Vészesen közeleg a tokiói olimpia nyitóünnepsége, hiszen alig több, mint egy nap múlva veszi kezdetét a ceremónia, melyet követően szombaton hajnalban megkezdődik a sportdömping Japánban. Szerencsére ezúttal is rengeteg magyarért szoríthatunk, akik közül többen is éremesélyesek, nem kevesen pedig egyenesen aranyra is pályáznak. A Sportudvar összefoglalja, kiktől milyen színű érmet lehet reálisan elvárni az olimpián.
ARANYESÉLYESEK
Hosszú Katinka
Azt hiszem, senkit sem lepek meg azzal, hogy a világ úszásának jelenlegi legjobb és egyik valaha volt legjobb versenyzőjétől azt várom, hogy legalább egy számban védje meg riói címét. A bajai születésű úszófenomén 2016-ban 200 és 400 vegyesen, illetve 100 háton diadalmaskodott, 200 háton pedig ezüstérmet szerzett. Idén 100 háton nem indul, helyette 200 pillangón fog szerepelni. Katinka az idei hazai rendezésű Európa-bajnokságon 400 vegyesen megvédte címét. Ebben a számban egyébként az Eb-ken 2012 óta egy kivétellel rendszeresen ő győzött, a világbajnokságokon pedig 2009 óta ugyancsak egy kivétellel szintén rendre övé lett az aranyérem. Nagy meglepetés lenne, ha Katinka elbukná a címvédést kedvenc számában, ugyanis egyetlen olyan rivális sincsen, akit igazán esélyesnek lehetnek nevezni az aranyérem megszerzésére. A 400 vegyes döntőjére vasárnap hajnalban, legkorábban 3:30-kor, legkésőbb 6:00 tájékán kerül sor, vagyis érdemes lesz korán kelni, aki meg esetleg bulizik azon az éjszakán, annak pedig érdemes fönnmaradnia, ha tud. Katinka 200 vegyesen is megvédheti címét, ahol 2012 és 2018 rendre ő lett az Európa-bajnok, az idei kontinenstornán viszont csak bronzérmes lett. A vb-ken 2013 óta senki sem tudta legyőzni ezen a távon. Itt kicsit kérdőjeles, hogy megtudja-e védeni olimpiai bajnoki címét, de minden esélye meglesz rá, bízzunk benne, hogy sikerül. Indul még 200 háton, ahol Rióban ezüstérmes lett. Itt is esélye lehet egy újabb dobogós helyezésre, akár még az aranyéremre is. 200 pillangón háromszoros világbajnoki bronzérmes, az Eb-kről pedig két aranya és egy-egy ezüstje, illetve bronza van – az ezüstöt idén májusban, a Duna Arénában szerezte. Itt az éremre szintén eséllyel pályázik, úgyhogy nem kizárt, hogy mind a négy egyéni számában dobogós lesz Tokióban. Én a magam részéről két aranyat remélek tőle a két vegyesszámban, háton és pillangón pedig valamilyen érmet.
Milák Kristóf
Amíg Hosszú Katinka 400 vegyesen kimagasló esélyese a 2020-as olimpiának, addig Milák Kristófról 200 pillangón mondható el ugyanez. A még mindig csak 20 éves kiválóság 2019-ben világbajnok, idén pedig – címét megvédve – Európa-bajnok lett ezen a távon. 2018-ban megnyerte az ifjúsági olimpiát is ebben a számban, s akkor még a 200 és a 400 gyorsot is behúzta. Most a 200 pille mellett 100 pillangón fog még indulni, amelyben idén Európa-bajnok, 2017-ben világbajnoki ezüstérmes, 2018-ban pedig ifjúsági olimpiai ezüstérmes lett. Itt is abszolút benne van abban a bizonyos pakliban, hogy Kristóf győzhet, de azért nehezebb dolga lehet, mert akadnak riválisok bőven. 200-on szerintem ő lesz az olimpiai bajnok, 100-on pedig dobogós lehet. A tervek szerint a magyar 4×100-as és 4×200-as gyorsváltónak is tagja lesz, amelyek egyaránt igen erős összeállításban fognak szerepelni. Tőlük elsősorban döntős szereplést remélek, az érem meglepetés kategória lenne, mivel váltókban általában csak az Eb-ken szoktak érmeket szerezni a magyarok.
Kapás Boglárka
Kapás Boglárka napjainkban a 200 méteres pillangóúszás királynője: 2019-ben, a legutóbbi világbajnokságon ő nyerte meg ezt a számot, s a legutóbbi két Európa-bajnokságon, így az idei budapesti viadalon is ő bizonyult a legjobbnak. Még 2010-ben az ifjúsági olimpiát is megnyerte ezen a távon. Négy éve 800 gyorson lett bronzérmes a felnőtt olimpián, de az elmúlt években rájött arra, hogy nem a korábban erőltetett középtávú gyorsúszószámok, hanem a 200 pillangó fekszik neki igazán, itt van a legnagyobb esélye arra, hogy a világ legjobbja legyen. Mivel regnáló világbajnok, ezért mondhatjuk, hogy ő a világ legjobbja már most is, de azért egy olimpiai bajnoki címmel jó volna megerősíteni ezt a státuszt. Boginak Hosszú Katinkához és Milák Kristófhoz hasonlóan szintén minden esélye megvan a tokiói győzelemre, de egy igen erős mezőny fog összegyűlni az olimpián, úgyhogy irtó nehéz lesz az éremszerzés is. Bízom abban viszont, hogy az egyik leggyönyörűbb magyar sportolónőnek minden össze fog jönni, s akkor az ő tiszteletére is le lehet játszani a Himnuszt a következő napokban.
Rasovszky Kristóf
A medencében szereplőkön kívül a nyíltvízi úszóknál is van egy magyar, aki szerintem az elmúlt évek eredményei alapján egyáltalán nem lenne meglepő, ha olimpiai bajnokként térne haza Japánból. Rasovszky Kristóf 2018-ban megnyerte az 5 és a 25 km-es távot is az Európa-bajnokságon, 5 méteren pedig 2019-ből van egy vb-aranyérme is. A mostani olimpián 10 kilométeren fog indulni. Ebben a számban 2018-ban Eb-ezüstérmes lett, az idei hazai rendezésű kontinenstornán pedig szoros küzdelemben 5. A nyíltvízi úszás éppen azért nehezen kiszámítható versenyszám, mert sok esetben nüanszok döntenek az érmek és helyezések sorsáról, mivel rengetegen nagyon jók a mezőnyben. Úgy vélem, hogy az olimpián sem lesz ez másként, de valamiért az az előérzetem, hogy Rasovszky Kristófnak fog ezúttal a legjobban kijönni a lépés, s Risztov Éva után ő lehet a második magyar nyíltvízi úszó, aki olimpiai bajnoknak vallhatja magát.
Lőrincz Tamás
Az utóbbi évek legsikeresebb magyar birkózójának számító Lőrincz Tamás a 2012-es londoni olimpián a kötöttfogásúak 66 kg-os súlycsoportjában ezüstérmet szerzett. Később fölment a 77 kg-os kategóriába, ahol rengeteg nagy sikert ért el. 2019-ben világbajnok lett, idén pedig megnyerte az Európa-bajnokságot is. Abszolút esélyes az olimpiai aranyéremre, de a birkózásban minden súlycsoportban számos versenyző pályázik reális eséllyel a végső győzelemre, úgyhogy a Honvéd sportolójának föl kell kötnie a gatyát Tokióban. Szerintem ez sikerülni fog neki, s ott lesz a dobogó tetején.
Lőrincz Viktor
Lőrincz Tamás öccse, Viktor a kötöttfogásúak 87 kg-os kategóriájában fog indulni Tokióban. 2019-ben világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes lett ebben a súlycsoportban, s ugyanebben az évben az év legjobb kötöttfogású birkózójának választotta a nemzetközi szövetség. Úgy érzem, ő is fölérhet a dobogó tetejére, de neki is kemény küzdelmet kell majd vívnia az üdvösségért.
Karakas Hedvig
Az elmúlt évek legjobb magyar női cselgáncsozója tavaly az 57 kg-os kategóriában Európa-bajnok lett. A döntőben a portugál Telma Monteirót győzte le, akivel könnyen lehet, hogy most, Tokióban is találkozni fog, ugyanis egy ágon vannak, s amennyiben nem borul a papírforma, akkor már a nyolcaddöntőben összecsaphatnak. Amennyiben most is Hedvig nyer, akkor a negyeddöntőben a világbajnoki címvédő, világelső kanadai Jessica Klimkaittal kell megküzdenie. Nagyon nehéz ágon van tehát, de vele kapcsolatban is az az érzésem, hogy van benne annyi szufla, hogy olimpiát nyerjen, mivel úgy látom, hogy a létező legjobb formaidőzítést sikerült végrehajtania. Ha ez sikerül neki, ő lehet az első magyar női olimpiai bajnok dzsúdóban, egyben Kovács Antal után a második magyar.
Kozák Danuta
Azt gondolom, hogy Hosszú Katinka és Milák Kristóf mellett Kozák Danuta az a magyar olimpikon, akitől mindenki aranyérmet, akár aranyérmeket vár Tokióban. Az ötszörös ötkarikás bajnok kajakos akár nyolcszoros győztesként térhet haza Japánból, ugyanis indul egyesben, párosban és négyesben is. Egyesben megnyerte a legutóbbi két olimpiát, mint ahogy négyesben is, míg párosban 2016-ban Szabó Gabriella oldalán tudott diadalmaskodni. Ezúttal Bodonyi Dóra lesz a partnere, akivel idén megnyerték az Európa-bajnokságot. Szinte biztosra veszem, hogy az olimpiát is ők nyerik meg. Arra is nagy pénzben lehet fogadni, hogy Danuta egyesben is aranyérmes lesz, s a négyessel is a legfőbb favoritok közé tartozik, hiszen Bodonyi Dóra mellett az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Csipes Tamara és a négyszeres világbajnok Kárász Anna fogja alkotni az egységet. Kozák Danuta, amennyiben akár csak egy aranyérmet is nyer, minden idők legsikeresebb magyar női olimpikonjává válhat, hiszen a szebbik nem tagjai közül egyelőre senkinek sincs hat ötkarikás elsősége. Nem kizárt, hogy Hosszú Katinkával közösen lesznek a legeredményesebb nők, de ezt majd meglátjuk. Egy a lényeg: nagy csalódásként élném meg, ha Kozák Danuta aranyérem nélkül térne haza harmadik olimpiájáról, s alighanem ő is így érezne.
Kopasz Bálint
A 24 éves győri kajakos, Kopasz Bálint csak úgy halmozza a sikereket az utóbbi évek világversenyein. A 2019-es szegedi világbajnokságon K-1 1000 méteren győzött. Ugyanezen a távon az idei poznani Európa-bajnokságon is a legjobbnak bizonyult, s 500 méteren sem talált legyőzőre. Megnyerte 1000 méteren a 2019-es Európa Játékokat is, s van még egy Eb-ezüst- és három Eb-bronzérme is ugyanerről a távról. Tokióban a szám egyik legnagyobb esélyese lehet, vagyis érdemes lesz odafigyelni őrá is.
Tótka Sándor
A férfi kajakosok között szerintem Tótka Sándornak van a legnagyobb és egyben reális esélye az olimpiai aranyéremre. Tótka Sándor idén megnyerte az Európa-bajnokságot K-1 200 méteren. Tokióban is ebben a számban fog indulni a kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok magyar sportoló. Úgy gondolom, hogy ő is nyerni fog az olimpián.
Péni István
Azt gondolom, rengetegen fognak nagyon szurkolni azért, hogy Péni István sportlövő olimpiai bajnokként, de legalább érmesként térjen haza Tokióból. Az Újpest versenyzőjének az év első fele viharosra sikeredett, mivel Sidi Péter megpróbálta doppingvétségbe keverni, ezáltal pedig eltiltattni az indiai világkupa-verseny idején. Sidit azonban lebuktatta a szálloda biztonsági kamerája, s fény derült a szabotázsra, így Péni István ugyan pozitív doppingtesztet produkált, de ártatlansága miatt fölmentették. Sidi eközben kétéves eltiltást kapott a magyar szövetségtől, így elvesztette tokiói kvótáját, ezzel együtt pedig alighanem utolsó éremszerzési esélyét is. A 24 éves Péni azonban megnyerte május végén az eszéki Európa-bajnokságot légpuskában, ahol megvédte tavalyi címét. Az olimpián a sportpuska összetett számában indulhat, de itt is minden esélye megvan az aranyéremre. Pár nappal ezelőtt az AP amerikai hírügynökség frissített előrejelzésében már neki is aranyérmet jósolt ezen az olimpián, s úgy gondolom, nem jár messze az igazságtól. Péni István elmondása szerint nagy tehertől szabadult meg azzal, hogy Sidi lebukott, mivel már évek óta ellenséges viszonyban álltak egymással. Ez a fölszabadultság eredményezte eszéki sikerét is, s remélhetőleg az olimpián is ott állhat majd a dobogó tetején.
Berecz Zsombor
Van egy titkos favoritom is, akinek egy olyan versenyszámban van esélye az olimpiai győzelemre, ahol ebben az évszázadban és évezredben eddig csak britek tudtak győzedelmeskedni az ötkarikás játékokon. Berecz Zsombor a vitorlázók finn dingi hajóosztályában szerepel, ahol tavaly és idén is megnyerte az Európa-bajnokságot, 2018-ban pedig világbajnoki címet szerzett. A kategória egyik legjobbja manapság a világon, úgyhogy Tokióban tőle sem lenne nagy meglepetés, ha legalább érmet szerezne. A vitorlázás ugyanakkor egy olyan sportág, amelyben számos tényező befolyásolhatja a versenyzők teljesítményét. Ezek közül a legfontosabb természetesen a szél, amely az előrejelzések szerint igen erős lesz az olimpiai versenyek idején a helyszínen. Bízom abban, hogy Berecz Zsombor ki tudja használni a szelet és ismét legyőz mindenkit. Ő lehet a magyar vitorlázás első olimpiai bajnoka.
Férfi vízilabda-válogatott
Berecz Zsomborhoz hasonlóan ugyancsak titkos esélyesként tekintek a kilencszeres olimpiai bajnok férfi vízipólósokra, akik az elmúlt két olimpia 5. helyét követően ezúttal arra vannak predesztinálva, hogy legalább a legjobb négybe bejussanak. Märcz Tamás vezetésével a nemzeti csapat megnyerte az Európa-bajnokságot, 2017-ben világbajnoki ezüstérmes, 2019-ben világbajnoki 4. lett, 2018-ban pedig megnyerte a Világkupát. A 2019-es Világligában egy 5. hely jött össze. Az eddigi eredménysor tehát nem rossz a szövetségi kapitánnyal, aki játékosként 2000-ben olimpiai bajnok lett. Úgy gondolom, hogy a mieinknek ezen az olimpián összejöhet a 10. aranyérem. A csoportból jó eséllyel elsőként fog továbbjutni az együttes, bár a görögök és az olaszok veszélyesek lehetnek. Az igazi küzdelem valószínűleg most is az egyenes kieséses szakaszban kezdődhet, hiszen itt szembekerülhetnek a címvédő szerbek, a 2012-es győztes horvátok és a montenegróiak is. Ha sikerül mindegyik riválisnál jobbnak bizonyulni, akkor meglesz az aranyérem. Bízom benne, hogy ez meg fog valósulni.
ÉREMESÉLYESEK
Szilágyi Áron
Szilágyi Áron lehetne az első, aki zsinórban három olimpiát nyer meg férfi kardvívásban, de nekem az az érzésem, hogy ez nem fog sikerülni. Kétszeres címvédőként mindenki őt akarja majd legyőzni, s szerintem most akadni fog valaki, aki erre képes is lesz. Az éremre ugyanakkor lehet esélye, közte persze az aranyra is, de azért nem az aranyesélyesek közé soroltam, mert nem vagyok róla meggyőződve, hogy ismét első lesz. Ne nekem legyen igazam…
Késely Ajna
Az elmúlt évek legnagyobb magyar úszófelfedezettje Milák Kristóf mellett Késely Ajna, aki a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpián három aranyérmet szerzett, mivel a 200, a 400 és a 800 méteres gyorsúszást is megnyerte. A még mindig csak 19 éves versenyző a felnőttek között is letette névjegyét: a 2018-as lasgow-i Európa-bajnokságon két ezüst- és egy bronzérmet szerzett, míg a 2019-es rövidpályás Eb-n egy-egy ezüst és bronz jutott neki. A 2017-es budapesti világbajnokságon 400 gyorson 6., 1500 gyorson 8. lett, majd a 2019-es kvangdzsui vb-n 400-on a 4., 1500-on pedig a 6. helyet érte el. Az idei budapesti Eb-n 800-on 4. lett. Ez lesz a második felnőtt olimpiája, négy évvel ezelőtt a magyar 4×200-as gyorsváltóval a 6. helyen végzett. Tokióban 400, 800 és 1500 gyorson és a 4×200-as gyorsváltóban tervez indulni. Egyéni számai közül mindegyikben esélye lehet a dobogós helyezésre, de a legnagyobb sansza 800-on lesz erre. Nehéz távról van szó, de benne van annyi erő, hogy már most, ilyen fiatalon is olimpiai dobogóra állhasson. Aztán ki tudja, lehet, hogy más számokban is érmet fog szerezni. Ez is benne van a pakliban!
Kenderesi Tamás
Kenderesi Tamás a 2016-os riói olimpián nemes egyszerűséggel berobbant a köztudatba. Ugyan a 2014-es ifjúsági olimpián aranyérmes lett 200 pillangón, de előzetesen nem sokan számítottak tőle arra, hogy a felnőttek között egy bronzzal abszolválja első olimpiáját, márpedig ő pontosan ezt tette. Kicsit fanyaloghattunk eredménye miatt, hiszen a legjobb idővel került a döntőbe, de ez ma már lényegtelen. Kenderesi Tamás kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes (2016, 2020), 2018-ban viszont ezüstérmes lett. A 2019-es világbajnokság sérülése miatt nem úgy sikerült neki, ahogy kellett volna, az idei olimpián viszont ismét fölérhet a dobogóra. Ezúttal nem látok rá esélyt, hogy aranyérmet nyerjen, hiszen az minden bizonnyal Milák Kristófé lesz, de könnyen előfordulhat, hogy másik magyarként ő is érmet fog szerezni. Reméljük így lesz!
Olasz Anna
A legjobb magyar nyíltvízi úszónő az utolsó pillanatokban szerzett kvótát az olimpiára, de ettől függetlenül szerintem esélyes lehet a dobogóra. A szépséges Olasz Anna 10 kilométeren indul Tokióban, s ezen a távon idén Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. Nagyon jó formában van, úgyhogy nem lennék meglepve, ha dobogón végezne, de mint ahogy a férfiaknál, úgy a nőknél is sokan pályáznak a végső sikerre, úgyhogy nagyon nehéz dolga lesz.
Halász Bence
A jelenlegi világ- és Európa-bajnoki bronzérmes kalapácsvető, Halász Bence lehet a dobószám következő magyar olimpiai bajnoka. Nem biztos, hogy idén sikerül ez, de valamikor a jövőben mindenképpen megvalósulhat. Halász Bence az év elején egy kisebb térdműtéten esett át, azonban a júniusi országos bajnokságot megnyerte, vagyis mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb formában érkezzen meg Tokióba. Úgy érzem, hogy ő is érmes lesz ezen az olimpián.
Tóth Krisztián
Tóth Krisztián lett az idei budapesti cselgáncs-világbajnokság egyetlen magyar érmese, ugyanis a 90 kg-os súlycsoportban harmadikként zárt. Ugyanebben a kategóriában 2014-ben eb-ezüstérmes lett. Nyilván sokat segített neki az az idei vb-n, hogy hazai közönség előtt versenyezhetett, viszont úgy érzem, hogy ez az eredmény akkora erőt és önbizalmat adhat neki, hogy akár az olimpiai dobogóig is eljuthat. 2012-ben sikerült utoljára érmeket szerezni olimpián a dzsúdóban, úgyhogy itt az ideje, hogy ez ismét összejöjjön!
Lucz Dóra
Az Újpestben kajakozó Lucz Dóra első olimpiáján vehet részt, ahol K-1 200 méteren fog rajthoz állni. Ezen a távon 2017-ben Európa-bajnok lett, idén pedig a dán Jörgensen mögött ezüstérmes. Ezen kívül további két Eb-címmel rendelkezik. Valami azt súgja, hogy ez az eredménysor pár nap múlva egy olimpiai éremmel fog bővülni.
Valter Attila
Májusban óriási felhajtás kerekedett abból, hogy Valter Attila első magyarként vezethette egy háromhetes kerékpáros körverseny összetettjét, mivel a Giro d’Italián magára ölthette a rózsaszín trikót. Végül az összetett 14. helyén zárt, ami egy fantasztikus eredmény tőle, hiszen nem az összetettért küzdött azon a versenyen. Valter Attila az Eurosport egyik múlt heti Tour de France-közvetítésében elmondta, hogy annál jobb pályát nehezen jelölhettek volna ki számára, mint amilyenen Tokióban kell majd tekernie. Elég erőt érez magában ahhoz, hogy jó eredményt érjen el, ugyanakkor a hőség a nagy páratartalom őt is megviselheti. Valter Attilának nincsenek konkrét elvárásai magával szemben azon kívül, hogy szeretné teljesíteni a versenyt. Én azért úgy gondolom, hogy akár még éremre is pályázhat, ugyanakkor le kell szögezni, hogy az országúti kerékpározásnál nagyobb lutri a sportban aligha létezik, hiszen sosem lehet előre kiszámítani, hogy milyenek lesznek a körülmények, s hogy kik tudnak szökni. Az is nagy kérdés, hogy hazaérnek-e egyáltalán a szökevények, vagy pedig sprintbefutó lesz? Van rá esély, hogy hazaérhet egy szökés, s ha Attila ebben ott tud lenni végig, akkor egy nagyon szép eredmény is kerekedhet ebből. Az országúti mezőnyversenyre szombaton 4:00-tól kerül sor, s a tervek szerint az Eurosport 1-en elejétől a végéig élőben lesz látható, de gyanítom, hogy az M4 Sporton is be fognak kapcsolódni a versenybe.
Marosi Ádám
A 2012-ben olimpiai bronzérmes Marosi Ádám az idei öttusa-világbajnokságon aranyérmet szerzett, vagyis a létező legjobb eredménnyel hangolt az olimpiára. A 37. születésnapját Tokióban ünneplő kiváló sportolóban bármikor benne van egy nagy eredmény, úgyhogy mostani sikereit látva abszolút nem túlzott elvárás az vele szemben, hogy Tokióból is éremmel távozzon. Bizonyára nem szeretne még egy bronzot szerezni, de öttusában nagyon nehéz két olimpián is a dobógóra kerülni, úgyhogy már az éremszerzés is nagy eredmény volna tőle, de úgy gondolom, esélyes rá.
Gulyás Michelle
Marosi Ádám mellett egy másik öttusázónk, a nyomozónak készülő Gulyás Michelle is az éremesélyesek között emlegethető ezen az olimpián. Fantasztikus évet fut eddig a 20 éves ifjú sportolónő, aki áprilisban megnyerte a világkupa szófiai állomását, majd a vk-döntőn a 3. helyen végzett. A kairói világbajnokság egyéni versenyében bronzérmes lett, s ezzel az eredményével szerzett olimpiai kvótát. A 2018-as ifjúsági ötkarikás játékokon szintén harmadik lett. Nem lennék meglepve, ha Tokióban is szerezne egy bronzérmet, mert lehet bízni abban, hogy remek formája az olimpián is kitart. Női öttusában utoljára 2004-ben született magyar érem, amikor Vörös Zsuzsanna megnyerte az athéni olimpiát. Egy győzelem Gulyás Michelle-től most komoly és kellemes meglepetés lenne, de szerintem inkább a dobogós helyezés a reális célkitűzés az ő esetében.
Kovács Zsófia
Végezetül az éremre szerintem eséllyel pályázók között hadd essék szó egy titkos favoritomról. Kovács Zsófia a tavalyi tornász-Európa-bajnokságon talajon és felemás korláton is aranyérmes lett, a magyar összetett csapattal pedig a harmadik helyen végzett. Az olimpián ő lesz az egyetlen magyar tornász, ami alapjában véve lehangoló tény, viszont széppé teheti ezt az olimpiát a sportág számára, mivel az utóbbi években produkált nemzetközi eredményei alapján kis szerencsével ő is odaérhet a dobogó valamelyik fokára. Az aranyéremre nem lesz sok sansza, mivel minden bizonnyal indulni fog talajon a Rióban négy aranyérmet szerző Simone Biles is, aki a szám olimpiai címvédője. A dobogó viszont meglehet, de valószínűleg itt is óriási lesz a verseny már a selejtezőben is. Kovács Zsófia felemás korláton is indul, s erre a szerre is az a jóslás vonatkozik, mint a talajra. Ha esetleg nem sikerül érmet szereznie, akkor sem leszek szomorú.
Szerintem ezek a magyar sportolók, illetve csapatok lehetnek érmesek Tokióban. Ha minden, általam aranyesélyesnek titulált versenyző és csapat győzni fog, akkor 13 aranyérme lesz a magyar küldöttségnek. Ez szép és jó lenne, de nem szabad elfelejteni, hogy az olimpián nincs könnyen megszerezhető aranyérem, pláne a mostani elmebeteg körülmények között. Abban bízom ettől függetlenül, hogy legalább 10-11 aranyérmet sikerül szerezniük a magyar olimpikonoknak, s emellett további 10-11 érem fog összejönni. Az olimpia végeztével majd számot vetek előzetes jóslásaimmal, s arról is cikkel fogok jelentkezni itt, a Sportudvaron. Addig is: hajrá magyarok!
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
A kiemelt kép forrása: olimpia.hu