Itt vagy
Főoldal > Visszapillantó > Ki volt a 125 éve olimpiai bajnok Hajós Alfréd?

Ki volt a 125 éve olimpiai bajnok Hajós Alfréd?

Napra pontosan 125 évvel ezelőtt, 1896. április 11-én született meg Magyarország történetének első olimpiai bajnoki címe, melyet Hajós Alfréd szerzett úszásban. Hajós Alfréd egy igazi polihisztor volt a sportban és az életben egyaránt, hiszen úszókarrierje mellett volt labdarúgó-játékvezető, szövetségi kapitány, valamint építész és újságíró is. A Visszapillantó bemutatja a kiváló sport- és szakember életét.

Hajós Alfréd eredetileg Guttmann Arnold néven született 1878. február 1-jén Budapesten. Szegény zsidó családból származott, édesapja Guttmann Jakab, édesanyja Löwy Rozália. 1899 októberében egyéves, önkéntes, tiszthelyettes képző szolgálatra vonult be a 6-os vártüzérekhez. Miután a Műegyetemen oklevelet szerzett, Alpár Ignác irodájában, majd Lechner Ödönnel dolgozott. 1907-ben nyitott önálló irodát. Sikerrel vett részt pályázatokon. Kezdetben szecessziós, majd eklektikus, később konstruktív, modern stílusban alkotott. 1908. április 30-án Terézvárosban feleségül vette Blockner Vilmát, Blockner Izidor és Eisler Regina leányát.

Mint a korabeli ifjúság több tagja, ő is aktívan sportolt, s ahogy az az 1890-es években nemhogy meglepő, hanem megszokott volt, több sportágban is kipróbálta magát. Kezdetben úszóként szerepelt, 1894 és 1896 között a Magyar Úszó Egyesület tagja volt. Ennek, az 1948-ban megszűnt klubnak színeiben szerezte meg Magyarország történetének első olimpiai bajnoki címét 1896. április 11-én, a modern érát megnyitó athéni játékokon, ahol az uszoda nem lévén 13°C-os tengervízben megrendezett 100 méteres gyorsúszásban nem talált legyőzőre, s 1:22,2-es idővel diadalmaskodott. Ezzel egyébként nem csak hazánk, hanem a sportág történetének első ötkarikás bajnoka is lett. Érdekesség, hogy rajta kívül csak egy magyar tudott ugyanebben, a játékok programjában mindmáig szereplő számban győzni – 1936-ban Csík Ferenc nem talált legyőzőre Berlinben.

Nem ez volt azonban Hajós Alfréd egyetlen aranyérme az 1896-os olimpián, hiszen pár nappal később a hajóról partra úszós 1200 méteres számban is ő bizonyult a legjobbnak 18:22,1-es idővel, ezzel másodjára is ezüstérmet vehetett át (akkoriban aranyérem még nem volt, a győztesek kapták az ezüstöt). Ő volt az egyetlen, aki az első modern kori olimpiai úszóversenyén egynél több számot nyert meg, egyben az egyetlen magyar, aki első tudott lenni Athénban. Annak az olimpiának egyik legnagyobb sztárja volt, az egész világ elismeréssel adózott teljesítménye előtt, ami mai fejjel elképzelve egészen kemény küzdelem lehetett számára, hiszen napjaink úszóinak már meleg uszodákban nyílik lehetőségük versenyezni, nem számítva természetesen a nyíltvízi úszókat, akik esetében előfordulhat, hogy hasonlóan mostoha körülmények között kell versenyezniük, bár erre azért sok példa nincsen.

Hajós Alfrédnak nem az olimpiai győzelem volt az első sikere nemzetközi viadalon, ugyanis 1895-ben a nem hivatalos Európa-bajnokságon is diadalmaskodott. Emellett “örökös magyar bajnok”-nak is tekintik. Sportolóként úszott, atletizált (1896–1898), közben tornászott és a labdarúgást is kiemelkedő szinten végezte. Fizikai felkészültségének elismeréseként balösszekötőként alkalmazták képességeit a zöld gyepen. 1897. május 9-én az első nyilvános edzőmérkőzésen játszott a Budapesti Torna Club (BTC) csapatában. A BTC-ben 1898–1904 között rúgta a labdát. 1901-ben és 1902-ben tagja volt a bajnokcsapatnak.

Gyakorlata, valamint szabályismerete alapján vizsga nélkül, 1897-től szükségből lett játékvezető. Az alakuló klubtalálkozókon, bemutató mérkőzéseken, az MLSZ által üzemeltetett bajnokságokban tevékenykedett. Játékvezetésből 1903-ban Budapesten az MLSZ Bíróvizsgáló Bizottság (BB) előtti elméleti és gyakorlati vizsgát tett. Az MLSZ BB javaslatára 1903-tól NB I-es bíró. Küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói szolgálatot is végzett. A nemzeti játékvezetéstől 1908-ban visszavonult. Összesen 14 NB I-es mérkőzésen fújta a sípot. A Magyar Labdarúgó-szövetség terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bíróinak keretébe. Európában a legtöbb válogatott mérkőzést vezetők rangsorában többed magával, 1 találkozóval tartják nyilván, amely az 1907. április 7-én a Millenáris Sportpályán lejátszott Magyarország – Csehország mérkőzés volt, amelyen – 1000 néző előtt – 5:2-re a mieink győztek.

Mielőtt az MLSZ megindította volna a nemzetek közötti mérkőzéseket, több alkalmi találkozót játszott a magyar válogatott. Hajós Alfréd először nem volt szövetségi kapitány, még az ún. kiküldöttek tanácsának sem volt tagja, amely akkoriban összeállította a csapatot. A rendszeres nemzetközi mérkőzéseknél már nehézkesnek bizonyult a szavazás, mert a tanács nem mindig a legjobbakat hozta össze egy csapatba. Így a bizottsági válogatók mellé kapitányt választottak, aki intézte a kijelölt csapat sorsát. 1906-ban két mérkőzés erejéig Hajós Alfréd is megkapta a lehetőséget, aki 1-1 győzelmet és döntetlent tudott elérni a nemzeti tizenegy. Tárgyilagossága hiányában a válogató bizottság nem sokkal később megszűnt, ezért a legjobbnak tartott szakemberre bízták a válogatást, ő lett a szövetségi kapitány. A szövetségen belüli – hatalmi – irányvonalaknak köszönhetően egy-egy vereség után a válogató bizottság vissza-vissza tért – valószínűleg ez az oka annak, hogy Hajós Alfréd csupán kettő meccset kapott a kispadon.

1922-ben a negyedszázados jubileumát ünneplő magyar labdarúgás vezetése márványlapra helyezett díszplakettel és szövetségi jelvénnyel tüntette ki. Abban az évben jubileumi találkozóhoz érkezett a magyar-osztrák “házi” vetélkedés; 50. alkalommal csapott össze a két válogatott. Hajós Alfrédot fölkérték a kezdő rúgás elvégzésére, mint az első mérkőzés résztvevőjét, a válogatott volt szövetségi kapitányát, az MLSZ alelnökét. 1923-ban a 25 éves játékvezetői, sportvezetői tevékenységének elismeréseként arany jelvény tárgyjutalomban részesült az Országos Tanács jóváhagyásával.

Hajós Alfréd volt a Magyar Olimpiai Bizottság tagja is, életének későbbi szakaszában azonban már inkább eredeti hivatásának, az építészetnek élt, s számtalan, napjainkban is álló épület megszületése köszönhető neki. Többek között nevéhez fűződik a Debrecen belvárosában álló Aranybika Szálló, az 1922-ben fölhúzott régi újpesti stadion, a napjainkban nevét viselő margitszigeti Nemzeti Sportuszoda, valamint számos sporttelep is. Emellett az ő és Mattyók Aladár tervei alapján újították fel 1928-ban a Millenáris Sportpályát, amelyet az abban az évben Budapest által rendezett kerékpáros világbajnokság apropóján modernizáltak. Az 1924-es olimpia művészeti versenyében egy stadiontervével ezüstérmet szerzett (Lauber Dezsővel közösen) úgy, hogy az első díjat nem adták ki (ezüstérmet csak Hajós Alfréd kapott, mivel a pályázatról Lauber aláírása hiányzott, aki végül csak emlékéremben részesült). Építész Aranydiplomával, 2010-ben posztumusz Ybl Miklós-díjjal tüntették ki, 2013-ban pedig beválasztották a magyar úszósport halhatatlanjai közé.

Tény és való, hogy Hajós Alfréd halhatatlan. Szellemisége ma is jelen van az úszásban és az építészetben. 125 évvel ezelőtt pedig ő indított el egy olyan sikerszériát, amely remélhetőleg Tokióban folytatódik, hiszen Magyarország az olimpiák történetének tíz legsikeresebb nemzete közé tartozik.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons

Fel
%d bloggers like this: