Lehengerlő Bayern és aggasztó, erőtlen Barcelona

A labdarúgó Bajnokok Ligája tegnapi játéknapjának legjobban várt mérkőzésén a várakozásoknak megfelelően a Bayern München sima, 3:0-ás győzelmet aratott az ezer sebből vérző Barcelona otthonában. A német együttes végig uralta a mérkőzést, miközben a spanyolok védelme szinte a pályán sem volt. A Sportudvar röviden összefoglalja, ki és mi volt jó, illetve rossz ezen a meccsen.

POZITÍVUMOK
Nagelsmann császár

Julian Nagelsmannak, a Bayern Münchenhez nyáron érkezett vezetőedzőnek taktikája tökéletesen működött tegnap este. A fiatal szakember arra ösztökélte játékosait, hogy a pálya minden szegletében és a mérkőzés teljes időtartama alatt nyomást gyakoroljanak a Barcelonára, s ez a hozzáállás meghozta gyümölcsét. Bár a katalánok taktikája az első negyedórában lehetővé tette számukra, hogy kijöjjenek saját térfelükről, de a későbbiekben a bajorok túlereje érvényesült, s onnantól kezdve szinte levegőhöz sem jutottak a gránátvörös-kékek. A barcelonai védelem egyre lassabbá vált, ezáltal egyre több lehetőséget teremtett a müncheniek előtt, akik ezt kegyetlenül ki is használták, s végül fölényesen győztek a Camp Nou-ban. Nagelsmann ezen az estén vitathatatlanul legyőzte a nála lényegesen tapasztaltabb Ronald Koemant.

Lewandowski, ki más?

Robert Lewandowski az első félidőben még viszonylag elbújt a pályán, a szünet után azonban fölébredt és ez mindent megváltoztatott. A lengyel csatárt megijeszthette csapattársainak, különösen Leroy Sanénak hatástalan támadójátéka, ezért gyorsan berámolt két gólt a Barcelona kapujába, ezzel bizonyítva, hogy továbbra is ő a világ legjobb középcsatára. Lewandowski a 74. és a 75. gólját szerezte a Bajnokok Ligájában, vagyis egyre inkább a történelem részesévé válik.

Ígéretes fiatalok

Ugyan a csapat simán kikapott, de a Barcelonánál azért voltak bíztató jelek a csapat jövőjére nézve, ugyanis a Koeman által mélyvízbe dobott fiatalok több szép dolgot is bemutattak a mérkőzésen. Demir, Gavi és Balde simán beszállhattak volna úgy is a meccsbe, hogy megilletődnek az nagynevű ellenféltől, de ők ehelyett lelkesen, némiképp talán irigykedve is, de mindenképpen úgy mentek be a pályára, hogy erős személyiségük van. Kissé meglepő módon a Barcelona játékának enyhe javulása ezeknek, a nagyközönség előtt eddig szinte teljesen ismeretlen tinédzsereknek volt köszönhető. Az idősebb játékosok gyenge teljesítménye alapján egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a Barcelonánál évek óta prognosztizált generációváltás ideje elérkezett, hiszen az olyan rutinos, s évek óta alapembernek számító játékosok, mint Gerard Piqué, Jordi Alba vagy éppen Sergio Busquets képtelenek voltak mit kezdeni a Bayern München lehengerlő játékával, a három említett fiatal azonban meg tudta nehezíteni a bajorok dolgát. Azt, hogy ők-e a Barcelona jövőjét jelentő labdarúgók, talán elhamarkodott lenne most kijelenteni, de az biztos, hogy van merítési lehetőség a klubnál, megvannak azok a fiatalok, akikkel új csapatot lehet építeni a következő években.

NEGATÍVUMOK
Halovány volt a Barcelona

A már említett Jordi Alba-Sergio Busquets-Gerard Piqué hármas mellett Sergi Roberto játékát is erős kritikával lehet illetni. Ez a négy labdarúgó tegnap este nem volt más, mint önmaga árnyéka. Nem volt meglepő, hogy rengeteg nehézségük miatt Koeman mindegyikőjüket lecserélte. Piqué volt a főbűnös Lewandowski első góljánál, de a másik három játékos sem nagyon tett semmit azért, hogy ne a Bayern nyerjen. A katalán védelem egyébként mind a három gólnál szerencsétlenkedett, a játékosok gyakorlatilag vakon kergették a labdát a 16-oson belül, miközben a müncheniek játszi könnyedséggel vehették be ter Stegen kapuját. Ahogy az várható volt, Messi és Griezmann távozásával a Barcelona óriási gyengülésen ment keresztül, ami Európa egyik legjobb csapata ellen egy háromgólos hazai vereségben mutatkozott meg.

Luuk de Jong rossz debütálása

Az átigazolási időszak utolsó pillanataiban szerződtetett Luuk de Jong tegnap este egyáltalán nem bizonyította, miért kellett a Barcelonának minden követ megmozgatnia azért, hogy megszerezze őt. A holland elveszett lélek volt a pályán ezen a Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Gyakorlatilag egy fantom volt, aki teljesen súlytalanul játszott. Képtelen volt harapni, s ha összehasonlítanánk az ellenfél csatáraival tegnapi teljesítményét, egyáltalán nem ő jönne ki győztesként. Ez bizony egy gyorsan elfelejtendő mérkőzés Ronald Koeman kegyeltje számára.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: Action Plus / Panoramic AI / Reuters / Panoramic

Leave a Reply