Első alkalommal negyven évvel ezelőtt rendeztek olimpiát a kommunista tömb valamely országában. Moszkva volt a játékok házigazdája, a szovjet sportolók pedig minden idők egyik legbrutálisabb fölényével nyerték az éremtáblázatot. Rajtuk kívül még a keletnémetek tudtak remekül szerepelni. Az amerikaiak az afganisztáni szovjet invázió miatt egy sor másik országgal együtt bojkottálták az eseményt, sok nemzet pedig az olimpiai zászló alatt vett részt a versenyeken. A magyar sportolók ismét elsősorban bronzérmeket hoztak haza. A Sportudvar összefoglalja az 1980-as olimpia legfontosabb történéseit.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1974. október 23-án, Bécsben tartott 75. közgyűlésén döntött arról, hogy 1980-ban Moszkva rendezheti a nyári ötkarikás játékokat. A szovjet fővárosnak csupán egy ellenfele akadt Los Angeles személyében. Érdekesség, hogy a két város volt a későbbi győztes Montréal ellenfele az 1976-os játékokért folytatott küzdelemben. Most a moszkvai pályázat 39:20 arányban diadalmaskodott a Los Angeles-i kandidálással szemben – az amerikai nagyváros aztán az 1984-es rendezést már megkapta.
A szovjetek szerették volna megadni a módját történelmük első olimpiarendezésének, éppen ezért megközelítőleg 9 milliárd dollárba kerültek a játékok előkészületei. Erős volt a biztonsági készültség, a város nagy részén pedig az olimpián résztvevők számára tartották fenn a forgalmat. Az olimpia kabalafigurája Misha, a medve volt, akinek karakterét egy szovjet meseíró találta ki. A kabala szerepelt a tévében, a rádióban, az újságokban és ott volt a Luzsnyiki Stadion (az olimpia idején Lenin Központi Stadion) lelátóján is, mégpedig egy hatalmas poszter formájában az egyik szektor üléseire kifüggesztve a nyitóünnepségen. A záró ceremónián Misha – miután Lev Lescsenko elénekelte a célzottan erre az alkalomra írt Viszlát, Moszkva! című dalt – léggömbök segítségével az égbe szállt a meghatódott közönség szeme láttára.
Az olimpia előkészületei a tervek szerint haladtak egészen 1979 decemberéig. Ekkor ugyanis a Szovjetunió megszállta Afganisztánt. A támadást elítélte a nyugati közvélemény, élén a szovjetek ősellenségével, az Egyesült Államokkal, amelynek újraválasztásra készülő elnöke, Jimmy Carter nyomásgyakorlás céljából bejelentette, hogy hazája bojkottálni fogja az olimpiát, amennyiben arra végül Moszkvában kerül sor. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy 1980. január 4-én, amikor Carter ezt a bejelentést megtette, népszerűségét erősen kikezdte az Iránban már hónapok óta fogvatartott amerikai túszok helyzete, holott novemberben került sor az elnökválasztásra, amit nyilván meg akart nyerni, úgyhogy valahol kampányfogás is volt ez részéről. Carter pár nappal később a NOB-hoz is felhívást intézett, hogy fontolja meg a játékok máshol történő megrendezését, amennyiben a szovjet csapatokat nem vonják ki Afganisztánból. Az elnök január 20-án ultimátumot intézett a Kremlhöz: “Amennyiben legkésőbb egy hónapon belül nem hívják vissza katonáikat Afganisztánból, az amerikai olimpiai csapat nem lesz ott Moszkvában és a többi országot is arra fogjuk kérni, hogy tartsa magát távol az eseménytől”.
Több héten át tartó intenzív tárgyalás következett, amelynek során fölvetődött az a gondolat, hogy Görögországban rendeznék meg az olimpiát. Lord Killanin, a NOB elnöke február 13-án bejelentette, hogy a szervezet végrehajtó bizottsága egyhangúlag elutasította az olimpia bojkottját vagy áthelyezését. A NOB azért hozhatta meg ezt a döntést, mert Leonyid Brezsnyev szovjet diktátor bizonyos szimbolikus engedményeket tett, amelyek közül a legfontosabb az volt, hogy lehetővé tette az olimpiát bojkottáló országok sportolóinak, hogy az ötkarikás zászló alatt vonuljanak fel a ceremóniákon, s ezt vonják fel éremszerzéseik alkalmával, győzelem esetén pedig az olimpiai himnusz hangozzék el. Ezzel szemben Washington nem tágított követeléseitől, így maradt az amerikai bojkott. Az USA korábban egyetlen olimpiáról sem hiányzott. Most is lettek volna olyan amerikai sportolók, akik az olimpiai zászló alatt vállalták volna az indulást, azonban Carter elnök azzal fenyegetőzött, hogy az összes amerikai versenyző útlevelét bevonja, ha bárki megpróbál eljutni a Szovjetunióba.
Végül az amerikaiak mellett másik ötven ország is tiltakozásképpen bojkottálta az olimpiát. Ezek a következők voltak: Albánia, Nyugat-Németország, Antigua és Barbuda, Szaúd-Arábia, Argentína, Bahamák, Bahrein, Belize, Bermudák, Bolívia, Kanada, Kajmán-szigetek, Chile, Kína, Dél-Korea, Egyiptom, Fidzsi, Gambia, Ghána, Haiti, Honduras, Indonézia, Irán, Izrael, Japán, Kenya, Libéria, Liechtenstein, Malawi, Malajzia, Mauritánia, Mauritius, Marokkó, Monaco, Norvégia, Pakisztán, Pápua-Új-Guinea, Paraguay, Fülöp-szigetek, Salvador, Szingapúr, Szomália, Szváziföld, Tajvan, Thaiföld, Tunézia, Törökország, Uruguay, Amerikai Virgin-szigetek és Zaire.
Mint a felsorolásból látható, rengeteg muzulmán ország csatlakozott a bojkotthoz, mert ezek az államok az iszlám elleni támadásként értékelték az afganisztáni szovjet agressziót. Európából ellenben kevés ország található ebben a listában. Ennek az volt az oka, hogy az öreg kontinens országainak többsége csak zászlajának és himnuszának használatát tiltotta meg a moszkvai olimpián, de sportolói számára nem tiltotta meg a játékokon való részvételt, vagyis mondhatni, éltek a Brezsnyev által fölkínált lehetőséggel. Ők az olimpiai zászló alatt szerepelhettek. Így tett Puerto Rico, Ausztrália, Andorra, Belgium, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Nagy-Britannia, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, San Marino és Svájc. Új-Zéland saját olimpiai bizottságának zászlaját használta.
A masszív bojkott miatt 1956 óta nem látott mélységbe zuhant a résztvevő nemzetek száma, hiszen összesen nyolcvan ország sportolói jelentek meg Moszkvában, köztük természetesen a szovjet befolyás alatt álló és egyéb kommunista államok. Angola, Botswana, Ciprus, Jordánia, Laosz és Mozambik első alkalommal vett részt az olimpián. Európa két akkori nagyhatalma közül Nagy-Britanniában Margaret Thatcher miniszterelnök kívánsága volt, hogy a brit sportolók vegyenek részt a játékokon, míg Franciaország szabad kezet adott olimpiai bizottságának és sportági szakszövetségeinek. Utóbbiak közül a lovasok, a vitorlások és a sportlövők végül úgy döntöttek, hogy nem utaznak el Moszkvába. Az olimpiai zászló alatt szereplő országok nem vettek részt a nyitó- és a záróünnepségen sem. A nyugati országokban csökkentett adásidőben közvetítették az olimpia eseményeit, míg Japánban és az Egyesült Államokban egyáltalán nem volt élő műsor a játékokról, csupán összefoglalót sugároztak minden este. Az olimpiát az USA-ban sugározni tervező NBC televízió 87 millió dollárért vette meg a közvetítési jogokat, ám a tömeges bojkott bejelentését követően jelezte, hogy nem áll módjában közvetíteni az eseményt. Nyugodtan megtehette a társaság, hogy egy ilyen busás összeg kifizetése után nem közvetít az olimpiáról, mivel egy biztosítótársasággal kötött megállapodásának köszönhetően a jogokra kifizetett összeg 90%-át visszakapta.
A legnagyobb, 506 fős küldöttséggel a Szovjetunió képviseltette magát, Kelet-Németország pedig 362 sportolót küldött Moszkvába. Szinte mindegyik közép- és kelet-európai, kommunista iga alá hajtott ország többszáz fős csapatokkal vett részt az olimpián, mint ahogy Kuba is, de a britek és a franciák legénysége is nagy volt. Ezen az olimpián is 21 sportágban rendeztek versenyeket, s összesen 203 éremszerző eseményre került sor. Első alkalommal rendezték meg a női gyeplabdatornát.
Atlétikában a két kiváló brit középtávfutó, Sebastian Coe és Steve Ovett küzdelme állt a figyelem középpontjában. 800 méteren Ovett győzött Coe előtt, ám utóbbi 1500-on revansot vett rajta. Az etióp Miruts Yifter 5000 és 10 000 méteren is győzött. A keletnémet Waldemar Cierpinski megvédte olimpiai bajnoki címét a maratonban. A sprintszámokban az amerikaiak távollétében megnyílt az esély a gyengébbek előtt a siker elérésére. Férfi 100 méteren a brit Allan Wells győzött 10.25 másodperces idővel, ami 1960 óta a leglassabb 100-as döntőt jelentette. A lengyel Wladyslaw Kozakiewicz 5,78 méteres világcsúccsal győzött férfi rúdugrásban, amellyel a külföldi ugróatlétákra szúrós szemekkel néző szovjet közönséget is levette lábáról. A keletnémet Gerd Wessig ugyancsak világcsúccsal (2,36 m) nyerte meg a férfiak magasugrását. Visszatért az olimpia programjába a férfi 50 kilométeres gyaloglás, amelyben az olasz Maurizio Damilano olimpiai csúccsal győzött. A szovjetek és a keletnémetek a 38 versenyszámból 26-ot megnyertek.
Evezésben brutális NDK-fölény érvényesült, ugyanis a 14 számból 11-et a kommunista német sportolók nyertek meg. A házigazda szovjeteknek csak egy aranyérem jutott kilenc ezüst mellett, amelyből hetet a keletnémetek mögött befutva szereztek meg, a másik két aranyérmen pedig a finnek és a románok osztoztak. A férfi kosárlabdatornát története során először Jugoszlávia nyerte meg, miután a döntőben 86:77-re legyőzte Olaszországot. A taljánok csak annak köszönhetően játszhattak finálét és nem bronzmeccset, mert a hatos döntőben 87:85-re legyőzték az egyébként hozzájuk hasonlóan nyolc pontot szerző, de lényegesen jobb pontkülönbséggel végző szovjeteket. A házigazdák a harmadik helyet szerezték meg, miután 117:94-re kiütötték az első komolyabb eredményét elérő Spanyolországot. A nőknél a hat fős mezőnyből kiemelkedett a címvédő szovjet válogatott, amely Bulgáriát, Jugoszláviát és Magyarországot megelőzve ismét olimpiai bajnok lett.
Ökölvívásban az amerikaiak távolmaradása miatt ezúttal nem ők, hanem a kubaiak vitték a prímet, akik a tizenegy súlycsoportból hatot megnyertek. Teofilo Stevenson zsinórban harmadszor nem talált legyőzőre nehézsúlyban – erre Papp László után másodikként volt képes. Kajak-kenuban a szovjetek és a keletnémetek egyaránt négy számot nyertek meg, míg a magyar-bolgár-román triónak egy-egy első hely jutott. A magyar eredményekről ezúttal is lentebb olvashatóak részletek. A kajakosok közül kiemelendő a szovjet Vlagyimir Parfenovics teljesítménye, aki három aranyérmet szerzett, ezzel az olimpia holtversenyben harmadik legsikeresebb indulójának bizonyult. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy visszavonulása után tizenkettő éven át vezette a Fehérorosz Kajak-Kenu Szövetséget, s tagja volt az ország olimpiai bizottságának is, ahonnan 2004-ben kizárták, miután kétségbevonta a Lukasenka elnök által az athéni olimpiára kitűzött cél: a 25 fehérorosz érem teljesülésének lehetőségét. Később elhagyta hazáját, s napjainkban az orosz kajakosokat edzi.
Kerékpárban a szovjetek a hat számból hármat megnyertek, közte a két országúti viadalt. Lovaglásban szintén három hazai győzelem született a hat versenyszámban. Vívásban a franciák voltak a legerősebbek, hiszen négy aranyérmet nyertek, így azt, ezen az olimpián bravúrnak számító tettet vitték véghez, hogy egy sportági éremtáblázaton a szovjet-keletnémet páros előtt tudtak végezni. A labdarúgótornát története során először a csehszlovák válogatott nyerte meg, amely a döntőben legyőzte a címvédő keletnémeteket, miközben a szovjetek bronzérmesek lettek.
A tornaversenyeken ismét remekeltek a szovjetek, akik a tizennégy számból kilencet megnyertek. Toronymagasan az olimpia legeredményesebb sportolójának bizonyult a szovjet Alekszandr Gyityatyin, aki mind a nyolc számában dobogós lett. Aranyérmet szerzett egyéni összetettben, gyűrűn és a szovjet összetett csapat tagjaként. Második helyen zárt lólengésben Magyar Zoltán mögött, s ezüstérmes lett még ugrásban, felemás korláton és fix korláton is. Egyetlen harmadik helyezését talajon érte el. Ő lett az első sportoló a történelemben, aki egy olimpián ennyi érmet tudott szerezni, s ő lett az első férfi tornász, aki a maximális 10 pontot kapta meg egy gyakorlatára az olimpián. Honfitársa, a négy évvel korábban Montréalban hét érmet nyert Nyikolaj Andrianov ezúttal öt medáliát szerzett, mivel ő is tagja volt a győztes szovjet csapatnak, ugrásban pedig Gyityatyin előtt nyert. Második lett Gyityatyin mögött egyéni összetettben és a keletnémet Brückner mögött talajon, s bronzérmes lett fix korláton. A hölgyeknél az 1976-ban az olimpia legnagyobb sztárjai közé tartozott, a moszkvai játékok idején is csupán 18 éves román Nadia Comaneci négy érmet, közte két aranyat (gerenda és talaj – utóbbi holtversenyben) szerzett.
Súlyemelésben is hazai uralom érvényesült, ugyanis a szovjetek a tíz súlycsoportból ötöt behúztak. Két esetben világcsúccsal, két esetben pedig olimpiai csúccsal együtt született meg a hazai siker. Kézilabdában mind a férfi, mind a női tornának a Szovjetunió válogatottja vághatott neki címvédőként, de végül csak a hölgyeknél sikerült a címvédés, mert az uraknál Kelet-Németország lett a győztes, miután hosszabbításban 23:22-re legyőzte a szovjet csapatot. A bronzérmet a magyarokat legyőző románok szerezték meg, de a magyar eredményeknél még lesz szó erről a tornáról. A nőknél ezúttal is egy hatcsapatos, körmérkőzéses bajnokságra került sor, amelynek végeredménye alapján hirdettek olimpiai bajnokot. A szovjetek hibátlan mérleggel, vagyis öt győzelemmel magabiztosan védték meg montréali címüket, míg az ezüstérmet Jugoszlávia szerezte meg, mivel héttel jobb volt a gólkülönbsége, mint az NDK-é. Röplabdában a férfi és a női tornát is a szovjet válogatott nyerte.
A gyeplabdázóknál a férfi tornát a sokszoros olimpiai bajnok India nyerte Spanyolország és a Szovjetunió előtt, míg a játékok történetének első női viadalán zimbabwei győzelem született a csehek és a szovjetek előtt. Dzsúdóban a francia Angelo Parisi úgy lett a 95 kg-os súlycsoport olimpiai bajnoka és az összetett második helyezettje, hogy nyolc évvel korábban még brit színekben indult, s akkor is érmes lett. A birkózóknál a húsz kategóriából tizenkettőben szovjet győzelem született. Az úszóknál ezzel szemben az NDK sportolói vitték a prímet, hiszen a 26 versenyszámból 12-t megnyertek. Csak Barbara Krause három aranyérmet vihetett haza, de szintén háromszoros győztes lett a szovjet Vlagyimir Szalnyikov, aki 1500 méteren elsőként tudott 15 percen belüli időt úszni. A keletnémeteknél nem egy tinédzsernek is sikerült brillíroznia a felnőttek között, hiszen az olimpia idején mindössze 15 éves Rica Reinisch és a 17. életévét taposó Caren Metschuck egyaránt három aranyérmet nyert.
Az 1980-as olimpián összesen 631 érem talált gazdára. Ebből a Szovjetunió 195-öt, az NDK pedig 126-ot szerzett meg, vagyis ez a két ország a medáliák több, mint felét gyűjtötte össze. Sosem volt példa ennyire brutális fölényre az éremtáblázat élén, de ez persze az amerikai bojkottnak köszönhető elsősorban. A szovjetek 80 arany-, 69 ezüst- és 46 bronzérmet szereztek, míg a keletnémetek 47 arannyal, 37 ezüsttel és 42 bronzzal lettek gazdagabbak. Aztán, hogy ezek közül mennyi érem tulajdonosa versenyzett tisztán, az egy másik cikk témája lehetne… Történelme legsikeresebb olimpiai szereplését könyvelhette el Bulgária, amely a harmadik lett az éremtáblázaton (8-16-17), de Kuba is, amely a negyedik lett (8-7-5). Az olimpiai zászló alatt induló nemzetek közül Olaszország volt a legeredményesebb ötödik helyével (8-3-4), s még a franciák és a britek fértek be az első tízbe. Összesen harminchat ország szerzett érmet, ebből huszonöt legalább egy aranynak is örülhetett.
A moszkvai olimpián egyetlen pozitív doppingteszt sem született, amelyre sosem volt példa a játékok történetében azóta, hogy 1968-ban végrehajtották az első doppingvizsgálatokat. Alexandre de Merode, a NOB orvosi bizottságának akkori igazgatója minden idők legtisztább olimpiájának nevezte az 1980-as seregszemlét. Természetesen a szovjet rezsim is igyekezett propagandacélokra fölhasználni az olimpiát, s ezt azzal tette meg, hogy drogmentes játékokként hirdette az eseményt. Az elmúlt évtizedekben azonban kiderült, hogy a szovjeteknél aligha akadt tiszta sportoló, akik azonban mégsem követtek el doppingvétséget, mert olyan szereket használtak, amelyek akkor még nem voltak tiltólistán. Rengeteg szovjet olimpikon kapott tesztoszteront, amelyet a korabeli tesztek még nem tudtak kimutatni a vizeletmintából és sokan használhattak különböző szteroidokat is. Az utókor gúnyosan Vegyészek Olimpiájának is nevezi a negyven évvel ezelőtti ötkarikás játékokat, hiszen a KGB-n belül egy vegyészekből, orvosokból álló külön titkos ügyosztály felelt azért, hogy a szovjet sportolók szervezett doppingolása zökkenőmentesen folyhasson. A titkos ügynököknek az volt a feladatuk, hogy a vizeletmintákat tiszta mintákra cseréljék ki, hogy így senki se akadhasson fönn az ellenőrök rostáján, ahogy az az előző olimpiákon egyre több esetben előfordult. Az ausztrál szenátus az 1980-as évek végén vizsgálatot folytatott, amelynek összegzésében az áll, hogy erős a valószínűsége annak, hogy minden szovjet és sok más külföldi érmes is használt legalább egy, már akkor is tiltott, vagy később tiltólistára került származékot.
Elfogadható magyar szereplés
Magyarország 263 sportolóval: 182 férfival és 81 nővel vett részt a moszkvai olimpián (a zászlóvivő ifj. Szívós István vízilabdázó volt), ahol a nyugati országok távolmaradása miatt több versenyszámban is esély nyílt rá, hogy szép magyar eredmények szülessenek. Olimpikonjaink végül hét arany-, tíz ezüst- és tizenöt bronzérmet hozhattak haza magukkal. Ez a teljesítmény az éremtáblázat 6. helyére volt elegendő, s a megszerzett 234 olimpiai pont is 6. helyet ért a ponttáblázaton.
Aranyérmes lett birkózásban az egyaránt kötöttfogású Kocsis Ferenc és Növényi Norbert, kajak-kenuban a Foltán László, Vaskuti István kenupáros, Varga Károly sportlövő (sportpuska fekvő szám), Baczakó Péter súlyemelő, a címvédést bemutató Magyar Zoltán tornász és a napjainkban a hazai szövetség elnökeként dolgozó Wladár Sándor hátúszó.
Ezüstérmet szerzett Rácz Lajos és Tóth István kötöttfogású, valamint Balla József szabadfogású birkózó, a Joós István, Szabó István kajakpáros, Szombathelyi Tamás öttusázó, a Szombathelyi Tamás, Horváth László, Maracskó Tibor összeállítású öttusacsapat, Verrasztó Zoltán és Vermes Albán úszók (előbbi a Verrasztó-testvérek apja és edzője, utóbbi az első olimpiai érmes magyar férfi mellúszó), Kolczonay Ernő párbajtőr- és Maros Magda tőrvívó.
Bronzéremmel térhetett haza Moszkvából Seres Ferenc kötöttfogású és Kovács István szabadfogású birkózó, Kincses Tibor és Ozsvár András cselgáncsozók, a Rakusz Éva, Zakariás Mária kajakpáros, Váradi János és Lévai István ökölvívók, Szalai György súlyemelő, a Donáth Ferenc, Guczoghy György, Kelemen Zoltán, Kovács Péter, Magyar Zoltán, Vámos István összeállítású férfi tornászcsapat, Verrasztó Zoltán úszó, a vitorlázó Detre-ikrek a repülő hollandi hajóosztályban, Gedővári Imre kardvívó, a Gedővári Imre, Gerevich Pál, Hammang Ferenc, Nébald György, Nébald Rudolf összetételű férfi kardcsapat, a Kovács Edit, Maros Magda, Tordasi Ildikó, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsanna összeállítású női tőrcsapat és a címvédőként induló, többek között Faragó Tamást, Csapó Gábort és Gerendás Györgyöt fölsorakoztató férfi vízilabda-válogatott, amely a döntő csoportkörben a szovjetektől és a jugoszlávoktól elszenvedett vereségek után viszonylag könnyedén szerezte meg a harmadik helyet a két említett csapat mögött.
A magyar sportolók összességében véve jól szerepeltek Moszkvában, bár az amerikaiak bojkottja miatt több számban is nagyobb volt az esély az éremszerzésre, aztán ez mégsem jött össze. Ennek ellenére az éremtáblázaton elért hatodik hely nagyon szép eredménynek számít. Sajnos eme olimpiát követően nyolc évet kellett várni a következő magyar szereplésre a nyári játékokon. Ennek okáról az olimpiatörténeti cikksorozat következő részében fogok írni. Tartsatok velem!
Az olimpiatörténeti cikksorozat eddigi írásai megtalálhatóak erre a linkre kattintva!
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
A kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons