A Magyar Nagydíj után több, mint egy hónappal rendeztek ismét Forma-1-es versenyt. A helyszín a világbajnokságba 1985 után visszatérő Zandvoort volt, ahol a fanatikus holland szurkolók nagy örömére a hazai kedvenc, vagyis Max Verstappen sima rajt-cél győzelmet aratott, s visszavette a vezetést a világbajnokságban. Hamilton és Bottas állhattak még a dobogóra. Fantasztikus versenye volt Pierre Gaslynak, aki a 4. lett, miközben a McLaren elmaradt idei önmagától, a 7. helyről induló Antonio Giovinazzinak pedig nem volt meg a versenytempója ahhoz, hogy pontot szerezzen. A Sportudvar összefoglalja a nyugodtan lemenő verseny legfőbb tanulságait.
POZITÍVUMOK
Verstappen fölényes hazai győzelme
Hollandiában az elmúlt napokban nem nagyon lehetett másról hallani, olvasni, mint a Forma-1-es versenyről, amely 1985 után tért vissza a világbajnokság versenynaptárába. Úgy érkezett el Zandvoort visszatérésének ideje, hogy egy holland versenyző is esélyes a világbajnoki cím megszerzésére, olyannyira, hogy győzelem esetén visszaveheti a vezetést az összetett pontversenyben. Max Verstappen ennek szellemében remek tempót diktált egész hétvégén, s a tegnapi időmérésen ha kevéssel is, de mindenkit maga mögé utasított, így az élről kezdhette meg egy héten belül második hazai futamát. Amíg Belgiumban lényegében semmit sem kellett csinálnia a győzelem megszerzéséért vasárnap, addig ma meg kellett tenni mind a 72 kört a napos, de kissé hűvös időben a tengerparton. Verstappen jól rajtolt, Hamiltonnak esélye sem volt megelőzni. Voltak a versenynek olyan periódusai, amikor Hamilton közelebb tudott kerülni a hollandhoz, de csatára végül nem került sor a két éllovas között, pedig a Mercedes mindent bevetett a bokszutcában, azonban Hamilton utolsó előtti kiállását követően forgalomba került, így esélye sem volt megközelíteni fő riválisát. Verstappen nyugodtan hozhatta be az autót a célba, s győzelmével ismét vezet a világbajnoki pontversenyben, előnye 2,5 pont Hamiltonnal szemben. Hatalmas ünneplés kezdődött a helyszínen a leintést követően. Mi lesz még, ha világbajnok lesz?!
Gasly fantasztikus eredménye
Ezúttal nem csak a nagycsapatnak, hanem a fiókistállónak is jól ment a két Red Bull-gárda közül Hollandiában. Illetve, egészen pontosan Pierre Gaslynak ment jól Zandvoortban, Cunoda Juki ezúttal is a mezőny hátsó felében sínylődött. Gasly ellenben a 4. helyről indulhatott, s be is hozta autóját ebben a pozícióban. A francia remek idényt fut eddig, s ennek amolyan megkoronázása mai eredménye, hiszen maga mögött tudta tartani a Ferrarikat és az Alpine-okat is. Gasly egyre inkább rászolgálna egy nagycsapat egyik ülésére, csak balszerencséjére nem nagyon van hely sehol. De ki tudja, lehet, hogy az Alpha Taurival is sokra viszi még. Ma megtette.
NEGATÍVUMOK
Nem ment a McLarennek
Nem teheti ki az ablakba mai szereplését a McLaren-Mercedes, hiszen Lando Norris a 10., Daniel Ricciardo a 11. helyen végzett. Ricciardo esetében nem túl meglepő, hogy nem tud pontot szerezni, mert ez már a sokadik nullázása volt idén, Norris esetében viszont csalódás. A nagyobb csalódás viszont a tegnapi időmérős teljesítmény, hiszen Norris csupán a 13. helyet tudta megszerezni. Ehhez viszonyítva persze jónak mondható, hogy most a 10. lett, de a szezonban eddig látottakhoz képest elég nagy csalódás. Monza személyében egy újabb nagyon gyors pálya következik, úgyhogy a wokingiaknak föl kell kötniük a gatyát, ha ott javulni szeretnék az egykörös és a többkörös tempó tekintetében egyaránt.
Giovinazzi mélyrepülése
Antonio Giovinazzi szolgáltatta az időmérés legnagyobb meglepetését azzal, hogy a 7. helyre kormányozta az Alfa Romeót. Az olasznak – mint mostanság szinte minden évben – idén is keményen meg kell küzdenie helyéért, mivel a hírek szerint még nincs szerződése 2022-re. A talján pilóta nyilván maradni akar az F1-ben, márpedig máshol nehezen találhatna ülést magának, így megpróbál mindent kiadni magából, hogy ismét kiérdemelje az új kontraktust. Mai teljesítményével nem biztos, hogy rászolgált erre, hiszen a 7. helyről rajtolva a 14. helyen fejezte be a futamot. Az egykörös tempója megvolt, a versenytempója viszont már nem. Jön Monza, a hazai futam, ott megint lehet bizonyítani, de ez talán még nehezebb lesz, mint most volt.
A Forma-1-es világbajnokság az Olasz Nagydíjjal folytatódik, amelyet egy hét múlva rendeznek. A Sportudvar természetesen arról a versenyről is értékeléssel jelentkezik közvetlenül a leintés után, úgyhogy érdemes lesz minket akkor is követni!
Nen akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
A kiemelt kép forrása: Lars Baron / Getty Images