A sportot sem kíméli a fehérorosz cirkusz

Nagy vihart kavart az az incidens, amelynek keretében a fehérorosz hatóságok eltérítettek egy Athénból Vilniusba tartó repülőgépet, hogy Minszkben leszedjenek róla egy befolyásos, rendszerellenes újságírót, aki jelenleg is őrizetben van. A történtek után egy sor ország tiltotta meg légi járatai számára a fehérorosz légtér használatát, s felfüggesztették az országgal fönnálló légi kapcsolataikat. Fehéroroszország (vagy Belorusszia) tavaly augusztus óta súlyos politikai válságon megy keresztül, amely miatt már a sportban is több érdekes esemény történt. Jelenleg is zajlik Rigában a jégkorong-világbajnokság, amelyet Minszkkel közösen kellene megrendeznie a lett fővárosnak, azonban a szponzorok nyomására elvették a fehéroroszoktól a rendezési jogot. Rigában is áll a bál a napokban történtek miatt, mert a főpolgármester a fehérorosz ellenzék által használt régi nemzeti zászlóval cserélte föl a hivatalos lobogót, ami a nemzetközi szövetségnek nem tetszik. Egyre több ország lép vissza az egy hónap múlva esedékes minszki pályakerékpáros Európa-bajnokságtól, vagy követeli az esemény áthelyezését. Úgy néz ki, hogy a Lukasenka-rendszer szépen lassan a sportban is teljesen elszigeteli Fehéroroszországot a külvilágtól.

Az elmúlt napok vezető hírének számít az az egészen példátlan eset, amelyre vasárnap került sor a fehérorosz légtérben. A Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát arról értesítette a fehérorosz légi irányítás, hogy bomba lehet a fedélzeten, ezért kényszerleszállást kell végrehajtania Minszkben. A fehérorosz légierő egyik vadászgépe ment az utasszállítóért, hogy rendben megtörténjen a leszállás. Csakhamar kiderült azonban, hogy semmilyen bomba sincs a fedélzeten, hanem Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök személyes utasítására térítették el útvonalától a járatot, mert a gép fedélzetén tartózkodott Roman Protasevics befolyásos ellenzéki újságíró, egy rendszerellenes videócsatorna korábbi főszerkesztője, akit több különböző bűncselekmény elkövetésével vádol a fehérorosz rezsim a tavaly augusztus óta tartó tüntetésekben játszott szerepe miatt. A gép nyolc és fél órás késéssel érkezett meg Vilniusba, miután Protaseviccsel együtt másik négy utast is leszállítottak a fedélzetről.

Az ügy gyorsan nagy hullámokat vert, hiszen számos ország vezetett be újabb szankciókat Fehéroroszország ellen, amelyek közül a legjelentősebb a fehérorosz légtér fölötti repülési tilalom bevezetése volt. A fehérorosz légtér mára lényegében teljesen kihalt, Nyugat- és Közép-Európából, valamint Ukrajnából már csak az utolsó, még engedélyezett járatok érkeznek meg Minszkbe, miközben a többi, az országon csak átrepülő járat a Baltikum felé kerül. Ez az intézkedés a tervek szerint legalább októberig fönnmarad, de ha esetleg az ellenzéki tüntetők időközben megdöntenék a Lukasenka-rezsimet, akkor hamarabb is véget érhet a tiltás.

A rendszer megbuktatására azonban nem sok esély mutatkozik, pedig Fehéroroszország tavaly augusztus óta egyre jobban elszigetelődik a külvilágtól a szankciók miatt. Ezt az áldatlan állapotot pedig az ország sportélete is megsínyli. Több élsportoló is részt vett az elmúlt hónapok tüntetésein, közülük többeket letartóztattak, s akadtak olyanok is, akiket bebörtönöztek. Emiatt már a tavalyi év vége óta megfogalmazódtak különböző felhívások, amelyek a Fehéroroszországban rendezendő nemzetközi sportesemények bojkottjára vagy áthelyezésére szólítottak fel. Ezekben a napokban zajlik Rigában az A-csoportos jégkorong-világbajnokság, amelyet eredetileg Minszkkel közösen kellett volna megrendeznie a lett fővárosnak, azonban miután a Skoda, a világbajnokság egyik főszponzora a Nemzetközi Jégkorong Szövetségnek (IIHF) folyósított támogatások megvonásával fenyegetőzött, amennyiben nem veszik el a fehéroroszoktól a rendezést, az IIHF arra kényszerült, hogy meglépje ezt, így Lettország lett a kizárólagos házigazda.

Az IIHF nehezen szánta el magát eme, egyébként valóban nehéz döntés meghozatalára. Ennek fő oka az volt, hogy René Fasel, a szövetség elnöke igen szívélyes viszonyt ápol a nagy hokirajongó hírében álló Lukasenkával, aki minden erejét latba vetette azért, hogy az IIHF ne engedjen a bőkezű szponzorok fenyegetéseinek, s így a világbajnokság alkalmat adjon Fehéroroszország számára megtépázott hírnevének javítására. Miután az IIHF elvette Minszktől a rendezést, Lukasenka alaptalan, politikailag motivált döntésnek minősítette mindezt, s nem rejtette véka alá csalódottságát a történtek miatt. Május elején, vagyis pár héttel a vb kezdete előtt Fehéroroszország betiltotta a Skodák forgalmazását, amelynek okaként a jégkorong-vb elvételét jelölte meg a minszki rezsim.

Riga tehát egyedül rendezi meg a jégkorong-világbajnokságot, amelyen a fehérorosz válogatott is részt vesz. A lett fővárosban ebből az alkalomból kitűzték valamennyi induló ország zászlaját, köztük a Lukasenka-rezsim által használt fehérorosz lobogót is. Martins Stakis főpolgármester azonban hétfőn az előző napi események miatt úgy döntött, hogy a piros-zöld zászlót lecseréli a fehérorosz ellenzék által használt fehér-piros-fehér régi belorusz zászlóra, hogy így tiltakozzék a gépeltérítés és az ellenzéki aktivistákkal szembeni eljárás miatt. Döntését a lett kormány is támogatta, az IIHF-nek azonban nem tetszik a zászlócsere. A szövetség kedden kiadott közleményében elítélte azt, hogy egy politikamentes sporteseményt politikai propagandára használt föl a rigai önkormányzat, miközben a fehérorosz válogatott játékosai – a szövetség szerint – elhatárolódnak országuk kormányának cselekedeteitől. Amennyiben Riga nem rakja vissza a hivatalos fehérorosz zászlót a régi helyére, akkor az IIHF követelni fogja saját és a világbajnokság zászlajának eltávolítását is, mert így kívánja kifejezni, hogy politikamentes szervezet. Ez utóbbi kijelentés kissé furcsa annak tükrében, hogy a szövetség elnöke eközben jó viszonyt tart fönn Lukasenkával…

Martins Stakis főpolgármester Facebook-oldalán úgy reagált az IIHF közleményére, hogy Riga a zászlócserével tudja kifejezni a hazai és nemzetközi szinten egyaránt banditák módjára viselkedő fehérorosz rendszerrel szembeni ellenérzéseit, miközben nem felejtheti el, hogy tőle alig pár száz kilométerre eltérítettek egy polgári repülőgépet, hogy több, azon utazóval szemben is brutálisan lépjenek föl. Stakis hozzátette: a fehérorosz zászlók továbbra is ki vannak tűzve Rigában, de ez alatt már a régi, napjainkban az ellenzék által használt fehér-piros-fehér lobogót értik.

Korántsem a jégkorong-világbajnokság az egyetlen nemzetközi sportesemény, amelyet elvettek Fehéroroszországtól az elmúlt hónapok eseményei miatt. Júniusban Minszkben kellett volna megrendezni az öttusa-világbajnokságot, a nemzetközi szövetség azonban a politikai bizonytalanságokra hivatkozva elvette a rendezési jogot a fehérorosz fővárostól, s az eseményre Kairóban kerül sor. Június 23. és 27. között ugyancsak Minszkben kerülne sor a pályakerékpárosok Európa-bajnokságára, azonban a vasárnapi történések után már az Európai Kerékpáros Unió (UEC) is komolyan foglalkozik az esemény áthelyezésével vagy elhalasztásával. Ez azután lett igazán sürgető, hogy előbb a hollandok, majd a németek is jelezték, hogy politikai okokból és a bevezetett repülési tilalom miatt nem hajlandóak elutazni Minszkbe, s ha nem találnak új helyszínt az Eb számára, akkor bojkottálni fogják azt. A Dán Olimpiai Bizottság május elején fölvetette, hogy Dánia szívesen megrendezné a kontinensviadalt, s késznek mutatkozott az áthelyezés kapcsán esetlegesen fölmerülő veszteségek megtérítésére is. A Fehérorosz Sportszolidaritási Alapítvány már márciusban fölszólította az UEC-et, hogy ne Minszkben rendezze meg az Európa-bajnokságot, a szövetség azonban erre csupán annyit válaszolt, hogy három hónappal a torna előtt már nem tudna másik, megfelelő házigazdát találni, ráadásul jogilag nem is lenne helyes a rendezés elvétele, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem függesztette fel fehérorosz tagszervezetét. A németek most alternatív helyszínt javasoltak, s állításuk szerint most már az UEC is kritikusan viszonyul a minszki rendezés kilátásaihoz és csütörtökön elnökségi ülést tart, amelyen döntés születhet a verseny sorsáról.

Legjobb tudomásom szerint ez lenne az egyetlen nemzetközi sportesemény, amelyre idén Fehéroroszországban kerülne sor, de igen valószínű, hogy ez nem fog megtörténni. Több ország egészen októberig rendelt el repülési tilalmat Fehéroroszországgal szemben, márpedig amennyiben ezek a korlátozások valóban legalább addig érvényben maradnak, akkor az akár a belorusz labdarúgócsapatok európai kupaselejtezőit is befolyásolhatja, hiszen az ellenfelek nehezen tudnának eljutni az országba, amely ráadásul hónapokkal ezelőtt lezárta határait a tüntetésekre hivatkozva. A kialakult helyzet sok más sportágra is kihathat, főleg, hogy a NOB szemét nagyon szúrja az, hogy tavasszal Lukasenka fiának adta át a Fehérorosz Olimpiai Bizottság elnöki tisztét, ami természetesen azt jelenti, hogy a szervezet továbbra is politikai irányítás alatt áll. Thomas Bach NOB-elnök a szervezet tavaszi közgyűlésén erős aggodalmának adott hangot a fehérorosz tagszervezetnél zajló események miatt, de a kizárás nem merült föl.

Jó kérdés, hova vezethet a kialakult helyzet, de az biztos, hogy a fehérorosz sportnak nagyon rosszat tesz mindaz, ami most történik, s jó lenne, ha minél előbb vége lenne.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: infostart.hu

Leave a Reply