezzen a csapat, hiszen a Betis – Celtic (4:3) mérkőzésen látottak alapján teljesen egyértelmű (ha eddig nem lett volna az), hogy a Ferencváros kilóg ebből a csoportból, s a 3. hely megszerzésére vonatkozó remények is eléggé irreálisak. Persze az esély megvan a 3. helyre, ehhez azonban legközelebb a Betist kellene megverni hazai pályán, mégpedig szeptember 30-án 21 órától. Az sem lesz könnyebb meccs…

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: infostart.hu

Leave a Reply