Az 1952-es helsinki olimpiára ugyan külföldön elsősorban a hidegháború első olimpiájaként tekintenek, számunkra azonban mind a mai napig a legsikeresebb magyar ötkarikás szereplés miatt emlékezetes. Sportolóink 16 aranyérmet szereztek a finn fővárosban – ezt a teljesítményt azóta sem sikerült túlszárnyalni. Ezen az olimpián lett először bajnok labdarúgó-válogatottunk, s a férfi vízilabdázók is a csúcsra értek. Itt diadalmaskodott először olimpián a legidősebb élő ötkarikás bajnok, Keleti Ágnes is, aki idén ünnepelte 100. születésnapját. A játékok nagy alakjai között kell emlegetni Emil Zátopeket, a hosszútávfutás cseh legendáját, akiről talán kevesen tudják, hogy felesége is indult ezen az olimpián, s ő is nyert. A hidegháborús feszültségek ugyan kihatottak a játékokra, de összességében véve egy magas színvonalú eseményre került sor. Ez szerepel a Sportudvar olimpiatörténeti cikksorozatának mostani részében.
A modern éra 15., egyben a második világháború utáni új korszak 2. olimpiájára 1952. július 19. és augusztus 3. között került sor Helsinkiben. A finn főváros 1940-ben már rendezhetett volna olimpiát, miután Tokió visszaadta a rendezést, azonban a második világháború kitörése meghiúsította ezeket az elképzeléseket. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1947. június 21-én Stockholmban tartott 40. közgyűlésén ítélte oda Helsinkinek az 1952-es játékok rendezési jogát. A finn főváros többek között Los Angeles-t, Minneapolist és Amszterdamot győzte le a szavazáson.
Finnország az 1939-1940-es orosz-finn háborút követően viszonylag szerencsésen kimaradt a világháború borzalmaiból, így itt nem kellett akkora újjáépítéseket végrehajtani, mint pl. az 1948-as olimpia helyszínén, Londonban. Ennek ellenére nem állíthatjuk, hogy az 1952-es ötkarikás seregszemle nyugodt körülmények között zajlott volna le, kitört ugyanis a hidegháború, Európa pedig két részre szakadt. Ezt az olimpiát a hidegháború elején, a Nyugat-Kelet rivalizálás kezdetekor rendezték. Nagy esély volt rá, hogy bizonyos országok végül el sem utaznak Helsinkibe emiatt, azonban a finn szervezők (akik az olimpiát a humanizmus világünnepeként hirdették) és a NOB minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy a lehető legtöbb nemzet tegye tiszteletét a játékokon. Nagy erőt fektettek abba, hogy a Szovjetunió fönnállása során első alkalommal induljon az olimpián. Oroszország az 1917-es bolsevik forradalom előtti időkben részt vett néhány olimpián, azonban a Szovjetunió úgy tekintett a világ legnagyobb sporteseményére, mint a burzsoá és kapitalista kényelmet kiszolgáló rendezvényre, ezért közel negyven éven át távol tartotta magát a játékoktól.
Végül a szervezőknek sikerült meggyőzniük a szovjeteket, hogy vegyenek részt az olimpián. Ugyan a szovjet sportolók papíron amatőrök voltak és bejelentett állással rendelkeztek, valójában azonban teljes idejüket az edzésekre és a versenyekre fordították, amihez jelentős állami támogatást kaptak. Sok szakértő szerint ez hatalmas előnyt adott a Szovjetuniónak az Egyesült Államokkal és más nyugati országokkal szemben, amelyek sportolói diákok vagy igazi amatőrök voltak. Ez az előny 1968-tól kezdődően éreztette hatását: ugyan a szovjet sportolók már Helsinkiben is remekeltek, de 1968 és 1991, a Szovjetunió fölbomlása közötti időben egy kivételével minden nyári és téli olimpia éremtáblázatát a kommunista szuperhatalom nyerte meg – az egyetlen kivételt az 1984-es szarajevói téli játékok jelentették, ahol az NDK sportolói bizonyultak a legeredményesebbeknek. A szovjet vezetés a sportversenyeket a politikai propaganda metaforájává tette: “Sportolóink által elért minden rekord, minden, a nemzetközi versenyeken aratott győzelem grafikusan mutatja az egész világ számára a szovjet rendszer előnyeit és erejét” – írta egyik számában a Szovjetszkij Szport, a legnagyobb szovjet sportlap, amely napjainkban is létezik.
A szovjetek tehát indultak, mint ahogy az amerikaiak és a britek is. A szervezők igyekeztek elejét venni az esetleges feszültségeknek a két blokkhoz tartozó országok küldöttségei között, ezért azt találták ki, hogy két külön helyszínen szállásolják el a nyugati és a keleti tömbhöz tartozó országokat, kvázi két olimpiai falu jött létre. A keleti országok, így Magyarország is a Balti-tenger partján fekvő Otaniemiben, míg a nyugati nemzetek Käpylä faluban kaptak helyet. A Nyugat-Kelet rivalizálás szerencsére az olimpia teljes ideje alatt kizárólag a sportra koncentrálódott, s nem került sor semmilyen politikai vagy ideológiai természetű incidensre a két tömb sportolói között.
A szervezés idején a helyszínek kijelölése nem okozott különösebb gondot, mivel az 1940-es olimpiára fölhúzott létesítmények többsége kiváló állapotban rendelkezésre állt, így végre valahára ötkarikás eseményeknek adhattak otthont. A központi helyszín az Olimpiai Stadion volt, amely abban a korban 70 000 néző befogadására volt alkalmas. Itt került sor a nyitó- és a záróünnepségre is. A nyitó ceremónián az olimpiai lángot utolsóként két finn atléta, az egyaránt a Repülő Finnek, a két háború közötti olimpiákat uraló közép- és hosszútávfutók generációjához tartozó Paavo Nurmi és Hannes Kolehmainen vihették, s utóbbit érte az a megtiszteltetés, hogy meggyújthatta az olimpiai lángot a stadion 72,71 méter magas tornyának tetején. A mindmáig a létesítmény szimbólumának számító torony azért ennyire magas, mert ezzel akarja kifejezni a világnak, hogy a gerelyhajítás Finnország (és egyébként más skandináv országok) nemzeti sportja. Ezen az olimpián volt először példa arra, hogy egy nő is zászlóvivő lehetett a nyitóünnepségen, ugyanis Uruguay lobogóját Estrella Puentes gerelyhajító vihette.
Az 1952-es olimpián ismét rekordot döntött a résztvevő nemzetek és sportolók száma. 69 ország 4955 sportolója, köztük 519 nő állt rajthoz 17 sportág 149 versenyszámában. Tizenhárom ország először vett részt az olimpián: Holland Antillák, Bahamák, Ghána (Aranypart néven), Guatemala, Hong Kong, Indonézia, Izrael, Nigéria, Thaiföld, Saarföld, a Kínai Népköztársaság, a Szovjetunió és Vietnám. Tajvan is szeretett volna indulni a játékokon, azonban miután a NOB engedélyezte a Kínai Népköztársaság sportolóinak részvételét, július 20-án (vagyis az első versenynapon) tiltakozásul visszalépett. Japán és Németország 1936 után vehetett részt ismét olimpián, utóbbi viszont nem teljes csapattal indult, mivel csak az NSZK sportolói alkották a német különítményt. A Saarföldi Protektorátus versenyzői (egyedül ezen az olimpián) saját zászlajuk alatt álltak rajthoz, az NDK pedig visszautasította a részvételt. A legnagyobb küldöttséggel a szovjetek képviseltették magukat, ugyanis 295 sportolójuk indult Helsinkiben. Az Egyesült Államok 286, a házigazda Finnország 258, Nagy-Britannia 257, Franciaország 245, Olaszország 231, Svédország 206, Németország 205 fős csapattal szerepelt. Magyarország 189 főből álló küldöttsége a kilencedik legnagyobb volt ezen az olimpián. 17 sportág szerepelt a műsoron, valamint demonstrációs jelleggel a kézilabda és a finn baseball.
Amikor a Cseh Lokomotív volt az olimpia hőse
Ezen az olimpián is számos kiváló sportteljesítményt láthattak azok, akiknek volt szerencséjük megtekinteni a versenyeket. Magyarországon erre akkor még nem volt lehetőség, mivel televízió nem lévén kizárólag a Magyar Rádió közvetítéseiből és az újságok híreiből értesülhettek az emberek a Helsinkiben zajló eseményekről, köztük a rengeteg magyar sikerről. Az előző játékokhoz hasonlóan ezúttal is Szepesi György és Gulyás Gyula (a napjainkban is aktív veterán sportriporter, Gulyás László apja) adtak helyszíni közvetítéseket a magyar rádióhallgatók számára.
Ha a magyar sikerektől kicsit eltekintünk, akkor ennek az olimpiának a legnagyobb alakja, mondhatni, sztárja egy csehszlovák közép- és hosszútávfutó volt. Emil Zátopek három aranyéremmel térhetett haza Helsinkiből, mivel 5000 és 10 000 méteren, valamint a maratonban is győzött – utóbbi számban úgy lett a legjobb, hogy előtte egyetlen nagy nemzetközi versenyen sem indult. A Cseh Lokomotív becenévre hallgató atléta 10 000 méteren megvédte londoni címét, mégpedig nem kis fölénnyel, hiszen a második helyezettet (a francia Alain Mimount) több, mint 15 másodperccel előzte meg. Két nappal később 5000 méteren ismét Mimount verte, a különbség azonban mindössze 0,8 másodperc volt. A maratonfutás során Zátopek a táv felénél állt az élre, s tempójával mindössze ketten tudták tartani a lépést. Végül 2:23:03 perc alatt teljesítette a picivel több, mint 42 kilométert, így harmadik helsinki aranyérmét is új olimpiai csúccsal szerezte meg. Emil Zátopek mindenkit meglepett nem mindennapi teljesítményével, mivel arcán és mozgásán nagyon sok esetben a fáradtság és a szenvedés látszott. Az akkor 29 éves atléta, a cseh hadsereg hadnagya, azzal magyarázta fantasztikus szereplését, hogy minden nap harminc kilométeres edzést tartott magának, amelyet sprintekkel és izomerősítő gyakorlatokkal tarkított. Zátopek számára nem csak a három aranyérem tette nagyon széppé ezt az olimpiát, ugyanis felesége, Dana Zátopková is rajthoz állt gerelyhajításban, s meg is nyerte azt két szovjet ellenféllel szemben.
A finnek nagyon bánhatták, hogy 1940-ben nem jött össze az olimpiarendezés, ugyanis ebben az esetben jó eséllyel rengeteg sikernek örülhetett volna a hazai közönség elsősorban azokban az atlétikai számokban, amelyekben 1952-ben Zátopek bizonyult a legjobbnak, hiszen a két háború között a Repülő Finnek generációjának tagjai uralták a közép- és hosszútávfutást az olimpiákon és egyéb nemzetközi versenyeken is. A második világháború azonban véget vetett ennek a korszaknak is, s az 1952-es helsinki olimpián Finnország atlétikában mindössze egyetlen bronzérmet szerzett, amelyet Tovio Hyytäinen ért el férfi gerelyhajításban.
Tízpróbában az amerikai Bob Mathias több, mint 900 pontos előnnyel védte meg olimpiai bajnoki címét, egyben ő lett az első, aki ebben a számban címvédést hajtott végre. Az amerikaiak egyébként magasan uralták az atlétikai számokat, ugyanis a 33 kiosztott aranyéremből 15-öt megszereztek, s az összes medáliának csaknem harmada lett az övék. Csehszlovákia a Zátopek-házaspár négy aranyérmének köszönhetően második lett a sportági éremtáblázaton, Ausztrália pedig a harmadik, ami annak volt köszönhető, hogy Marjorie Jackson nyerte a nőknél a 100 és a 200 méteres síkfutást is. Jackson később politikai pályára lépett, aminek keretében 2001 és 2007 között Dél-Ausztrália kormányzója volt. Napjainkban is él, immár 89. életévét tapossa. 1500 méteres síkfutásban a luxemburgi Joseph Bartel a papírformát alaposan felborítva lett első, megszerezve ezzel a miniatűr európai ország második olimpiai érmét és első aranyérmét.
Másodszor szerepelt az ötkarikás műsoron a kajak-kenu, amelyben a férfiak 10 000 méteres kenuegyesét az amerikai Frank Havens nyerte meg a magyar Novák Gábor előtt. Ez az eredmény azért különleges, mert Havens édesapja, Bill az 1924-es olimpián tagja lett volna az Egyesült Államok nyolcpárevezős egységének, azonban végül visszalépett az indulástól, mert nem akarta magára hagyni feleségét, aki első gyermekükkel volt terhes, s aztán a játékok idején adott életet neki. Ez a gyermek pedig nem más volt, mint Frank Havens.
Ökölvívásban az amerikaiak nyerték az aranyérmek felét, s hasonlóan jól szerepeltek kajak-kenuban a finnek is. A kosárlabdatornát az Egyesült Államok nyerte, amely a döntőben a Szovjetuniót győzte le. Kerékpárban Belgium nyerte meg mind a kettő országúti számot, a pályaversenyeken pedig Ausztrália és Olaszország szerzett 2-2 aranyérmet. Díjlovaglásban az a dán Lis Hartel lett az ezüstérmes, aki 12 évvel korábban tudta legyőzni gyermekkorában kialakult paralízisét. Sikerének azért is volt nagy visszhangja, mert ő volt az első nő, aki lovaglásban olimpiai érmet tudott szerezni, miután ez volt az első olimpia, amelyen a hölgyek is indulhattak a lovas számokban, igaz, a férfiak között. Vívásban az olasz Edoardo Mangiarotti összesen négy érmet szerzett: megnyerte az egyéni párbajtőrvívást (itt testvére, Dario lett a második helyezett) és tagja volt a győztes olasz csapatnak, ezenkívül pedig tőrvívásban két ezüstéremmel gazdagodott.
A labdarúgótornán az első fordulóban Jugoszlávia – Szovjetunió összecsapást rendeztek, amelynek pikantériát adott, hogy Sztálin és Tito viszonya pár évvel korábban erőteljesen megromlott, ami miatt Jugoszlávia külön utas politikát kezdett követni a kommunista tömbön belül. A jugoszlávok 3:1-re megnyerték a mérkőzést, s ezt a sikert a titoizmus sztálinizmus fölött aratott győzelmének tekintették.
Az olimpia legeredményesebb sportolóját a tornászok között találhatjuk, ugyanis a szovjet Viktor Sukarin négy aranyérmet és két ezüstöt nyert Helsinkiben. Győzött csapatban, egyéni összetettben, lólengésben és ugrásban, míg másodikként zárt gyűrűn és felemás korláton. A szovjetek a tizenöt tornászaranyéremből kilencet szereztek meg, s az olimpia legtöbb érmet szerzett sportolója egy szovjet tornász volt Maria Gorohovszkaja személyében, aki hét érmet: két aranyat és öt ezüstöt nyert. Súlyemelésben a hét aranyérmen az Egyesült Államok és a Szovjetunió osztozott 4:3 arányban. Birkózásban a szovjetek a tizenhat súlycsoportból hatot megnyertek. India zsinórban ötödjére nyerte meg a gyeplabdatornát, műugrásban mind a négy aranyérmet az amerikaiak szerezték. Úszásban magyar-amerikai uralom érvényesült, ugyanis a 11 számból 8-at ennek a két országnak versenyzői nyertek meg. A magyar eredményekről lentebb esik szó. Érdekesség a sportággal kapcsolatban, hogy ez volt az utolsó olimpia, amelyen a mellúszószámokban szabályosnak tekintették a mai pillangóúszásra emlékeztető úszótechnikát, a pillangózást. A következő olimpiától kezdve a pillangóúszás már önálló úszásnemként szerepelt.
Az összesített éremtáblázatot az Egyesült Államok nyerte 40 arany-, 19 ezüst- és 17 bronzéremmel. A Szovjetunió lett a második (22-30-19), az első tízbe pedig a magyarok mellett Svédország, Olaszország, Csehszlovákia, Franciaország, Finnország, Ausztrália és Norvégia került be. Összesen 43 ország szerzett érmet a 69-ből, köztük Bulgária története során az elsőt. Igen furcsára sikeredett a németek visszatérése: összesen 24 érmet szereztek, ám ez 7 ezüst és 17 bronz leosztásban jött össze! Valószínűleg manapság is ritkaságszámba menne, ha egy nemzet 24 megszerzett medáliával csupán az éremtáblázat 28. helyén tudna végezni.
A legerősebb magyar ötkarikás szereplés
Magyarország 189 sportolóval: 162 férfivel és 27 nővel képviseltette magát az 1952-es olimpián. Olimpikonjaink 15 sportágban indultak. A nyitóünnepségen a négy évvel korábbihoz hasonlóan ismét Németh Imre, immár olimpiai bajnok kalapácsvető vihette a magyar zászlót. Némethnek (akit egy évvel később a Népstadion első igazgatójának választottak) ezúttal nem sikerült a dobogó tetejére fölállnia, mivel bronzérmet szerzett, ám ettől az eredménytől a magyar szurkolók mellett valószínűleg neki sem volt rossz kedve, mivel a szám új olimpiai bajnoka Csermák József lett, aki 60,34 méteres világcsúccsal nyerte az ötkarikás versenyt. Németh Imre mellett bronzérmes lett még Róka Antal 50 kilométeres gyaloglásban, Földessy Ödön távolugrásban, valamint a Zarándi László, Varasdi Géza, Csányi György, Goldoványi Béla összeállítású 4×100 méteres váltó. Ami Németh Imrének nem sikerült, Papp Lászlónak és Takács Károlynak igen. Papp László Helsinkiben második olimpiai bajnoki címét szerezte, mivel ismét megnyerte a nagyváltósúlyú ökölvívók tornáját, Takács Károly pedig az önműködő sportpisztoly kategóriában diadalmaskodott. Itt tanítványa, az akkor mindössze 17 éves Kun Szilárd lett az ezüstérmes.
Ahogy föntebb már említettem, úszásban remekül szerepeltek a magyarok, hiszen a tizenegyből négy számot megnyertek. Mind a négy siker a hölgyekhez kapcsolódik, hiszen Szőke Katalin győzött 100 gyorson, Gyenge Valéria nyerte meg a 400 méteres gyorsúszást, Székely Éva 200 mellen nem talált legyőzőre, s a Novák Ilona, Temes Judit, Novák Éva, Szőke Katalin, Littomeritzky Mária összeállítású 4×100 méteres váltó is győzött. Utóbbiak nevéhez fűződik az úszóversenyek egyetlen világcsúcsa is. Az öt női számból négyet a magyarok nyertek, a mieinken kívül csupán a Dél-Afrikai Unió tudott női úszásban aranyérmet szerezni ezen az olimpián. Novák Éva a váltóarany mellé két egyéni ezüstérmet is szerzett, mivel 400 gyorson Gyenge Valériától, 200 mellen Székely Évától kapott ki. A győztes váltóban ugyancsak helyet kapó Temes Judit szintén szerzett egyéni érmet, mégpedig egy bronzot 100 gyorson.
Birkózóink is alaposan kitettek magukért Helsinkiben, hiszen összesen 2 arany-, valamint 1-1 ezüst- és bronzérmet szereztek. Olimpiai bajnok lett a kötöttfogású Hódos Imre légsúlyban, az ugyancsak kötöttfogású Szilvásy Miklós pedig váltósúlyban. Ugyancsak a kötöttfogásúaknál született az egyetlen magyar ezüstérem is, amelyet a pehelysúlyú Polyák Imre érdemelt ki. Az egyetlen bronzérem a szabadfogású szakágban jött össze, ahol középsúlyban Gurics György lett harmadik. A magyar birkózók a sportági éremtáblázaton a szovjetek és a svédek mögött harmadikok lettek.
A torna is egy nagy magyar sikersportág volt abban a korszakban, így nem csoda, hogy tornászaink is alaposan kivették részüket minden idők legerősebb magyar ötkarikás szerepléséből. Valamennyi érmünket, szám szerint nyolcat, a nők szállították. A legtöbb érmet Korondi Margit szerezte, aki felemás korláton olimpiai bajnok lett 19,4 pontos eredménnyel. Szerzett egy ezüstérmet is az összetett csapat tagjaként, amelyben Bodó Andrea, Karcsics Irén, Keleti Ágnes, Köteles Erzsébet, Kövi Mária, Tass Olga és Vásárhelyi Edit voltak a társai. Korondinak azonban a bronzgyűjteménye a legnagyobb erről az olimpiáról, ugyanis gerendán, talajon, egyéni összetettben és az összetett együttessel megegyező összetételű kéziszercsapat tagjaként is harmadik lett. Talajon Keleti Ágnestől, a világ legidősebb élő olimpiai bajnokától kapott ki, aki idén január 9-én ünnepelte 100. születésnapját. Keleti a talajarany és a csapatezüst mellett szintén tagja volt a bronzérmes kéziszercsapatnak, s ugyancsak harmadik helyen végzett felemás korláton, ahol Korondi Margit visszaadta neki a kölcsön kenyeret, ugyanis ott ő győzött. Keleti Ágnesnek egyébként óriási szerencséje volt abban, hogy egyáltalán eljuthatott erre az olimpiára, ugyanis zsidó származása miatt kis híján Auschwitzban végezte a második világháború idején, azonban hamis papírokkal sikerült elkerülnie a deportálást.
Természetesen a vívók sem maradhattak ki a magyar éremesőből. Ez olyannyira így történt, hogy férfi kardvívásban 1912 után ismét hármas magyar siker született, mivel Kovács Pál, Gerevich Aladár és Berczelly Tibor állhattak föl a szám dobogójára ebben a sorrendben. A kardcsapat szintén győzött, amelynek a három egyéni érmes mellett az első olimpiáján szereplő Kárpáti Rudolf, Papp Bertalan és Rajcsányi László voltak még tagjai. A férfi tőrcsapat (Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Maszlay Lajos, Palócz Endre, Sákovics József, Tilli Endre) bronzérmes lett, míg az egyetlen női számban, az egyéni tőrvívásban a kétszeres címvédő Elek Ilona (aki Gerevich Aladár mellett másik magyarként tudott 1936-ban és 1948-ban is aranyérmet szerezni) ezúttal ezüstérmes lett, mivel az olasz Camber jobbnak bizonyult nála. A sportág éremtáblázatát egyébként éppen az olaszok nyerték a magyarok előtt a föntebb már említett Edoardo Mangiarotti éremhalmozásának köszönhetően. E két országon kívül még a tőrvívást uraló franciák tudtak aranyérmet szerezni ebben a sportágban.
Indult ezen az olimpián az Aranycsapat, azaz férfi labdarúgó-válogatottunk is, amely meg sem állt az aranyéremig. Románia, Olaszország, Törökország és Svédország legyőzése után a döntőben Jugoszlávia következett, amely hetven percen keresztül jól tartotta magát, azonban Puskás Ferenc és Czibor Zoltán góljaival végül a magyarok kerekedtek felül, ezzel az Aranycsapat története legnagyobb sikerét aratta, egyben elindította Magyarország olimpiai sikersorozatát a fociban. Bár a sportkedvelők nem elhanyagolható hányada minden bizonnyal kívülről fújja az Aranycsapat névsorát, de a történelmi hűség kedvéért szerepeljen itt is: Bozsik József, Budai László, Buzánszky Jenő, Csordás Lajos, Czibor Zoltán, Dalnoki Jenő, Grosics Gyula, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Kovács Imre, Lantos Mihály, Lóránt Gyula, Palotás Péter, Puskás Ferenc és Zakariás József.
Egy másik labdajátékban is magyar győzelem született. Ez mi más is lehetne, mint a vízilabda, amelyben férfi válogatottunk a londoni vereség után visszaszerezte ötkarikás trónját. A négyes döntőben a címvédő olaszokat és az amerikaiakat is fölényesen verte a csapat, amely Jugoszlávia ellen is nyert, így története során harmadszor lett olimpiai bajnok. A csapat összetétele: Antal Róbert, Bolvári Antal, Fábián Dezső, Gyarmati Dezső, Hasznos István, Jeney László, Kárpáti György, Lemhényi Dezső, Markovits Kálmán, Martin Miklós, Szittya Károly, Szívós István és Vízvári György.
A 16. magyar aranyérmet a Benedek Gábor, Kovácsi Aladár, Szondy István összetételű férfi öttusacsapat szerezte, amely a sportág első magyar olimpiai bajnoki címét tudhatja magáénak. A magyar pentatlonosok a másik két éremből is hazahoztak egyet-egyet, ugyanis egyéniben Benedek Gábor lett a második, Szondy István pedig a harmadik – a győzelem a svéd Lars Hallé lett. Kajak-kenuban is megszülettek az első magyar ötkarikás érmek: Novák Gábor C-1 10 000 méteren, Parti János pedig C-1 1000 méteren lett ezüstérmes, míg a Varga Ferenc, Gurovits József kajakpáros 10 000 méteren bronzérmet szerzett.
A magyar sportolók tehát összesen 16 arany-, 10 ezüst- és 16 bronzérmet szereztek ezen az olimpián, ami mind a mai napig hazánk történetének legerősebb olimpiai szereplése. A magyar csapat ezzel a remek teljesítménnyel az éremtáblázat harmadik helyén végzett, s Magyarország végleg bekerült a sporthatalmak közé, s ebből a csoportból szerencsére mind a mai napig nem esett ki annak ellenére sem, hogy azóta voltak egészen gyenge olimpiák is magyar szempontból, s a helsinki teljesítményt nem sokszor sikerült megközelíteni. Ami a pontszerzéseket illeti, sportolóink hat 4., kilenc 5. és hét 6. helyezést értek még el, s összesen 269 olimpiai pontot szereztek, ami hetvennel volt több az 1948-as mérlegnél, s természetesen új magyar csúcs volt.
Ez volt az 1952-es helsinki olimpia összefoglalója. Az olimpiatörténeti cikksorozat következő részében az 1956-os melbourne-i játékok kerülnek terítékre, amellyel kapcsolatban sok mindenről lesz szó.
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
Az olimpiatörténeti cikksorozat eddigi írásai megtalálhatóak erre a linkre kattintva!
A kiemelt kép forrása: hu.olympicsworlds.com