Stockholm 1912: Ahol két atléta vitte a prímet

A modern éra ötödik olimpiájára Észak-Európában került sor, ahol újfent megdőlt a résztvevő sportolók számának rekordja. Stockholmban alkalmaztak először hangosbemondókat, s ezen az olimpián nagyot fejlődött az időmérés is. A magyarok kisajátították a kardvívást, míg atlétikában egy finn és egy amerikai klasszisról szóltak a versenyek, akik aztán az egész játékok legnagyobb alakjaivá váltak. A Sportudvar olimpiatörténeti cikksorozatának legújabb részében az 1912-es stockholmi olimpia kerül górcső alá.

Arról, hogy Stockholm lesz az 1912-es olimpia házigazdája, 1909. május 27-én, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Berlinben megtartott 10. közgyűlésén született döntés. A svéd főváros volt az egyetlen pályázó, hiszen Pierre de Coubertin báró, NOB-elnök már évek óta nagy szorgalmazója volt annak, hogy Észak-Európában is legyen olimpia. Az is egy nagy célkitűzése volt Coubertinnek, hogy mind az öt kontinens részt vegyen a játékokon, így – elsősorban az ő ösztönzésére – története során először Japán is elindult az ötkarikás seregszemlén.

Nem ez volt azonban az olimpia egyetlen újítása, ugyanis először Stockholmban alkalmaztak hangosbemondókat a különböző helyszíneken a nézők tájékoztatása céljából, s itt használtak első alkalommal fél-elektromos időmérőket az atlétikai versenyek során. Az is újdonsága volt a modern éra ötödik olimpiájának, hogy rövid ideig (július 6-ától 22-ig, azaz 16 napig) tartott, s nem egy kereskedelmi kiállítás keretein belül bonyolították le.

Az előző, londoni játékokon robbanásszerűen megnőtt a résztvevő sportolók száma, hiszen több, mint kettőezren indultak a különböző versenyeken. Stockholmban – ha jóval kisebb mértékben is -, de folytatódott a növekedés, ugyanis 28 ország 2407 sportolója, köztük 48 nő (a mezőny 2%-a) állt rajthoz 14 sportág 102 versenyszámában. A hölgyek száma is rekordot döntött, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy először ezen az olimpián rendeztek a szebbik nem tagjai számára úszó- és műugróversenyeket.

A szervezők szerették volna jelentősen csökkenteni a műsoron szereplő sportágak számát, és csupán az atlétikát, a tornát, a birkózást és az úszást tartották volna meg. Miután több ország is tiltakozott a svéd tervek ellen, ezért a NOB 1910-es és 1912-es közgyűlésén is úgy határozott, hogy többek között a rögbit, az íjászatot és a golfot leveszi az olimpia programjáról, ugyanakkor olyan sportágakat, mint pl. a kerékpár vagy az evezés, fönntartott rajta. Új sportágként debütálhatott 1912-ben az öttusa, amelyet maga Pierre de Coubertin talált ki kifejezetten az olimpiára. Az öttusa már akkor is abból az öt számból állt össze, mint ma, vagyis futásból, úszásból, lovaglásból, vívásból és lövészetből. 12 év után szerepelt ismét a játékokon a lovaglás, ugyanakkor lekerült a műsorról az ökölvívás, mert a korabeli svéd jog tiltotta a sportág gyakorlását.

A következő sportágak szerepeltek a műsoron:

  • Atlétika
  • Birkózás
  • Evezés
  • Kerékpár
  • Kötélhúzás
  • Labdarúgás
  • Lovaglás
  • Műugrás
  • Öttusa
  • Sportlövészet
  • Tenisz
  • Torna
  • Úszás
  • Vitorlázás
  • Vívás
  • Vízilabda

Érdekesség, hogy ezen az olimpián nem csak sport-, hanem művészeti versenyekre is sor került, hiszen első alkalommal rendezték meg a művészeti olimpiát. Ennek is Pierre de Coubertin volt az ötletgazdája, s ugyan a svéd szervezők kezdetben ellenezték létrejöttét, végül azonban mégis Stockholmban debütált ez az újfajta olimpia, amelynek programjában építészeti, szobrászati, festészeti, zeneművészeti és irodalmi megmérettetések szerepeltek.

Összesen 28 ország vett részt az olimpián. A már említett Japán mellett először szerepelt saját csapattal a játékokon Szerbia, Egyiptom, Izland, Luxemburg és Portugália. A legtöbb sportolót természetesen a házigazda svédek adták, akik 444 versenyzőt küldtek csatába. Érdekesség, hogy mezük színvilága a ma ismert svéd zászló ellentétje volt, vagyis sárga alapon kék kereszt. A britek 279 sportolóval a második legnagyobb küldöttséggel rendelkeztek, a harmadik legnagyobb csapata pedig Norvégiának volt, amely 191 versenyzővel szerepelt. A többi skandináv ország, vagyis Dánia, s az akkoriban orosz uralom alatt álló Finnország is hatalmas küldöttséggel vett részt a stockholmi olimpián, de a német, a francia és az orosz csapat is jelentősnek volt mondható, mint ahogy a magyar is, amelyről lentebb még esik szó.

Az olimpia központi helyszíne az Olimpiai Stadion volt, amelyben 35 000 néző fért el. A mind a mai napig lényegében eredeti formájában álló létesítményben rendezték az atlétikai versenyeket, a tornászszámokat, illetve a nyitó- és záróünnepséget is. A többi sportág eseményeire további tíz helyszínen került sor, amelyek abszolút alkalmasak is voltak az adott sportágak fogadására.

A stockholmi Olimpiai Stadion ma is nagyban hasonlít eredeti formájára. (Forrás: Wikimedia Commons)
Hannes Kolehmainen, az első repülő finn
Hannes Kolehmainen (bal oldalon) négy éremmel térhetett haza Stockholmból, miután középtávfutásban verhetetlennek bizonyult. (Forrás: Wikimedia Commons)

Amikor a stockholmi olimpia eredményei szóba kerülnek, minden hazai és külföldi összefoglalóban két atléta nevét szokták kiemelni. Egyikőjük Hannes Kolehmainen finn középtáv- és mezei futó, aki az 1912-es játékokon három arany- és egy ezüstérmet szerzett. Első győzelmét július 8-án aratta, amikor tízezer méteren negyven másodperces előnnyel ért célba a másodikként befutó amerikai Lewis Tewanima előtt. Kettő nappal később legveszélyesebb ellenfele, a francia Jean Bouin 15 perc 5 másodperces eredménnyel megdöntötte az ötezer méter világcsúcsát az előfutamok során. A döntőben az elejétől a végéig fej-fej mellett haladtak ők ketten, azonban a célegyenesre ráfordulva Kolehmainen robbantott, amire Bouin már nem tudott reagálni, így a finn 14:36.6 másodperces eredménnyel (vagyis új világcsúccsal) megnyerte ezt a számot is. Harmadik aranyérmét egyéni mezei futásban szerezte, s ugyanennek a számnak csapatversenyében ezüstérmet nyert. Kolehmainen éremgyűjteménye tovább is bővülhetett volna, ha a finnek a naptár sűrűsége miatt nem lépnek vissza a háromezer métertől, azonban így is hat nap alatt három aranyérmet nyert, ami manapság is megsüvegelendő teljesítmény lenne. Sokan Kolehmainent tartják az első repülő finnek, vagyis azon finn atlétageneráció első tagjának, amely közel harminc éven át uralta a középtávfutást. Kolehmainen egyébként az 1920-as olimpián is nyert egy aranyérmet, mégpedig maratonfutásban.

Jim Thorpe, a balszerencsés hős

Az amerikai Jim Thorpe volt az 1912-es olimpia másik nagy sztárja, aki szintén atlétikában, de nem futásban, hanem a kombinált számokban ért el kiváló eredményeket. A 187 cm magas, 83 kg-os Thorpe előbb ötpróbában (távolugrás, gerelyhajítás, 200 méteres síkfutás, diszkoszvetés, 1500 méteres síkfutás) nyert meg minden számot, majd a tízpróbán belül valamennyi számban világcsúcsot állított föl, így hatalmas fölénnyel nyerte a pontversenyt. A 25 éves sportoló tehát két aranyérmet nyert, teljesítményéhez pedig Theodore Roosevelt amerikai elnök, II. Miklós orosz cár és V. Gusztáv svéd király is gratulált – utóbbi a világ legnagyobb atlétájának nevezte Thorpe-ot.

Egy bizonyos idővel később egy Connecticut állambeli újság arról számolt be, hogy Jim Thorpe kevéssel az olimpia előtt fizetést fogadott el egy Észak-Karolinában működő baseballklubtól, hogy náluk szerepeljen néhány mérkőzésen. Thorpe elismerte, hogy pénzt fogadott el szolgálataiért, de állítása szerint nem a pénzért, hanem a játék öröméért szerepelt a szerény csapatban. Mivel akkoriban is tiltott volt az olimpián profi sportolók szereplése (a vívást leszámítva), ezért a NOB 1913-ban elvette Thorpe két aranyérmét. Ez volt a játékok történetének első esete, hogy valakit utólag megfosztottak érmeitől.

Jim Thorpe egész életében rehabilitálásáért harcolt, azonban egészen 1982-ig kellett várni arra, hogy a NOB – akkori elnökén, Juan Antonio Samaranchon keresztül – bocsánatot kérjen tőle a 69 évvel korábban meghozott döntésért, s visszaszolgáltassa számára a két medáliát. Az érmeket azonban maga Thorpe már nem tudta átvenni, ugyanis 29 évvel korábban meghalt… Helyette fia, Jack tehette meg ezt, aki akkor úgy nyilatkozott, biztos benne, hogy apja köztünk van, s nem tudná szavakba önteni háláját.

Jim Thorpe öt- és tízpróbában sem talált legyőzőre, azonban professzionalizmusa miatt a NOB egy évvel később elvette tőle két aranyérmét, amelyet csaknem három évtizeddel halála után kapott vissza. (Forrás: Wikimedia Commons)
Az olimpia további jelentős történései

Természetesen nem csak Hannes Kolehmainen és Jim Thorpe miatt volt érdemes figyelemmel kísérni ezt az olimpiát, hiszen több más sportoló is komoly teljesítményre volt képes, így pl. a svédek sportlövője, Oscar Swahn, aki 64 évesen tagja volt a futó szarvasokra irányuló lövészetet megnyert svéd csapatnak, ezzel pedig a játékok történetének legidősebb bajnokává vált. Ezen az olimpián született atlétikában a történelem első 100-200 duplája, ugyanis az amerikai Ralph Craig 100 és 200 méteres síkfutásban is a legjobbnak bizonyult Stockholmban. Az ausztrál Fanny Durack lett az úszótörténelem első női olimpiai bajnoka azzal, hogy megnyerte a 100 méteres gyorsúszást. A német Gottfried Fuchs tíz gólt szerzett a Németország – Oroszország (16:0) labdarúgó-mérkőzésen. Kötöttfogású birkózásban az orosz Martin Klein 11 órányi küzdelem végén tudta legyőzni a finn Alfred Asikainent az elődöntőben. Ez volt az olimpiatörténelem leghosszabb ütközete, amelynek során harminc percenként szüneteket tartottak, hiszen a birkózóknak akkoriban is kellett pihenniük. Ennek ellenére Kleint olyannyira kimerítette ez a csata, hogy a döntőre fáradtság miatt nem tudott kiállni. Az olimpiákon egészen 1924-ig nem volt időlimit a birkózómérkőzésekre vonatkozólag, így nem egyszer volt példa arra, hogy órákig tartott egy mérkőzés. Ugyancsak birkózásban, mégpedig az ún. „nehéz-könnyű” szakágban két ezüstérmet osztottak ki, mivel a finálé döntetlennel végződött, holott kilenc órán át gyűrték egymást a felek. Amíg a kardvívást a magyarok dominálták, addig tőrvívásban a franciák tehettek volna hasonlóképpen, azonban ők nem álltak rajthoz ebben a számban, mert az érvényben lévő szabályozás elleni tiltakozásképpen bojkottálták a versenyt. Sajnos egy tragédia is történt az olimpián, ugyanis a maratonfutás során a portugál Francisco Lazaro harminc kilométer megtétele után napszúrást kapott és összeesett, majd másnap a kórházban elhunyt. Érdekesség, hogy az olimpia hat legeredményesebb sportolójából öt lövő (köztük négy svéd) volt, a legsikeresebbnek azonban a már emlegetett Hannes Kolehmainen bizonyult.

Hogyan szerepeltek a magyarok?

Magyarország 11 sportágban, 121 (más források szerint 119) férfi sportolóval képviseltette magát ezen az olimpián, vagyis az addigi legnagyobb küldöttséggel vett részt a játékokon. A nyitóünnepségen a magyar zászlót Rittich Jenő tornász vitte, aki aztán összetett csapatban ezüstérmes lett.

A magyar csapat felvonulása a nyitóünnepségen. (Forrás: Wikimedia Commons)

Az 1908-as londoni olimpia legnagyobb magyar alakja Fuchs Jenő kardvívó volt, aki egyéniben és csapatban is győzni tudott. Uralma 1912-ben sem szakadt meg, hiszen ismét két aranyéremmel zárta a játékokat, de ami ennél is szívmelengetőbb lehet számunkra, hogy kardvívásban színmagyar dobogó született (A nyolcas döntő hét résztvevője magyar volt!), hiszen az ezüstérmet Békessy Béla, a bronzot pedig Mészáros Ervin szerezte. Mészáros tagja volt az aranyérmes csapatnak is, amelyben ott volt még Berti László, Földes Dezső, Gerde Oszkár, Ozoray Schenker Zoltán, Tóth Péter és Werkner Lajos is. A harmadik magyar aranyérem boldog tulajdonosa Prokopp Sándor sportlövő volt, aki a 300 méteres hadipuskalövészetben ért föl a dobogó tetejére.

Békessy Béla mellett ezüstérmes lett még az összetett tornászcsapat, míg Mészáros Ervin mellett a gerelyhajító Kóczán Mór és a félnehézsúlyú kötöttfogású birkózó, Varga Béla szerzett bronzérmet. A magyar sportolók összesen nyolc érmet – három arany, két ezüst és három bronz – szereztek, ami eggyel kevesebb, mint az előző, a londoni olimpián szerzett, és ezzel a nem hivatalos éremtáblázaton Magyarország – Kanadával holtversenyben – a kilencedik helyen végzett.

A magyar sportolók nyolc sportágban összesen hatvanhat olimpiai pontot szereztek. Ez nyolc ponttal kevesebb, mint az előző, londoni olimpián elért eredmény. Negyedik lett 100 méteres hátúszásban Baronyi András, tőrvívásban Berti László, könnyűsúlyú birkózásban Radvány Ödön, kardvívásban Ozoray Schenker Zoltán, valamint a 4×100-as síkfutó váltó. Ötödik lett 400 méteres gyorsúszásban Las Torres Béla, valamint a labdarúgó- és a vízilabda-válogatott, amelyek egyaránt először szerepeltek az olimpián. Hatodik lett súlylökésben Mudin Imre, kardvívásban pedig Tóth Péter.

Ami az olimpia éremtáblázatát illeti, az Egyesült Államok harmadjára lett a játékok legeredményesebb nemzete, ugyanis 25 arany-, 19-19 ezüst- és bronzérmet szereztek sportolói. A házigazda Svédország ugyan több érmet szerzett, mint az amerikaiak (65 és 63), azonban eggyel kevesebb arany volt közte (24-24-17), így a második helyre szorult. A harmadik pozícióban Nagy-Britannia végzett (10-15-16). A 28 országból összesen 18 szerzett érmet, 15-nek pedig legalább egy aranyérem is jutott. A medáliákat a legtöbb esetben személyesen V. Gusztáv svéd király adta át.

A stockholmi olimpiának óriási sikere volt a svéd közönség körében, s nemzetközileg is. A versenyekre közel 200 000-en látogattak ki. Pierre de Coubertin báró emlékirataiban így írt stockholmi benyomásairól: „Öt héten keresztül összefonódott az öröm a természettel, a tenger víztükrén sziporkázott a Nap, ragyogtak az éjszakák, a sokszínű zászlók, virágfüzérek és megvilágítások öröme egyet jelentett a soha el nem haló fények kisugárzásával. Az olimpiai stadion íveivel és tornyaival, tökéletességével, rendezettségével, szabályozásmódjával a maga nemében modellnek számított”.

Azt hiszem, ezek a szavak adják át talán leginkább azt az érzést, amelyet a kor embere az 1912-es stockholmi olimpiához kötött. Minden idők addigi legsikeresebb olimpiája volt. Akkor még senki sem sejtette, hogy nyolc évet kell várni a következő ötkarikás versengésre, amelyen a magyarok nem is fognak résztvenni…

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons

Hozzászólás