Ösztönzik a sportolókat a környezettudatosságra

VIDEÓVAL – Pár hónappal ezelőtt bemutattam egy francia környezetvédelmi kezdeményezést, amelyet egy korábbi rögbijátékos hívott életre. A Fair Play A Földért nevet viselő program most egy kihívást hirdetett a francia sportolók számára, amelynek az a lényege, hogy minél környezettudatosabban éljenek és versenyezzenek. A kihívás akár a magyar sportolók számára is hasznos lehet, mint ahogy az egyszerű hétköznapi emberek számára is, ezért kerül bemutatásra a Zöld Sport rovatban.

Tavaly novemberben volt szó itt a Sportudvaron arról, hogy Franciaországban Fair Play A Földért (Fair Play Pour Planéte) néven Julien Pierre volt rögbijátékos létrehozott egy programot, amelynek az a célja, hogy a sportvilág is ki vegye részét a környezetvédelemből. Az elképzelések szerint a programhoz csatlakozó sportolók, klubok és rendezvények feladata az lenne, hogy tevékenységüket, működésüket minél környezettudatosabbá tegyék, többek között a hulladéktermelés és az élelmiszerfogyasztás terén. Julien Pierre ezen a héten interjút adott a Le Figaro francia napilapnak, s ebben beszámolt a Fair Play A Földért eddigi eredményeiről, mert bizony, fél év alatt rengeteg mindent sikerült elérni.

Arról én is beszámoltam, hogy az Olympique Lyon labdarúgócsapata csatlakozott a kezdeményezéshez. Pierre természetesen ezt egy nagyon komoly eredménynek tartja, egyben kellemes meglepetésnek is nevezte, mivel nem számított rá, hogy a nagy profi sportegyesületek ilyen hamar rákattannak erre a programra. Az eddig jelentkezett klubok többsége félprofi vagy amatőr státuszú. Vannak közöttük foci-, rögbi-, röplabda- és kézilabdacsapatok is. Emellett megállapodást kötöttek a francia rögbiligával, amelynek keretében a következő szezonban számos akcióra fog sor kerülni. “Építkezünk, előrehaladunk” – mondta Julien Pierre.

Ami a sportolókat illeti, Pierre elmondása szerint egyre többen csatlakoznak egyénileg is a kezdeményezéshez. Közülük a magyar sportkedvelők körében minden bizonnyal Nikola Karabatic kézilabdázó a legismertebb. Nemrég ő is tagja lett a Fair Play A Földért etikai tanácsának, amely többek között azt értékeli, hogy a csatlakozott személyek, egyesületek, rendezvényszervezők mennyire felelnek meg a megfogalmazott elvárásoknak a környezetvédelem terén. Pierre elmondta, hogy egyre több sportesemény szervezői is érdeklődnek a program iránt, s minden remény megvan arra, hogy egyre több és több résztvevője lesz a kezdeményezésnek.

Franciaország 2023-ban rögbivilágbajnokságot fog rendezni, amelynek szervezői a kezdetektől fogva környezettudatos rendezésre készülnek. Julien Pierre, az egykori rögbis természetesen nagyon örül ennek, mert szerinte a sportnak rendkívül fontos szerepe van a társadalom érzékenyítésében, s a rögbi-vb szervezőinek környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedései maximálisan ezt a célt szolgálják, s ezzel – ahogy Pierre fogalmazott – akár történelmet is írhatnak. “Csökkenteni kell a sport karbonlábnyomát. A sport ezzel tud a leginkább példát mutatni” – mondta.

Az interjúban ezután rátértek a Fair Play A Földért legújabb akciójára, amelyet szerdán hirdettek meg. Ennek keretében egy tíz pontból álló kihívást fogalmaztak meg, amely elsősorban a profi és amatőr sportolóknak szól, de amúgy mindenki másnak is, hiszen olyan feladatokat kell a kihívás részeként megoldani, amelyeket mindenki könnyedén meg tud tenni, s érdemes is megtennie. Ahogy Pierre fogalmazott, a legapróbb gesztusokkal is sokat lehet tenni a környezeti állapotok javításáért a sportban, ami nagyon fontos, hiszen a sport által hagyott karbonlábnyom mindannyiunk életére kihatással van – függetlenül attól, hogy sportolunk-e, vagy sem. “Amennyiben sikerül legalább egy pici előrelépést elérni mindennapos szokásaink megváltoztatásában, már azzal is elérhetjük azt, hogy a sport holnap kisebb környezeti terheléssel működjön” – hangoztatta Julien Pierre, aki leszögezte, hogy ez csak az első lépés lenne, s utána szépen sorjában jönnek a további teendők, hiszen a végső cél: a karbonsemleges sportvilág létrehozatala még igen messze van, hiába akad egyre több kezdeményezés a világon, amely ezért küzd. Természetesen kulcsfontosságú a fiatal generáció megszólítása, s a mostani kihívás is elsősorban a fiataloknak szól. Pierre szerint amennyiben sikerül a lehető legkorábbi életszakaszban érzékennyé tenni a fiatalokat a környezetvédelem és a környezettudatosság iránt, akkor otthon, az iskolában, a sportpályán, s minden más helyen zöld életmódot fognak folytatni, s ezt átadhatják szüleiknek, testvéreiknek, s később saját családjuknak is, a barátokról nem is beszélve.

A kihívás keretében megvalósítandó feladatokat egy letölthető poszteren ábrázolták az ötletgazdák, akik kijelentették, hogy egy klubházban már napjainkban megvalósult mind a tíz lépés. A poszter a közösségi médiában is elérhető látványos grafikákkal és gifekkel, hogy megmagyarázzák, miért kell csökkenteniük az embereknek hulladéktermelésüket, s fokozniuk a szemét szelektív gyűjtését. Julien Pierre elmondása szerint Franciaországban évente egy lakosra 440 kilogramm szemét jut, vagyis az ország összesített hulladéktermelése 29,3 milliárd kilogrammot tesz ki. “Csökkentenünk kell ezt a mennyiséget! Ez a pedagógiai és edukatív üzenetünk az emberek érzékenyítésének terén” – mondta Pierre.

A tíz kihívás a következő:

  1. Az edzésekre és a versenyekre lehetőleg gyalog, kerékpárral, tömegközlekedéssel, robogóval vagy telekocsival kell menni.
  2. Az öltözőkben, a nézőtéren, a pályán és az eljutáshoz használt járműveken is össze kell gyűjteni és szelektálni kell a hulladékot.
  3. Gondolni kell az árammal működő berendezések, különösképpen a lámpák, számítógépek ésszerű használatára – amikor nem használjuk ezeket, legyenek kikapcsolva.
  4. Küzdeni kell a klubok élelmiszerpazarlása ellen.
  5. A zuhanyzásnak egy zene átlagos ideje alatt kell lezajlania.
  6. Minden klubnál ki kell nevezni egy környezetvédelmi felelőst.
  7. Szezonális termékeket kell vásárolni, mégpedig a lehető legrövidebb beszerzési úton keresztül.
  8. A szezon elején egy napot rá kell szánni a használt eszközök és ruházat lecserélésére.
  9. Környezetvédelmi napot kell tartani évente legalább egyszer.
  10. El kell felejteni az eldobható és egyszer használatos műanyagokat.

A kihívás lényeges eleme, hogy a sportolók és a klubok a közösségi médián keresztül megosztják konkrét cselekvéseiket írásos bejegyzés vagy videó formájában. A már említett Nikola Karabatic és sok más francia sportoló is tett közzé videót, amelyben bemutatja, hogyan igyekszik minél zöldebben élni és sportolni. Ezek egyszerű alapdolgok, de még mindig sokan nem teszik meg, ezért küzdeni kell, hogy minél előbb a hétköznapok részévé váljanak. Julien Pierre elmondása szerint az év végén megválasztják a kihívás győzteseit, akik többek között a legtöbb, a legeredetibb és a leglátványosabb környezettudatossági erőfeszítés kategóriájában lehetnek a legjobbak.

Nikola Karabatic videója:

Julien Pierre-t az interjúban arról is kérdezték, hogy mely sportágak mutatnak érdeklődést a projektje iránt, egyáltalán, lehet-e különbséget tenni a sportok között az érdeklődés nagyságának tekintetében. Pierre erre azt felelte, hogy nagyon sok sportág szereplői fogékonyak a környezetvédelem iránt. Azt elismerte, hogy a lyoni fociklub csatlakozása komoly hírnevet, egyben rangot adott a programnak, de vannak érdeklődők a rögbiből, a kosárlabdából, az úszásból, a jégkorongból és sok más sportból. Arra a kérdésre, hogy pl. a technikai sportok esetében nem volna-e nehezebb a megfogalmazott környezetvédelmi céloknak való megfelelés, Pierre azt válaszolta, hogy még nem kezdett egyeztetéseket az ezekben a sportágakban érdekelt szereplőkkel, az ugyanakkor nagy probléma, hogy a világ egyre több nemzetközi versenyt szeretne rendezni több résztvevővel, több csapattal. Márpedig a nagy utazások, a rengeteg szurkoló szállítása elképesztő mennyiségű üvegházhatású gáz termelésével jár. Pierre kifakadt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) azon, egyébként általam egyszerűen baromságnak tartott, nemrég megjelent elképzelésén, miszerint a jövőben kétévente rendeznék meg a világbajnokságot. A Fair Play A Földért alapítója szerint le kell állni a nemzetközi sportversenyek exponenciális növekedésével, mert ez nem segíti, sőt, rontja a környezetvédelem érdekében folytatott küzdelem kilátásait. Pierre az áprilisban kettő nap alatt befuccsolt anyagias, sportszakmaiatlan elképzelés, a labdarúgó Európai Szuperliga kapcsán is éles kritikát fogalmazott meg, miszerint ezzel az új sorozattal is csak a környezeti terhelés nőtt volna.

Szerintem egy igen jó ötlet ez a kihívás, mert az ebben foglaltak jelentős részét nem csak a sportélet szereplői, hanem mindenki más is végre tudja hajtani saját környezetében, s ha ez egy szép napon megvalósul, akkor sokat lehet tenni a Földért. A föntebb fölsorolt tíz pont végrehajtását a magyar sportolók, sportklubok, sporteseményeket szervezők figyelmébe is nagyon ajánlom, hiszen a környezetvédelem nem országfüggő, csupán akarat kérdése.

Nem akarsz lemaradni a Zöld Sport cikkeiről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: vasarhely24.com

Leave a Reply