Leszakadt az ég, barna lett a nadrág – a Belga Nagydíj legfőbb tanulsága

Rendhagyó cikket vagyok kénytelen írni a mára tervezett Forma-1-es Belga Nagydíjról, mivel maga a “verseny” is rendhagyó volt. Illetve egész pontosan fogalmazva nem is volt verseny. A mezőny ment össz-vissz négy kört, mindezt három és fél óra leforgása alatt, utána leintették a futamot, s fél pontokat osztottak. Teljesen fölösleges az eredményről beszélni, arról viszont már annál inkább érdemes eszmét cserélni, hogy 2021-ben miért kell három és fél órát várni arra, hogy a mezőny legalább kiguruljon a pályára, s fölmérje a terepet.

Abban biztos vagyok, hogy amióta élek és Forma-1-es versenyeket nézek, annál szürreálisabb viadalra még nem került sor, mint ma délután Belgiumban. Pedig láttam már a 2005-ös indianapolisi bojkottot és a 2009-es malajziai csonka versenyt is többek között. Azoknak a futamoknak is megvolt a maguk rendkívüli jellege, de ami a 2021-es Belga Nagydíjon történt, ahhoz foghatóra nem minden évtizedben volt példa a száguldó cirkusz 1950 óta íródó történetében.

Azt már napokkal a hétvége előtt tudni lehetett, hogy esős időre kell számítani – ebben abszolút semmi meglepő sem volt, hiszen Spa-Francorchamps az Ardennekben fekszik, mégpedig a hegység egy olyan részén, amelynek sajátos mikroklímája van. Szinte nincs olyan év, amikor legalább valamelyik edzésen ne eredjen el az eső, s nem egyszer arra is akadt példa, hogy a 7004 méteres hosszával a Forma-1 messze leghosszabb pályájának számító, s több, mint 102 méter szintkülönséget magában foglaló aszfaltcsík egyik részén esik az eső, miközben a másik részén süt a Nap.

Pénteken hol az eső után fölszáradó, hol pedig teljesen vizes pályán kellett körözniük a pilótáknak, majd pedig szombaton az időmérőn kisebb-nagyobb intenzitással folyamatosan esett az eső. Az eredetileg 60 percesre tervezett kvalifikáció majd kettő órásra nyúlt, mivel a 3. szakasz elején a rajtelsőségre egyébként jó eséllyel pályázó Lando Norris csúnyán a falnak verte McLarenjét, s takarítani kellett az Eau Rouge utáni pályaszakaszt. Ez amolyan rossz előjele volt mindannak, ami ma történt.

A délelőtti előfutamokat még viszonylag normálisan sikerült lebonyolítani, igaz, a délben startolt Porsche Szuperkupa-futam utolsó három körére már a pályára küldték a Biztonsági Autót a nagy vízátfolyások és a túl rossz látásviszonyok miatt. Aztán a délután folyamán tovább romlottak a körülmények, amelyről 14:30 körül győződhettünk meg, amikor Sergio Pérez a kivezető körén a gumifalnak csúszott, s mivel a Red Bull jobb első felfüggesztése ripityára törött, ezért úgy nézett ki, hogy a mexikói nem tud rajthoz állni. 15:00-kor kellett volna elkezdődnie a futamnak, azonban a versenyigazgatóság határozatlan időre elhalasztotta a rajtprocedúra megkezdését, mivel egyfelől az erős eső miatt szinte állt a víz a pályán, másfelől a magasabban fekvő részek felhőben voltak, vagyis nulla volt a látástávolság.

Ekkor még abszolút érthető volt, hogy nem merték elindítani a mezőnyt, hiszen tényleg versenyzésre alkalmatlanok voltak a körülmények. Nagyjából félórával később aztán a Biztonsági Autó mögött elindult a verseny, azonban kettő kör megtétele után ismét a bokszutcába hajtottak a pilóták, mivel többen is panaszkodtak, hogy semmit sem látnak az előttük menő autó által fölvert vízfüggönytől. Így ismét határozatlan idejű várakozás vette kezdetét. Mikor már egy órája állt a verseny, egyre több emberben, köztük bennem is fölvetődött az a gondolat, hogy hagyni kéne a francba a mai versenyzést, s inkább holnap kellene megpróbálni, hátha jobb idő lesz. Persze ez egy kényes szituáció lett volna, hiszen a csapatoknak kedden már a Holland Nagydíj helyszínén lenne jelenésük, s a szurkolók nagy részének minden bizonnyal munkába, iskolába kellene mennie reggel.

A versenybíróság azonban órákig tökölt. Időnként közölték, hogy mikor lesz újabb időjárás-előrejelzés, miközben vígan elbeszélgettek a különböző csapatokkal a rádión keresztül. Időnként kigurult a pályára az Orvosi Autó, hogy fölmérje a terepet, de azt nem merték meglépni, hogy a mezőny is kimenjen legalább körülnézni, hogy mi is a helyzet. Véleményem szerint szerencsésebb lett volna úgy dönteni a hogyan továbbról vagy ne továbbról, hogy ismét kimegy a mezőny legalább kettő-három kör erejéig a pályára, s a pilóták visszajelzései alapján el lehetett volna dönteni, hogy mi legyen. Erre azonban nem került sor.

Sokat sejtető döntés volt, amikor 17:00-kor bejelentették, hogy megállították az órát, ami a verseny hivatalos kezdete, vagyis 15:00 óta pörgött, s a háromórás időlimitet mérte. Mivel megállították ezt az órát, így az a veszély, hogy a 18:00-ás zárásig ne legyen értékelhető körözés, elhárult. Így viszont sajnos benne volt a pakliban hirtelen, hogy egészen későn érhet véget a futam, már ha egyáltalán elmerik lőni a mezőnyt. Végül 18:17-kor (!) sikerült annyi bátorságot vennie magán a versenyirányításnak, hogy a Biztonsági Autó mögött újraindítsa a körözgetést. Újabb két kör megtétele után ismét berendelték a mezőnyt a bokszutcába, miközben az 1 órás limitet jelző óra ment tovább. Újabb negyedórának kellett eltelnie, mire végre valahára eldöntötte a versenybíróság, hogy a 2021-es Belga Nagydíj eddig tartott, s mivel sikerült két “versenykört” teljesíteni, ezért kioszthatóak a fél pontok.

Elsősorban nem azzal van bajom, hogy nem volt verseny, hanem azzal, hogy miért kellett mindenkit órákon keresztül várakoztatni. Miért nem lehetett előbb eldönteni, hogy ma meglehet-e tartani biztonságos körülmények között ezt a versenyt? Miért nem küldték ki jóval hamarabb a versenyzőket a pályára, hogy maguk is fölmérhessék a körülményeket? Miért kellett három és fél órán át tökölniük azoknak, akik dönthettek volna a futam sorsáról? Ezek elsőre egészen bagatell kérdéseknek tűnhetnek egy F1-rajongó billentyűzetéből, de igenis súlyos kérdések, mivel az elmúlt években sokaknak azért lett elegük a Forma-1-ből Hamilton hegemóniáján kívül, mert túl sok volt a piros zászlós időszak és a nagy semmittevés eső idején. Valószínűleg ma is sok szurkolót veszített a Forma-1, ami természetesen nem jó folyamat. Bízzunk benne, hogy az esős szituációkhoz való hozzáállás terén változások lesznek, mert máskülönben mindenki rettegni fog az esős versenyektől ahelyett, hogy izgulna, mi lesz ilyen körülmények között a pályán…

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: vezess.hu

Leave a Reply