Szívós dánok, eredményes belgák – a dán-belga mérkőzés legfőbb tanulságai

Belgium nagy csatában 2:1-re legyőzte Dániát a labdarúgó Európa-bajnokság B-csoportjának második fordulójában. A dánok a 2. percben megszerezték a vezetést, azonban a második játékrészben a végső győzelemre is esélyesnek tartott belgák jól tudtak gazdálkodni kevés lehetőségükkel, s megfordították az állást. A Christian Eriksen távollétében rendkívül feltüzelt állapotban játszó skandinávok rászolgáltak volna legalább az egyik pontra, mert tettek érte, de a foci ezúttal is igazságtalan volt velük. A belgák nyertek, de ezzel a játékkal nem fogják hazavinni az Eb-serleget.

POZITÍVUMOK
Fölszívták magukat a dánok

Különleges lelki állapotban léphetett pályára Dánia együttese a mai mérkőzésen, hiszen csupán öt nappal azután kellett ismét szerepelnie az Európa-bajnokságon, hogy a finnek elleni szombati összecsapáson Christian Eriksen kis híján ott maradt a pályán. Szerencsére az Inter középpályásáról jó hírek érkeznek folyamatosan, s ezek nyilván jó hatással voltak csapattársaira. Ez olyannyira így volt, hogy Dánia már a 2. percben megszerezte a vezetést Yurary Youssouf Poulsen góljával. Ehhez a találathoz azért a belga védelem zavarodottsága is kellett, de ez abszolút semmit nem vont le a Lipcse játékosának érdemeiből. Ez a találat ráadásul megadta a meccs alaphangját, hiszen az első félidő nagy részét a dánok uralták, akik az első tíz percben akár a második góljukat is megszerezhették volna, de akkor már mindenki a helyén volt a belga védelem tagjai közül. A félidő végére kicsit elfáradtak a skandinávok, de Belgium ekkor még nem erőltette annyira a támadásokat, mint a második félidőben. Akkor igen korán egyenlítettek a belgák, majd a 70. percben egy sakk-mattra kijátszott helyzet végén Kevin De Bruyne megfordította az állást. A dánok ezután ismét fölpörögtek, s az utolsó 10-15 percet uralták, azonban egy keresztlécen csattanó fejesen kívül nem sikerült igazán nagy veszélyt jelenteni a belga kapura. Dánia egyáltalán nem érdemelt vereséget, s nem csak Eriksen miatt, hanem a ma látottak miatt sem. Ugyan két mérkőzés után nulla ponttal állnak, azonban ha az oroszok ellen is ugyanilyen focival tudnak előállni, akkor akár még összejöhet a továbbjutás.

A belgák jól gazdálkodtak helyzeteikkel

Nem tudom, hogy Belgiumban is létezik-e a Gazdálkodj okosan! című társasjáték. Amennyiben igen, akkor valószínűleg nem egy játékos akad a belga válogatottban, aki gyermekkorából ismerhette ezt a játékot, hiszen a belgák mai győzelmére azt lehet mondani, hogy annak eredményként valósult meg, hogy kevés igazán veszélyes helyzetükkel jól, okosan tudtak gazdálkodni, s ez elegendőnek bizonyult a három ponthoz. Pedig a 2. percben a belga védelem is kellett Dánia vezető góljának megszületéséhez, s a hátvédek a folytatásban is többször mutatták a bizonytalanság jeleit, de végül megúszták az újabb gólt. A második félidőre úgy jött ki a belga csapat, hogy az első játékrészben nem volt igazán nagy lehetősége. Az 55. percben azonban Thorgan Hazard egy remek lövéssel kiegyenlített, majd negyedórával később De Bruyne vette be közelről Kasper Schmeichel kapuját. Ezután a belgák már nem erőltették annyira a támadásokat, s inkább az eredmény tartására koncentráltak, ami végül sikerült is. Belgium ezzel a sikerrel továbbjutott, s a finnek ellen a csoportelsőségért fog pályára lépni hétfőn.

NEGATÍVUMOK
Lukaku inaktivitása

A belgáknál Romelu Lukaku volt az egy szem csatár ezen a mérkőzésen. Az Inter labdarúgója előtt a szívós dán védekezésnek köszönhetően nem sok lehetőség adódott, s amikor visszalépett a mezőnybe, hogy labdákat szerezzen, akkor sem sokszor találkozott a játékszerrel. Számomra az a legemlékezetesebb momentum tőle, amikor egy dán beívelést ő fejelt ki. Ezen kívül azonban szinte semmit sem mutatott az oroszok ellen duplázó Lukaku. Lehet, hogy egyszerűen csak gyenge napja volt a mai, de ha az egyenes kieséses szakaszban is ilyen teljesítményt fog produkálni, akkor bajban lehetnek a belgák…

A dánok nem bírták a nagy nyomást

Ugyan Dániáé volt az első félidő első harminc perce és a második játékrész utolsó 15-20 minutuma is, azonban a 46. és a 75. perc közötti időszak a belgáké volt, akik ebben a periódusban szerezték két góljukat. Bár több, topligában edződő játékos lépett pályára a dán csapatban ezen az estén, de a nagyobb nemzetközi rutin és kvalitások miatt végül a belgáknak sikerült fölülkerekedniük rajtuk. Kár azon morfondírozni, mi lett volna, ha Eriksen is ott lehet a pályán, de szerintem még vele sem tudott volna ellenállóbb lennia dán válogatott, amikor igazán annak kellett lenni. Meglátjuk, hogy ez mennyibe fog kerülni a skandinávoknak.

Belgium tehát 2:1-re nyert Dánia ellen, ezzel pedig másodikként jutott be a legjobb tizenhat közé. Dánia Oroszország ellen győzelemre lesz ítélve, máskülönben biztosan kiesik, bár az Eriksennel történtek után nem tudom, mennyire érdekli a dánokat az, hogy milyen eredményt érnek el ezen az Európa-bajnokságon.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: Hanna McKay – Pool/Getty Images

Leave a Reply