Benzema visszatér a francia válogatottba – szükség van rá?

Bár az elmúlt hetekben többen is arról beszéltek, hogy Karim Benzemának hosszú évek számüzetése után ismét helyet kellene biztosítani a francia labdarúgó-válogatottban, de egészen tegnap reggelig semmi sem utalt arra, hogy a Real Madrid csatára ismét lehetőséget kap Didier Deschamps szövetségi kapitánytól. Akkor viszont megjelent a pletyka, hogy ez mégis bekövetkezhet, aztán délután gyakorlatilag eldőlt, hogy tényleg bekövetkezik, s este maga Deschamps erősítette meg, hogy Benzema valóban bekerül a gallok – többek között a mieink ellen készülő – Európa-bajnoki keretébe. A francia és a nemzetközi közvélemény is megosztott a váratlan és nagy horderejű döntést illetően. Most én is kifejtem véleményem ezzel kapcsolatban.

Hogyan tud ismét bízni Deschamps Benzemában?

Mint Didier Deschamps tegnapi sajtótájékoztatóján kiderült, a szövetségi kapitány már hosszú hónapok óta egyeztetett Karim Benzemával az esetleges kerettagságról. Bár Deschamps nem kívánt belemenni a részletekbe a párbeszédet illetően, de annyit azért elhintett, hogy enélkül semmi esély sem lett volna arra, hogy Benzema ismét bekerüljön a francia válogatottba. Magyarul: Benzema és Deschamps tisztázták a dolgokat, s minden bizonnyal kölcsönösen elismerték, hogy hibáztak – Benzema a szexvideós botrányban (ami miatt kegyvesztett lett a válogatottnál), Deschamps pedig abban, hogy ennyire hosszú időn keresztül nem számolt vele, miközben a Real Madridban ontotta a gólokat, s klubja vezéregyéniségévé vált. Az biztos, hogy a kapitány tette meg az első lépést a kiegyezés felé vezető úton, hiszen az ő döntése volt, hogy nem hívja be Benzemát sem a 2016-os hazai Európa-bajnokságra, sem a 2018-as oroszországi világbajnokságra – előbbin ezüstérmes, utóbbin aranyérmes lett a gall csapat. Ez alapján azt is mondhatnánk, hogy nincsen szüksége a francia válogatottnak Benzemára, hiszen Mbappéval, Griezmannal és a többi sztárral igen jól megy a szekér. Csakhogy Benzema az elmúlt hónapokban olyan teljesítményt tett le az asztalra a Real Madridban, ami predesztinálta őt a válogatottságra, s ezt Deschamps sem tagadhatta le. “Fontos az, hogy kapcsolatban álltunk egymással. Hogy bocsánatot kért-e Karim Benzema az elmúlt években elkövetett kínos tetteiért? A beszélgetésből egy szót sem árulok el, ez csak kettőnkre tartozik” – jelentette ki a szövetségi kapitány.

Ki akarta visszacsábítani?

A francia sportsajtó értesülései szerint a Didier Deschamps-hoz igen közel álló stábtagok és szövetségi illetékesek szorgalmazták elsősorban Karim Benzema visszahívását, mint pl. Guy Stéphan másodedző, de állítólag Raphael Varane és Hugo Lloris is őszintén bízott abban, hogy Benzema ismét csapattársuk lesz a nemzeti együttesben. Szintén a kiegyezés mozgatórugói közé sorolandó Noel Le Gräet, a francia szövetség elnöke, aki pedig 2015-ben határozottan kijelentette, hogy Benzema a szexvideós ügye miatt többé nem kerülhet be a francia válogatottba. Most kiváló döntésnek nevezte Benzema visszatérését, amelynek előkészületeiről egy hónappal ezelőtt tájékoztatták, s már akkor támogatásáról biztosította Deschamps-ot. Az szép és jó, hogy a kulisszák mögött ennyien kiálltak Benzema mellett, ugyanakkor a francia internetezők finoman szólva megosztottak: a Le Figaro honlapján zajló szavazáson, amelynek kérdése az, hogy helyes döntés-e a Real Madrid csatárának beválogatása, eme cikk írásának idejéig a felhasználók 52%-a válaszolt igennel, 48%-a pedig nemmel – csaknem huszonegyezren szavaztak, vagyis alig ezerrel vannak többen azok, akik helyeslik Benzema visszatérését.

Milyen légkör uralkodott a francia szövetség székházában a bejelentés pillanatában?

Nagyon nyugodt és időnként joviális. Deschamps mosolyogva érkezett meg a sajtóterembe stábja kíséretében pontban 21 órakor, vagyis negyven perccel azután, hogy a tévében bejelentette a 26 fős francia Eb-keretet. Nem meglepő módon a közel 38 perces sajtótájékoztató során föltett kérdések 95%-a Karim Benzema nagy visszatéréséhez kapcsolódott. Ellentétben a legutóbbi tájékoztatókkal, amikor Deschamps rendre feszült, már-már mérges volt a Benzema hiányát firtató kérdések hallatán, most beszédesebb volt. “Ez sosem volt tabu, azonban önök rendszeresen – részben vagy egészben – ugyanazokat a kérdéseket tették fel. Úgy éreztem, hogy olyan dolgokat kell rendre elmondanom, amelyeket korábban már elmagyaráztam. Mindenkit biztosítok afelől, hogy sosem volt tabutéma a visszatérése” – mondta.

Maradtak sötét foltjai a történetnek?

Biztosan. Bár Didier Deschamps tegnap este önkéntesen válaszolt minden, Benzemával kapcsolatos kérdésre, de nem mondott el mindent. Ki tette meg az első lépést? Mikor beszélgettek egymással? Hol? Karim Benzema bocsánatot kért? Mi volt szóváltásuk tartalma? Deschamps előre fölkínálta a kerettagságot Benzemának? Terveznek-e találkozót szervezni Benzema és a keretbe ugyancsak bekerült Olivier Giroud részvételével a kettejük közötti félreértések rendezésére? Zinédine Zidane jelen volt Benzema és Deschamps találkozóin? Ezek mind olyan kérdések, amelyekre a francia és a németközi sportsajtó is várja/keresi a választ.

Mi fog változni Benzema visszatérésével?

Minden. Méghozzá nagyon is. Karim Benzema nem egy olyan játékos, mint a többi. Jövő szerdán karrierje eddigi talán legjobb klubszezonja után érkezik meg Clairefontaine-be, a francia válogatott Telkijébe, amely állítás akkor is áll, ha a Real Madrid trófea nélkül zárja a szezont. Ettől függetlenül vitathatatlan, hogy szinte hátán vitte a spanyol csapatot, amelyben vezető szerepet töltött be, s a világfoci legeredményesebbjei közé tartozik ebben az idényben. Deschamps tudta, hogy magától nem fog visszatérni a válogatottba, azonban neki és a csapatnak is szüksége van rá, mert a támadójátékban igenis hasznára lehet a gárdának. Ha Benzema nem volna a keretben, akkor a kapitány kissé aggódó tekintettel nézhetné a támadósort, hiszen Kylian Mbappé mellett a Barcelonában problémákkal küzdő Antoine Griezmann és a Chelsea-ben továbbra is kevés játéklehetőséghez jutó Olivier Giroud kerülhetne még be a kezdőcsapatba. Így azonban Giroud helyett ott lesz Benzema, s egy ilyen csatártrióval szemben nemhogy a magyaroknak, hanem a gyenge lábakon álló németeknek és a hektikus portugáloknak is föl kell kötniük a gatyát.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: goal.com

Leave a Reply