Leszakadt az ég, barna lett a nadrág – a Belga Nagydíj legfőbb tanulsága

Rendhagyó cikket vagyok kénytelen írni a mára tervezett Forma-1-es Belga Nagydíjról, mivel maga a „verseny” is rendhagyó volt. Illetve egész pontosan fogalmazva nem is volt verseny. A mezőny ment össz-vissz négy kört, mindezt három és fél óra leforgása alatt, utána leintették a futamot, s fél pontokat osztottak. Teljesen fölösleges az eredményről beszélni, arról viszont már annál inkább érdemes eszmét cserélni, hogy 2021-ben miért kell három és fél órát várni arra, hogy a mezőny legalább kiguruljon a pályára, s fölmérje a terepet.