
Döntetlennel végződött a Real Madrid és a Chelsea közti első mérkőzés a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. A londoniak kerültek előnybe viszonylag korán, azonban Karim Benzema egy remekbe szabott mozdulattal egyenlített, ezzel pedig a sorozat történetének 4. legeredményesebb játékosává vált. A Real Madrid gyengén kezdte a mérkőzést, azonban végül megúszta a vereséget. A Sportudvar összefoglalja a mérkőzés tanulságait.
POZITÍVUMOK
Karim Benzema hatékonysága
A Real Madrid újból Karim Benzemának köszönhette, hogy ki tudott egyenlíteni, miután a Chelsea viszonylag hamar vezetéshez jutott. A francia támadó különösen az első félidőben játszott aktívan és ami ennél is fontosabb, hogy mindezt hatékonyan tette, hiszen bőven kivette részét a támadójátékból. Első kísérlete a 23. percben még nem eredményezett gólt, azonban a 29. minutumban már senki és semmi sem tudta megakadályozni, hogy bevegye Mendy kapuját. Benzema gólja igen szépre sikeredett, egyes szakértők egyenesen világklasszis megmozdulásnak tekintik, s úgy gondolom, nekik is igazuk van. Ez a gól nagyon kellett a madridiaknak, akik kissé döcögősen kezdték a mérkőzést. Benzema számára is igen nagy jelentőséggel bír ez a találat, ugyanis ez volt a 71. gólja a BL-ben, ezzel a sorozat történetének 4. legeredményesebb labdarúgójává vált. Szolgálataira a londoni visszavágón is nagy szüksége lesz csapatának.
⚪️ Karim Benzema has now scored 13 goals in his last 14 matches for Real Madrid 🔥#UCL pic.twitter.com/R6neEjk09c
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) April 27, 2021
Thomas Tuchel taktikája
Thomas Tuchel, a Chelsea menedzsere és magyar segítője, Lőw Zsolt abban a tudatban hagyhatják el Madridot, hogy sikerült véghez vinni azt a taktikát, amellyel a spanyol fővárosba érkeztek. Támadólag lépett föl a Chelsea, hiszen nagyon fontos volt a londoniak számára, hogy idegenben gólt tudjanak szerezni, hiszen ez a végelszámolásnál még nagyon sokat érhet. Ezt a célt igen hamar teljesítette is az együttes, hiszen Christian Pulisic révén vezetéshez jutott a gárda. Újabb gólt ugyan nem ért az angol csapat, de a folytatásban is megnehezítette a Real Madrid dolgát. A Porto elleni negyeddöntőhöz képest emelni tudott játéka színvonalán a Chelsea, s ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy fölvegye a versenyt a madridiakkal.
NEGATÍVUMOK
Timo Werner képtelen volt gólt szerezni
Pulisic vezetőgólja a 14. percben esett, pedig a Chelsea akár már a 11. minutumban megszerezhette volna a vezetést, mivel Timo Werner előtt nagy lehetőség adódott, azonban a német csatár a 11-es pontról nagyon sután találta el a labdát, amelyet Thibault Courtois lábbal simán kivédett. Az egykori lipcsei csatárnak a 42. és a 48. percben is akadt lehetősége, de Courtois akkor is erősebbnek bizonyult.
🇺🇸 Christian Pulišić becomes the first American to score in a Champions League semi-final 🔝#UCL pic.twitter.com/eazskfgoUD
— UEFA Champions League (@ChampionsLeague) April 27, 2021
A Real Madrid gyenge kezdése
A spanyol csapat nehézségekkel találta magát szemben a mérkőzés elején. A Tuchel által alkalmazott taktika, amely azon alapult, hogy lehetőleg egy mákszemnyi üres terület se alakuljon ki a védelemben, miközben könnyedén tud támadásokat építeni a Chelsea, relatív jól működött, amit bizonyított a Bajnokok Ligája történetében az elődöntős fázisban első amerikaiként gólt szerző Christian Pulisic találata. A Real Madrid keveset birtokolta a labdát, így persze nehezen tudott támadólag föllépni. Az első valamirevaló hazai helyzet a 23. percben volt, amikor Benzema befejezésébe még hiba csúszott. Hat perccel később megszületett az egyenlítő gól, s ki is alakult a végeredmény.
Tehát 1:1-es döntetlennel zárult a mérkőzés, a visszavágóra jövő szerdán kerül sor Londonban. Ma este a Paris Saint-Germain és a Manchester City feszül egymásnak. A Sportudvar holnap reggel természetesen arról a mérkőzésről is értékeléssel jelentkezik. Kövessetek minket!
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
A kiemelt kép forrása: Panoramic