Siklósi Gergely nagyszerű ezüstérme, csapataink hősies elvérzései – az olimpia 2. napjának legfőbb tanulságai

A párbajtőrvívó Siklósi Gergely révén újabb érmet szerzett Magyarország a tokiói olimpián. Született ezen kívül öt pontszerzés is. Hosszú Katinka címvédőként csupán ötödik lett női 400 méteres vegyesúszásban, amit ő maga sem ért. Férfi vízilabda- és női kézilabda-válogatottunk sajnos egyaránt vereséggel kezdett. A Sportudvar összefoglalja az olimpia mai napjának legfőbb pozitívumait és negatívumait magyar szemszögből.

POZITÍVUMOK
Siklósi Gergely első olimpiáján ezüstérmes!

Azután, hogy tegnap Szilágyi Áron a papírformának megfelelően zsinórban harmadszor is megnyerte a férfi kardvívást, ma a párbajtőröző Siklósi Gergelyen volt a sor, hogy újabb érmet szállítson a magyar vívásnak. A szakág regnáló világbajnoka és világelsője pedig ehhez méltóan szerepelt, hiszen a döntőig minden mérkőzését viszonylag simán, sokszor látványos, élvezetes vívással nyerte meg. Abszolút benne volt a pakliban, hogy ő lesz az olimpiai bajnok, de a rendkívül sűrű mezőnyben sajnos akadt valaki, aki ma nála is jobb volt. A 23. kiemelt francia Romain Cannone négy kőkemény mérkőzéssel a háta mögött érkezett el az aranyasszóhoz, ahol kezdetben úgy tűnt, neki sem lesz ellenszere Siklósi Gergellyel szemben. Az 1. harmad után 4:4 volt az állás, azonban Cannone a 2. harmadban robbantott: 10:5-re húzta be ezt a három percet, így már csak egy tusra volt szüksége az olimpiai aranyéremhez. Siklósi Gergely megpróbálkozott a szinte lehetetlennel, de csak egy találatot tudott bevinni, mielőtt ellenfele megszerezte 15. tusát, ami után elkezdhetett ünnepelni. Mi természetesen rendkívül csalódottak voltunk és vagyunk a vereség miatt, de azt nem szabad elhallgatni, hogy ez volt Siklósi Gergely első olimpiája, így ezüstérme nagy szó még akkor is, ha ő a regnáló világbajnok és világelső. Mindent megtett a siker érdekében, de ezúttal nem jött össze az aranyérem. Nem kizárt azonban, hogy négy év múlva ő lesz a szakág olimpiai bajnoka. Reméljük, így lesz.

Pupp Réka meglepett mindenkit

A cselgáncsozóknál ma a nők harmatsúlyú kategóriájában érdekelt Pupp Réka volt soron magyar részről. A szintén első olimpiáján szereplő fiatal versenyző előtt pokoli nehéz feladat állt, ugyanis a súlycsoport olimpiai-, világ- és Európa-bajnokát, a koszovói Majlinda Kelmendit kellett legyőzni az első mérkőzésen. Ez végül sikerült is! Ezután Réka eljutott a legjobb nyolcig, ahol viszont kikapott svájci ellenfelétől, így a vigaszágra került. Ott eljutott a bronzmérkőzésig, de olasz riválisa egy aranyponttal legyőzte, így Pupp Réka élete első olimpiáján az 5. helyen zárt. Bevallom, nem vagyok teljesen tisztában a cselgáncs erőviszonyaival, de számomra kellemes meglepetés volt Pupp Réka szereplése. Minden mérkőzésén támadólag lépett fel, igyekezett kezdeményezni, s többször is megpróbált ipponnal győzni, ami olykor sikerült is. A bronzmeccsre már eléggé elfáradt, így meghiúsult a dobogó, de Siklósi Gergelyhez hasonlóan ő is hosszú és szép karrier előtt állhat még, aminek csúcsa akár egy olimpiai bajnoki cím is lehet.

NEGATÍVUMOK
Hosszú Katinka nem tartalékolt tegnap, ennyi van most benne

Nagy kérdés volt a tegnap délutáni úszófutamok után, hogy a női 400 méteres vegyesúszást kb. tíz éve uraló Hosszú Katinka, a szám olimpiai bajnoki címvédője miért csak a 7. idővel jutott be a döntőbe? Vajon tartalékolt és csak altatta a mezőnyt? Esetleg ennyi van most benne? Sajnos az előbbi kérdésre nem, az utóbbira igen a válasz. Katinka az elején még ott volt az 1. hely környékén a döntőben, de aztán fokozatosan visszaesett, s végül csupán az 5. helyet tudta megszerezni, ami riói eredményéhez, meg egyáltalán az elmúlt évekhez képest nagy csalódást. Katinka maga is úgy nyilatkozott, hogy nem érti mai úszását, fogalma sincs, miért ennyire volt csak képes. Ez bizony nagy baj a jövőt illetően, hiszen a bajai úszónőnek még három számban: 200 vegyesen, 200 háton és 200 pillangón kellene rajtkőre állnia Tokióban. Amennyiben nem tudja összeszedni magát, lehet, hogy ebből a három számból valamelyiket föl fogja adni. Szeretnék hinni benne, hogy fog legalább érmet szerezni, de a ma látottak alapján nem tudom, mekkora esély van erre.

Kikaptak a férfi vízipólósok…

A kilencszeres olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott ma kora reggel Görögországgal játszott első tokiói mérkőzésén. A mieink kezdetben vezettek, ám kétgólosnál sosem volt nagyobb az előny. A második félidőben aztán megtáltosodtak a görögök, akik fordítottak, s minimális fórjukat meg is tartották a meccs végét jelző sípszóig. 9:10 lett a vége magyar szempontból. A mieinknek több lövésük volt, de a görögök jobban gazdálkodtak kevesebb lehetőségükkel, miközben kapusuk teljesítménye rendkívül jó volt. Igazából lehet, hogy egy döntetlen igazságosabb lett volna, de ezen kár elmélkedni. Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy inkább most kapjon ki a csapat, semmint az olimpiai döntőben, hiszen még négy csoportmérkőzés van hátra, s az első négy jut be az egyenes kieséses szakaszba. Azt sem szabad elfelejteni, hogy húsz éve, Sydney-ben két vereséget is elszenvedett a magyar válogatott a csoportjában, aztán mégis mi lett belőle. Bízzunk benne, hogy most is szebb lesz a folytatás. A következő meccs egyébként Japán ellen lesz kedden.

… és a női kézilabdások is

A magyar női kézilabda-válogatott 2008 után vehet részt ismét az olimpián. A mieink akkor a 4. helyen végeztek. Most meseszerű lenne egy ilyen eredmény. Inkább a negyeddöntőbe jutás a fő cél, ehhez azonban jobban kell védekezni! A mai, Franciaország elleni mérkőzésen ugyanis elsősorban a mieink hátsó alakzatával akadtak gondok. A gallok szinte az egész mérkőzésen három-négy góllal vezettek, s csak a sok gólt dobó Lukács Viktóriának és a második félidőre följavuló védekezésnek köszönhető, hogy nem lett nagyobb a differencia. Az utolsó tíz-tizenöt percben a magyar csapat elkezdte ledolgozni hátrányát, s végül majdnem egyenlített is. Sajnos ez nem jött össze, mivel a franciák győztek 30:29-re, de a meccs végén látottak bizakodásra adnak okot a magyar lányok esélyeit illetően. A mieink a nehezebb csoportba kerültek, ahol ott van még Oroszország, Brazília, Spanyolország és Svédország. Az első négyben kell végezni a továbbjutáshoz. A következő fordulóban Brazília lesz az ellenfél, amelyet néhány héttel az olimpia előtt kétszer is megvert a magyar együttes hazai pályán. Most kötelező a siker, mert egy újabb pontvesztés esetén már igen kényelmetlenné válhat a mieink helyzete a bivalyerős csoportban. Én abban reménykedem, hogy a mai meccsből levonják a lányok Elek Gábor szövetségi kapitány segítségével a megfelelő tanulságokat, s ezeket játékukba beépítve a következő összecsapásokon képesek lesznek győzni.

Ez volt a tokiói olimpia 2. napjának értékelése magyar szemszögből. A Sportudvar naponta jelentkezni fog hasonló írásokkal a délutáni órákban, úgyhogy érdemes emiatt is követni minket, nomeg a minden nap hajnaltól délutánig tartó élő közvetítések miatt is!

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: MTI

Leave a Reply