VIDEÓKKAL – Az ezredforduló éve szökőév is volt, úgyhogy annak rendje és módja szerint ismét sor került egy nyári olimpiára, amelyet viszont nehezen lehetett nyárinak nevezni. Ausztrália és a déli félteke második városaként Sydney nyerte el a rendezés jogát, márpedig a játékok szeptember-októberi időpontjában kezdődött az ausztrál tavasz, vagyis nem volt mindig túlzottan meleg. Ettől függetlenül egy fantasztikus eseményre került sor húsz évvel ezelőtt, ahol a magyarok is kiemelkedően szerepeltek. Ezen az olimpián vette kezdetét férfi vízilabdázóink egy évtizeden át tartó ötkarikás egyeduralma, s más komoly sikereknek is örülhettünk. A játékok hősnője kezdetben Marion Jones amerikai futó volt, ám 2007-ben megfosztották érmeitől, miután bevallotta, hogy doppingolt Sydney-ben. Éric Moussambanin talán még a dopping sem segített volna, de szerencsére ő nem is nyúlt tiltott szerekhez, mégis hős lett belőle örök időkre. A Sportudvar olimpiatörténeti cikksorozatában ezúttal tehát az új évezred első olimpiáját foglalja össze.
Ausztrália először 1956-ban, Melbourne-ben rendezhette meg az olimpiát. A nyolcvanas évekre kibontakozott egy mozgalom a földrésznyi országban, amely azt tűzte zászlajára, hogy ismét el kell hozni az ötkarikás játékokat az ötödik kontinensre. Ennek szellemében az 1992-es olimpiára Brisbane, az 1996-os seregszemlére pedig Melbourne pályázott, azonban végül mindkét nagyváros elvérzett a helyszínről döntő szavazáson. Sydney városa és Új-Dél-Wales tartomány kormánya 1989-ben úgy döntöttek, támogatják az Ausztrál Olimpiai Bizottság javaslatát, miszerint a 2000-es olimpiára az ország legnagyobb városát jelölik házigazdának. Sydney pályázata azonnal nagy támogatottságra lelt a lakosság, a helyi cégek és a média körében egyaránt.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1993. szeptember 23-án, Monacóban tartott 101. közgyűlésén döntött a 2000-es nyári ötkarikás játékok rendezőjének kilétéről. A szavazáson Sydney mellett másik négy város: Berlin, Isztambul, Manchester és Peking vett részt, miután Brazíliaváros és Milánó még a voksolás előtt visszalépett. Mindegyik pályázónak harminc perce volt a Monte-Carló-i tanácskozáson, hogy utoljára korteskedjen elképzelései mellett. Ezt követően került sor a szavazásra. Az első fordulóban Isztambul kapta a legkevesebb, szám szerint hét szavazatot, ezzel kiesett a további küzdelmekből. A második körben a kilenc voksot begyűjtő Berlin búcsúzott, majd a harmadik fordulóban a 11 szavazatot kapott Manchester esélyei szálltak el. Sydney és Peking mindvégig kiemelkedett a mezőnyből, ugyanakkor a szavazás első három fordulóját egyaránt a kínai főváros nyerte – volt olyan forduló, amelyben tíz szavazat volt a különbség Peking javára. Minden bizonnyal Manchester kiesése döntötte el a küzdelmet, ugyanis Sydney az utolsó körben – részben a brit nagyváros támogatóinak átpártolása miatt – megfordította az állást, s 45:43 arányban legyőzte Pekinget, vagyis elnyerte a milleniumi olimpiai játékok rendezési jogát.
Ausztrália tehát 44 év után kapta meg ismét az esélyt arra, hogy vendégül lássa a világ legjobb sportolóit. Sydney-ben a nagy ünneplés után hamar hozzáláttak a munkához, hiszen föl kellett építeni az olimpiai parkot, benne a stadionnal és az egyéb helyszínekkel. A park a belvárostól nem messze lett kialakítva, s benne került elhelyezésre az olimpiai falu is. Az olimpiai stadion, a Stadium Australia 110 000 néző befogadására alkalmas, s itt rendezték a nyitó- és a záróünnepséget, illetve az atlétikai versenyeket és a labdarúgótornák döntőit is. Aquatic Center néven egy 17 500 férőhelyes uszodát is fölhúztak a semmiből, ahol az úszás, a műugrás, a szinkronúszás és a vízilabda is otthonra lelt. Juan Antonio Samaranch NOB-elnök – akinek ez volt az utolsó olimpiája ebbéli minőségében, mivel 2001-ben távozott – bevallása szerint sosem látott a sydney-inél szebb uszodát. Az olimpiai parkban kapott még helyet a teniszközpont (16 000 férőhely), a gyeplabda-stadion (15 000 férőhely), valamint a baseballaréna és az íjászhelyszín is. Dome néven egy multifunkcionális sportcsarnokot is megépítettek, amelyben a tollaslabda, a kézilabda és a röplabda eseményeire került sor. Superdome néven egy másik, nagyobb csarnok is épült, ahol a tornára és a kosárlabdára került sor. Az asztalitenisz- és a tékvandó-versenyeknek a State Sports Centre névre hallgató csarnok adott otthont.
A parkon kívül is számos helyszínen zajlottak az olimpia eseményei. A kiállítási központban került sor a birkózó-, ökölvívó-, cselgáncs- és vívóviadalokra. Épült egy pályakerékpáros velodrom, egy sportlövő- és egy lovasközpont, egy baseball- és softballstadion, s egy focipálya is. Az evezésre és a kajak-kenura egy, a város mellett kialakított pályán került sor, a vitorlás versenyeket pedig a Sydney-öbölben rendezték. A tengerparton került sor a strandröplabdatornára. Több labdarúgó-mérkőzést Sydney-n kívül: Canberrában, Adelaide-ben, Brisbane-ben és Melbourne-ben játszottak le.
Az olimpiai falu az olimpiai parkon belül kapott helyet. Először fordult elő az olimpiák történetében, hogy az összes sportolót egy és ugyanazon helyszínen szállásolták el. A több, mint 10 000 sportolót és 5000 hivatalos személyt 800 házban és 350 lakásban helyezték el, amelyeknek építészeti stílusa beleilleszkedik Sydney arculatába. A falut 94 hektáros területen, másfél kilométer hosszúságban építették fel, s több szolgáltatást is kínált lakói számára: volt benne étterem, áruház, bank, kórház és még egy szórakozóhely is. Az olimpiai falu építésénél és kialakításánál tiszteletben tartották a környezeti szempontokat. A lakóhelyek és kiszolgáló egységek áramfogyasztását egyaránt napelemek segítségével fedezték, az épületek pedig újrahasznosított és környezetbarát anyagokból készültek. Sydney volt az első rendezőváros, amely pályázatában környezetvédelmi vállalásokat fogalmazott meg. Hát igen, húsz éve ott már jól működött a környezetvédelem…
Az olimpia nyitóünnepségére 2000. szeptember 15-én került sor a Stadium Australiában 110 000 néző előtt. A nagyszabású műsor Olivia Newton-John és John Farham Dare to dream című közös dalának eléneklésével kezdődött. A többórás produkcióval a rendezők tisztelegni akartak Ausztrália történelme előtt. Az ünnepség nyitányaként 120 lovas futott be a küzdőtérre, majd megjelentek Ausztrália szimbólumai: az óceán, a sivatag és az állatok. Az ausztráliai őslakosok kultúrája szintén helyet kapott a műsorban különböző tradicionális dalok és táncok formájában. Ezt követte a nemzetek bevonulása. A két Korea közösen vonult föl, a különleges alkalomra készült zászlót pedig egy-egy északi és déli sportoló vitte. Az olimpiai esküt Rechelle Hawkes ausztrál gyeplabdázónő mondta el, az olimpiai láng meggyújtásának megtisztelő feladata pedig az ausztrálok kiváló atlétájára, a később a játékokon 400 méteren aranyérmet szerző, bennszülött származású Cathy Freemanre hárult. Azért őt választották a láng meggyújtására, mert ő vált hazájában a bennszülöttek és az európai bevándorlók leszármazottai közötti megbékélés szimbólumává. Az ünnepség zárásaként Ausztrália főkormányzója nyitotta meg az olimpiát. A záróünnepségen az ausztrál popkultúra színe-java fölvonult, hiszen föllépett többek között Kylie Minogue és az INXS zenekar, valamint több ausztrál filmből, így pl. a Krokodil Dundee-ből és a Priscilla, a sivatag királynőjének kalandjai című alkotásból vett részleteket gondoltak újra a küzdőtéren.
A 2000-es olimpián 199 ország 10 651 sportolója, köztük 4069 nő vett részt 28 sportág 300 versenyszámában. Először ment tízezer fölé az olimpikonok száma. Négy ország: Eritrea, Mikronézia, Palau és Kelet-Timor először szerepelhetett a világ legnagyobb sporteseményén. Kelet-Timor nem sokkal a játékok kezdete előtt nyerte el függetlenségét, ám az indonéz fegyveres erőkkel folytatott véres háború miatt nehéz helyzetben volt. A NOB az utolsó pillanatban meghívott négy kelet-timori atlétát, akik az olimpiai zászló alatt indulhattak Sydney-ben.
Először volt a hivatalos műsor része a korábban két alkalommal is bemutató sportágként szerepelt tékvandó, illetve a triatlon. Több új versenyszám is bekerült a programba, így pl. a műugrók páros- és szinkronszáma, tornában a trambulin, pályakerékpárban a keirin és az amerikai verseny, valamint vitorlázásban a 49er hajóosztály. Több, addig csak férfiak számára kiírt versenyszámot megnyitottak a nők előtt: kalapácsvetésben, rúdugrásban, skeetlövészetben, vízilabdában, súlyemelésben és öttusában mérhették össze egymással erejüket a szebbik nem képviselői.
Maurice Greene világcsúcsa és Ian Thorpe éremhalmozása
Atlétikában rekordszámú, 193 ország 2134 sportolója állt rajthoz. 194 ország és 2135 atléta nevezett hivatalosan, de az óceániai Nauru egyetlen indulója végül nem állt rajthoz. A királyszámban, azaz férfi 100 méteren az amerikai Maurice Greene 9.87 másodperces világcsúccsal győzött, miközben 200-on a görög Konsztandinosz Kederisz győzött, aki az újkori olimpiák történetében hazája első olimpiai bajnok férfi atlétája lett. Michael Johnson megvédte négy évvel korábban szerzett címét 400 méteren, míg a hölgyek hasonló távján a bennszülött származású ausztrál Cathy Freeman történelmi győzelmet aratott: ő lett az első és mindmáig egyetlen személy, aki ugyanazon az olimpián meggyújtotta a lángot a nyitóünnepségen, majd pedig ötkarikás bajnok is lett. Angelo Taylor révén zsinórban ötödjére született amerikai győzelem férfi 400 gáton. A manapság szlovén állampolgárságú, de 2000-ben még jamaikai színekben versenyző Merlene Ottey ezüstérmet szerzett a 4×100 méteres váltóval, ezzel ő lett a legtöbb éremmel rendelkező női atléta az olimpiák történetében, hiszen 3 ezüst- és 6 bronzérmet szerzett. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy egészen 2012-ig, 51 éves koráig versenyzett – 2002-től Szlovénia színeiben, utolsó versenye a 2012-es csapat Európa-bajnokság volt. A férfi 800 méteres síkfutásban az előzetesen nagy favoritnak kikiáltott kenyai származású, de dán színekben versenyző Wilson Kipketer meglepetésre kikapott a német Nils Schumanntól, s meglepetés született 1500 méteren is, ahol a kenyai Noah Ngeny legyőzte a marokkói Hisám el-Gerúzst. Az etióp Hailé Gebrselassié megvédte olimpiai bajnoki címét férfi 10 000 méteren, míg a nők hasonló számában honfitársa, Derartu Tulu 1992 után tudott ismét az élen végezni, nem sokkal gyermeke születése után. A lengyel Robert Korzeniowski történelmet írt azzal, hogy megnyerte a 20 és az 50 kilométeres gyaloglást is – erre korábban senki sem volt képes olimpián. A cseh Jan Zelezny megvédte atlantai elsőségét gerelyhajításban, s zsinórban harmadszor lett olimpiai bajnok. Női diszkoszvetésben a fehérorosz Ellina Zverejeva közel 40 évesen állhatott a dobogó tetejére, ezzel a legidősebb olimpiai bajnok atléta lett. Nick Hysong révén 1968 után először született amerikai győzelem férfi rúdugrásban.
Sajnos azután, hogy az 1992-es és az 1996-os játékokat sikerült letudni különösebb botrány nélkül atlétikában, a 2000-es ötkarikás seregszemléről ez nem mondható el. Magán az olimpián nem produkált pozitív doppingtesztet senki sem ebből a sportágból, de az amerikai Marion Jones 2007 októberében bevallotta, hogy 1999 és 2002 között szteroidokat használt. Jones Sydney-ben három arany- és kettő bronzérmet szerzett, mivel megnyerte a nők 100 és 200 méteres síkfutását, valamint tagja volt a 4×400-as amerikai váltónak is, amely szintén diadalmaskodott. Két harmadik helyezését távolugrásban és a 4×100-as váltóban szerezte. Jones 2007 októberében azt is bejelentette, hogy önként visszaadja 2000-ben szerzett érmeit a NOB-nak, amely formálisan decemberben hozott döntést az amerikai kizárásáról. Jones-tól a 2001-es világbajnokságon szerzett három érmét is elvették. 2008 márciusában hat hónapos letöltendő börtönbüntetésre ítélték hamis tanúzásért, mivel az ún. Balco-ügyben egy korábbi meghallgatásán azt vallotta, hogy sosem volt érintett a Balco-laboratórium működésében, s nem használta a hivatalosan táplálék-kiegészítőket, valójában azonban doppingszereket előállító labor termékeit. Később viszont azt állította egy nyilatkozatában, hogy táplálék-kiegészítőket használt, vagyis hazudott a bíróságon. Jones leülte büntetését, majd 2010-11-ben újrakezdte a kilencvenes évek közepén föladott kosárlabdakarrierjét, s szerződést is kapott az észak-amerikai profi női liga, a WNBA akkori leggyengébb csapatától, azonban idősödő kora (34 évével ő lett 2010 májusában a liga legidősebben debütáló játékosa) miatt egy évvel később elküldték, mert egy fiatal tehetséget akartak rakni a helyére. Ami Jones sydney-i érmeit illeti, 200-on az eredetileg második helyen végző bahamai Thompson lett az olimpiai bajnok, ugyanakkor 100 méteren mindmáig nem osztotta ki a NOB az aranyérmet, mivel nem győződtek meg arról, hogy mások nem voltak érintettek a sok atlétát elérő Balco-botrányban. Ott két ezüst- és egy bronzérmet osztottak ki. A két amerikai váltó tiszta tagjai megőrizhették érmeiket, míg távolugrásban az orosz Kotova profitált Jones kizárásából, s ő lett a bronzérmes.
Úszásban is több nagy sztárja volt ennek az olimpiának. Bár általánosságban véve az Egyesült Államok dominálta a sportágat Sydney-ben, hiszen a 32 számból 14-et megnyert, de a kiemelkedő egyéniségek már korántsem amerikaiak voltak. A hölgyeknél a holland Inge de Bruijn több világcsúcsot is úszott a szezon elején, s aztán az olimpián sem okozott csalódást, ugyanis négy érmet, közte három aranyat nyert. Először 50 gyorson győzött a svéd Therese Alshammar előtt 19 századdal, majd 100-on 5 tizedmásodperccel végzett szintén előtte. 100 pillangón 56.61-es világcsúccsal lett olimpiai bajnok, s ezzel már Sydney háromszoros győztesének mondhatta magát. A holland 4×100-as váltóval egy ezüstérmet szerzett. Az amerikai Jenny Thompson négy érmet szerzett, mivel három aranyérmes váltónak is tagja volt, 100 gyorson pedig honfitársával, Dara Toresszel holtversenyben bronzérmes lett. Thompson ezzel tízre növelte olimpiai érmeinek számát, amiből nyolc volt arany. Brooke Bennett nyerte a 400 és a 800 méteres gyorsúszást. A férfiaknál az ausztrál Ian Thorpe mindössze 17 évesen csak úgy halmozta az érmeket, ugyanis de Bruijnhöz hasonlóan négy medáliát szerzett. Ebből három arany volt, mivel megnyerte a 400 gyorsot, valamint két, ugyancsak az első helyen célbacsapó ausztrál váltónak is tagja volt. 200 gyorson ezüstérmes lett a világcsúccsal diadalmaskodó holland Pieter van den Hoogenband mögött, aki a 100 gyorsot is behúzta. Thorpe ezzel a négy éremmel a sydney-i olimpia legeredményesebb ausztrál sportolójának bizonyult. Az ausztrál Michael Klim szintén négy érmet szerzett, amiből kettő volt arany (egyaránt váltóval), kettő pedig ezüst. Klim a 4×100-as váltó döntőjében megdöntötte a 100 méteres gyorsúszás világcsúcsát. Műugrásban kínai, szinkronúszásban orosz dominancia érvényesült.
Ehhez az olimpiához és az úszáshoz kötődik az ötkarikás játékok történetének egyik legismertebb hőstette. Az Egyenlítői-Guinea-i Éric Moussambani azzal tett szert nemzetközi hírnévre, hogy a férfi 100 méteres gyorsúszásban előfutamát 1:52.72 másodperces idővel tudta le. Ez az eredmény kétszer annyi volt, amennyivel a riválisok célbaértek, s több, mint egy perccel maradt el az akkor érvényes világcsúcstól, amely 47.84 másodperc volt. Ami igazán döbbenetes Moussambani teljesítményében, hogy 100-as ideje még a 200 méter 1:42.96-os világrekordjától is majdnem tíz másodperccel maradt el, s a 100-on előtte végző bahreini úszó is 50 másodperccel gyorsabb volt nála. Az afrikai sportoló már-már belefulladt a vízbe, de szerencsére képes volt teljesíteni a távot, s a közönség hatalmas ovációban részesítette, miközben a kommentátorok csak gúvadt szemekkel figyelték az eseményeket. Így tett az utolsó nyári olimpiáján dolgozó id. Knézy Jenő is, aki igen sajátos stílusban (adáson kívül) kommentálta a sajtó által Eric, az angolna becenévvel illetett úszó produkcióját. A média egyébként megjegyezte a 71. helyen végző Moussambani előadásának nem megfelelő jellegét, ugyanakkor minden tiszteletet megadott neki, amit meg is érdemelt, hiszen bátorságával megmutatta, hogy igenis él az olimpiai szellem. Coubertin báró olimpiai kiáltványának egyik legismertebb pontja az, hogy a részvétel a fontos. Eric, az angolna esetében ez hatványozottan igaz volt, hiszen nem szintidő alapján szerzett kvótát, hanem a fejlődő országoknak szolidaritási alapon járó kvótákból kapta meg az egyiket. Moussambani mindössze 2000 januárjában kezdett el úszni, Sydney előtt pedig 50 méteres medencét még életében nem látott testközelből, hazájában csupán egy szálloda 20 méteres medencéjében tudott készülni. Futamát egyébként egyedül teljesítette, mivel két riválisa, egy nigériai és egy tádzsik úszó (akik szintén szolidaritási kvótával szerepelhettek az olimpián) kiugrott a rajtnál, ezért a kizárás sorsára jutott. Talán, ha ők is indulnak, akkor nem lesz annyira feltűnő Moussambani teljesítménye, így viszont az lett, s mindmáig ebből él, ezért lett híres ember. Tervezett indulni a 2004-es athéni olimpián is, de hazája olimpiai bizottsága adminisztratív hibát követett el nevezésénél, ezért lemaradt arról az olimpiáról. A 2012-es londoni játékokon az Egyenlítői-Guinea-i úszóválogatott edzőjeként dolgozott. Az Egyenlítői-Guinea-i úszócsapat másik tagja, a női 50 méteren induló Paula Barila Bolopa lemásolta Moussambani teljesítményét olyan értelemben, hogy minden idők leglassabb 50 méterét teljesítette az olimpiák történetében 1:03.97-es idejével. A BBC a két úszót Eddie-hez, a sashoz, az 1988-as calgary-i téli olimpián szerepelt brit síugróhoz hasonlította, egyben a játékok legnagyobb sztárjainak nyilvánította őket.
Éric Moussambani úszása id. Knézy Jenő kommentálásában:
A tenisztorna ezúttal is komoly sztárparádét hozott annak ellenére, hogy a férfiaknál a sűrű versenynaptár miatt ezúttal is több akkori élmenő hiányzott a mezőnyből, köztük az olimpiai címvédő Andre Agassi is. Atlantához hasonlóan ezúttal sem ment el az olimpiára a világelső Pete Sampras, s a top tízből még Thomas Enqvist hagyta ki Sydney-t. A 16 kiemelt közül nem kevesebb, mint kilencen már az első fordulóban elvéreztek, köztük Marat Szafin, a helyi kedvenc Lleyton Hewitt és az amerikai Tim Henman. A mezőnynek nyolc olyan játékosa volt, aki szabadkártyával indulhatott az olimpián. Közéjük tartozott Sávolt Attila is, aki azonban az 1. fordulóban egy másik szabadkártyástól, a thai Paradorn Srichaphantól kikapott három szettben. A szabadkártyások közé beválasztottak két amatőrt, akik nem is szerepeltek az ATP ranglistáján. A bolíviai Diego Camacho Sydney előtt csupán nyolc mérkőzést játszott a profik között, azonban olimpiai kalandja nem tartott sokáig és csúnya véget ért, mert első mérkőzésén, az ellenfél 6-0, 4-0-ás vezetésénél a székbíróval szemben tanúsított nem megfelelő viselkedéséért leléptették. A másik amatőr a gaboni Christophe Pognon volt, aki a francia ranglistán a 400. helyet foglalta el. Az afrikai teniszező 38 perc alatt szenvedett 6-1, 6-1-es vereséget a világranglista-3., a tornán 2. kiemelést élvező brazil Gustavo Kuertentől. A világranglistán 49., mindössze 21 éves német Tommy Haas nagy menetelésbe kezdett, ugyanis eljutott egészen a döntőig, az odáig vezető úton pedig két kiemeltet is búcsúztatott. Haas számára a fináléban az orosz Jevgyenij Kafelnyikov már túl nagy falatnak bizonyult – a torna 5. kiemeltje ötszettes csatában győzte le riválisát, ezzel pályafutása 21. profi tornagyőzelmét aratta. Ezen az olimpián nagyot alakított egy bizonyos Roger Federer is. A 2000-es játékok idején még csak 19 éves svájci az elődöntőig jutott el, a bronzmérkőzésen pedig kikapott francia ellenfelétől. A női tornán három magyar is indult: Kuti-Kis Rita, Mandula Petra és a Szeles Mónikától kikapó Marosi Katalin is az első fordulóban búcsúzott. A nagy nevek közül végül a 2. kiemelt Venus Williams nyerte meg az olimpiát, mivel a döntőben 6-2, 6-4-re verte az orosz Jelena Gyementyevát. Szeles Mónikáé lett a bronzérem, mivel a kisdöntőben legyőzte az ausztrál Jelena Dokicot 6-1, 6-4-re. A címvédő és 1. kiemelt Lindsay Davenport a második fordulóban egy paraguayi (!) riválissal szemben esett ki az olimpiáról. Ott volt Sydney-ben a napjainkban az Eurosport teniszműsoraiból ismert osztrák Barbara Schett is, aki a negyeddöntőben Gyementyevától kapott ki. Venus Williams párosban is a csúcsra ért, mégpedig testvére, Serena oldalán. Ugyanitt a Marosi Katalin, Mandula Petra összeállítású magyar kettős a negyeddöntőig jutott, ami mindmáig a legjobb magyar eredmény az olimpián a teniszben.
Kosárlabdában mind a férfi, mind a női tornát a címvédő amerikai válogatott nyerte meg. Az uraknál az előző kettővel szemben a 2000-es olimpián szoros küzdelemben sikerült a csúcson maradnia a Team USA-nek, amely a döntőben 85:75-re verte Franciaországot, miután az elődöntőben csupán kettő ponttal tudta legyőzni Litvániát. A bronzérmet végül a házigazda ausztrálokat 89:71-re legyőző baltiak szerezték meg. A hölgyeknél az amerikaiak 76:54-re győzték le a fináléban Ausztráliát, míg a harmadik hely itt Brazíliának jutott, amely 84:73-ra legyőzte Dél-Koreát.
Kézilabdában a férfiaknál 1992 után ismét az orosz válogatott lett az olimpiai bajnok, mivel a döntőben 28:26-ra legyőzte a zsinórban harmadik ötkarikás fináléját elveszítő Svédországot. Az orosz Andrej Lavrov 38 évesen az első férfi kézilabdázó lett, aki háromszoros olimpiai bajnoknak vallhatta magát. A női tornáról a magyar eredmények taglalásánál lesz szó részletesen.
A férfi labdarúgótornán 1996 után ismét afrikai győzelem született – ezúttal Kamerun lett a befutó. A Szelidíthetetlen Oroszlánok becenévre hallgató együttes Samuel Eto’o-val, Geremivel és Kameni kapussal soraiban a döntőben tizenegyesekkel győzte le a nyolc évvel korábbi bajnok spanyol válogatottat, amelyben ott volt Xavi, Carles Puyol és Carlos Marchena is. A bronzérmet az Ivan Zamorano vezette Chile szerezte meg, amely 2:0-ra legyőzte az amerikai válogatottat. A tornán olyan nevek vettek még részt, mint Andrea Pirlo, Alessandro Nesta vagy éppen Ronaldinho. A női tornát Norvégia nyerte, amely a döntőben 3:2-re legyőzte az Egyesült Államok csapatát. A bronzérmet Németország szerezte meg.
Röplabdában Jugoszlávia nyerte a férfiak tornáját Oroszország és Olaszország előtt, míg a hölgyeknél Kuba zsinórban harmadszor végzett az élen az oroszokat és a brazilokat megelőzve. A férfi strandröplabdatornán meglepetésre a világranglistán 11. helyet elfoglaló Dain Blanton, Eric Fonoimoana amerikai páros legyőzte a döntőben a favoritnak kikiáltott Zé Marco, Ricardo Santos brazil kettőst. A hölgyeknél az ausztrál Cook, Pottharst duó győzött.
A férfi baseballtornán trónfosztás történt: az első két olimpiát megnyerő kubai válogatott ezúttal ugyanis be kellett érje az ezüstéremmel, mivel a döntőben 4:0-ra kikapott az amerikaiaktól. A sportág női változatában, vagyis a softballban is az USA nyert, mégpedig Japánnal szemben. Gyeplabdában a férfiaknál Hollandia megvédte címét, hasonlóra utoljára 1956-ban India volt képes. A nőknél a házigazda Ausztrália harmadik olimpiai bajnoki címét szerezte. Az első alkalommal megrendezett női vízilabdatornán is hazai siker született az amerikaiak és az oroszok előtt. A férfi tornáról a magyar eredmények között lesz szó.
Evezésben a brit Steve Redgrave zsinórban ötödik olimpiáján szerzett aranyérmet, ami példátlan teljesítmény. Redgrave ezúttal a brit kormányos nélküli négyes tagjaként állhatott föl a dobogó tetejére. Első ötkarikás bajnoki címét még 1984-ben szerezte. Redgrave-t később lovaggá ütötte II. Erzsébet brit királynő, s mindmáig a legnagyobb brit sportolók között tartják számon. A 14 aranyéremből 13-at európai nemzetek szereztek. Kajak-kenuban Birgit Fischer megszerezte hatodik és hetedik olimpiai bajnoki címét is, ezzel a sportág legeredményesebb versenyzőjévé vált. Mivel a magyar és a német versenyzők osztoztak az aranyérmek túlnyomó többségén, ezért a kajak-kenu részletes eredményeiről a magyar szerepléssel foglalkozó bekezdésben még lesz szó. Vitorlázásban Ausztrália 1972 után szerzett ismét aranyérmet a 470-es hajóosztály megnyerésével, miközben a britek három kategóriában is diadalmaskodtak. Az olimpia utolsó futamát 10 000 néző tekintette meg a Sydney-öbölben – ez mindmáig az olimpiai regatták történetének legnagyobb nézőszáma.
Ami a küzdősportokat illeti, ökölvívásban ismét a kubaiak domináltak, akiknek hat érméből négy arany volt. Felix Savon zsinórban harmadszor nyerte meg a nehézsúlyú kategóriát. Az orosz Oleg Szajtov megvédte atlantai címét váltósúlyban, miközben Nagy-Britannia 32, Franciaország pedig 64 év után szerzett ismét olimpiai aranyérmet ebben a sportágban. Súlyemelésben a török Naim Süleymanoglu nem tudta megszerezni zsinórban negyedik olimpiai bajnoki címét, ellenben a görög Pürrosz Dimász és honfitársa, Akákiosz Kákiászvili megszerezte harmadik ötkarikás elsőségét. A kínaiak a tizenöt súlycsoportból ötöt megnyertek, ami annak volt köszönhető, hogy az első alkalommal megrendezett női tornán a hétből négy aranyérmet hoztak el. Cselgáncsban ismét a japánok villogtak, akik négy aranyéremmel nyerték a sportági éremtáblázatot a két-két elsőséget összehozó francia-kubai-kínai trió előtt. Birkózásban megszakadt egy igen nagy sorozat: az orosz Alekszandr Karelin nem tudta sorozatban negyedjére megnyerni a kötöttfogású 130 kg-os súlycsoport küzdelmeit, mivel a döntőben kikapott az amerikai Rulon Gardnertől. Karelin 1987 után kapott ki ismét nemzetközi mérkőzésen – 13 éves veretlensége és nagy termete miatt joggal aggatták rá a világ legerősebb embere jelzőt. Először volt a hivatalos program része a tékvandó, amelyben a nyolc aranyéremből hármat Dél-Korea, a sportág őshazája szerzett.
Kerékpárban Leontin van Moorsel személyében egy holland hölgy emelkedett ki a mezőnyből, aki négy érmet, közte három aranyat nyert Sydney-ben. A németalföldi versenyző mindkét országúti számban győzött, pályán pedig az egyéni üldözéses versenyt nyerte meg. A pontversenyben második lett. Félicia Ballanger, a franciák egyik legjobb korabeli női kerekese két aranyéremmel távozhatott Ausztráliából, míg a férfiaknál az amerikai Marty Nothstein hazája első pályakerékpáros aranyérmét szerezte 1984 után. A férfi országúti mezőnyversenyt a német Jan Ullrich nyerte, míg az időfutamban az orosz Vjacseszlav Jekimov győzött.
Tornában Kína négy évtized frusztráló eredménytelensége után megnyerte a férfiak csapatversenyét, s véget vetettek az oroszok 1980-ban kezdődött uralkodásának. A nőknél Románia győzött. Érdekesség, hogy a csapatszámban Kína lett a harmadik, azonban 2010 áprilisában a NOB megfosztotta ettől az érmétől az ázsiai csapatot, mivel egyik tagjáról kiderült, hogy az olimpia idején csak 14 éves volt a hivatalos nevezésben megjelölt 17 évvel szemben, vagyis nem is vehetett volna részt a játékokon. A bronzérmet az Egyesült Államok kapta meg. Egyéniben az orosz Alekszej Nyemov bizonyult az olimpia legsikeresebb tornászának, ugyanis hat érmet, közte két aranyat szerzett. Honfitársa, Szvetlana Korkina győzött felemás korláton. Oroszország győzött ritmikus gimnasztikában és trambulinon is, így a tizennyolc, a tornához sorolt versenyszámból kilencet megnyert.
Vívásban ezúttal az egyaránt három-három aranyérmet szerzett olaszok és oroszok vitték a prímet, miközben Franciaország négy ezüstérmet is szerzett. Az olasz Valentina Vezzali megnyerte a női tőrvívást és tagja volt a győztes olasz tőrcsapatnak is, míg a férfiaknál az orosz Pavel Kolobkov hatodik olimpiai érmének örülhetett tizenkét évvel első dobogós helyezése után. Öttusában először került sor női versenyre, amelyet a brit Stephanie Cook nyert meg. A férfiaknál az orosz Dmitrij Szvatkovszkij diadalmaskodott. Sportlövészetben a kínaiak, íjászatban a dél-koreaiak domináltak. Tollaslabdában Kína az öt számból négyet megnyert, az ötödik aranyérem Indonéziának jutott. Asztaliteniszben a kínaiak az összes számot megnyerték, a 12 éremből pedig 8-at vihettek haza. Lovaglásban a hollandok és a németek emelkedtek ki a mezőnyből, míg az olimpia műsorán először szereplő triatlonban a férfiaknál a kanadai Simon Whitfield, a nőknél pedig a svájci Brigitte McMahon győzött.
Az olimpia éremtáblázatának dobogóján amerikai-orosz-kínai volt a sorrend. A házigazda Ausztrália lett a 4., s még Németország, Olaszország, Franciaország, Hollandia, Kuba és Nagy-Britannia fért be az első tízbe. Összesen 80 ország szerzett érmet, ebből 52 legalább egy aranyat is. Érdekesség, hogy Brazília hat-hat ezüst- és bronzérmet szerzett, ám ez a 12 érem csupán az 53. helyre volt elég.
Sajnos ezen az olimpián is számos érmet kellett elvenni eredeti tulajdonosától doppingolás miatt. Már a játékok ideje alatt tíz sportolóról derült ki, hogy visszaélést követett el, s közülük hatan érmet szereztek. Ezúttal is a súlyemelés volt a magasan legfertőzöttebb sportág, mivel az esetek fele itt történt. A bolgár Izabela Dragneva a női 48 kg-os súlycsoportban szerzett aranyérmét vesztette el, mert egy diuretikus, azaz a doppingszereket a vérben és a vizeletben elfedni képes anyag jelenlétét mutatták ki egyik Sydney-ben leadott mintájában. Egy másik bolgár súlyemelő, Ivan Ivanov a férfiak 56 kg-os kategóriájában ezüstérmes lett, azonban ő is egy diuretikus anyaggal akadt fönn a rostán. Egy harmadik bolgár súlyemelő, egy bizonyos Szevdalin Mincsev bronzérmes lett 62 kg-ban, de ő is diuretikus szert használt, így diszkvalifikálták. Az örmény Ashot Danieljan 105 kg-ban szerzett bronzérmet, de az ő mintájában a sztanozolol jelenlétét mutatták ki az ellenőrök. Az egyetlen lebukott súlyemelő, aki érem nélkül zárta sydney-i szereplését, a norvég Stian Grimseth volt, aki nandrolont használt. A birkózók közül hárman produkáltak pozitív doppingtesztet, köztük a 76 kg-ban aranyérmet szerző német Alexander Leipold, aki szintén a nandrolonhoz nyúlt. Rajta kívül a norvég Fritz Aanes bukott le a nandrolonnal, míg a mongol Oyunbileg Purevbaatar a furoszemid használata miatt lett kizárva. A tornászoknál is el kellett venni egy aranyérmet, ugyanis a nők egyéni összetettjét megnyerő román Andreea Raducan az efedrin segítségével tudott győzedelmeskedni. A tizedik doppingoló egy lett evezős volt Andris Reinholds személyében, aki a nandrolonnal bukott le. Marion Jones az olimpia idején még nem szolgáltatott pozitív mintát, s csak 2007-ben ismerte be, hogy doppingolt, így az ő öt érmét utólag vette el a NOB.
Nem rossz magyar szereplés az új évezred első olimpiáján
A magyar sportolók számára nem csak azért volt különleges a 2000-es olimpia, mert ez volt az új évezred első ötkarikás játéka, hanem azért is, mert ebben az évben volt a magyar államalapítás milleniuma, amelyet egy másfél éves programsorozattal ünnepelt meg a nemzet. Emiatt nagyok voltak az elvárások olimpikonjainkkal szemben, akik számára ugyanakkor komoly kihívást jelentett az akklimatizáció. Talán ez okozott túlságosan nagy fejtörést úszóink és atlétáink számára, akik sajnos nem szerepeltek túl jól. Atlétikában még csak a pontszerzés sem jött össze. Úszásban valamelyest jobb volt a helyzet, hiszen Kovács Ágnes megnyerte a női 200 méteres mellúszást, ezen kívül pedig egy 5. helyet is elért 100 mellen. Ez volt az első olimpia, ahol főleg a kajak-kenusok vitték a prímet. Már a korábbi olimpiákon is sok szép magyar eredmény született ebben a sportágban, de talán Sydney volt az első olimpia, ahol igazán kiemelkedett a sportágak közül a kajak-kenu. Aranyérmes lett a Kammerer Zoltán, Storcz Botond férfi kajakpáros 500 méteren, a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Horváth Gábor, Vereczkei Ákos összeállítású kajaknégyes 1000 méteren, Kolonics György kenus 500 méteren és a Novák Ferenc, Pulai Imre kenupáros ugyancsak 500 méteren. Első helyezést ért el Csollány Szilveszter tornász, aki gyűrűn nem talált legyőzőre. Nagy Tímea mentette meg a magyar vívás becsületét, ugyanis nagy esély volt rá, hogy egyetlen magyar érem sem fog születni ebben a sportágban ezen az olimpián. Nagy azzal, hogy megnyerte a női párbajtőrvívást, megmentette a sportágat a nagy szégyentől, hiszen 1908 óta sosem volt olyan olimpia, amelyen ne született volna magyar vívóérem – leszámítva persze azt a két olimpiát, amelyet kihagytak a magyar sportolók.
Ez volt az első olimpia, ahol Kemény Dénes vezette a magyar férfi vízilabda-válogatottat. A nemzeti együttes hat sikerével messze a legeredményesebbnek számított az olimpiákon, azonban 1976 óta nem tudott aranyérmet szerezni, s utolsó érmét is még 1980-ban érte el, amely egy bronz volt. A kilencvenes években egészen gyatrán szerepelt magához képest az együttes, úgyhogy Kemény Dénesnek nehéz dolga volt, hiába állt rendelkezésére egy rengeteg kiváló fiatalból és több tapasztalt játékosból álló keret. A csoportkör során még nem úgy tűnt, hogy sokra viheti ez a csapat Sydney-ben, hiszen a görögök 7:4-es és a hollandok 16:8-as legyőzése után a horvátoktól egy 8:7-es vereség következett, majd az amerikaiak elleni 10:9-es diadal után a jugoszlávoktól ugyanilyen arányban kikapott a csapat, amely csupán harmadik lett hatosában. A negyeddöntőben a másik csoportban a második helyen végző Olaszország várt a mieinkre, akik Kásás Tamás négy góljának köszönhetően 8:5-re legyőzték a taljánokat, így bejutottak az elődöntőbe. Ott alkalom nyílt a jugoszlávoknak visszavágni a csoportkörös vereségért. Ez végül ha nehezen is, de sikerült. Kiss Gergely volt a mérkőzés embere, aki három góljával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy huszonnégy év után ismét olimpiai döntőt vívhatott a magyar válogatott. 2000. október 1-jén, magyar idő szerint 6:15-kor került sor a döntőre, amelyben a spanyolokat hosszabbításban 8:7-re verő Oroszország volt az ellenfél. Már az első negyedben kétgólos előnyre tettek szert a Kemény-legények, akik a második negyedben döntötték el a mérkőzést, ugyanis azt a hét percet 5:1-re nyerték meg, így már 8:2 állt az eredményjelzőn. A második félidőben újabb öt magyar gól született, miközben az oroszok csak négyszer tudták bevenni Szécsi Zoltán kapuját, ezzel pedig kialakult a 13:6-os végeredmény és kezdődhetett az ünneplés a helyszínen és idehaza is. Hatalmas volt a nemzeti ünnepély, hiszen 24 év után lett újra olimpiai bajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely hetedik ötkarikás címét szerezte meg. Szenzációs játékkal rukkolt elő a nemzeti együttes a döntőben, amelynek második félideje lényegében már egy örömpóló volt a fiúk részéről. Akkor talán még senki sem gondolta, hogy egy olyan dominancia kezdődött el, amely aztán végigkísérte a 2000-es éveket.
A győztes csapat névsora: Vári Attila, Szécsi Zoltán, Székely Bulcsú, Varga Zsolt, Märcz Tamás, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Kósz Zoltán, Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund.
A döntő összefoglalója, az eredményhirdetés és néhány nyilatkozat:
Ezüstérmes lett Bárdosi Sándor birkózó a kötöttfogásúak 85 kg-os súlycsoportjában, a Kovács Katalin, Szabó Szilvia női kajakpáros 500 méteren, a Kőbán Rita, Viski Erzsébet, Kovács Katalin, Szabó Szilvia összeállítású női kajaknégyes 500 méteren, Balogh Gábor öttusázó és Márkus Erzsébet, aki az első olimpiai női súlyemelőtorna keretében a 69 kg-os kategóriában lett második. A hatodik ezüstérmet a női kézilabda-válogatott szerezte. A többek között Kulcsár Anitával, Farkas Ágnessel, Kökény Beatrixxal, Pálinger Katalinnal, Radulovics Bojánával és Siti Beátával fölálló nemzeti együttes rendkívül erős csapatnak számított az ezredforduló tájékán és a 2000-es évek első felében, s abszolút benne volt legalább egy nagy győzelem elérése. Az olimpián az első csoportmérkőzésen rögvest a legkönnyebb ellenfél, Angola várt a mieinkre, akik a 11 gólos Radulovics vezérletével 42:22-re kiütötték a nyugat-afrikai gárdát. A második fordulóban ismét Radulovics Bojána remekelt, akinek kilenc gólja kellett ahhoz, hogy 23:22-re sikerüljön legyőzni a bivalyerős Franciaországot. A harmadik mérkőzésen a kétszeres olimpiai bajnok (1988, 1992) és kétszeres ezüstérmes (1984, 1996) Dél-Korea várt a magyar lányokra. A távol-keletiek Atlantában valósággal tönkreverték a mieinket az elődöntőben, hiszen magyar szempontból 25:39 lett a vége. Sajnos Sydney-ben nem sikerült a visszavágás, ugyanis az ázsiaiak a 18 (!) gólig jutó Szangun vezetésével 41:33-ra győztek. Az utolsó fordulóban Románia ellen 21:21-re végzett a magyar válogatott, így Dél-Korea mögött a második helyen jutott be a negyeddöntőbe. Ott aztán Ausztria várt a mieinkre, s egy igen kiélezett mérkőzésen, hosszabbításban sikerült 28:27-es diadalt aratni. Farkas Ágnes nyolc gólt dobott azon a találkozón. Az elődöntőben Norvégia volt az ellenfél, amelyet 1996-ban a bronzmérkőzésen 20:18-ra megvert a magyar együttes. 2000-ben simább, 28:23-as sikert arattak a mieink, akiknél Radulovics tíz gólig jutott. A másik elődöntőben Dánia 31:29-re legyőzte Dél-Koreát, így a címvédő volt a magyarok ellenfele az október 1-jén, a férfi vízilabdadöntővel nagyjából egyidőben rendezett fináléban. Volt hova figyelni akkor… A mérkőzésen az első félidő a magyaroké volt, hiszen a szünetben 16:14-re vezettek a mieink. A második játékrész első felében ez a fór megtriplázódott, s már 23:17-es magyar vezetés állt az eredményjelzőn. Radulovics Bojána ismét ellenállhatatlan volt – a később a 2000-es év legjobbjának megválasztott magyar játékos kilenc gólt dobott az olimpiai döntőben. A 45. percet követően azonban olyasmi történt, amit akkor nem sokan, talán még a legvérmesebb dán szurkolók sem hittek volna, hogy bekövetkezik. A skandinávok begyújtották a rakétákat, amikor egy időkérés során változtattak védelmi fölállásukon annak érdekében, hogy Radulovicsot kikapcsolják a játékból. A címvédő északiak ezen húzása annyira bevált, hogy percekkel később már 23:23 volt az állás. Camilla Andersen négy gólt szerzett a meccs utolsó perceiben, s már Dánia vezetett 28:26-ra. A mérkőzésen összesen 11 találatig eljutó Anette Hoffmann szerezte csapata utolsó három találatát, amellyel kialakult a 31:27-es végeredmény. Dánia megvédte címét, amit leginkább annak köszönhetett, hogy kikapcsolta a játékból Radulovics Bojánát, s így magyar szempontból 4:14-es eredményt hozott az utolsó negyedóra. Nagyon fájó vereség ez sok szurkoló és bizonyára játékos számára mind a mai napig annak ellenére is, hogy két hónappal később a romániai Európa-bajnokságon a magyar válogatott lett az aranyérmes. Sydney-ben Dánia megvédte címét, a magyaroknak pedig be kellett érniük az ezüsttel, de ma már ez is szépen csillog.
A magyar sportolóknak még három bronzérem jutott a milleniumi olimpián: harmadik lett a Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián kajakpáros 1000 méteren, Erdei Zsolt ökölvívó középsúlyban és Igaly Diána sportlövő a skeet versenyszámban.
Olimpikonjaink tehát összesen nyolc arany-, hat ezüst- és három bronzéremmel térhettek haza az ötödik földrészről 2000 októberének elején, az ősz kezdetekor. Ez a teljesítmény az éremtáblázat 13. helyére volt elég – az aranyak száma ugyan nőtt Atlantához képest, de összességében néggyel kevesebb medáliát szereztek sportolóink, mint 1996-ban. A magyar sportolók öt 4., kilenc 5. és négy 6. helyezést értek még el, így összesen 135 olimpiai pontot szereztek, amiből toronymagasan a legtöbbet, 48-at a kajak-kenusok szállítottak.
Mindent egybevetve a magyar szereplés nem maradt el sokkal a négy évvel korábbitól, de talán az a legjobb jelző rá, hogy elfogadható. Lehetett volna ebből több érem is, de ezen ma, húsz évvel később már teljesen fölösleges elmélkedni. Hogy a 2004-es athéni olimpia milyen volt magyar szempontból, a Sportudvar olimpiatörténeti cikksorozatának következő részéből kiderül. Tartsatok velünk!
Az olimpiatörténeti cikksorozat eddigi írásai megtalálhatóak erre a linkre kattintva!
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
A kiemelt kép forrása: olympics.org