Itt vagy
Főoldal > Visszapillantó > London 1908: Az első olimpia, amely hasonlított a jelenkori játékokra

London 1908: Az első olimpia, amely hasonlított a jelenkori játékokra

A Sportudvar olimpiatörténeti cikksorozatának negyedik részében az 1908-as londoni játékok kerülnek terítékre. Ez volt az első olimpia, amely hasonlított napjaink hasonló seregszemléire: először itt volt nyitó- és záróünnepség, itt vonultak fel a résztvevő nemzetek zászlóvivő vezetésével, s itt osztottak először aranyérmeket a győzteseknek. Robbanásszerűen megnőtt a sportolók száma, hiszen több, mint 2000-en tették tiszteletüket az olimpián, köztük 66 magyar, aki végül kilenc éremmel tért haza.

Az 1904-es St. Louis-i olimpia viszonylag sikeres megrendezése után az olimpiai mozgalom helyzete egyre erősödött, hiszen sikerült bebizonyítani, hogy a játékokra nem csak Európában, hanem a világ más részein is van igény. Az már 1904 előtt eldőlt, hogy az 1908-as seregszemlére az öreg kontinensen fog sor kerülni. A britek ugyan még 1900-ban nagyon hajtottak azért, hogy náluk legyen a nyolc évvel későbbi esemény, azonban a NOB később Rómának ítélte a rendezést Milán és Berlin kárára – a brit főváros végül el sem indult a kandidálási procedúrában. Pierre de Coubertin, a NOB elnöke a kezdetektől fogva előnyben részesítette az olasz főváros pályázatát a Német Birodalommal szemben, így várható volt ez a döntés. Az viszont teljesen váratlanul érte az olaszokat, hogy 1906 áprilisában kitört a Vezúv, s ez a katasztrófa megkérdőjelezte a játékok római megrendezését. Különösen Nápoly városa hatalmas károkat szenvedett a vulkánkitörés miatt, ezért az olasz kormány arra kényszerült, hogy anyagi erőforrásainak jelentős részét az újjáépítésre fordítsa, ezt a pénzt pedig javarészt az olimpiától vonták el. Ezek után a NOB-nak új pályázatot kellett kiírnia, amelyre Berlin mellett ezúttal London jelentkezett. 1906. november 24-én született meg a döntés, miszerint az 1908-as olimpiát a brit főváros rendezheti meg.

A brit olimpiai bizottság szerepét betöltő Brit Olimpiai Szövetség november 16-án fölállította a szervezőbizottságot, amelynek elnöke Desborough lord lett. Gyorsan fölállítottak öt albizottságot, amelyek a szervezésért, a pénzügyekért, a programért, az elszállásolásért és a sajtóért feleltek. Huszonöt sportágat készültek fölvenni a játékok programjára, azonban végül a lovaglás és a golf lekerült a műsorról. A szervezőbizottság úgy döntött, hogy az olimpiát az 1904-ben megkötött francia-brit szívélyes megegyezés, az entente cordiale emlékére rendezett kereskedelmi kiállítás keretében tartják meg, vagyis ez az olimpia is lényegében az előző kettő sorsára jutott, annyi különbséggel, hogy ezúttal nem a világkiállítás volt az az esemény, amelynek műsorába lényegében beillesztették a játékokat. Amíg 1900-ban Párizsban igen kaotikus volt a szervezés, addig Londonban mai szemmel nézve nagyon profi volt mindez, hiszen a britek igyekeztek kiaknázni a két, egymással párhuzamosan zajló eseményben rejlő lehetőségeket, hogy mindkettő minél sikeresebb legyen. A profizmus abban is megnyilvánult, hogy az előző kettő olimpiával szemben Londonban igyekeztek a legnagyobb érdeklődésre számot tartó sportágak versenyeit pár hónap helyett pár hét alatt lebonyolítani.

A szervezők elhatározták, hogy London Shepherd’s Bush nevű nyugati negyedében egy nagy stadiont építenek az olimpiára, amelyben több sportág versenyeit is meg lehetett rendezni. A 85 000 font költséggel, mindössze tíz hónap alatt megépített White City Stadiont György walesi herceg avatta fel a játékok nyitónapján. A stadionban 68 000 ülő- és 23 000 állóhelyet alakítottak ki, ezzel a korszak legnagyobb sportlétesítményei közé tartozott a világon. A küzdőtér közepén helyezkedett el a gyep, amelyen a labdarúgó-mérkőzéseket és az atlétikai dobó- és ugrószámokat bonyolították le. A gyepet egy 536 méter hosszú atlétikai pálya övezte, s egy 666 méteres hosszúságú kerékpáros velodrómot is kialakítottak, amely a küzdőtér szélén kapott helyet. A főtribünnel szemben állt a műugrók medencéje. Az olimpiai stadionban került sor még az íjászatra, a gyeplabdára, a crosse-ra, a birkózásra, a rögbire és a tornára is.

A 91 000 férőhelyes White City Stadion volt az 1908-as olimpia központi helyszíne. (Forrás: Wikimedia Commons)

A többi versenyre más, már létezett helyszíneken került sor, így pl. a tenisztornát Wimbledonban rendezték, az evezős regatta pedig a Temzén zajlott. A vitorlásfutamokat a Wight-sziget és Skócia partjainál, a motorcsónakversenyeket pedig Southamptonnál rendezték. Northamptonban került sor a műkorcsolyatornára, ami a világ első, műjégen rendezett versenye volt.

Hogyan került a műkorcsolya az olimpia műsorára? Nos, ennek oka az, hogy ezt az olimpiát is több hónap alatt bonyolították le, ugyanis a különböző sportágakat igyekeztek elosztani a négy évszak között. Lényegében négy különböző versenyből állt össze az olimpia: először a tavaszi játékokra került sor április végétől június közepéig, amelyben elsősorban a tenisz és a lovaspóló eseményeire került sor. Ezt követték a nyári játékok júliusban, amely a sportágak többségét magában foglalta, mint pl. az atlétika, az úszás vagy a torna. Július végétől augusztus végéig rendezték a vizes játékokat, amelynek műsorán vitorlás-, motorcsónak- és evezősversenyek szerepeltek, vagyis lényegében az összes, a városon kívül zajló esemény. A záró szakasz téli játékok néven október második felében ment le, s ennek keretében került sor a focitornára. Ezen nyolc nemzet indult volna, köztük Magyarország is, azonban az október elején kitört boszniai konfliktus miatt a magyar és a bohém válogatott is visszalépett, így csak hat csapat indult. A labdarúgáson kívül az ökölvívást, a műkorcsolyát, a gyeplabdát, a rögbit és a crosse-t rendezték meg ősszel.

Ez volt az első olimpia, amelyen rendeztek nyitó- és záróünnepséget is – a nyitó ceremóniára 1908. július 13-án, a nyári játékok keretében került sor, vagyis több, mint kettő hónappal a versenyek április 27-ei kezdete után. Az eseményen megjelent a brit királyi család, élén VII. Edvárd királlyal, aki a ceremónia végén hivatalosan is megnyitotta az olimpiát – ő volt az első állami vezető, aki ebben a megtiszteltetésben részesülhetett, amelyet azóta minden olimpia rendezőországának elnöke/uralkodója megkap.

A görög és a svéd trónörökös, valamint Nepál uralkodója is tiszteletét tette a nyitóünnepségen, mint ahogy a korabeli brit arisztokrácia számos tagja is. A nyitóünnepség sok mindenben azonos volt napjaink hasonló eseményeivel, hiszen a nemzetek küldöttségei felvonultak a közönség előtt, élükön zászlóvivőkkel. A 66 fős magyar delegáció is résztvett a fölvonuláson, hazánk történetének első zászlóvivője pedig Mudin István atléta volt, aki az 1906-ban, az első olimpia tizedik évfordulója alkalmából rendezett athéni nem hivatalos olimpián ezüst- és bronzérmet is szerzett.

A 22 ország ABC-sorrendben vonult fel. Manapság rendre Görögország az első a sorban, de ez a hagyomány csak 1928 óta él. Különösen a brit csapatban sok volt a katona, így ők egyenruhájukban jelentek meg az ünnepségen. Minden egyes küldöttségnek volt zászlóvivője, kivéve Finnországnak. A skandináv állam akkoriban az Orosz Birodalom nagyhercegsége volt, az oroszok pedig nem járultak hozzá ahhoz, hogy a finnek saját zászlajukkal vonuljanak fel, ők viszont nem voltak hajlandók az orosz zászló alatt fölvonulni, így zászló nélkül vettek részt a játékokon. Egy másik skandináv ország sem használhatta zászlaját a nyitóünnepségen, holott független volt – a svédek egyszerűen otthon felejtették lobogójukat, így ők is zászlóvivő nélkül voltak kénytelenek szerepelni. Történt még egy különös eset a zászlók körül: az amerikai zászlóvivő, Ralph Rose ugyanis nem volt hajlandó megdönteni zászlaját, amikor ellépett előtte VII. Edvárd brit király. Ennek oka az volt, hogy a csillagokkal tarkított amerikai lobogó nem hajol meg egyetlen átmeneti uralkodó előtt sem. Történészek szerint erre a furcsa cselekedetre a brit birodalommal szembeni amerikai és ír ellenérzések miatt került sor.

Mely nemzetek indultak?

Az 1908-as olimpián összesen 22 ország képviseltette magát. A Monarchia részét képező Magyarország, Ausztria és Bohémia ezen az olimpián is külön indult. Ausztrália és Új-Zéland 25 (más források szerint 29) sportolója Ausztrálázsia név alatt közös csapatban szerepelt, mely számára erre az alkalomra egy különleges zászlót terveztek. Oroszország elfogadta, hogy önálló finn csapat induljon a játékokon, de a finn zászló használatához nem járult hozzá. Az oroszok egyébként 12 nap késéssel érkeztek meg Londonba, mert akkoriban ők még nem a Gergely-naptárt használták. Bizonyos források szerint az Ottomán Birodalom is küldött egy sportolót Londonba, de a NOB hivatalos dokumentumaiban nem találni utalást rá vonatkozólag. A NOB szerint Argentínának volt egy sportolója az olimpián, de ezzel a ténnyel a sporttörténészek vitatkoznak.

Összesen 22 ország 2008 sportolója vett részt ezen az olimpián, amely jóval magasabb volt a korábbi ötkarikás játékok számainál. 37 nő is indulhatott, mégpedig íjászatban, műkorcsolyában, vitorlázásban és teniszben. Nagy-Britannia versenyzői alkották a mezőny több, mint harmadát, s több olyan versenyszám is volt, amelyben kizárólag hazai sportolók versenyeztek egymással. Amíg labdarúgásban brit válogatott indult, addig gyeplabdában Anglia, Írország, Wales és Skócia külön csapatokkal szerepelt – az angolok győztek az írek, s a bronzérmen megosztozó walesi-skót páros előtt.

A 737 tagú brit küldöttségen kívül a francia (215), a svéd (172), az amerikai (122) és a holland (118) csapatban szerepelt száznál több sportoló. Szinte minden európai ország addigi legnagyobb csapatával indult Londonban, közte természetesen a magyar legénység is, amely 66 (egyes források szerint 63 vagy 65) versenyzőt indított. Először vett részt az olimpián Argentína, az Ottomán Birodalom, Finnország, Hollandia és Oroszország.

Hogyan zajlottak a versenyek?

A nyári játékok első hetében végig szakadt az eső. Emiatt kevés néző látogatott ki a versenyekre, így a szervezőbizottság (amely magánkézben volt) elkezdett kételkedni abban, hogy megtudja-e téríteni az olimpia költségeit. A bizottság takarékoskodásra kényszerült: több kísérőprogramot, valamint estére időzített eseményt töröltek, s előfizetéshez kötötték a versenyek látogatását. A nagyjából 1 pennybe kerülő jegyek azonban sokakat elriasztottak a vásárlástól. A nyári játékok második hetére kisütött a Nap, a jegyárakat pedig leszállították, így a nézők többen lettek.

22 sportágban 110 versenyszámot rendeztek meg. A labdarúgás azután, hogy 1904-ben demonstratív jelleggel szerepelt a műsoron, 1908-ban már a hivatalos program része volt. A gyeplabda és a műkorcsolya volt a játékok két új sportága, míg a lovaspóló, a rögbi, a sportlövészet és a vitorlázás 1900 után ismét olimpiai sportág volt. A golf, a súlyemelés és a roque névre hallgató játék végül nem került be a műsorba.

A legnagyobb érdeklődés az atlétikai versenyeket övezte, mert ebben a sportágban komoly brit-amerikai rivalizálásra volt kilátás. 26 versenyszámot rendeztek, amiből 16-ot az amerikaiak, 7-et a britek nyertek. Ahogy Párizsban és St. Louis-ban, úgy Londonban is komoly feszültségek forrása volt, hogy kizárólag hazai versenybírók működtek közre az olimpián, s a brit bírókat is sok esetben érte a részrehajlás vádja. Négy világcsúcs és olimpiai rekord született. Újonnan került be a műsorba a váltófutás és a gerelyhajítás, míg a súlylökésben kettő kilogrammban állapították meg a golyó súlyát.

A futópálya annak idején még nem volt vonalakkal fölszabdalva. Ez eredményezte azt, hogy a 400 méteres síkfutás döntője az olimpiatörténelem egyik legellentmondásosabb eseménye lett. Három amerikai és egy brit futó küzdött meg egymással. A szervezők számoltak a nehézségekkel, ezért az előírtnál több versenybírót alkalmaztak, akik az egész pályára oda tudtak figyelni. A győzelmet az amerikai John Carpenter szerezte meg, azonban az a vád érte, hogy zavarta futás közben a brit Wyndham Halswelle-t, amikor éppen fej-fej mellett haladtak a cél felé, s még egy nyaklevest is kiosztott neki. A tömeg hangosan tüntetett Carpenter ellen, miközben a bírák és az amerikai delegáció képviselői között éles szóváltásra került sor. Carpentert végül diszkvalifikálták a versenyből ellenfele zavarása és bántalmazása miatt. Halswelle az új döntőben egyedül vett részt, mert a másik két amerikai tiltakozásképpen és a Carpenter melletti kiállás keretében bojkottálta a versenyt. A brit ötven másodperc alatt teljesítette a távot, s megszerezte az aranyérmet. A szervezők a történtekből okulva úgy határoztak, hogy kordonokkal választják el egymástól a futósávokat, hogy még egy ilyen incidensre ne kerülhessen sor. A sorozatos bírói botrányok és viták miatt ezen az olimpián bízták utoljára a versenybírói teendőket a rendező nemzetre.

Az olasz maratonfutó, Dorando Pietri nem sokkal a cél előtt összeesett. Kis híján belehalt a nagy hajtásba, de túlélte, s különdíjat kapott. (Forrás: Wikimedia Commons)

Ez az olimpia talán arról a leghíresebb, hogy itt jött létre a mind a mai napig érvényes maratoni táv. A királyi család ugyanis azt kívánta, hogy a maratont a windsori kastély és az olimpiai stadion királyi páholya között rendezzék meg. A két helyszínt 42 kilométer és 195 méter választotta el egymástól, s napjainkban is ekkora távot kell teljesítenie annak, aki maratonfutónak akarja magát vallani. A versenyen történt egy igen furcsa eset. Az olasz Dorando Pietri méterekkel a cél előtt összeesett, s a szervezők segítségével tudott átlépni a célvonalon. Ez már akkoriban is szabálytalannak minősült, így Pietrit kizárták. Az olasz kórházba került, ahol hosszú órákon keresztül élet és halál között volt. Alexandra királynét meghatotta Pietri hatalmas küzdenitudása, ezért egy külön trófeát ajándékozott neki, ami teljesen azonos volt a győztesnek, az amerikai Johnny Hayesnek átadott díjjal. Négy hónappal később kettejük között egy külön versenyre került sor, amelyet az olasz nyert meg.

A londoni olimpia hősei között kell említeni az amerikai Melvin Sheppardot, aki három aranyérmet nyert, hiszen behúzta a 800 és az 1500 métert is, s tagja volt a győztes amerikai váltónak is. Sheppard 800 méteren világcsúcsot döntött 1:52.8 másodperces idejével. Kalapácsvetésben zsinórban harmadszor bizonyult a legjobbnak az ugyancsak amerikai John Flanagan, aki ezzel az olimpiák történetének első triplázója lett. Ray Ewry, aki már 1900-ban és 1904-ben is halmozta az érmeket, 1908-ban is bővíteni tudta gyűjteményét hetedik és nyolcadik medáliájával, ugyanis megnyerte a távolugrást és az állóhelyzetből történő magasugrást is. Rúdugrásban szintén amerikai siker született, mégpedig kettős siker, ugyanis Edward Cooke és Alfred Gilbert egyaránt 371 centiméteres eredményt ért el, így megosztva kapták az aranyérmet. A bírók egyszerűen nem voltak hajlandóak tovább vizsgálgatni kettejük kísérletét, ezért született két aranyérem.

Ami a többi sportágat illeti, az első olimpiai műkorcsolyaversenyt az orosz Nyikolaj Panyin nyerte. A labdarúgótornán Nagy-Britannia diadalmaskodott, amely a döntőben 2:0-ra legyőzte a címvédő Dániát. A bronzérmet Hollandia szerezte meg, amely csak annak köszönhetően vehetett részt a bronzmérkőzésen, hogy a francia válogatott a dánoktól elszenvedett 17:1-es zakó után fogta a cók-mókját és hazament. A meccset a NOB szerint 2:1-re, a FIFA szerint 2:0-ra nyerte a holland csapat.

A svéd Oscar Swahn aranyérmet nyert futó szarvasokra irányuló lövészetben, egyéni és csapat egylövéses versenyben, valamint bronzérmet a futó szarvasokra irányuló kétlövéses számban, ezzel pedig bekerült az olimpia hat legeredményesebb sportolója közé. Érdekesség, hogy a svéd csapatban fia, Alfred Swahn is indult, vagyis apa és fia közösen nyertek olimpiát.

Kötélhúzásban az amerikaiak azt hitték előzetesen, hogy fölényesen meg fogják nyerni a versenyt, mert azt gondolták, hogy fizikumuk magasan nekik a legjobb. Ehhez képest a liverpooli rendőrök csapata legyőzte őket, amely végül ezüstérmet szerzett. Az aranyat a londoni rendőrök, a bronzot pedig az angol rendőrök csapata szerezte meg.

Az éremtáblázatot a házigazda Nagy-Britannia nyerte, amely az érmek közel felét szerezte meg, ami annak függvényében, hogy a mezőny harmada brit volt, egyáltalán nem lehetett meglepő. A hazaiak 146 érmet szereztek, amiből 56 volt arany, 51 ezüst, 39 pedig bronz. Az amerikaiak 23 arany-, illetve 12-12 ezüst- és bronzéremmel mehettek haza. Ez a két ország magasan kiemelkedett a mezőnyből, ugyanis a harmadik helyre befutó Svédország 25 érmet (8 arany, 6 ezüst, 11 bronz) szerzett. Az első ötbe még Franciaország és Németország fért be. Összesen 19 ország nyert érmet – csak a törökök, a svájciak és az argentinok maradtak medália nélkül.

Hogyan szerepeltek a magyarok?

Ahogy föntebb már leírtam, rekordszámú, 65 (vagy 63) tagú magyar küldöttség indult az 1908-as olimpián. A mieink három arany-, négy ezüst- és kettő bronzéremmel gyarapították a magyar ötkarikás éremgyűjteményt. A három aranyéremből kettő Fuchs Jenő nevéhez fűződik, aki kardvívásban megnyerte az egyéni számot, s a csapatversenyben diadalmaskodó magyar gárdának is tagja volt. A harmadik aranyérmet Weisz Richárd birkózó szerezte, aki a 93 kg-os súlycsoportban diadalmaskodott, miután egy órán át tartó kemény küzdelemben tudta legyőzni az orosz Alekszandr Petrovot. Weisz – ahogy a korban nagyon sok sportoló – egy igazi polihisztor volt, hiszen a birkózás mellett magyar bajnok volt kalapácsvetésben, vívásban és súlyemelésben is.

A négy ezüstéremből kettő Halmay Zoltán nevéhez fűződik, aki St. Louis-ban két aranyérmet nyert, s az 1900-as játékokon is több érmet szerzett. Ezúttal 100 méteren és a 4×200-as gyorsváltó tagjaként lett második helyezett. Atlétikában Somodi István lett ezüstérmes, aki magasugrásban állhatott föl a dobogó második fokára. A kardvívók egyéni versenyének döntőjében Fuchs Jenő Zulawszky Bélát győzte le. Evezésben Levitzky Károly, atlétikában pedig a váltó által egy-egy bronzérem jött még össze.

Magyarország az éremtáblázat hatodik helyén végzett, sportolói pedig összesen hetvennégy olimpiai pontot szereztek, amely negyvenhattal múlta felül az 1904-es eredményt.

A magyar csapat szereplésével kapcsolatban Gerentsér László Atletika című, 1911-ben megjelent könyvében a következő mondat található: „Az 1908. évi londoni olimpiai játékokon volt alkalmunk meggyőződni, hogy versenyzőink mennyire nem bírták a racionális és higiénikus angol konyha ételeit megenni, pedig ez volna kivánatos, hogy a nyugati kulturával együtt az egyedül helyes táplálkozási és főzési módot is átvennénk nemcsak mi sportemberek, hanem mindenki, aki egészségével és életerejével törődik.”

Fuchs Jenő két aranyéremmel térhetett haza Londonból. (Forrás: Wikimedia Commons)

Ez volt az 1908-as londoni olimpia összefoglalója. Az olimpiatörténeti cikksorozat következő részében az 1912-es stockholmi játékokra fogunk visszatekinteni.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons

Fel
%d bloggers like this: