London 1908: Az első olimpia, amely hasonlított a jelenkori játékokra

A Sportudvar olimpiatörténeti cikksorozatának negyedik részében az 1908-as londoni játékok kerülnek terítékre. Ez volt az első olimpia, amely hasonlított napjaink hasonló seregszemléire: először itt volt nyitó- és záróünnepség, itt vonultak fel a résztvevő nemzetek zászlóvivő vezetésével, s itt osztottak először aranyérmeket a győzteseknek. Robbanásszerűen megnőtt a sportolók száma, hiszen több, mint 2000-en tették tiszteletüket az olimpián, köztük 66 magyar, aki végül kilenc éremmel tért haza. Az 1904-es St. Louis-i olimpia viszonylag sikeres megrendezése után az olimpiai mozgalom helyzete egyre erősödött, hiszen sikerült bebizonyítani, hogy a játékokra nem csak Európában, hanem a világ más részein is van igény. Az már 1904 előtt eldőlt, hogy az 1908-as seregszemlére az öreg kontinensen fog sor kerülni. A britek ugyan még 1900-ban nagyon hajtottak azért, hogy

Végletekig kiélezett büntetőpárbaj, inspirálatlanul játszó Fernandes – az EL-döntő legfőbb tanulságai

A Villarreal győzelmét hozta a labdarúgó Európa Liga 2020-2021-es szezonja, miután a gdánski döntőben a spanyolok egy maratoni hosszúságú tizenegyespárbajban múlták fölül az előzetesen esélyesebbnek tartott Manchester Unitedet. A közepes színvonalat hozó fináléban akadtak pozitív és negatív momentumok egyaránt - a Sportudvar most ezeket foglalja össze. POZITÍVUMOK Egy végletekig kiélezett büntetőpárbaj Kevés példát találni arra a labdarúgás múltjában, hogy egy tizenegyespárbajban huszonkét rúgást kell elvégezni ahhoz, vagyis minden, a 2x15 perces hosszabbítás végén pályán lévő játékosnak oda kell állnia a büntetőponthoz, hogy eldőljön egy mérkőzés. Tegnap este Gdánskban pontosan ez történt. Annyira jól rúgták a tiziket a csapatok, hogy az utolsó párra, vagyis a két kapusra is szükség volt annak eldöntéséhez, hogy ki nyerje a második számú európai kupát idén. Tényleg mindenki tökéletesen

A sportot sem kíméli a fehérorosz cirkusz

Nagy vihart kavart az az incidens, amelynek keretében a fehérorosz hatóságok eltérítettek egy Athénból Vilniusba tartó repülőgépet, hogy Minszkben leszedjenek róla egy befolyásos, rendszerellenes újságírót, aki jelenleg is őrizetben van. A történtek után egy sor ország tiltotta meg légi járatai számára a fehérorosz légtér használatát, s felfüggesztették az országgal fönnálló légi kapcsolataikat. Fehéroroszország (vagy Belorusszia) tavaly augusztus óta súlyos politikai válságon megy keresztül, amely miatt már a sportban is több érdekes esemény történt. Jelenleg is zajlik Rigában a jégkorong-világbajnokság, amelyet Minszkkel közösen kellene megrendeznie a lett fővárosnak, azonban a szponzorok nyomására elvették a fehéroroszoktól a rendezési jogot. Rigában is áll a bál a napokban történtek miatt, mert a főpolgármester a fehérorosz ellenzék által használt régi nemzeti zászlóval cserélte föl a